Dan Mazer rendezőnek – akit a Borat és a Brüno forgatókönyvírójaként ismerhetünk – egészen különleges elképzelése volt első játékfilmjével kapcsolatban. Karrierje során kivívta magának a képromboló státuszát, gondoljunk csak közös munkáira Sacha Baron Cohennel, most pedig egy nem éppen szokványos romkommal készül átértelmezni a szerelem fogalmát. A február 28-án mozikba kerülő Az a bizonyos első év története ott kezdődik, ahol más romantikus komédiák végződnek.
„Ez alkalommal valami mást akartam csinálni. Olyasmit, ami közelebb áll a tömegízléshez, mégis van egy kis éle, képes azért sokkolni. A helyzet az, hogy öregszem. Az őrültség nem tarthat örökké, elérkezünk egy ponthoz, amikor már nem akarsz sokkolni csak a sokkolás kedvéért.”
„Ha visszagondolok, az összes munkámra jellemző, hogy a komikum a karakterből fakad. Ott kezdődik és ér véget minden, a figurában. Ha valódi, élethű karaktert akarunk teremteni, akkor mindegy, hogy a tag golyói valakinek az arcába lógnak, vagy romantikus monológot ad elő. Amíg a karakterből és a valóságból fakad, működni fog.”
Vígjátékokkal elért karrierjével a háta mögött Mazer úgy döntött, humorával egy románcot vesz célba, ám természetesen nem akart hagyományos romantikus komédiát írni-rendezni. Örömmel vette a közös munka lehetőségét a Working Title céggel. A náluk készült filmek — a Barton Fink Hollywoodi lidércnyomástól kezdve az Égető bizonyítékig, a Haláli hullák hajnalától a Sennáig — egytől egyig a vígjáték műfajának kifordított változatai, melyekért régóta rajongott.
„Arra gondoltam, jó lenne kissé felújítani a Working Title-stílust, és új lendületet adni a romantikus komédia zsánerének. Olyan vígjátékra gondoltam, amelyben ahelyett, hogy összehoznánk a párt a műfaji sztereotípiák szerint, szét akarjuk szakítani őket.
Megvan az a jelenet, amelyben a buzgó szerelmes rohan a pályaudvarra megkérni szerelme kezét, ugye? Ilyen és hasonló képsorokat milliószor láttuk már romkomokban, úgyhogy arra gondoltam, vicces lenne pont az ellenkezőjét csinálni. Végiggondoltam az összes ilyen szituációt, és azon kezdtem agyalni, hogyan lehetne kiforgatni, feje tetejére állítani mindent, és ezzel jól összekavarni az elvárásokat? ”
Mazer szerint több humor rejlik a szakításban, mint egy pár egymásra találásában. „Úgy vélem, valójában nincs semmi poén a boldogságban. Amikor az ember a kocsmában ül a haverjaival, a sztorik a szakításokról szólnak: hogyan mentek szét a barátnőikkel, hogyan veszekedtek és hogyan romlott el minden. Ezek sokkal szórakoztatóbbak, mint az, hogy ’Csodálatos volt az első perctől kezdve, hát nem imádnivaló?’”
Mazer eldöntötte, hogy a film „feel-good comedy” maradna, hiszen karakterei megtalálják a szerelmet, igaz, máshol, és egy katasztrofális házasság után. „Nem akartam rossz szájízt hagyni az emberekben, ugyanakkor a szenvedés, a keserűség, a harag és vitázás sokkal szórakoztatóbb, mint a szerelem, a repkedő pillangók, a pezsgőcsobogás és így tovább.”
A történet összerakásakor Mazer saját és barátai életéből merített. „A házasságomat, a barátaim házasságát, és úgy általában az életemet kőkeményen pellengérre állítottam és kizsigereltem. Egy az egyben elloptam motívumokat” – nevet a rendező.
„Boldog házasságban élek és őrültem szeretem a feleségemet, de nyilvánvalóan vannak köztük vicces konfliktusok és nehéz időszakok. A forgatókönyv legelején volt pár sor, amit a feleségem és én szó szerint úgy mondtunk, de amikor a kollégák eloIvasták, azt állították, hogy ’Ez nem hihető, ilyet senki nem mond!’ Úgyhogy akármilyen fura, ki kellett lúgoznom életem valós eseményeit! Szóval a saját házasságom és a barátaimé egyértelmű inspirációt jelentettek, de meg kell mondanom, a feleségem ugyanis ragaszkodik hozzá, hogy mindenki tudja: azok a bizonyos filmbeli példák nem róla szólnak, és a szexben is mást szeret!”
