Magazin

Pojáca vagy rejtőzködő tehetség? – Szeretjük-e Adam Sandlert?

Az 54 éves humorfáraó karrierje meglehetősen kétes megítélésű: hűséges rajongótáborral rendelkezik, miközben neve hivatkozási alappá vált a lusta alpári vígjátékok kapcsán. Néhány évente összezavar minket egy összetett színészi alakításával. Adam Sandler karrierje felett mondunk ítéletet.

Hollywood egyik legsikeresebb és egyben legbosszantóbb alakja Adam Sandler. A brooklyni srác egész fiatal korától kezdve a színpadon téblábolt, stand-upjaival kápráztatta el közönségét, később pedig a Saturday Night Live állandó stábtagjaként tett szert szélesebb ismertségre a ’90-es évek elején. Az igazi áttörés azonban 1995-ben jött el, mikor már maga mögött hagyta a szkeccsműsort, hogy egyik infantilis szerepéből a másikba ugorjon.

 

A vád

Kezdetben érkezett a Billy Madison – A dilidiák, mely részleteiben már tartalmazta, mit várhatunk később Sandlertől vígjáték fronton. Egy 25 éves, végtelenül ostoba milliárdoscsemete, aki – hogy részesüljön apja örökségéből és magához ragadhassa a vállalat kormánykerekét – kénytelen újra kijárni az általános iskolát, hiszen korábban a fater fizette zsebből az egészet a tanárok megkegyelmezése érdekében. Mik Billy jellemzői? Szélsőségesen idióta és gyerekes viselkedése elviselhetetlen minden jóízlésű ember számára, ám a filmben megigazulnak cselekedetei, és nagyon csekély karakterfejlődés útján nyeri el jutalmát – a győztesnek járó díj pedig többek közt egy Sandler figurájánál jóval vonzóbb hölgy és valamiféle elismerés.

Billy Madison – A dilidiák

Eközben Sandler végig egy átlag fickó marad: sosem ő az, aki után döglenek a nők, viszont mindig felfedezik, hogy az ostoba elme és jellegtelen külső milyen nagy szívet takar. Később ezt pofátlanul ki is használta. Olyan bomba színésznők esznek a tenyeréből, mint Kate Beckinsale, Jessica Biel, Marisa Tomei vagy Salma Hayek. A kaktusz virága feldolgozásában, a Kellékfeleségben pedig Jennifer Aniston és a szupermodell Brooklyn Decker közül kell választania szerencsétlennek. Hát emberhez méltó sors az ilyen?!

Sandler vígjátékszerepeinél három karakter közül választ, akiknél a színészi alakítás aligha különbözik, csupán a figurák státusza más és más.

Az egyik a már említett gyökér, aki aranyszívű, de rövid eszű – jellemzően valami beszédhibával küszködik. A vizesnyolcas és a Sátánka, valamint a legutóbbi Hubie, a halloween hőse juthat először eszünkbe ennek kapcsán. Egy fokkal közelebb áll a nézőhöz az átlagos fickó, aki ért Gipsz Jakab nyelvén, hétköznapi munkája és életstílusa van, de a szíve továbbra is óriási. Az Apafej, a Ki nevel a végén? és A kismenő szürke kisembereinél vált be ez a módszer.

Ha pedig a történet egyik figurával sem működne, beveti egy magabiztos, mindenre lapot húzó és beszólogató karaktert. A Nevetséges hatos mesterlövésze, a Ne szórakozz Zohannal! nagyfarkú Moszad-ügynöke vagy a Férj és férj szívtiprója már olyan figurák, akik azért jöttek létre, hogy az eleve Sandler körüli produkciókban a főhősön minél kevesebb poén csattanjon.

hubie-a-halloween-hőse-adam-sandler
Hubie, a halloween hőse

A vígjátékszerepei tehát meglehetősen korlátoltak, azonban nem az Sandler elsődleges bűne, hogy nem próbálkozik újítani saját magán, hanem hogy filmjei koncepció kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Komikusunk legtöbbször egy romantikus elemekkel tarkított vígjátékot pakol elénk, ahol ármánykodó és aljas gonoszok ellen lép fel és győz saját jóságával és önmagába vetett hitével. Sandler filmjeinek elemeit patikamérlegen ki lehet adagolni. Vegyünk egy adag seggre esős poént, fanyar odaszólásokat, kisebbségeken és sérült embereken való nevetgélést, majd öntsük nyakon a végeredményt egy adag szentimentalizmussal, hogy a drága néző úgy érezze, tanult valamit.

A bullying témaköre rendre körbejár: Sandler előszeretettel alakít olyan figurákat, akiket cikiz a közege jámborsága vagy beszédhibája miatt. Ám sok esetben tényleg rendkívül idegesítőek ezek a karakterek, és nem kelt szimpátiát a nézőben a végtelen szánalom. A végső nagy összeborulások így mesterkéltnek hatnak:

a család és barátok fontossága, ahogy azt a Nagyfiúkban is nyomatják, nehezen erősödik meg, miközben a kancsal, a kopasz vagy az öreg szereplőkön röhögnek közösen.

Az 1999-ben általa alapított Happy Madison Productions nevéhez megannyi kis- és középkategóriás költségvetésű vígjáték fűződik. Az első rögtön a Tök alsó, melyben országos cimborája, Rob Schneider lopja el Sandler jószándékú és önzetlen figuráját, miközben amatőr dzsigolóként a legnagyobb szükséget szenvedő nőket elégíti ki. A haversrácok (Kevin James, Chris Rock, David Spade, Nick Swardson stb.) természetesen állandó vendégei a humorista életművének, melynek nagy része inkább érződik elsősorban üzleti vállalkozásnak, mint szórakoztató filmalkotásoknak.

Kavarás (Blended)
Kavarás

Sandlert sok vád érte, hogy filmjei igazából alibi nyaralások, ami köré sztorit írt. A Kavarás afrikai kiruccanása, a Kellékfeleség hawaii üdülése, a Nagyfiúk tóparti hétvégéje, legutóbb pedig a Gyagyás gyilkosság európai útja mind jelzik a mintát. Sandler elsősorban utazni akar, útközben pedig megkeresi a rávalót. Hazai terepen viszont egy étteremlánccal kötött szerződés és product placement segíti hozzá a jussához.

Szembetűnő az évek során, hogy Adam Sandler mennyire lusta lett.

A Billy Madison idején tapasztalható energiája mára alábbhagyott. Amikor pedig megjelenik ez a lelkesedés, előfordul, hogy ördögi manifesztummá lesz, és olyan eretnekek születnek, mint a Jack és Jill, melyben saját női ikertesóját alakítja – ez vált karrierje legnagyobb fekete pontjává egyébiránt. A 2015-ös Pixelben viszont látványos, mennyire nem tud újat mutatni, és már önmaga is unja, amit csinál. Sandlernek azonban van egy szuperképessége. Pár évente képes arra, hogy kilépjen a megszokott Happy Madison mókuskerékből és egy kívülálló alkotó felkérésére igent mondjon.

 

A védelem

Ha a statisztikákat nézzük, Adam Sandler két drámai szerepe közt Olimpiát rendeznek. Egy kezünkön meg tudjuk számolni, hányszor lépett ki komfortzónájából tárgyalt komikusunk. Azonban azt meg kell hagyni, hogy mindegyik alkalom bőven megérte.

Elsőként nem más, mint Paul Thomas Anderson gondolta, hogy tökéletes választás lenne a dühkezelési gondokkal küzdő, ügyefogyott Barry Egan szerepére, aki egy maximálisan átélhető romantikus hős. A Kótyagos szerelem, mely a cannes-i filmfesztiválon Legjobb rendező díjat nyert jól használja Sandler jellegét, és a film előnyére fordítja manírjait. A Spangol – Magamat sem értem már a színész (itt már bátran használhatjuk ezt a kifejezést!) hétköznapibb oldalát ragadja meg. A James L. Brooks által rendezett dramedyben egy nagyon rá jellemző figurát hoz, csupán a film kevésbé harsány tónusa nem engedi, hogy túlzásba essen.

Üres város

Ha a Kótyagos szerelem nem volt elég fordulópont, a 2007-es Üres város már egyértelműen kiesik a megszokott zsánerből. Ez az első olyan film, amiben Adam Sandler a komfortzónáját nemhogy meghaladja, de újradefiniálja mindazt, amit addig gondoltunk róla. Charlie Fineman megformálásában egy szörnyű tragédiával sújtott embert kelt életre, aki mélyen elfojtja családja elvesztésének bánatát, mely egy újramelegített barátság kapcsán vulkánként tör fel.

A néhol giccses alap ellenére Adam Sandler szomorú játéka komoly együttérzést képes kiváltani, és a két vállán viszi el a meglehetősen nehéz témákkal dobálózó filmet.

2009-ben Judd Apatow önreflexív drámájában, a Ki nevet a végén? című alkotásban szinte saját magát alakítja: egy egykori nagy szám humoristát, aki saját magánéleti zűrjeivel küszködik, miközben rákot diagnosztizálnak nála. Mivel már láttuk, mire képes, ez csak ujjgyakorlat számára – csak úgy, mint a The Meyerowitz Stories című Noah Baumbach-dráma és a Férfiak, nők és gyerekek című Jason Reitman-film. A meglepetés erejét itt már inkább az adta, hogy a sok szutyok vígjáték után néha bevállalt valamit, amiben nem a legalacsonyabb ingerszintet célozza meg.

Mígnem a Csiszolatlan gyémánttal újra odacsapott egy hatalmasat.

A Safdie tesók krimijében a nyerészkedő, szerencsejáték-függő Howard Ratner talán élete szerepe, és ezt minden bizonnyal Sandler is érezte. Mindent beleadott ebbe a figurába, aki képtelen kiszállni a játszmázásból, a gengsztervilág azonban utánanyúl, hogy a végzet szakadékába rántsa. Az Indie Spirit Awards díjátadón Legjobb férfi főszereplő elismerést szerzett, és ez volt az első olyan film, ahol joggal hiányolták a nézők a színészt az Oscar-jelöltek közül.

Csiszolatlan gyémánt

Fontos látni, hogy ezek a rendhagyóbb alakítások sosem Sandler produkciós cégében fogannak, hanem egy tőle független, külső vízió eredményei. Használják őt, ám a tisztesség kedvéért meg kell említeni, hogy nem minden vígjátéki iparosmunkája csapnivaló. A Nászok ásza és Az 50 első randi nagyon sokat köszönhet annak, hogy nemcsak kedves romantikus sztorik, de a Drew Barrymore és Adam Sandler közti kémia igenis tapintható.

A vígjátéki vonalon mozgó, majd meglepő módon drámába átforduló Távkapcs pedig szintén rendelkezik kisebb mélységekkel. Bár erőlködik a film a könnycsatornák megdolgozásán, az életének fontosabb pillanatait és apróbb momentumait átpörgető férfi sorsa igenis tragédia – még ha a film nem is akarja magát annyira komolyan venni.

 

Az ítélet

Széles körben ismert az a tény, hogy Adam Sandler remek társaság és egy földhöz ragadt, Hollywood elszálltságától távol álló egyén. Olyan ember, akit sokszor filmjeiben is játszik: mindenre van valami frappáns válasza, de tisztelettudó és nem nézi le a hétköznapok emberét. Stabil rajongói bázist épített ki, akik követik, akármerre is járjon és akármilyen minőségű vígjátékot is készítsen. A Netflix-szerződése miatt pedig garantáltak az érkező felejthető darabok.

Nászok ásza

Sandlerről tudjuk, hogy képes túllépni árnyékán. De ezt a kegyet csak pár évente hajlandó megadni nekünk, akkor viszont hálásan, két pofára zabáljuk. Manipulál minket, hagyja, hogy jóllakjunk, majd újra elkezdjük megutálni, majd a telítettségnél ismét bebizonyítja, hogy színész. Biztos vagyok benne, hogy legbelül érzi, megítélését nagyon egyértelműen tudná befolyásolni: elég lenne csupán feladni a Happy Madison produkciókat és válogatni a felkérések közt. Azonban az egyik a megélhetést jelenti számára, a másik pedig a művészi kiteljesedést és a karrierázsiójának növelését. Ő pedig nem enged egyikből sem, így be kell érnünk azzal, amit kapunk. Viszont

az arány, hogy egy Csiszolatlan gyémántért három ostoba komédiát kapunk, vérlázító.

Szeretjük-e Adam Sandlert? Van benne mit szeretni, hisz rendes fickó, egy igazi sztárallűröktől mentes józan arc. Egy generáció egyik kedvenc vígjátékszínésze, aki teljes egészében magának köszönheti, ahol tart. Bombabiztos üzleti vállalkozást hozott létre, ám sajnos pökhendi kegygyakorlásnak tűnik, mikor eltér a megszokott szerepektől. Ennek ellenére, amikor komolyan alkotni akar, sikerül is neki, és ezt nem szabad elfeledni. Már csak arra lenne szükség, hogy olyan tranzíció történjen vele, mint ami Jim Carrey-vel és Bill Murray-vel – hogy végre ne csak a baszós-fingós viccek kalifájaként hivatkozzanak rá, hanem úgy, ahogy titokban ő is szeretné.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya