Magazin

A díva alfája és omegája – Sophia Loren sztárrá válása

Sophia Loren az utolsó klasszikus filmcsillagok egyike. A sztár, aki tündöklésének kezdete óta önazonos. Nehéz, apa nélküli gyerekkor után rövid ideig két férfi közt őrlődik, miközben nevét szép lassan az egész világ megismeri. Portré az olasz filmikonról – a reflektoron innen és túl.

Sophia Loren élettörténetének majd’ minden momentuma példaértékű. Az olasz filmcsillag mélyszegénységben nőtt fel a Nápoly melletti Pozzuoliban édesanyjával és húgával. A háború után szépségversenyekre járt, majd néhány kudarc után Carlo Ponti révén bejutott a filmszakmába. Hamarosan a Hollywoodban legtöbbet foglalkoztatott és az egyik legjobban elismert olasz filmszínésznő lett. Több mint 80 filmben szerepelt, két Oscart és számos Golden Globe-ot nyert. Tehetséges, szép, okos, az életben és szerepeiben is rendkívül szenvedélyes.

Egyszerre díva és háziasszony, ikon, szerető feleség és édesanya.

Vérbeli olasz nő lévén imád enni és főzni is. Hosszú ideje szemüvegmárka is kötődik a nevéhez. Nemrég töltötte be a 86 évet, mégsem pihen. Hamarosan bemutatásra kerül legújabb filmje, melyet fiával, Edoardo Pontival forgatott le Előttem az élet címmel. Loren titka szinte megfejthetetlen. Így cikkünkben jószerivel csak arra vállalkozhatunk, hogy az indulás viszontagságos éveit és a sztárrá válás folyamatát bemutassuk, és azt, ahogy a színművésznő – számos híresség mellett játszva is – már egészen fiatalon bizonyította istenadta tehetségét.

 

Árnyékból a fénybe

Olaszország egyik legtündöklőbb csillaga 1934. szeptember 20-án született, Sofia Villani Scicolone néven anyakönyvezték. Édesapja, Ricardo Scicolone előbb elhagyta az állapotos édesanyát, Romilda Villanit, majd néhány év múlva visszatért, hogy nevére vegye gyermekét. A háborús években aztán újra – és véglegesen – apa nélkül maradt a család. Pozzuoli szegénynegyedében nagy nyomorban éltek, mivel az anya nem talált munkát. A fiatal Sofia vézna volt, sokat betegeskedett, kortársai „piszkafának” gúnyolták.

Sophia Loren 1950-ben

 

A háború befejezése alapjaiban változtatta meg a Villani család életét. Sofia szemrevaló bakfissá serdült, Romilda pedig úgy gondolta, ez a szépség lehet a kiút a nélkülözésből. Benevezte hát leányát egy területi szépségversenyre. Egy legenda szerint a lelkes anyuka függönyből készített ruhát a királynő-jelöltnek. A megmérettetésen az akkor még alig 16 éves leányzó második lett. Az egészet a zsűri soraiból végignézte egy bizonyos Carlo Ponti. Sofia 35 dollárt nyert, és a pénzből 1950-ben az egész család a fővárosba költözött. Az eltökélt „mamma” ekkor állandó állást szerzett a nagyreményű tininek a Cinecittàban. Az 1950-52-ig tartó, majdnem hároméves időszakot végigstatisztálta. Ekkor nem kevesebb, mint 18 filmben szerepelt. 1951-ben egy meghatározó magazin modellként szerződtette a lányt, aki ezzel egy időben Sofia Lazzaróra keresztelte át magát.

A szekér döcögve bár, de beindult.

Ebben az időben jött el az a találkozás, ami egyfelől elhozta Sophia Loren, a legenda megszületését, másfelől meghatározta a művésznő életének további folyását is. A még épp fiatalkorú színészpalánta merő véletlenségből találkozott a nála 22 évvel idősebb Carlo Pontival. A producer meghallgatásra hívta, ám a végeredmény nem volt épp lehengerlő. A felvétel résztvevői nem találták elég fotogénnek a lányt. Szerintük túl magas, nagy az orra, széles a csípője, mozgása pedig esetlen. Csakhogy – az akkor még nős – Ponti fülig szerelmes lett belé, így nem adta fel. Fejébe vette, hogy sztárt farag patronáltjából, és sorra beajánlotta őt az összes befolyásos barátjánál. Közben pedig sietve javasolta a sztárjelöltnek, hogy vegye fel a sajátjánál sokkal jobban csengő Sophia Loren nevet.

 

Egy temperamentumos lány és a kebelháború

Lassacskán a fajsúlyosabb szerepek is megtalálták a fiatal színésznőt. Első főszerepére az 1953-ban bemutatott Aida című operafilmben kérték fel, miután Gina Lollobrigida visszautasította az ajánlatot. A filmtörténetírók innentől számítják a két szexbomba korabeli sajtóban kebelháborúnak hívott rivalizálásának kezdetét. Az ókori díszletek közt játszódó kosztümös műfajhibridben minden színész énekhangját profi operaénekesek adták. A címszereplő Renata Tebaldi hangjára tátogott. A monumentális adaptációban Loren játékát sokan sok helyütt figyelemre érdemesnek találták. Olyannyira, hogy Hollywood is elkezdett érdeklődni a dús idomú, igéző szemű lány iránt.

Sophia Loren
Nápoly aranya (1954)

 

Amíg azonban valódi tengerentúli felkérés érkezett volna, a művésznő odahaza már saját jogán – Ponti kapcsolati hálója nélkül – is sorra kapta a szerepeket. A korai Ponti-korszak egyik jeles darabja a művésznő életében is fontos mérföldkő. Az Egy nap a bíróságon című 1954-es mozi az európai dramedy egyik jól sikerült prototípusa. Ennek megfelelően imádta is a háború poklából testileg-lelkileg kilábaló olasz közönség. Steno rendezésében Loren egy Anna nevű utcalányt formált meg. A film időtállósága nagyban köszönhető a fiatal színésznő temperamentumos, életteli jelenlétének. A kiugró honi népszerűséget viszont még ugyanezen évben Vittorio De Sica  filmje, a Nápoly aranya hozta el számára. Sophia itt egy pizzaárusnőt keltett életre a már korábban bejáratott színészi módszerrel. Még ezt a sikert is felülmúlta a következő évben a Kenyér, szerelem, és… című habkönnyű komédiával. Dino Risi filmjébe egyébként – a kebelháború újabb pikáns fejezeteként – Gina Lollobrigida irreális gázsi igényei miatt kerülhetett be.

 

Marcello, a partner

A fentebb említett 1954-es év nemcsak arról volt nevezetes, hogy hazai sikereket, s vele együtt a későbbi nemzetközi hírnevet alapozta meg Loren számára, hanem egy negyven éven (!) átívelő kiváló munkakapcsolatot is.

Kedvenc férfipartnerével, Marcello Mastroiannival ebben a négy évtizedben nem kevesebb mint 12 filmben játszottak együtt.

Első közös munkájuk, a Tempi nostri című Alessandro Blasetti-film volt. Az utolsó mozgókép pedig, melyen együtt dolgoztak, Robert Altman Pret-a-porter – Divatdiktátorok című szatírája 1994-ből. A két mű elkészülte közti időkben a Loren-Mastroianni páros nevét és arcát adta egyebek mellett drámákhoz (Napraforgó, Egy különleges nap, Véres föld), romantikus szkeccsfilmhez (Tegnap, ma, holnap) és harsány vagy épp mívesebb komédiához (Házasság olasz módra, Kár, hogy bestia, A szép molnárné, A pap felesége, Hármasfogat) és dramedyhez (La fortuna di essere donna) egyaránt. A két legenda együttműködéséből három mozidarab is kiemelhető, és mindegyik alkotásban más és más okból nyújtott maradandót a színésznő. Ezek a Tegnap, ma, holnap, a Házasság olasz módra és az Egy különleges nap.

Az említett három műből az első kettő az itáliai filmművészet nagy úttörője, a neorealista remekekkel induló Vittorio De Sica rendezése. Mindhárom film Loren azon korszakában készült, mikor nagyköltségvetésű amerikai produkciókban rutinból alakította szerepeit. Mindeközben a komolyabb szakmai kihívásokat továbbra is Európában, és főként hazájában találta meg. A díjakat pedig mindkét földrészen gyűjtötte. Az 1963-as Tegnap, ma, holnap című szkeccsfilmben Sophia – immáron friss Oscar-díjasként, melyet egy évvel korábban az Egy asszony meg a lánya című film főszerepéért kapott –

három történetben három, gyökeresen eltérő nőtípust formált meg.

Egyedülálló érzékenységgel lényegült át előbb egy kisstílű, de jó szándékú bűnözővé, majd egy kőgazdag, de érzéketlen úrilánnyá, végül pedig luxus-prostivá. Ebben az opusban láthatjuk azt az emlékezetes sztriptízjelenetet, amelyet több mint három évtizeddel később Robert Altman Pret-a-porter – Divatdiktátorok című szatírájában (ön)ironikusan felidézett az akkor már korosodó Loren. A művésznő tovább növekvő nemzetközi sikeren túl a Tegnap, ma, holnap az 1965-ös Oscar-gálán megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó szobrot.

Egy különleges nap (1977)

 

Az 1964-ben bemutatott Házasság olasz módra főszerepe egy – ezúttal be nem váltott – Oscar jelölést hozott Sophiának. Dino Risi drámai felhangoktól sem mentes vígjátékában ismét nehéz sorsú, ám harcos nőt alakít, aki nem hagyja, hogy társadalmi helyzete, gyökértelensége határozza meg életét, amint kezébe veheti végre annak fonalát. Még ma is perzselő kisugárzása van ebben a szerepben is.

Az Egy különleges nap jelentősége mindkét előbb felidézett filmén túlnő. Ettore Scola 1977-ben bemutatott tabudöntögető mesterműve mind Loren, mind Mastroianni pályáján egy fényesen csillogó ékkő. A Hitler Mussolininál tett látogatása idejét felidéző történetben Antonietta, a szemrevaló hatgyermekes háziasszony (Loren), és Gabriele, a saját neme iránt vonzódó – ezért állásából elbocsátott – rádióbemondó (Mastroianni) összeismerkedésének és tragikus végre ítélt szerelmének stációit követhetjük végig. A két színész lelki lemeztelenedése megindító, katartikus, és mindenfajta hamis érzelgősségtől mentes.

 

Carlo és Cary

Sophia Loren életében az igazi nagy szerelmet Carlo Ponti jelentette. Neki azonban – legalábbis kezdetben – volt egy komoly vetélytársa. Ponti – házas lévén, az 1950-es évek elején csak tisztes távolságból egyengette védence karrierjét. 1957-ben aztán változott a helyzet. Miközben összehozta a színésznőt a megbízható minőséget hozó amerikai mesteremberekkel (mint pl. Stanley Kramer, Henry Hathaway, Delbert Mann, Carol Reed, Sidney Lumet, George Cukor és mások), első közös munkájuk során Sophia látóterébe került a sármos hollywoodi sztár, Cary Grant. A két színész között hiába volt 30 év korkülönbség, Stanley Kramer Büszkeség és szenvedély című filmjének forgatásán egyre jobban összemelegedtek. Loren egyébként már fiatal lányként odavolt a sztárért, aki nagylelkűen felajánlotta, hogy segít neki az angol nyelvtudása fejlesztésében. A munkakapcsolatból szerelem lett, ám Sophiát komoly kételyek gyötörték. Szerette Pontit, és hálát érzett a férfi iránt, azonban a producer nős volt.

Ponti és Loren

Mikor a két színész újabb filmen dolgozott együtt (Magányos apuka megosztaná), a korosodó Grant meg is kérte partnernője kezét. Ponti ekkor már nem habozott. Mexikóban villámgyorsan elvált akkori feleségétől, Giuliana Fiastritól, majd nem sokkal később ugyanott nőül vette Lorent. A közép-amerikai kitérőre azért volt szükség, mert az akkori Olaszországban a válás ismeretlen fogalom volt. Így a filmes második házasságát sem ismerték el. Sőt, hazatértükkor az olasz média meghurcolta a szerelmeseket. Pontit a katolikus egyház bigámiával vádolta meg. A mexikói frigyet 1962-ben érvénytelenítették, de ők nem adták fel. 1965-ben Franciaországba költöztek, és az ott (újból) kimondott válás után 1966-ban – immáron az olasz törvények szerint is – egybekeltek. A kétszer kimondott igen az idő próbáját is kiállta. Carlo Ponti 2007-ben bekövetkezett haláláig boldogan éltek, két fiuk született: Carlo 1968-ban, Edoardo 1973-ban.

Oscar-díj és paradicsomszósz

Loren karrierje 1958-ban meredeken felfelé kezdett ívelni. Aláírt egy 5 filmre szóló szerződést a Paramount Picturesszel. Cary Granten kívül olyan sztárokkal dolgozott együtt ebben az időben, mint Frank Sinatra, Peter O’Toole, Gregory Peck és Clark Gable. Hollywoodi pompa és hangos sikerek ide vagy oda, Sophia mégis egy olasz filmmel lett igazán az, aki. Egy olyan legenda, akit a közönség és a szakma egyaránt elismert, sőt, imádott. Vittorio De Sica 1960-ban Alberto Moravia egyik regényét készült adaptálni, és a drámai Egy asszony meg a lánya főszerepével kínálta meg. Csakhogy a direktor elképzelése szerint Anna Magnani alakította volna az anyát, Sophia pedig a leányt. Hősnőnk azonban foggal-körömmel ragaszkodott az anya szerepéhez, amit végül meg is kapott. Egy tinédzser édesanyját játszotta el letaglózó erővel – alig 26 évesen!

Az akadémia elismerése sem maradt el, egy évvel később elnyerte a legjobb női főszerepért járó Oscar-díjat.

A színésznőt jellemzi a díjkiosztó története, de főleg az, amiért, és ahogy távol maradt a ceremóniától. Ismerve a jelöltek listáját, azt gondolta, esélytelen velük szemben. Abban a mezőnyben, ahol Audrey Hepburn is versenyben van (Álom luxuskivitelben), ott egy olasz dráma főszereplője számára nem teremhet babér – gondolta. Ezért aztán otthona nyugalmában paradicsomszószt főzött, mikor nevét kihúzták a borítékból. A jóbarát Cary Grant hívta fel önkívületben azzal, hogy: „Sophia, nyertél, te nyertél!” A szobrocskát Greer Garson vette át.

Egy asszony meg a lánya (1960)

Innentől kezdve nem volt többé megállás, de még csak megtorpanás sem. Loren visszavonhatatlanul belépett a nemzetközi sztárok elit alakulatába. Újabb amerikai szerződéseket kötött, és olyan látványos, mozgalmas kalandmozikban kapott főszerepeket, mint az El Cid, A Római Birodalom bukása, A Crosbow-akció, az Arabeszk, később pedig a Cassandra-átjáró.

Az 1970-es évektől majd’ húsz évig töltődött, ritkán vállalt szerepeket, igyekezett minél több időt tölteni gyerekeivel. A színésznőnek a magánélete is ugyanolyan fontos volt, mint a karrier, és megpróbált mindent bepótolni.

 

Csillogás, művészet, család, élet

Sophia Loren a sztárvilágban sokáig egyedülálló módon a természetes szépség élő illusztrációjának számított. És a díváénak, aki drámai és komikai szerepekben egyaránt fényesen tündökölt, karaktere mindkét hangnemmel kompatibilis. Talán utóbbinak is köszönhető, hogy a mai napig ő a legtöbb amerikai filmben játszó olasz színésznő. Nemcsak a hazai, de a tengerentúli mozidarabokban is többnyire életteli, szókimondó asszonyságokat formált meg, ezek számtalan árnyalatát megjelenítve. Sokoldalúságát jellemzi, hogy énekhangja sem volt utolsó. Már az ötvenes évektől kezdve temérdek dala és zenei albuma jelent meg. Számos filmben szerepeltek a dalai. Az utóbbi évekből az egyik legmaradandóbb a Zoo Be Zoo Be Zoo című melódia, ami a Mad MenReklámőrültek című sorozatban hallható.

Ha a fényes karrier mögé nézünk, egy izgalmas, hatalmas szívű, temperamentumos asszonyt találunk, aki megértő feleség, odaadó családanya és remek háziasszony is. Az ételek, a főzés iránti szenvedélyét sosem titkolta, több szakácskönyve is megjelent az évtizedek alatt. Karrierje csúcsidőszakának lecsengése után igényes kivitelezésű szemüvegekhez adta az arcát. Audrey Hepburn halálát követően átvette néhai barátnőjétől a UNICEF jószolgálati nagykövet feladatkörét. 1991-ben életművéért megkapta második Oscar-díját, melynek nyomán sokáig újra rivaldafénybe került. Gyerekkora helyszínén kezdeményezték, hogy szobrot állítanak neki, ám ő nem járult ehhez hozzá. Torontóban és Jesolóban viszont utcát neveztek el róla.

Ponti és Loren viszonya kapcsán egészen biztosak lehetünk abban, hogy nem lehetett mindig egyszerű egy olyan férfi mellett élni, aki több mint 140 film elkészülte felett bábáskodott így vagy úgy, és a filmtörténet nagykönyvébe arany betűkkel vésett filmrendezők garmadájával dolgozott együtt. A producer-rendező jelentősége nem pusztán abban áll, hogy Sophia karrierjének adott komoly kezdőlökéseket, de olybá tűnik, hogy a neves producer munkamániája egyfajta mintát, inspirációt jelentett a sztár számára. Árulkodó tény, hogy

Ponti nyugdíjba vonulása után Loren jócskán lassított a tempón, és sokkal kevesebb szerepet vállalt.

1990 után – napjainkig bezárólag – mindössze hét, nagyrészt felejthető mozifilmben és néhány tévéfilmben volt látható. A társ, a tanácsadó 2007-ben bekövetkezett halála után pedig csak egy félresikerült Fellini-parafrázisban játszott, mintegy tiszteletadásul azon kor előtt, mikor még csillogása beragyogta Itália és a nagyvilág mozi-egét. Idén mégis elkészült egy új film Előttem az élet címmel, amit immáron a fia, Edoardo Ponti vett a kezébe rendezőként.

Szabó Zsolt Szilveszter

Szabó Zsolt Szilveszter

Szabó Zsolt Szilveszter a szombathelyi BDF-en végzett mozgókép- és médiakultúra szakon. 25 éve foglalkozik filmekkel. Specializációja a sci-fi, a szerzői filmek, a zsánermozik szerzői változatai és a bizarr műfajkevercsek. Szívesen bíbelődik rebellis, besorolhatatlan alkotók műveivel. Kinematográfus istensége Tarkovszkij és nagyra tartja Enyedi Ildikó művészetét.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés