Magazin Papírfény

Nem lányregény – Reinaldo Arenas: Mielőtt leszáll az éj

mielott leszall az ejMinden diktatúra életöröm- és szépségellenes – vallja Reinaldo Arenas. Életrajzi regényében pedig bőven szolgáltat bizonyítékot ennek alátámasztására. A nálunk szinte ismeretlen kubai író és költő memoárjából így nemcsak az elbeszélő nem mindennapi élettörténetét, hanem Castro rettenetes diktatúrájának működését is megismerhetjük.

Sok évvel ezelőtt mintegy véletlenül bukkantam rá Julian Schnabel Mielőtt leszáll az éj című 2000-es filmjére. Azt hiszem, ez volt az első film, amiben láttam Javier Bardemet játszani. Azonnal lenyűgözött. És persze a történet is, amely annyira szemléletesen mutatta be az elnyomást, hogy utána még napokig nem tudtam napirendre térni felette. A film képei pedig egyszerűen beleégnek az ember emlékezetébe. Nem mellesleg Johnny Depp a kettős mellékszerepben élete legjobb alakítását hozza. Nem csoda hát, hogy hatalmas lelkesedéssel vágtam bele a regény olvasásába, amelyet végre kiadtak magyar nyelven is. Aztán hamar kiderült, hogy a könyvhöz képest a film valóságos Disney-musical.

Az eredetileg 1993-ban (három évvel Arenas halála után) megjelentetett regényt az író már New Yorkban vetette papírra, ahová 1980-ban emigrált. Habár az USA-ban eltöltött egy étvized alatt legalább nem fenyegette az életét a kubai rezsim, mégsem tudott soha megnyugodni. A regény a végső idők szemléltetésével kezdődik, a szörnyű betegségek leírásával. Arenas az AIDS-sel küzdött, de nem várta meg, amíg az végképp legyőzi őt. Búcsúlevelet írt a barátainak és tisztelőinek, majd végzett magával.

Rögtön visszaugrunk a gyerekkorba, amit Arenas falun töltött. Na nem amolyan vidéki idillről van szó. Sokkal inkább álmok és rémálmok keverékéről. A hatalmas család egy fedél alatt lakott egy sáros, istentől elzárt helyen, kiszolgáltatva az elemeknek. A figurák és események sokban hasonlítanak – az Arenas által egyébként élesen bírált – Gabriel Garcia Marquez világára. Az apját sosem ismerte, az anyja és ő a nagyszülőkkel és a többi, szintén pórul járt vénlánnyal (az anya nővéreivel) éltek együtt. A szegénység, az erőszak és a túlfűtött szexualitás határozta meg a kis Arenas gyerekkorát. Hosszasan ír az állatokkal és fákkal (!), valamint az unokatestvérével létesített szexuális kapcsolatairól. Ezek a meghökkentő történetek nem egyedülállóak a kötetben, a továbbiakban szinte egy sztori sem végződhet úgy, hogy legalább egy aktust ne írna le, ha futólag is. Ezek egy része komikus vagy csak tényszerű, de nem egyszer ír szexuális erőszakról és incesztusról is.

https://www.youtube.com/watch?v=qXSw4QZqqyE

Korán felismerte, hogy a fiúk iránt vonzódik, bár később nőkkel is randizott – részben, hogy fenntartsa a látszatát annak, hogy heteroszexuális. Erre főleg a Castro-rezsim által alapított iskolában volt szüksége. Habár eleinte úgy gondolta, hogy az előző elnyomó rendszert leváltó Castro végre kirángatja a népet a szegénységből, hamar rá kellett jönnie, hogy egy olyan diktatúra épül Kubában, amelynek a működését nem kívánja segíteni. Az iskolát követő időkben tehát úgy próbált élni, hogy ne adja fel a saját elveit sem, de ne is vethessék börtönbe. Ez az időszak visszamenőleg szinte idillinek tűnt, hiszen – mint írja – a 60-as években Kubát is elérte a szexuális forradalom, és minden nyomorúsága ellenére mégis csak úgy érezte, hogy él. Persze elvileg titokban kellett tartani a dolgot, de valójában bárhol és bármikor összejöhetett egy-egy futó kaland. Már-már hihetetlenek, Fellini-filmbe illőek ezek a sztorik, amelyek szerint a buszon, a tengerparton, a nyilvános wc-ben, és egyáltalán, mindenhol szexeltek az emberek.

Egyébként még a későbbi megpróbáltatásokat – a börtönben töltött időt – leíró fejezetek is bővelkednek ilyen sztorikban, persze ezek még sokkolóbbak. Ahogy a diktatúra működését, úgy a börtönét is elképesztően érzékletesen írja le. A százfős cellákban egyaránt voltak gyilkosok, erőszaktevők, őrültek, de politikai foglyok is. Sőt, az állambiztonság embereit is beküldték esetenként, ráadásul hosszú időre, hogy ha rendszerellenes megjegyzéseket hallanak, intézkedjenek. Ahogy írja, nem volt nehéz eltüntetni valakit, amúgy is mindennaposak voltak a megtorlásból, vagy pusztán szórakozásból elkövetett brutális gyilkosságok. Mivel időközben kijuttatta az írásait Kubából, s ezért Nyugaton már hírnévre tett szert, ez valamelyest segítette a túlélésben. Legalábbis nem merték csak úgy megölni. A börtönből annak árán szabadult végül, hogy megtagadta egész addigi életét, író munkásságát és szexuális beállítottságát.

Szinte csodával határos módon jutott el aztán Amerikába, ahol viszont nem az fogadta, amire számított. A kiadók átverték, és éreztették, hogy nem örülnek, hogy elhagyta Havannát. Az sem tetszett sokaknak, hogy továbbra is nyíltan bírálta Castro diktatúráját. És bár volt pár kellemes éve New Yorkban, az amerikai álom számára örökre csak álom maradt.

Önmagában már az egyes történetek is izgalmasak és sokkolóak, de Arenas gondolkodás- és fogalmazásmódja teszi igazán hatásossá a regényt. Többször is előkerül a gondolat, miszerint ő nem igazi, nem teljes ember. Már a gyerekkori visszaemlékezésekben is jelen van ez, a regény vége felé pedig megismétlődik. A diktatúrák, a szeretni képtelen anya, a mélyszegénység mind rányomja a bélyegét az életre. Azt viszont nem vitatja el magától, hogy mindig is képes volt küzdeni. Valóban, a folyamatos meneküléssel teli életút olvastán egy élni akaró és ezért a poklot is túlélő művész képe rajzolódik ki. Számtalan művét többször is újra kellett írnia, mert vagy ellopták, vagy megsemmisítették a kéziratot. Ehhez azért kell elszántság.

A Mielőtt leszáll az éj kétségtelenül nem lányregény, nem strand-olvasmány. de tagadhatatlanul izgalmas és tagadhatatlanul megrendítő.

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com