A pszichológia napjainkban egyre sikeresebb tudományág, folyamatosan gyártja újabb ideológiáit és csodaszereit a vélt vagy valós betegségekre. Ilyen divatos kór a pánikroham is, mely leginkább a tehetõsebb emberek közül szedi áldozatait, és azokat az egyedeket támadja meg, akik jó dolgukban nem tudnak mást kitalálni, minthogy minden apróságból tragédiát gyártanak és terapeutával kezeltetik magukat.
A film maga egyébként borzasztóan látványos, tele van szép képekkel, jó kameramozgásokkal (még egy vertigót is láthatunk), a vágás jól mûködik, a szereplõk a helyükön vannak, de a nagy katarzis elmarad. A cselekményvezetés az ami nem mûködik; némely epizód elnyújtottá válik és felesleges jelenetsort látunk, máshol pedig alig kapunk információt az adott szituációról, és ezáltal esetlenné válik a sztori.
Adott egy „pánik klinika”, ahová bejelentkezik Zsuzsi (Gubik Ági), miután szívtipró pasija (Kolovratnik Krisztán) otthagyja. A munkájában egyébként sikeres harmincas nõ pénzt és idõt nem kímélve próbálja magát kigyógyíttatni képzelt betegségébõl. Ott van még Zsuzsi anyja is (Bánsági Ildikó), aki figyelmen kívül hagyja lánya problémáit, ehelyett inkább magát és a barátnõjét szórakoztatja kamaszos játékokkal, és a saját fiára (Valcz Péter) is nagyívben tojik, ami hibának nagyon nagy, hiszen a sokszereplõs történetben õ az egyetlen, aki normálisnak tûnik, de pont õ a legbetegebb, ugyanis azt hiszi, hogy az anyja testébe egy idegen ûrlény költözött, amit megpróbál pisztollyal kiûzni belõle. Ezen kívül adott még az anyuka barátnõje és annak a leánya (Ónodi Eszter), aki a kismamaságot pánikolja túl (ha a gyerek például elalszik, attól fél, hogy az meghalt). Egy meleg rendõrpáros (Thuróczy Szabolcs és Kovács Lehel) szituációja mûködik itt a legjobban, õk ketten birtokolják a legszórakoztatóbb jeleneteket.
Tényleg vegyes érzelmekkel viseltetem a film iránt, hiszen a képi világ remek volt, elcsattant egy pár jó poén, de néhol nagyon erõltetettnek hatott, ráadásul tele van a film reklámokkal, arcbamászó, oda nem illõ szponzorrészletekkel. Jólesett megnézni hisz valahol hatott, de nem gondolkodtatott.
Érezhetõ az elsõfilmes rendezés bukéja, Till Attila mindent szeretett volna belepréselni, ugyanakkor kedvencei stílusából is idéz (Almodóvar, Tarantino), de ez még ne legyen baj, hiszen ugye lesz ennél még jobb is. Ugye?
