Magazin

Őszies nosztalgia – Joyland

joyland_2Örömországban öröm a munka, a beszéd, a nyomozás. Stephen King ezúttal a horrornál hétköznapibb terekbe kalauzol: egy nosztalgikus vidámparkba, rozsdásodó mutatványok és egy hihetetlen tolvajnyelv labirintusába.

Mivel már elég cikket kezdtem King feltámadásával, ezt nem fogom. (De?) A Joyland karrierfüggetlen írás: nem egy bölcsebb, érettebb horror-regény, nem a műfaji tudás kibontakozása, hanem egy teljesen átlagos, „csak-úgy” regény. Amilyet bármelyik tapasztalt író megír. Nem kell hozzá épp King ön-reinkarnációjának lenni. A Joyland egy coming-of-age hangulatkrimi; fiatal főhőse a vak rajongástól jut el egy őszintébb szerelemig, a lébeckodástól az értelmes életig, a haszontalanságtól a – nos, hőstettekig, de hétköznapiakig. Egy vidámparkban. Itt kezdődik a King-varázslat.

Joyland, „örömország”, ugyanis egy réges-régi vidámpark, egy jobb napokat látott, különös világ, ahol vurstlis dinasztiák emberi kövületei és pénzkereső diákocskák működtetnek lassan rozsdásodó mutatványokat – és nem csak acéljukban rozsdásodókat: maga a kis park mint koncepció is avul, ahogy helyét átveszik a Disneyland-féle monstrumok.

Ennek a parknak megvan a maga hangulata, és King mindent elkövet, hogy bevonjon. Nem épp akkora sikerrel, mint A búra alatt kisvárosában, vagy a 11/22/63 időutazó Amerikájában, de nem is eredménytelenül. A hot-dog, a vattacukor, a dodzsem, a körhinta, a céllövölde még akkor is izgalmas, ha gyerekkori emlékeinket kelti fel, hát még a színfalak mögött! A mutatványosok sajátos gondolkodásmódja egyszerre tölti meg a parkot a bevételszerzés és a varázslat légkörével; a vendég egyszerre két lábon járó pénztárca és gyönyörködtetni való lélek. A gyerek pláne. Amiért is hősünk sokat fog izzadni kutyajelmezben.

joyland_1

És saját beszéde is van bizony ennek a világnak. King egy egész tolvajnyelvet talált ki. Angolul egyszerűen „the Talk”, magyarul „hadova” lett a neve. Ez a nyelv a kulcs: ebben érződik az élvezet, ahogy King egy új világot ír, a játék és a gyönyörűség. És a könyv hibája is, szegénynek: hogy csaknem fordíthatatlan.

Minden elismerésem Soproni András fordítóé (Bűn és bűnhődés, A Gulag szigetvilág): ez a munka valóságos társszerzőséget követelt, a magyar „hadova” önmagában is kincsestár – és innen spekuláció következik, tartsatok velem, de nem kell minden szavamat elhinni. A Joyland valószínűleg azért kaphatott olyan remek kritikákat hazájában, mert King nyelvhasználata valami nosztalgikus érzést kelthetett fel az olvasókban. Létezik az a nyelvezet, ami a mélységes kulturális háttértudásra támaszkodva maga is hangulatot kelt fel: ami egy régi világot támaszt fel és teremt újjá irodalmi univerzumként. King alighanem ezért alkotott nyelvet és vidámparkot. De az a háttértudás, ami őt szolgálta, nincs meg a magyar olvasóban. A magyar „hadova” nem mutat vissza régi világokra, még a mi szocialista május elsejei utazó vurstlijainkra sem. (Vagy csak nem érzem. Harmincegy éves vagyok.) A lényeg, hogy számunkra a Joyland egy újabb messzi, eszképista világ a sok közül, míg az amerikai számára alighanem több ennél.

„létezik az a nyelvezet, ami a mélységes
kulturális háttértudásra támaszkodva maga
is hangulatot kelt fel”

Ezt támasztják alá az ottani kritikák is. „An exercise in mock-Gothic Americana whose tone is more important than its plot”, írja a New York Times; én nem találtam a regényben „Gothic Americanát”, bár az egész mű „mock” jellege világos volt. „It’s hard not to end up (…) captivated by the glimpse King gives into carny life – its rich, deep lingo”, írja a The Guardian; én nem találtam meg az emlegetett mélységet. Megpróbáltam hát eredetiben. És bár más könyveket – Kingét is – rutinszerűen olvasom, értem és élvezem angolul, a Joyland pár oldal után kifogott rajtam; ez a nyelvhasználat az igazi anyanyelvi tudást követeli meg, és alighanem annál is többet: a kiművelt irodalmi érzéket is.

joyland_3Máskülönben a Joyland élvezetes olvasmány akkor is, ha mi nem érezzük benne King valódi mágiáját. Az író profi, a történet tehát elegánsan és gördülékenyen halad, a jellemek gazdagok, az olvasás élmény. Minimális (és szinte jelentéktelen) természetfölötti szakítja csak meg a nyári-őszi vidámparki életet. Devin Jones szerethető főszereplő, a sorsa ismerős nekünk is. Egy délután erejéig magával ragadhat mindez a fura, könnyű, távoli emlékezés.

De ez nem az igazi King. Számunkra nyelvi távolsága miatt sem, egyébként témaválasztása miatt sem. Őszies hangulatú, ambíciómentes regénye idegen a vakmerő irodalmi zsenitől.

 

A fordító válasza

Soproni András (fotó: Szendi Péter, vaol.hu)
Soproni András (fotó: Szendi Péter, vaol.hu)

A cikkben felmerült kérdésekkel megkerestük Soproni András fordítót is. Kiderült: ő még emlékszik a magyar vurstlikra. Válasza ez volt:

Be kell vallanom, a Joyland volt az első King-könyv, ami a kezembe került, és valószínűleg sose fogok bele, ha az Európa fel nem kínálja fordításra. Hogy miért tette ezt a kiadó, igazából nem tudom, elsősorban oroszos vagyok, angolból fictiont alig fordítottam.

Amikor felkínálták a munkát, belelapoztam (talán épp a gusztusos ágyjelenetnél), úgy láttam, semmi gond, menni fog, ha egy-két problematikus helybe ütközöm, szokás szerint felkeresem angol barátomat, aki eddig számtalanszor kisegített – így aztán bevállaltam. Aztán nekiültem, és egykettőre rájöttem, hogy – pestiesen szólva – szívni fogok, mint a torkos borz. Mert a könyvet nemcsak a vurstlinyelv teszi nehézzé, hanem a helyi tájnyelv és a korabeli diáknyelv számos apró eleme, amit tovább cifráznak a műszaki leírások, szóviccek és hasonlók. Az egykettőre világossá vált számomra, hogy nem futkoshatok oldalanként kétszer a barátomhoz, támasz nélkül pedig reménytelennek láttam a vállalkozást, úgyhogy már-már azon gondolkodtam, hogy bedobom a törölközőt, amikor mentő ötletem támadt.

Körülnéztem az interneten, és megtaláltam a Joyland orosz fordítását, és ez óriási segítséget jelentett. Az az igazság, hogy oroszul egy nagyságrenddel – vagyis tízszer – jobban tudok, mint angolul, így aztán valahányszor elakadtam, elég volt belenéznem az oroszba, és legalább a szituáció világossá vált. Most persze kérdezheti, hogy az orosz fordító honnan tudhatta, amit tudott – amire csak azt felelhetem: fogalmam sincs.

Ha pedig már értettem a szöveget, „csupán” a megfelelő magyar kifejezést kellett megtalálnom.

Ebből a szempontból a kulcsszó számomra a „vurstli” volt.

Én még jártam az igazi vurstliban, illetve újra éledő maradványában. Ez valamikor a háború utáni években az Angol Parkon (Vidám Park) kívül, a Ligetnek a Széchenyi Fürdő környékére eső részén működött, és még a Molnár Ferenc Liliomából is ismert hintáslegények működtették, a közönség pedig jellemzően szabadnapos bakákból és cselédlányokból s hasonlókból tevődött össze. Az én fülem számára Joyland és a többi, a könyv szerint már kiveszőben lévő vándor társulat ennek egy amerikaibb változata lehetett.

Sokat bajlódtam a Talk szóval. A „beszéd”, persze, vagy a „nyelv” szóba se jöhetett. Próbálkoztam a „dumá”-val, de ezt más szituációkra tartogattam („ne állj le dumálni a haverokkal”). A „hadova” szó stiláris értéke ugyan távolabb áll a köznyelvtől, mint a „talk”, viszont eredetileg kifejezetten a vásározás és a tolvajvilág nyelve volt (ezért adta Mészöly Dezső Villon tolvajnyelvi verseinek magyar címéül ezt: Hadova és hamuka). Természetesen el lehetne vitatkozni azon, hogy a szó cigány nyelvi eredete nem rajzolja-e el az amerikai szöveget, én úgy érzem, hogy a szó a szöveg egészében „működik”.

Egyes szavakat különböző, létező zsargonrétegekből kölcsönöztem. Az attrakció a magyar vidám parkok szakszava. Az olyanok, mint a krapek, suska, meló stb. köznyelvivé vált szlengszavak. Sokak számára meglepő lehet a szecska. Én vidéki kezdő tanárként találkoztam vele idestova ötven éve az elsős kollégisták megnevezéseként.

A hadova számos elemét nekem magamnak kellett kitalálnom. Ilyen a bumbele, a pipkó, a tapsi. Külön kedvencem az amerikai gyerektánc, a hóki-póki és a forró floki. Hasonló feladat volt a mutatványok elnevezése, mint a Karolinai Kerék (alias Karika, alias Franckarika), a Howie Ovi, a Hipp Hopp Falu, stb. De szükség volt némi leleményre a betűkirakós-hoz és a benne használt „kurva kirakós szavak”-hoz is (krekk, bruszt, bioáram), ehhez ugyanis ismerni kell a játék szabályait, és ezt véletlenül magam is szoktam játszani.

Mindaz, amit eddig elmondtam, úgyszólván technikai kérdés. Ami talán fontosabb, hogy mennyire érezhető a hely és a kor légköre, és hogyan érezhettem rá erre, ha ugyan ráéreztem. Nem ismerem Amerikát belülről. Mindössze két hónapot töltöttem az Államokban, nyelvi továbbképzésen. Viszont életem legnagyobb filmélményei közé tartozik Peter Bogdanovich Az utolsó mozielőadás című alkotása. Ha nem látta, okvetlenül nézze meg. Egészen más, persze, mint a King regény, de nagyon mély és nagyon átélhető kóstolót ad nagyjából a Jolyland-korszak vidéki Amerikájából.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya