1950-ben elindult egy képsor, ami félévszázaddal később a világ leghosszabb, egy ember által elmondott története lett. Charles M. Schulz rajzait pályájának csúcsán naponta 355 millió olvasó látta, 21 nyelven és több mint 2600 újságban, így joggal tekinthetjük őt a képsorok koronázatlan királyának.
Lil’ Folks, azaz Kis hapsik – így indult az egész. Charles M. Schulz (akiről mára már többek között egy repülőteret is elneveztek az Egyesült Államokban) ezzel a címmel indította egysoros képregényét egy kisfiúról és annak beagle kutyájáról 1947-ben a St Louis-i helyi újságban. Három évvel később a legjobbakkal jelentkezett egy országos kiadóhoz, ahol megtetszett a vezető szerkesztőnek a képsor. 1950. október 2-án Peanuts (szó szerint: földimogyorók) címmel, rögvest egyszerre kilenc újságban – többek között a Washington Postban és a Boston Globe-ban – megjelent az első rajz Charlie Brownról.
Már az első képsor forradalmi volt, korábban még gyerekek sem nagyon szerepeltek a lapok végén található skiccekben, olyan pedig sosem történt, hogy egy kisfiú utálatot fejez ki. A grafikai stílus is újszerű volt, hiányolt mindenféle felesleges, a néző figyelmét elterelő vonást. A háttér az esetek döntő részében üres volt, a Schulz a figurák és a tárgyak vonásait karakteresre, mégis életlenre rajzolta meg, ezzel is sugallva a történetek mögöttes pszichológiai tartalmát. A grafikus élete végéig nemcsak maga írta, de saját maga készítette is a képsorokat. Elmondása szerint: „ez nem egy őrült üzlet, ahol tintával játszanak. Ez egy halálosan komoly üzlet.”
A korszak más egysoros képregényeivel ellentétben a Peanuts mindig is komoly társadalmi üzenettel bírt, noha felnőtt egyetlen egyszer sem jelent meg a rajzkockákon.
Snoopy október 4-én, a debütálás után két nappal később jelent meg a történetben, majd az évek, sőt évtizedek során érkeztek a többiek is: Lucy, Schröder, Patty, Marcie és Woodstock, a madár. Eredetileg nem volt főszereplője a történeteknek, később azonban egyre jobban Charlie Brown került középpontba. A kisfiú megformálásához a rajzoló saját gyerekkorából merített inspirációt. Schulz így dolgozta fel saját kudarcait, hiszen Charlie jellemzően több hobbiba is belefog, sok mindent csinál, de semmi nem sikerül neki, legyen szó sárkányeregetésről, amerikai fociról vagy baseballról. Hatalmas szíve és rengeteg barátja révén a legtöbb viszontagságon saját erejéből túllendül.
Kutyája, Snoopy (magyarul talán Szaglászó) kezdetben nem gondolkodott, csak kétéves korában, 1952-ben váltak láthatóvá gondolatai. Ötvenéves pályája folyamán több alteregójával is találkozhattak rajongói, egy dolog közös bennük: a beagle valamihez kedvet kap, majd kudarcot vall benne – legyen szó regényírásról vagy az első világháború légiháborújáról. A kutyusnak ráadásul hatalmas családja van, hét testvére közül a mexikói határ közelében lakó Spike a legismertebb.
A Peanuts (a kiadó által választott cím sosem tetszett Schulznak) szinte azonnal az olvasók kedvencévé vált. A képsorok történetében mindössze ketten (pontosabban hárman) kerültek közel ahhoz, hogy ledöntsék beagle-t a képzeletbeli trónról: egy kisiskolás fiú és egy képzeletbeli tigris, valamint egy kövér macska. Kázmér és Huba 1985-től 1995-ig szorongatta meg népszerűségben a kutyát, Garfield pedig már le is döntötte a csúcsról a Snoopyt abban, hogy egyszerre több újságban jelent, mint Charlie Brownék valaha is – igaz, minderre már 2004-ben, a Peanuts befejezte után került sor.
Charles M. Schulz 2000. február 12-án hunyt el rákban. Álljon itt utolsó rajza, amely halála után egy nappal jelent meg – Snoopy tehát végül túlélte gazdáját.
