Magazin

Screen Memories – A rendszerváltás filmjei (1. rész)

screenmemoriesBulis esték a Blahán és a Marxon, kockás zakó, pálmafás ing, pörgős szoknya, agyontupírozott „jampi” haj az egyik oldalon. Komszomolisták, lehallgatások, elviselhetetlenségig fokozódó paranoid légkör, lelki amnézia a másikon. A rendszerváltást megelőző évtizedek a legmesszebbmenőkig ellenőrzött keretek között teltek, mígnem vakfoltok jelentek meg a látómezőn.

Hogyan járultak hozzá a mozgóképes médiumok az államszocialista múltról alkotott képünk kialakulásához? Erre a kérdésre kereste a választ a Screen Memories néven indított vetítéssorozat és konferencia, amelynek november 20. és 26. között az Eötvös Loránd Tudományegyetem adott helyet. Az eseményen számos kelet-európai filmről esett szó, olyanokról, melyek segítségével mélyebben megérthetjük és átélhetjük a rendszerváltás jelentését, jelentőségét. Az alábbiakban – az általam választott filmek tükrében – egy rövid áttekintést olvashattok a különböző régiók közelmúltjának és jelenének rendszerváltáshoz fűződő viszonyáról.

Csontig hatoló moszkvai punk

I don’t like nostalgia unless it’s mine” – idézte előadásában Varga Balázs Lou Reed-et, az underground zene egyik legmeghatározóbb alakját, majd arról beszélt, hogy nosztalgiafilm és retro, beatkultúra és szubverzió miként öltenek testet a közelmúlt, elsősorban zenés közönségfilmjeiben, azokban, amelyek az 1960-as éveket hívják segítségül az akkori lázadó szubkultúra újraéléséhez. A klasszikus Csinibabától kezdve a Made in Hungárián át szó esett a cseh Lázadókról(Rebelové), valamint az orosz Jampecekről is, utóbbi világítja meg talán a legjobban a hatvanas éveket körüllengő nosztalgiát.

A Jampecek (Stilyagi) érdeme: túl azon, hogy részesei lehetünk a lázadó moszkvai egyetemisták párját ritkító leleményességének – betiltott, szamizdatban terjesztett nyugati zene röntgenfelvételekre másolása, anyáink, apáink ruhatárának kreatív reciklálása –, nem festi rózsaszínre a korszakot és keni el a fájó pillanatokat, mint ahogyan teszi azt a Made in Hungária. Erőteljesen sűrít és túloz, amikor az orosz rock és underground zene aranykorából, a nyolcvanas évekből válogatva állítja össze tracklistáját, ám ez a kis csúsztatás egyértelműen csak a javára válik. Hatásosan érzékelteti a korszak komolyságát Katya a komszomolista Melshez, a film főszereplőjéhez intézett szavaival: „A szaxofontól a késig – csak egy lépés.”

[Előadáson említett egyéb filmek: Az orosz bárka (Russkiy kovcheg), 2002; 9. század (9 rota), 2005.]

jampecek

Alternatív román történelem a nappaliban

Ha a rendszerváltás filmjeiről esik szó, a román új hullámnak nevezett jelenséget szükségtelen bemutatni, ugyanakkor megkerülni sem lehet. A második évezred kezdőévét Romániában nulla évként emlegetik, mert abban az évben egyetlen hazai nagyjátékfilmet sem mutattak be, azóta azonban töretlen a román film sikere, még ha a kezdeti lendület alább is hagyott kicsit. A filmek az ember személyes életterének valós viszonyulásait veszik alapul, rámutatva az egymást váltó politikai rezsimek és az ember állandósága között feszülő ellentmondásra. Constantin Parvulescu, aki a fesztiválon okokról és következményekről beszélt, olyan kulcsszavakkal írta körül az új román filmet, mint személyes történelem, múltról (múltból) alkotott metanarratívák, nosztalgia.

Múltbirtoklás – írja egy helyütt Strausz László. Talán éppen az emlékezet diktatórikus birtoklása vezetett oda, hogy a román filmesek tematikus és stilisztikai szempontból egyaránt kötődnek az emlékezés aktusához. Ennek egyik legszembetűnőbb példája az anekdotákra épülő Mesék az aranykorból (Amintiri din epoca de aur) című szkeccsfilm, amely az azonos címet viselő sorozat második darabja. A sorozat a Ceauşescu-rendszer valós, hallott, átélt történeteiből áll össze, eredménye könnyedebb, ironikus és egyben döbbenetesen megrázó esetek és hangulatok egyvelege.

A sorozat első darabját a rendező a 4 hónap, 3 hét, 2 nap (4 luni, 3 saptamani si 2 zile) címen jegyzi, fókuszában két lány kommunista érában megélt, nyolcvanas évek végén játszódó megpróbáltatásai állnak. A kommunizmus vakvágányain sodródó fiatalok napjai sűrűek, tömények, állott szagúak: barátság, irreálisan nagy felelősséggel járó döntések, illegális abortusz is megfér bennük.

[Említett filmek még: Lazarescu úr halála (Moartea domnului Lazarescu), 2005; Aurora, 2010; A legboldogabb lány a világon (Cea mai fericita fata din lume), 2009; Forradalmárok (A fost sau n-a fost?), 2006; A zseton és beton (Marfa şi banii), 2001.]

4honap

 Varsói modernizmus, vidéki nosztalgia

A konferencián több előadó is a lengyel filmet választotta témájául, melyek segítségünkre lehetnek, hogy holisztikusabb képet alakíthassunk ki az adott korszakról. Adam Nadolny a hatvanas évek szocialista filmjeiben megjelenő építészetről beszélt, előadásában megemlítette az Egy férfi kétszobás lakással (Czlowiek z M-3) című alkotást, amely egy olyan fiatal orvosról szól, akinek lenne esélye hozzájutni a hőn áhított kétszobás lakáshoz, azonban ez a nem mindennapi lehetőség csak nős férfiak számára érhető el. A maradék harminc nap az orvos gyorsléptékű, sokszor komikus ismerkedés-szériáját mutatja be, amelynek során a néző a korabeli Varsó szép és kevésbé vonzó helyszíneibe is bepillantást nyer.

Ewa Mazierska előadásában a komikum helyét a történelem és emlékezet viszonyának vizsgálata vette át, kitérve a szubjektív emlékezet fogalmára, valamint a nincstelenné vált munkásosztály nosztalgiájára. Irena Kamienska húsz perces Mgla című dokumentumfilmjében megrázó dokumentarista beszámolókat és személyes történeteket láthatunk. „Amikor volt munkám, megvolt mindenem. Most, munka nélkül, egy közönséges koldus vagyok” – foglalja össze tömören egy egész társadalmi réteg élettragédiáját a film egyik szereplője.

Grzegorz Wojcik a lengyel társadalmi önvizsgálatról beszélt, katalógusszerűen több tucat jobbnál jobb filmet vonultatott fel, előtérbe helyezve a nők rendszerváltás utáni filmes reprezentációját.  Az önmagát feláldozó anya, a szocialista femme fatale és a kommunista titkos ügynök karakterei számos rendszerváltás utáni filmben megjelennek. Utóbbira jó példa a 80 millió (80 milionów). A történetben egy gyönyörű szőke szépség csavarja el az egyik Solidarność aktivista fejét. Lengyelországban 1981-ben szükségállapotot hirdetnek, melynek következtében a kommunisták zárolják a bankbetéteket. Az aktivisták az utolsó pillanatban 80 millió złoty szakszervezeti pénzt vesznek ki a bankból, amellyel később – súlyos következmények árán – a földalatti ellenállási mozgalmat támogatják. A film izgalmas ritmusú, fordulatokkal teli valós eseményeken alapul, a helyszínéül szolgáló Wrocławban a Solidarność szakszervezet emléktáblája a mai napig megtalálható.

[Említett filmek még: Légyfogó (Polowanie na muchy), 1969; Nem szeretem a hétfőket (Nie lubie poniedzialku), 1971; Az érem másik oldala (Rewers), 2009; Kicsi Rózsa (Rózyczka), A berlini fal nyulai (Królik po berlinsku), 2009; 2010; Minden, mit szerettem (Wszystko, co kocham), 2009; Fekete csütörtök (Czarny czwartek), 2011; Ida, 2013.]

80_millio

Kettétört identitás

Rendszerváltás kapcsán a kritikus számonkérés és a megbocsátó nosztalgia egyaránt szóba került. A második világháborút követő évtizedek nem múltak el nyomtalanul, ha meg is próbálják kitörölni emlékezetünkből a történteket, identitásunk hűen őrzi azokat. Köz- és magántér kibékíthetetlen ellentétei különböző identitás-mintázatokat eredményeztek, ezt figyelhetjük meg a fentebb említett, eltérő női szerepeket górcső alá helyező lengyel filmek esetében, illetve a Mathieu Lericq előadásában hangsúlyt kapó homoszexualitás kapcsán is.

Nem csupán a minket fojtogató tabuk áttörésén van a hangsúly, azok megértése legalább ilyen fontos – hangsúlyozta Lericq. A kommunizmus alatt a szociális szférában erkölcstelen viselkedésnek, a politikai szférában burzsoá devianciának számító homoszexualitás 1961 előtt még Magyarországon is a büntetendő kategóriába tartozott. Makk Károly előremutató alkotása, az Egymásra nézve éppen ezt az időszakot tárgyalja játékfilmes stílusban. Két, egymáshoz közeledő nőt ”kapnak el” a rend őrei, egyiket nyilvánosan megalázzák, másikat az őrsre viszik, és ott teszik vele ugyanezt, arról nem is beszélve, hogy a filmben elsülő fegyver szolgálati fegyver. Az Untern Männern című dokumentumfilmben pedig hat férfi beszél nyíltan társadalmi és intim tapasztalatairól, egyedül kifejlesztett stratégiáikról, azokról, amelyek segítségével sikerült feldolgozniuk a szexuális identitásuk által felvetett kérdéseket.

[Említett filmek még: Coming-out, 1989; Eltitkolt évek, 2009; Pride (Parada), 2011; Tiltott szerelem (Plynace wiezowce), 2013.]

egymasra_nezve

(A következő részben olyan rendszerváltáshoz kapcsolódó magyar filmekről olvashattok, amelyek a konferencián külön hangsúlyt kaptak, így kiderül, milyen trendek és irányvonalak alakítják a kortárs magyar filmet.)

Szin Karolina

Szin Karolina az ELTE filmtudomány szakán végzett, majd grafikai- és product design tanulmányokat folytatott, többek között MOME-n. Jelenleg a filmgyártásban dolgozik. Szereti a szép grafikájú filmeket, animációkat (Tomm Moore, Sylvain Chomet, Gabrielle Vincent munkái), a magával ragadókat (Iñárritu, Jamin Winans), a kortárs magyart, illetve az ehhez részben viszonyítási pontként szolgáló rendszerváltó alkotásokat. szin.karolina@gmail.com

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés