Magazin

Oscar 2021: Az (eddig) ismeretlen esélyesek

Nem hallottad még a nevét? Nos, ideje megjegyezned, mert ezek a művészek idén könnyen Oscar-jelölést, sőt, díjat szerezhetnek.

Az Oscar történetében bár ritkának tűnik, egyáltalán nem meglepő egy-egy addig ismeretlen színész vagy alkotó díjazása a főbb kategóriákban, mint ahogy az sem, ha valaki rögtön az első filmjéért rivaldafénybe kerül. Ezzel együtt az sem ritka, hogy valakit a szakma úgy kínál meg legalább egy jelöléssel, hogy az illető már akár évtizedek óta része a filmgyártásnak, sőt, lehet, hogy világhírű része annak.

Nos, idén is lehet példa minden eshetőségre. Ott van például a 68 esztendős Delroy Lindo, aki még a ’70-es évek közepén kezdte színészi karrierjét, azóta pedig azzá a karakterszínésszé nőtte ki magát, akinek mindenki ismeri az arcát. Többször dolgozott együtt Spike Lee-vel, például a Malcolm X-ben is játszott, legnagyobb szakmai sikere azonban kimerül annyiban, hogy az Árvák hercege és a Szóljatok a köpcösnek! stábjának tagjaként jelölést kapott a „legjobb színészgárda” kategóriában az amerikai Színészek Céhétől. Idén azonban Spike Lee egy olyan szereppel kínálta meg, amiben végre igazán ragyoghatott. Az 5 bajtárs béli jutalomjátékával abszolút levette lábáról a kritikusokat, és nem valószínű, hogy az Akadémia tagjaira ne lenne hatással Lindo autentikus jutalomjátéka.

Delroy Lindo Az 5 bajtárs című filmben

A szakértők szerint Lindo legnagyobb ellenfele – aki egyben partnere is Az 5 bajtársban – a férfi főszereplő kategóriában sajnos nem vehet majd részt a ceremónián. Az idén elhunyt Chadwick Boseman a Ma Rainey: A blues nagyasszonya című alkotásért esélyes nem csak a jelölésre, de magára a díjra is. Így a színész, aki a Fekete Párduc címszereplőjeként vált világhírűvé, Peter Finch után a második színész lehet, aki halála után győz a főszereplők között.

Egy másik színészi kategória, a női mellékszereplők jelenlegi fő esélyese szintén most kacérkodik először Oscarral.

Amanda Seyfried kicsit mindenbe belekóstolt már karrierje során a szappanoperától kezdve, a kis független filmeken át a világhíres blockbusterekig. Sok mindenben láthatta a közönség, de legnagyobb sikere idáig kétségtelenül a Mamma Mia! két része volt, amire minimum tízmilliók váltottak jegyet a világon. Most azonban David Fincher osztotta rá Marion Davies karakterét, azért a színésznőét, akit a mogul William Randolph Hearst befolyása tett kora egyik legbefolyásosabb színésznőjévé, és akiről az Aranypolgár második feleségét mintázta Orson Welles. Seyfried játéka pedig annyira meggyőző lett, hogy az amerikai sajtó nem csak a film, de az év egyik legragyogóbb színészi játékaként hivatkoznak rá – vagyis jó esély van rá, hogy a Mamma Mia! színésznői közül ő legyen a harmadik, aki megveri az Oscaron Glenn Close-t.

A jelölésre esélyesek között még három olyan színész van, akiket ismert és/vagy közkedvelt produkciókban láthatott a szélesebb közönség. Az egyik Steven Yeun, aki miután kiszállt a The Walking Deadből, komoly színészi karrierbe kezdett. Sokan arra számítottak, hogy már a Gyújtogatók kapcsán kap egy jelölést, de ez sajnos nem következett be. Idén azonban egy amerikai produkcióban bizonyít, ráadásul olyanban, ami a legjobb film jelölésre is abszolút esélyes. A Minari egy koreai család történetét meséli el, akik a nyolcvanas években kezdtek farmerkedni Amerika szívéven.

SOUND OF METAL | the program, movies, international competition | AIFF • Athens International Film Festival
Riz Ahmed a Sound of Metal című filmben

A másik Riz Ahmed, akit az elismert HBO-sorozat, az Aznap éjjel vagy olyan mozik, mint a kultikus Éjjeli féreg, vagy blockbusterek, mint a Jason Bourne, a Venom vagy a Zsivány Egyes kapcsán ismerhetnek a nézők, most egy dobost játszik a Sound of Metal című alkotásban, aki lassan elkezdi elveszíteni a hallását. A harmadik Vanessa Kirby, aki azon túl, hogy A koronában játszotta Margit hercegnőt, azzal került be a magyar híradásokba, hogy Mundruczó Kornél első nemzetközi filmjéért megnyerte a Velencei Filmfesztivál színésznői díját, amivel egyenesen az Oscar-szezon egyik reménységévé vált.

Vannak viszont olyan színészek és rendezők a felhozatalban, akiknek a neve valószínűleg ismeretlenül cseng. Még.

Az egyik ilyen Kingsley Ben-Adir, akire a The OA vagy a Birmingham bandája rajongói emlékezhetnek leginkább, most azonban az Oscar-díjas színésznő, Regina King filmjében, a One Night in Miamiban bújt a legendás Malcolm X bőrébe, alakításáért pedig a kritikustársadalom azonnal megajándékozta egy glóriával. Mivel maga a film is ott van az esélyes produkciók között, Ben-Adirnak sem lesz nehéz dolga a férfi főszereplők között, mint ahogyan partnerének, a szintén legendás Sam Cooke-ot megformáló Leslie Odom Jr.-nak sem a mellékszereplők kategóriájában. Utóbbi leginkább zenészként és színpadi színészként ismert, bár játszott már jó néhány népszerű sorozatban, az igazi hírnév a Broadway megasikere, a Hamilton után várt rá.

Exclusive One Night in Miami Interview and First-Look Image
Kingsley Ben-Adir a One Night in Miami című filmben

Egy filmből azonban mindig nehéz ketten versenyezni ugyanabban a kategóriában, szóval míg Odom Jr. és Ben-Adir elkerülte ezt, addig Yahya Abdul-Mateen II-nek egy egész hadsereggel kell megküzdenie. Ahogy az összefoglaló cikkünkben írtam, A chicagói 7-ek tárgyalása kapcsán sokan élcelődtek azon, hogy akár az egész férfi mellékszereplő kategóriát fel lehetne tölteni, annyi kiváló alakítást találni a filmben olyan ismert színészektől, mint Sacha Baron Cohen, Frank Langella vagy Mark Rylance. Közülük azonban Abdul-Mateen II kapta a legjobb kritikákat, így a Watchmen sztárja mindenképpen esélyes legalább egy jelölésre.

A színésznők között feltűnik az énekesnőként inkább ismert Andra Day, aki első főszerepével kerülhet rögtön Oscar színe elé. Day a jazz egyik legnagyobb alakját, Billie Holiday-t játssza majd a The United States vs. Billie Holiday című filmben. S bár visszajelzés még nincs a filmmel kapcsolatban, az ilyen szerepek mindig hálásak tudnak lenni.

És ezzel el is érkeztünk a rendezőkhöz.

Habár idén is sok nagy név áll rajthoz – David Fincher, Spike Lee, Paul Greengrass, Ron Howard, Aaron Sorkin vagy Lee Daniels –, elég sokszor előfordul, hogy az Akadémia rendezői alosztálya teret enged az új tehetségeknek. Idén egynek biztos teret engednek, mégpedig Chloe Zhaónak (hacsak nem akarnak egy olyan óriási blamázst, mint a Grammy-t osztogató zenei akadémia, akik kihagyták The Weekndet az idei jelöltjeik közül). Zhao néhány éve tűnt fel a színen, de már előző filmjével A rodeóssal bebizonyította, hogy igenis számolni kell vele. Most a Nomadlanddel óriási szintlépés következett, hisz rögtön az elején a film megnyerte először a Velencei, majd a Torontói Filmfesztivál fődíját, vagyis az amerikai díjszezon szempontjából két nagyon fontos elismerést. Ezek után tényleg csak valami komplett, csoportos elmebaj kell ahhoz, hogy Zhao kimaradjon a versenyből, sőt, a jelen állás szerint egyenesen ő a fő esélyese a rendezői kategóriának.

HD~] @the Father Streaming Vf (2020) The Father - Film Complet en HD FR (The Father) « Gadget Hacks
The Father

A többi „újonc” rendező esélyei jóval szerényebbek, de akinek a filmje esélyes a legjobb filmek közé kerülni, azzal mindenképpen számolni kell. Márpedig Florian Zeller, George C. Wolfe és Lee Isaac Chung filmjei abszolút esélyesek. Wolfe eddig a mozifilmek világában nem sok tapasztalatot szerzett, nagyobb filmek közül egyedül a Richard Gere fémjelezte Éjjel a parton köthető hozzá, valamint két sikeres, többszörös Emmy-jelölt tévéfilm. Most ő készítette a fentebb már említett Ma Rainey: A blues nagyasszonyát. Florian Zellernek filmes tapasztalata ugyan nem sok van, ellenben ő napjaink egyik legünnepeltebb drámaírója, műveit több tucat ország színházaiban játsszák nagy sikerrel. Egy saját darabjából most filmet készített, ez a The Father, Anthony Hopkins és Olivia Colman főszereplésével. Végül Lee Isaac Chung, aki a független filmes körökben nem ismeretlen, filmjei megfordultak a világ számos, rangos filmfesztiválján, de az igazi áttörés idén jöhet az önéletrajzi ihletésű Minarival.

***

A 2021-es Oscar-gála jelöltjeinek előrejelzéséről itt tudhatsz meg többet. A díjszezon nagy visszatérőiről pedig itt olvashatsz.

Németh Barna

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya