Magazin

Röviden folytatjuk – BuSho 2. nap

1000 gramm

Tegnap folytatódott a nemzetközi rövidfilmek seregszemléje a Vörösmarty moziban, ahol idén szeptemberben is gőzerővel dübörög a Budapest Short Film Festival, azaz, ahogyan mindenki ismeri, a BuSho. Tudósításunk a versenyfilmek második napjáról.

1000 gramm

Összességében elmondhatjuk, hogy a második nap felhozatala gyengébb volt az elsőnél, de csak kis mértékben. Megint voltak kiemelkedő filmek, de sajnos a palettára került jó pár elbaltázott alkotás is.

Az álművészieskedő filmek mezőnyében a német Tom Bewilogua 1000 gramm című alkotása „vezet” a tegnapi kínálatból. Kedves Tom (ha szólíthatlak így), attól marhára nem lesz nagy művész(filmes) az ember, ha egymással marhára nem összefüggő jeleneteket pakol egymásra, a kamerát folyamatosan 180 fokban fordítgatja, és olyan elcsépelt megoldásokat használ, mint a fekete-fehér képen vörösen izzó vérfoltok (vagy coca-colás címke). Arról meg ne is beszéljünk, hogy a szexualitás és az evés párhuzama nagyjából Marco Ferreri óta elcsépelt téma.

Hasonlóan idegesítő volt a brit Karolina Malinowska Az 5. szint című kisfilmje, ami nyilvánvalóan valami erős pszeudo-freudi alapra épült, de leginkább csak egy zavaró David Lynch-utánzat vált belőle. A semmitmondó, „ez meg minek készült el?” kategória „győztese” ezúttal pedig a finn Kai Tuomola Érintés című műve.

A portugál Árnyak (Nuno Dias) halálosan komoly horror-utánzat akar lenni, a szerencsétlen áldozat és brutális üldözőjének viaskodását torz színvilággal és fröcsögő művérrel toldva meg, ami inkább kínossá és nagyon erőltetetté válik.

Utálom a musicalt – A musical

De, ha belegondolunk, hogy tavaly kb. minden ötödik kisfilm vagy hasonlóan kínos horror-parafrázis, vagy gyenge Sin City-klón volt, teljességgel örülök, hogy idén csak egy ilyet volt „szerencsém” eddig megtekinteni.

De ne legyünk ennyire negatívak. Kerültek érdekes, jópofa alkotások a tegnapi öt blokkba is. Az önreflexív műfajparódia úgy tűnik önmagában egy műfajjá vált. Az amerikai Michael Lavelle Utálom a musicalt – A musical című rövidfilmje ötletesen és látványosan szedi ízekre a Broadway klasszikus zenés darabjait, a legcinikusabb irónia eszközeivel élve. A főhős (egy rivaldafényből mellőzött kórustag) dalban mondja el, miért is utálja a zenés darabokat, míg végül nem teljesül vágya és nem léphet be maga is a musicalek színpompás álomvilágába.

A Csehov novelláján alapuló A kis színház (Yuri Shapochka) némafilmes stílusban, inzertek használatával meséli el egy színésznő és egy szeretője férje elől menekülő színházigazgató közötti kényszerű megállapodás történetét. A spanyol Kote Camacho szintén a némafilmes stilizációt használja A nagy verseny című alkotásában, mely bravúrosan illeszti össze a múltszázad eleji felvételeket a jelenkori képekkel (őszintén, sokszor nem tudtam megmondani, mi a „talált anyag” és mi nem).

A nagy verseny

Az egy-egy ötletre épülő filmek ezúttal is többségükben jók voltak. A rendkívül aranyos A csóktól kezdve (a brit Ben Hyland alkotása) a tömör és vicces Kiáltozókig (a spanyol Roberto Perez Toledo műve), számos jó és kreatív rövidet láthattunk.

Az abszurd humor fegyvertárát veti be a francia Vianney Meurville, akinek hőse, a Gilles Corporation-t megalapító idős gazda úgy dönt, párizsit fog gyártani és eladni a kínaiaknak (és a „párizsi” kifejezést értsük szó szerint). Továbbá ide sorolható a spanyol Asier Altuna kisfilmje, A nyáj, melyben egy városban bolyongó pásztor hívószavára emberek kezdik el követni őt, és a nem túl jól sikerült, amerikai Narráció (Patrick Monroe), melynek hősét megőrjítik a saját magukat felolvasó könyvek.

A „nagyot és fontosat akarok mondani” kategória képviseletében a német Max Zähle Raju című majdnem félórás drámája okozott pozitív csalódást. Az alapsztorit tekintve (egy német házaspár indiai útja során örökbe fogad egy helyi kisfiút, majd mikor a fiú eltűnik, rájönnek, mi is folyik arrafelé valójában) akár egy gicces, elcsépelt, Hallmark Channel-szintű lötty is kisülhetett volna belőle, Zähle azonban végig ügyesen és izgalmasan pörgeti a családi dráma és a fiú utáni kutatás párhuzamos, indiai couleur locale-al színezett szálait. A film képi világa pedig eddig a legprofibb, legszebb munka, amit az idei BuShon láttam (továbbra is tartom, hogy a celluloidot nem múlja felül semmiféle digitális- vagy videotechnika).

Megemlíteném még a portugál Pierre-Marie Jézequel Elzárva című művét, melyben egy fiú éveken keresztül a pincében marad, mert azt hiszi, időközben elhunyt apja még mindig büntetésben tartja őt, illetve a spanyol Ainhoa Menéndez Goyoaga Babagyár című ötletes és helyeként jópofa rövidjét. A negatív listára az észt Mark Gordon neve is felkerül: A dob című kisfilm sem történetben, sem látványvilágban nem több egy másodkategóriás szappanoperánál.

Hazánk ezúttal a kísérleti- és animációk filmek mellett két fikciós rövidfilmmel is képviseltette magát a programban. Desi György András és Moray Gábor Az utolsó kép című kisfilmje összességében ötletes és szerethető, és a maximumot hozza ki az alapötletből. Ellenben Kárpáti György Mór vizsgafilmje, az Erdő lapos, semmitmondó, afféle „nincs ötletem, de kell a diploma” filozófiájában fogant alkotás. (Bár még mindig áldom a sorsot, hogy idén nem kellett egy Striciket vagy egy Tudsz-e így szeretni?-t végigszenvednem.)

Végül, a hazai mezőnynél maradva mindenképp említést érdemel Kiss Virág MOME-vizsgafilmje, a Változás című kedves és kreatív animációs munka (mely a rendező saját rajzos naplójának rajzfilmes adaptációja), illetve Illés István ügyes kísérleti “videoklipje”, a track32. Irány a harmadik (és egyben utolsó) versenyfilmes nap!

Avatar

Rudolf Dániel

Nem is tudom mikorra vezethető vissza a film iránti érdeklődésem (értsd szenvedélyes rajongásom), talán valamikor ovis koromban történt először, hogy éles kritikusi szemmel elemeztem a Gumimacik aktuális epizódjait. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Jelenleg az ELTE bölcsészkarán tanulok filmtudomány mesterképzésen, korábban kommunikáció szakon végeztem a Kodolányi főiskolán, és időközben diákzsűriztem is pár filmfesztiválon.

Filmek: Elsősorban a filmtörténet és a klasszikusok érdekelnek, ezen belül bármi, Bergmantól a B-noirokig. „Emberi gyengeségemnek” a klasszikus Star Trek sorozat iránti rajongásomat tartom.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya