Magazin

Mi lesz veled, Oscar? – Kik lesznek a rendhagyó év jelöltjei?

Lassan véget ér 2020, itt az ideje megnézni, hogy mely filmek versenyeznek majd az áprilisra elnapolt Oscar-díjakért. És habár a mozik jó része zárva volt idén, szép reményű jelentkezőből nincs hiány…

Hadd kezdjem rögtön a nyilvánvalóval. Azzal, amit minden évben próbálok jó erősen hangsúlyozni, amikor a díjszezonról van szó: az Oscar, s vele együtt egyetlen filmdíj sem egzakt – sőt, ami azt illeti, semelyik művészeti díj nem az. Nem mérheted mérőszalaggal, stopperrel vagy mérleggel; a művészeti díjaknál nem létezik „A toplista”. Legfeljebb toplistákról és konszenzusokról beszélhetünk, amik mögött természetüktől fogva ott van az ember.

Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének objektív részletek, mert hát például mindenki megismeri ha olyat lát/hall/olvas, amilyet még soha, és látjuk a technikai újításokat is. De a konszenzus alapvetően csoportfüggő jelenség, legyen az nézői, kritikai vagy szakmai. Ezek mögött pedig ott van mindaz a kérdéskör – vagy mondhatjuk problémahalmaznak is -, ami meghatározza az adott csoport jelenét és pillanatnyi állapotát.

A filmvilág jelene pedig minden, csak nem problémamentes.

És hát lássuk be, a legtöbb probléma mögött a pénz áll, még ha meg is próbálnak mögéjük mindenféle szépen csengő ideológiákat gyártani. Nézzük csak, ott van a törekvés, hogy ugyanazért a munkáért mindenki ugyanannyi fizetést kapjon – pénz, pipa. Ott van az állóháború, amiben a mozik nagy része nem hajlandó olyan filmet játszani, ami online is elérhető. Persze, persze, moziélmény, de valójában csak a pénzről van szó, ami elveszi a nézőtől a választás lehetőségét.

Ott van a jelenség, hogy komplett műfajok vesznek ki a mozikból, mert nem tudnak elég pénzt termelni – és ezzel együtt nagynevű rendezők nem kapnak pénzt a filmjeikre, mert azok „anyagi szempontból rizikósak”, miközben komplett filmeket alakítanak át csak azért, hogy a optimalizálják a várható nézőszámot, például a kínai piac kedvéért.

Tenet

Mindehhez hozzájött 2020 a maga tragikus valóságával. Amerika lényegében hadban áll önmagával, a választás tökéletesen megmutatta, mennyire ketté van szakadva az ország lakossága. És megmutatta, hogy a két fél mennyire nem hajlandó tudomást venni a másikról. Mindezt tetézik az országos méretű zavargások és persze a járvány, ami az élet más területeivel együtt a szórakoztatóipart is a lehető legsúlyosabban érintette.

Sokan munka nélkül maradtak, akik pedig dolgoztak, azoknak is bőven ki kellett lépniük a szokásos kerékvágásból.

Mindez együtt túl sok ahhoz, hogy egyértelműen meghatározza az irányt, vagyis kissé nehéz megjósolni, hogy ebben a közhangulatban mely alkotások lesznek azok, amik mögé oda tudnak majd állni a tömegek. Mert hát erről szól az egész, az odaállásról. Arról, hogy mely alkotás (vagy alkotások) érdemesek arra, hogy egy-egy csoport azt mondja, igen, ezt tartom idén a legfontosabb, legrelevánsabb, legmegfelelőbb filmnek arra, hogy neki adjam a voksomat.

Mivel az Oscar a stúdiók versenye is, általában ilyen bontásban szoktam vizsgálni a szezont, melynek első helyén mindig a tavalyi győztes áll. Idén ez egy picike filmforgalmazó, amelyik történelmet írt az Élősködőkkel…

 

NEON

Ha egy ilyen pici forgalmazó, mint a Neon, nagy babérokat arat, óhatatlanul is megnőnek a vele szemben felállított elvárások. Rögtön az év elején, a Sundance fesztiválon fel is nőttek, meg nem is nőttek ezekhez. Filmjük, a Palm Springs ugyan nem nyert semmit, de mindenképpen bekerült az esemény legtöbbet emlegetett filmjei közé könnyedségével és eredetinek ugyan nem nevezhető, de jól kihasznált koncepciójával.

ammonite-kate-winslet-saoirse-ronan
Ammonite

Ám azt már ekkor tudtuk, hogy a Neon nem ezzel az alkotással akar majd újabb babérokat szakítani, hisz ott volt a tarsolyukban Kate Winslet és Saoirse Ronan kosztümös románca. Nos, a film erejét jól mutatja, hogy szeptemberi torontói debütálása óta közel húsz fesztiválon szerepelt még. Mindezt annak ellenére, hogy abban mindenki egyetért, hogy az Ammonite nem éri el a rendező, Francis Lee előző filmje, a sokat méltatott Isten országa szintjét. Viszont abban is egyetért mindenki, hogy ahogy az, úgy ez a film is kiváló teret adott a színészeinek.

Valószínűleg a Neon ezt a kártyát játssza majd ki és a fődíj helyett mindent megtesz majd, hogy Winslet és Ronan jelölést kapjon a női fő- és mellékszereplő kategóriákban. Emellett persze egy-egy technikai/művészeti jelölés még becsúszhat, mondjuk az operatőrnek, a zeneszerzőnek vagy a kosztüm- és díszlettervezőnek.

 

SEARCHLIGHT PICTURES

Az időközben a Disney égisze alatt tovább működő egykori Fox Searchlightot mindig is a legnagyobb Oscar-versenyzők között tartottuk számon, hisz a nagy gigastúdió árnyékában meghúzódó kistestvérként volt feladata, hogy Fox-csoport kisebb és értékesebb filmjeit gondozza. Ezen a recepten a Disney sem változtatott, ami kifizetődő döntés volt, hisz a Searchlight idén is határozottan csapott a lecsóba.

Habár Frances McDormand a főszereplője, a Nomadland körül korábban nem volt olyan hírverés, mint mondjuk az Ammonite kapcsán. Csak aztán a fiatal rendezőnő, Chloé Zhao filmje megnyerte a Velencei Filmfesztivált. Aztán pár nappal később megnyerte a Torontói Filmfesztivált. Aki régóta követi a díjszezont, az tudhatja, ennek már a fele is elég az üdvösséghez. Nem csoda, hogy az alkotás rögtön a figyelem középpontjába került. Miért ne került volna? Szereti a szakma, szereti a közönség és szeretik a kritikusok.

Nomadland

Szóval igen, jelen pillanatban a Nomadland a szezon éllovasa, a film, amit majd meg kell próbálni legyőzni a többi aspiránsnak. Azt azért hadd jegyezzem meg, hogy a Nomadland pont ugyanannyira tud majd céltábla lenni, mint amennyire „film to beat”. Szinte már látom a véleményeket, hogy „csak azért, mert nő rendezte és női témája van”, pedig az igazság az, hogy a film teljesítette mindazt, ami manapság a legjobb ugródeszkának minősül: Velencét, Torontót és a kritikusokat – ami akkor is működik, ha fehér férfi a rendező (Zöld könyv, Kaliforniai álom), akkor is, ha fekete (12 év rabszolgaság), sőt, még akkor is, ha halacskás szex van benne (A víz érintése).

Ezzel ráadásul nincs vége, hisz a Searchlight tarsolyában még ott van Wes Anderson legújabb víziója, a The French Dispatch is egy abszolút díjszezon-kompatibilis gárdával, úgyhogy a stúdiónak majd okos döntéseket kell hoznia a kampány során, hogy mindkét nagy versenyzőjéből kihozza a legtöbbet.

 

NETFLIX

Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a Nomadland legnagyobb vetélytársát a Netflix adja. Ezen a ponton ugye mindig felmerül ugyanaz a kérdés, hogy a szakma mennyire lefogadó a streaming-szolgáltatóval szemben. Nos, miután már többször bebizonyosodott, hogy a cég képes díjat nyerni a legfőbb kategóriákban, ráadásul tavaly három alkotásuk is többszörös jelölt lett, ezt a kérdést szerintem nyugodtan nevezhetjük okafogyottnak.

Az sem elhanyagolható tényező, hogy a Netflix idén még több elismert filmessel „támad”, annyira sokkal, hogy az már a bőség zavara. A legerősebb versenyzőjük természetesen a Mank, David Fincher alkotása az Aranypolgár elkészültéről. A film kapcsán már most egyetért mindenki, hogy azoknak készült, akiknek a film az élete. Hogy a Mank minden ízében cinefil, legyen szó akár az operatőri, hangmérnöki vagy a vágói munkáról – és persze Gary Oldman és Amanda Seyfried alakításáról is ódákat zeng a kritika. És bár nincs olyan univerzális üzenete, ami direkt tárgyalna valami aktuálisan felkapott kérdést, Hollywood számára mindenképpen többlettartalommal bír Orson Welles, a nagy újító és a formabontó művész alakján keresztül.

Mank

A Netflix másik nagy versenyzője A chicagói 7-ek tárgyalása, aminek a választás körüli zűrzavar ad aktualitást. Ahogy az lenni szokott, Aaron Sorkin forgatókönyve most is megkapta a maga glóriáját, miközben a szaksajtó azon tanakodik, hogy a rengeteg mellékszereplő közül ki kerül majd a versenybe, mert abban a többség nagyjából egyetért, hogy a férfi mellékszereplő kategóriát csak ezzel az egy filmmel fel lehetne tölteni.

Ott van még a ’20-as évek zenei életének egy érdekes szeletét bemutató Ma Rainey: A blues nagyasszonya, amely kapcsán a fiatalon elhunyt Chadwick Boseman és partnere, Viola Davis erőteljes alakítását méltatja a kritika, sőt, jelen állás szerint nagyon úgy néz ki, hogy Boseman éllovas státusza körül kialakult egy egyhangú konszenzus. A sornak még nincs vége, hisz a Netflixnek ott van még Spike Lee nyári filmje, Az 5 bajtárs, Mundruczó Kornél Velencében színészi díjjal (Vanessa Kirby kapta) jutalmazott Pieces of a Womanje, George Clooney egyelőre még bemutatás előtt álló The Midnight Sky című alkotása, a brutális sztárparádével érkező The Prom, és a vegyes kritikákkal fogadott, de színészileg erős Vidéki ballada az amerikai álomról – ez utóbbi két nagy Oscar-vesztessel, Glenn Close-zal és Amy Adamsszel.

da 5 bloods az 5 bajtárs
Az 5 bajtárs

Ezzel álljunk is meg egy szóra, mert ez túl sok a jóból, vagyis a Netflixnek meg kell majd hoznia néhány fájdalmas döntést, amikor belevág majd a kampányba. Természetesen egy stúdió nem mondhatja azt a művészeinek, hogy nem áll mögéjük, viszont annak sincs értelme, hogy kategóriánként 6-7 embert támogasson, ami egyenlő a felesleges pénzkidobással – ráadásul ezzel csökkenti a versenyzők esélyeit is.

Persze a díjszezon hosszú, így majd a korai díjak segítenek szelektálni, de most az tűnik reálisnak, hogy egy mindenkire kiterjedő alapkampány után kategóriánként 3-3 alkotó kap majd nagyobb hátszelet. Ez a stratégia tavaly is bejött, nem ördögtől való idén is kipróbálni. A rendezők között majd Fincher, Lee és Sorkin lehet ez a három, a főszereplőknél Boseman, Lindo és természetesen Oldman, a hölgyeknél Davis, Kirby és Adams, a mellékszereplőknél pedig Seyfried, Close és Mundruczó filmjéből Ellen Burstyn, míg a férfiaknál egy Chicago-trió (Sacha Baron Cohen, Mark Rylance, Yahya Abhdul Mateen II) lehetőségét csak a Mank és Charles Dance zavarhatja meg.

 

AMAZON

A másik nagy streaming óriásnak kicsit könnyebb a dolga, bár ez abszolút nézőpont kérdése. Egyszerűbb, mert kevesebb alkotást sorakoztattak fel, ráadásul a kategóriákon belüli érdekellentétek lehetősége is kisebb. Legerősebb versenyzőnek az abszolút közkedvelt, és nem mellesleg Oscar-díjas Regina King rendezői debütálása, a One Night in Miami tűnik, ami tematikailag a közelmúlt eseményei és a Black Lives Matter mozgalom miatt van középpontban. Nyilvánvaló, hogy a hatvanas évek emberi jogi mozgalmainak jeles fekete alakjait felvonultató dráma Amerikában tud igazán érvényesülni, ott viszont már bizonyított. Nem csak a kritikusok méltatták az alkotást, hanem elhozta a Torontói Filmfesztivál második díját is, vagy a közönség is könnyen rá tudott hangolódni.

One Night in Miami

Így elég valószínű, hogy Regina King könnyebben bekerül majd a rendezői versenybe, mint azt korábban gondoltuk volna, színészei közül pedig a Malcolm X-et alakító Kingsley Ben-Adir, és a Sam Cooke-ot megformáló Leslie Odom Jr. tűnik biztosabb befutónak a fő- és a mellékszereplő kategóriában. A legjobb férfi főszereplő jelölésért azonban versenyben van még Riz Ahmed is az Amazon egy másik produkciójáért. A Sound of Metal egy dobos történetét meséli el, aki lassan elveszti a hallását. Egy művész megpróbáltatásokkal teli élete mindig jó recept az Oscarra, Ahmed pedig van olyan jó színész, hogy éljen is egy remek szerep adta lehetőséggel.

Ami kérdőjel az Amazon háza táján, az Steve McQueen filmje, a Mangrove. A kérdés az, hogy mit kezd vele az Amazon, hisz a film önmagában egy egészestés film – ami egyébként bekerült volna a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába is –, ugyanakkor egy minisorozat része. A járvány miatt ez egy furcsa év, furcsa szabályokkal. Ha az Amazon bemutatja, azaz önállóan moziba küldi az alkotást egy limitált bemutató erejéig, idén elvileg jelölhetővé válik. Meglátjuk…

 

SONY PICTURE CLASSICS

A Sony általában a díjszezon egyik legmagabiztosabb és leghiggadtabb versenyzője. Megvan a maga zsánerük és ezt hibátlanul ki is tudják játszani. Idén ez a biztos pont egy igazi brit legenda, Anthony Hopkins és egy tévészínésznőből Oscar-díjassá vált színésznő, Olivia Colman. Ők a The Father főszereplői. Aki pedig íróként és rendezőként támogatta őket, az Florian Zeller, napjaink egyik legünnepeltebb drámaírója, akinek darabjait több mint 40 országban mutatták már be. Köztük a The Fathert, ezt a fekete komédiába hajló drámát, amit most filmre álmodott az alkotója – egyelőre nagyon úgy tűnik, abszolút sikerrel.

The Father

Az Akadémia szereti a briteket és szereti a franciákat is, a film gond nélkül behúz majd a fő kategóriákból legalább négyet. És ha már franciák, a Sony-nak ott van talonban a French Exit is, benne a nagyvilági asszonyt játszó Michelle Pfefferrel, aki a vészesen fogyó vagyona maradékán Párizsba költözik fiával (Lucas Hedges). A film körül ugyan nincs különösen nagy visszhang, de mint mondtam, a Sony jól ért a saját zsáneréhez, így, ha mást nem is tesz, a színészekkel majd lehet, hogy megpróbál kezdeni valamit.

 

A24

Habár néhány éve még szinte láthatatlan kis forgalmazó volt, egy kiváló menedzsment okos döntései révén az A24 meghatározó része lett nem csak az amerikai filmpiacnak, de a díjszezonnak is. Ez a menedzsment idén is tudta, hova nyúljon. Az egy dolog, hogy ők karolták fel az On the Rocks című filmet, ami újra összehozta Sofia Coppolát és Bill Murray-t, de ők hozták el az év egyik legkülönlegesebb filmjét is, a már most sokat méltatott First Cow-t, ami talán túl pici, de a díjszezonban biztos hallunk még róla – és talán az író rendező Kelly Reichartnak is szerez majd egy forgatókönyvírói jelölést az Oscaron.

Review: Vibrant film charts family's evolving dynamics | The Ithacan

De igen valószínű, hogy nem ez, hanem egy másik filmínyencség lesz a stúdió nagy Oscar-mozija: a Minari. A nagyközönség előtt ismeretlennek nevezhető Lee Isaac Chung már az első nagyjátékfilmjével jelentős sikereket ért el kisebb-nagyobb filmfesztiválokon, de az igazi áttörés 2020-ig váratott magára. A Minari önéletrajzi elemekkel tűzdelt története egy koreai család történetét meséli el, akik a nyolcvanas években Arkansasba költöznek farmerkedni. A kulturális ellentétek, a beilleszkedés vagy éppen a bevándorlók helyzete amúgy is aktuális, amit a jelek szerint Chung tökéletesen fűszerezett meg a személyes családi történeteivel. A filmnek jó esélye van, hogy bevegye majd az Oscar legfontosabb kategóriáit – legalább néhány jelölés erejéig –, és elhozhatja Steven Yeun első Oscar-jelölését is.

 

UNIVERSAL

Az A24 kapcsán meg kellett volna még említeni a C’mon C’mon című mozit is, de a jelek szerint Joaquin Phoenix és filmbéli unokaöccse nagy utazását majd a következő szezonra tartogatja a stúdió. Lesz azonban egy másik alkotás, ami ehhez a toposzhoz nyúl vissza, vagyis egy felnőtt és egy gyerek közös útjához. Ez a Universal égisze alatt készült News of the World, amelyben az egyik legnagyobb Oscar mágnes, Tom Hanks alakítja a felnőttet, a polgárháborús veteránt, aki vállalja, hogy a Kiowa törzs által elrabolt kislányt hazajuttatja rokonaihoz. Az effajta kéretlen párosok kalandja nem ismeretlen az Oscar történetében, elég csak a Papírholdra vagy A félszemű bármelyik verziójára gondolnunk, a rendező Paul Greengrass pedig elég ütős párost alkot Hanksszel ahhoz, hogy a News of the World szépen szerepeljen, ha majd eljön a jelöltek kihirdetésének ideje.

 

DISNEY-PIXAR

Mióta a Disney egyre erősebb alkotói- és döntéshozói befolyást gyakorolt a Pixarra, egyre kevésbé volt igaz a mondás, hogy ha Pixar-animáció, akkor az Oscart jelent. Sőt, a stúdió produkciói sokszor még csak a jelölésig sem jutottak el. Idén azonban ismét egy eredeti filmmel jelentkezik a cég, ráadásul Pete Docter rendezői felügyelete alatt, amely kombináció igencsak jót jelent. Ráadásul azzal, hogy a Mulan több szempontból sem hozta az elvártakat, a Disney-nek nem nagyon van más választása, mint hogy teljes keretével a Lelki ismeretek mögé álljon, aminek valószínűleg egy legjobb film jelölést is össze akarnak majd hozni.

 

PARAMOUNT

A Paramount biztos nem elégszik meg azzal, hogy A chicagói 7-ek tárgyalása című alkotásban az ő kezük is benne van. Erre utal ugyanis, hogy a járványhelyzet miatt újraírt határidők – most a 2020. január elseje és 2021. február 28-a között bemutatott filmek versenyeznek majd – utolsó pillanatában küldik majd csatába nagyágyújukat, Lee Daniels alkotását a legendás Billie Holiday és a hatóságok csatározásáról, ami majd megmutatja Holiday életének néhány pikáns részletét is. A The United States vs. Billie Holiday már papíron is jól mutat ahhoz, hogy csak a művészeti vagy a technikai kategóriákban összeszedjen vagy 5-6 jelölést, de ha minden klappol majd, a Universal biztosan megcélozza majd a fő kategóriákat.

 

WARNER

Végül ott van a Warner, ami csak részben írhatja a pandémia számlájára, hogy slamasztikába kerültek. Igen, az egyik nagy reménységüket a vírus miatt kellett elhalasztani, így a Dűne majd csak jövőre rúghat labdába – akkor viszont valószínűleg rúg is. A Tenet kapcsán azonban több minden félrement. Elsősorban az, hogy Christopher Nolan alkotását kvázi a „mozi megmentőjeként” hirdették, vagyis túl magasra tették a lécet ahhoz, hogy azt meg tudja ugrani a film. A film, ami végül nagyon sok embert csábított a moziba, csak azért mégsem annyit, hogy 2020 messiása legyen belőle. És a kritikák is pozitívak, csak azért mégsem olyan igazán kiemelkedők.

JUDAS AND THE BLACK MESSIAH - Official Trailer - YouTube
Judas and the Black Messiah

Ott van még a Wonder Woman 1984, amiből lehet valami, bár az első részből kiindulva az Akadémia nem lelkesedik annyira Gal Gadot kalandjaiért. Így a Warnernek egyedüli reménységként a Judas and the Black Messiah maradt, a maga történelmi környezetével, az emberi jogi- és a „feketék az állam ellen” tematikáival. Ez mind rendben is van, csakhogy idén legalább két másik alkotás is ezekre épül, és látszólag az Amazon és a Paramount is jobb helyzetben van. Persze ez még változhat, de ez hamarosan kiderül.

 

Nagyjából így néz ki pillanatnyilag a díjszezon térképe, ami a körülmények ellenére sem nevezhető rossznak. Nem lett kevesebb a komolyabban számba vehető alkotás, nem lett kevesebb nagy név, csak most a háttér lehangolóbb. Természetesen befuthat még egy-egy meglepetés, de összességében valószínűleg ezek a filmek uralják majd a szezont, amiből kirajzolódik a trend: nagyon erős a nosztalgiafaktor, a múltidézés és a jelenhez is a múlt történetein keresztül szólnak az alkotók. Egyrészt, talán ez most nagyobb komfortérzetet ad, másrészt az elnökválasztás kapcsán láttuk, az Amerikai társadalom túl megosztott ahhoz, hogy túl sokan akarnák bolygatni a jelent.

Németh Barna

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya