Magazin

Schindler listája

Ismét moziba kerül a Schindler listája, a filmtörténet egyik legfontosabb alkotása.

Amikor még csak a friss kereskedelmi csatornákon lehetett filmet nézni, és így minden egyes film tele volt reklámokkal, a Schindler listáját megszakítás nélkül adták le – így kérte Spielberg, és a filmnek akkora hatása volt a közönségre, hogy még a lelkiismeret nélkül üzemelő tévécsatorna-cégek sem mertek ellenkezni vele. Ez a „kulturális jelenség” igazi példája – most ugyan minden másodvonalbeli Marvel film „kulturális jelenségnek” számít, mert a fogalom folyamatosan erodálódik az örök online pörgésben, de nem árt néha felnézni a valódiakra.

Nagy film. Hét Oscarja és számtalan más elismerése még csak-csak lehetne a modern „buzz” egy kilencvenes évekbeli előfutára (vannak szerencsétlen lelkek, akik azóta is azt hiszik, hogy csak témája, a holokauszt miatt dicsérik a filmet mások; ugyanők előcsaholtak aztán a Saul fia után is), de a hatása valóban filmtörténetinek bizonyult: azóta is a csúcs felé helyezik el a „legjobb történelmi filmek”, „legjobb amerikai filmek” és „minden idők legjobb filmjei” listákon, hivatkozási-hasonlítási alap a történelmi filmek számára, a holokauszt ábrázolásában megkerülhetetlen, és persze mind a szakmai, mind a közönségvélekedés szerint Steven Spielberg legnagyszerűbb alkotása is egyben.

Spielberg nagy sikere az, ahogy

a holokauszt horrorját képes a saját, immár védjegyévé vált emberi nagyszívűségével együtt ábrázolni.

Ez a keverék jócskán kiváltott indulatokat is: vannak, akik szerint a holokausztot nem szabad fiktív elemekkel bemutatni, különösen nem érzelmi katarzissal a végén; mások a történelmi hitelesség bizonyos aspektusait hiányolják (például hogy a film nem foglalkozik a német átlagember önigazolásával). De mint filmművészeti alkotás, éppen e megközelítés miatt nagyszerű, és valószínűleg senki más, mint Spielberg, nem tudta volna így elkészíteni.

A Filmtekercsnél ezúttal kifejezetten azért írunk most ajánlót a film elé, hogy Te, olvasó, menj el a moziba és nézd meg. Néha csak azért írunk, mert az adott filmnek hírértéke van; néha meg azért, mert intellektuálisan épp megragad valami – de ezúttal a filmes sajtó eredeti és legfontosabb szerepében: terjesztésként és buzdításként. Életed egyik legfontosabb filmje lesz. Értékesebb, mint csaknem bármi, amit egyáltalán megnézhetsz. Ha akármi más megy a mozikban és a Schindler listája, akkor a helyes választás a Schindler listája.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com