Hatalmas amerikai zenés csinnadratta vagy éppen lassú és elkerülhetetlen kelet-európai közöny. Sok filmben láttuk már, most összeszedtük a legemlékezetesebb filmes érettségi vizsgákat és évzárásokat.
A Magyarázat mindenre megidézi az érettségi végtelenségig kiélezett helyzetét, ahol diák és tanár elveszíti önmagát és belesimul teljesen a tiszta szerepébe – mindezt jókora közéleti tudatossággal. A magyar film számos, más emlékezetes érettségit vagy éppen középiskolai záróeseményeket tartogat, de a világ filmtermésében is találunk néhány izgalmas sulivégzést. Amerikától Thaiföldig válogattunk, és elhoztuk a 10 legemlékezetesebb középiskolai zárást, amely rituálénak egyik, ha nem a legfontosabb eleme, az érettségi.
Éretlenek (Claude Zidi, 1980)
Vannak olyan filmek, melyek akár még egy kicsit közelebb is állnak a magyar nézők szívéhez, mint azon népekéhez, akiknek eredendően készítették – gondoljunk csak Bud Spencer és Terence Hill, Torrente vagy a Csengetett, Mylord? kultikus státuszára! Ilyen film Claude Zidi fergeteges vígjátéka is, melyet 1980-ban idehaza több mint egymillióan láttak – és azóta is rajta van az örök kedvencek listáján. Talán az lehet ennek az oka, hogy az Éretlenek (Les Sous-doués) a magyar néplélekhez oly’ közelálló „megoldjuk okosba’” tanítását népszerűsíti – semmirekellő diákjai ugyanis
minden trükköt bevetnek, csakhogy ne kelljen komolyan tanulni a nagybetűs élethez belépőül szolgáló érettségi vizsgára.
Nem is lenne baj a sok stiklivel, ha ezek a szerencsétlenek nem kereszteznék egy terroristacsoport akcióját, így végül az apró csalásokból börtönnel fenyegető megmérettetés lesz, amit végül hőseink – akik között ott van a még ifjú (de még így is igencsak túlkoros) Daniel Auteuil is – éretten kezelnek. A filmhez egy évvel később a színésszel a főszerepben Zidi egy méltatlan folytatást is készített Éretlenek a tengerparton (Les Sous-doués en vacances) címmel, ez azonban már maga mögött hagyja az iskolai problémákat. Az Éretlenek humora a tanulást és csalást elősegítő, őrült ötletek, valamint a máig idézni érdemes aranyköpések tömkelegéből fakad: a géptanárnő, a napjaink digitális technológiáját erősen előrevetítő fordítógép vagy a legbizarrabb helyekre elrejtett puskák ma is nevettetőek – sőt, nem lennék meglepve, ha még most is akadna, aki ezektől a csibészektől fogadna el tippeket a következő vizsgájához… (Molnár Kata Orsolya)
Moszkva tér (Török Ferenc, 2001)
Moszkva tér: ahol az este kezdődik, ahol szóbeszéd útján terjednek a házibuli-címek, és ahol hajnalban még be lehet nyomni egy csalamádés hamburgert. Petyát és barátait, a hétköznapi, budapesti, végzős gimnazistákat pontosan az foglalkoztatja, ami a legtöbb tizennyolc évest: a bulizás, a barátság, a szerelem, egy kicsit a saját jövőjük; és lényegében fütyülnek arra, hogy körülöttük lezajlik a rendszerváltás. A nosztalgiaértékéről híres film megnyerő éleslátással jeleníti meg a közeget a fiatalok szemszögéből, mind a környezet, a tárgyi világ, a szóhasználat, a szokások és a mindennapokba beszűrődő közéleti történések szintjén. Nagy Imre újratemetése megy a tévében, a buliban forradalomról susmognak, a főszereplők számára azonban a politika csak háttérzaj. Egészen addig biztosan, amíg ki nem szivárognak az érettségi kérdések, és mindenkinek gyanúsan jól nem sikerül az írásbeli.
Petya nagymamájával lakik, bulikba jár, egy piros Zsiguli után vágyakozik, szerelmes lesz, elballag. Közben sokat töpreng, várakozik, de maga sem tudja, mire. A cselekmény nem is lényeges, a film az átmeneti politikai és személyes élethelyzetek megragadására törekszik. A korrupt érettségi megtörtént eseményen alapul, és a valóságban is a szocializmus haldokolását felgyorsító botrány lesz belőle. Ezáltal az érettségi nemcsak Petyáék, de a társadalom életében is a „szintlépést”, a felnövést szimbolizálja; bár ahogy a film végi monológ sugallja, talán mégsem biztos, hogy lényeginek bizonyult a változás. (Lajó Odil)
Zanox – Kockázatok és mellékhatások (Baranyi Benő, 2022)
Kit nem fogott még el az érzés az érettségi árnyékában, hogy bár tudná melyik sorszámot kéne húznia, hogy könnyedén átmenjen a vizsgákon? Szerencsére Misi (Bálint Előd) egy kísérleti gyógyszer és az alkoholista Józsi bá speciális pálinkájának keverékével nemcsak rálel az időutazás kulcsára, hogy megmentse szerelme életét, de ezzel a sikeres történelem érettségire is kap egy második esélyt. Baranyi Benő bolondos sci-fi vígjátéka egy végtelenül zárkózott főszereplőn keresztül nyújt betekintést a dunaújvárosi fiatalság bulijaiba, az első szerelem élményébe és az érettségikkel járó bénultságba, mikor még abban is elbizonytalanodunk, hogy Mátyás volt-e az Igazságos.
A Zanox továbbá egy agyonjáratott műfajba, az időhurkos sci-fik közé volt képes egy kupicányi eredetiséget csempészni a hiteles magyar közeggel, humorral és emlékezetes karaktereivel. Az introvertált Misi kinyílását elmesélő borzasztóan vicces és átérezhető kaland során az érettségi teljesítése és Janka (Erdős Lili) szerelmének megszerzése mellett egy osztálytársukra leselkedő gyilkos megállítása is felkerül a teendők közé, amivel egy thriller íz is bekerül ebbe az unikális műfajturmixba.
A történet során nemcsak Misinek gyűlik meg a baja az érettségi intézményével.
Van, aki fülbe helyezett súgógéppel próbálkozik, más pedig a neccharisnyája szálai közé készíti be a puskáját. Viszont a film egyik legemlékezetesebb jelenetében is megerősítést nyer az örök tanulság: hiába nem tudsz semmit, próbálkozni kell. Erre Janka a legjobb példa, aki angol tudásának hiányát angol (vagy annak hangzó) szavak egymás után pakolásával pótolta, amivel a röhögését visszatartani alig tudó angoltanár szimpátiáját is elnyerte. Nehéz eldönteni, hogy Janka felelete vagy a Vasvári Emese alakította angoltanár reakciója a viccesebb, de az biztos, hogy ez a vizsgahelyzet ott van a legemlékezetesebb filmes érettségik toplistáján. (Sztepanov Márkó)
Lady Bird (Greta Gerwig, 2017)
Talán semmi se olyan alulreprezentált a hollywoodi filmtörténetben, mint a becsengetés előtt gyorsan összecsapott házi feladatok, a feleléstől való félelemben átpörgetett jegyzetfüzetek, az ének- és rajzórák alatti témazáróra tanulások. Bár az visszatérő tematika, főhősünk vajon a Yale-re vagy a Harvardra jut-e be, kis vagy nagy boríték jön-e a postával, ez azonban ritkán jár együtt az egyetemre való, szorongásokkal teli felkészülési időszak végigkövetésével, a kétségbeesett átlagszámolgatásokkal, az előző évek ponthatárainak böngészésével. Greta Gerwig 2017-es felnövéstörténetében, a Lady Birdben sincs ez másképp. Címszereplőnk (Saoirse Ronan) számára iskolai nehézséget a népszerű lányok közé való beilleszkedés okoz, az egyetem kiválasztásánál a fő szempont pedig, hogy minél messzebb kerülhessen szülővárosának unalmas, kisvárosias közegétől, és legfőképpen szüleitől.
Lady Bird utolsó gimis évét önfelfedezési kísérletek sora színesíti. Egyszerre vágyik a függetlenedéssel járó szabadságra, de ugyanakkor szüksége van arra is, úgy érezze, tartozik valahová. A film középpontjában álló generációs konfliktust is ugyanez a dinamika határozza meg: az önállóságra való törekvés és az anyai elismerésre, megerősítésre való vágy közötti ingázás. Lady Bird számára szimbolikus felnőtté válásának napja, az a bizonyos tizennyolcadik születésnap nemcsak az első legálisan megvásárolt cigisdobozt jelenti, hanem a hőn áhított egyetemre való bejutást is. Ahogy felkészül, hogy a szürke Sacramentóból a pezsgő New Yorkba költözzön, a rózsaszín, kamaszkori szerelmek nevével telefirkált gyerekszobájának fala is a felnőtté válás jegyében egyfajta tiszta lappá válik. Az idealizált egyetemi létből kiábrándító valóság lesz, a lázadó Lady Bird önkényes becenevét levetve Christine-né „érettségizik,” és a gyerekkor rózsaszín ködének feloszlásával elkezdi meglátni és megérteni a szülei igazságát is. (Nagy Eszter)
Érettségi (Christian Mungiu, 2016)
Az érettséginek gyakorlati és szimbolikus szerepe is van a polgári társadalmak fiataljainak életében. Egyik oldalról az egyetemi felvételi és a biztosabb egzisztenciával kecsegtető, társadalmi rétegekbe való bejutás múlik rajta, másik oldalról viszont ez a vizsga egy beavatási rítus, amin átesve a kamaszlétből beléphetünk a felnőttek vágyott világába. Az érettséginek tehát – ha nem is sorsdöntő, de – életszakaszt befolyásoló jelentősége lehet.
Különösen igaz ez Elizára (Maria Dragus), aki a legjobb angol egyetemekre nyert ösztöndíjat, a külföldön való továbbtanuláshoz azonban még le kell tennie a román érettségit. Kitűnőre. Csakhogy a lányt fényes nappal bántalmazzák az utcán, kis híján megerőszakolják, és egy ilyen trauma után erősen rezeg a léc a vizsgát illetően. Orvos apja (Adrian Titieni) ezért aktivizálja magát, és az erdélyi városka minden kishatalmasát (alpolgármester, rendőr, vizsgaelnök, stb.) megmozgatva igyekszik elérni, hogy a lánya hibátlan érettségit tegyen, és maga mögött hagyhassa ezt a román posványt.
A kortárs román rendezők Európa legbátrabb művészei közé sorolhatók amiatt, hogy kendőzetlenül szembesítik saját hazájukat a rendszerszintű rákfenéket illetően. Az Érettségi is egy realista tézisfilm:
Cristian Mungiu szerint ugyanis a román társadalom generációról generációra termeli újra a korrupciót, a kamaszok számára pedig épp az ominózus vizsga jelenti a beavatást a kiskapuk kereséséből álló felnőttlétbe.
A román filmben egyetlen fiatal karakter sem érettségizik tisztán: van, akit például a sportiskola hírneve miatt a saját tanárai rugdosnak át a vizsgán. És persze mondhatjuk, hogy Eliza bűnbeesését is apja magatartása váltja ki, de az igazság épp az lesz, hogy a lány megoldja a csalást egymaga. Bérelt a helye a felnőtt társadalomban, a „rendes emberek” országában. (Kiss Tamás)
Billy Madison – A dilidiák (Tamra Davis, 1995)
„Ha tudjátok, hogy nincsenek célok, akkor azt is tudjátok, hogy véletlen sincs: mert a »véletlen« szónak csak a célok világának megléte mellett van értelme.”
Nietzsche: A vidám tudomány, 109.
Billy Madison egy kretén, aki a hotellánc-tulajdonos özvegy apja egyszem csemetéjeként a pornó-meki-pia szentháromság égisze alatt delirálja végig életét a családi birtok medencéje partján, míg egy nap rá nem ébred, hogy ha így folytatja, az Eric nevű nyalonc miatt bukni fogja az örökséget. Ezért megesküszik az apjának, hogy bő fél év alatt újra kijárja mind a 12 osztályt. Most mondhatnám, hogy ez a nem hétköznapi második esély nyilvánvalóan kevésbé szól Billy intellektusának fejlődéséről, mint arról, hogy Billy rátalál a helyes útra és jobb ember lesz, de ez nem lenne igaz.
Mi akkor az igazság?
Billy összebarátkozik egy csapat harmadikos és kilencedikes gyerekkel; a fullos szőke osztályfőnöke nemcsak ráindul, de a bajban addig üti, míg össze nem szedi magát (értsd: a film egyik fő megpróbáltatásaként a kamuvádak ellenére, miszerint lefizette az igazgatót, hogy ne bukjon meg 27 évesen általánosban – amit egyszer már kijárt –, befejezi a gimnáziumot); az iskolaigazgató nem menekül tovább pankrátor múltja elől és megvédi Billy-t, mikor arra Eric fegyvert fog; majd a Billy bántalmazottból lett, transzexuális jegyeket mutató (ezt nem én hangsúlyozom, hanem a film) volt osztálytársát megformáló Steve Buscemi egy sznájperrel farpofán lövi Ericet, mivel ezt megelőzően Billy bocsánatot kért tőle telefonban, amiért sokat piszkálta a suliban. Végül Billy sikeres érettségit tesz és bejelenti, hogy hagyja az egész hoteles dolgot a fenébe, elmegy inkább egyetemre, mert tanár akar lenni. Aztán zárásképp mindenki megdug mindenkit, de tényleg. A dilidiák nem ismer se istent, se embert, és valahol igaza is van. (Gerdesits Pál)
Hign School Musical 3 – Végzősök (Kenny Ortega, 2008)
A középiskola legfontosabb éve az utolsó és ezt jelzi az is, hogy a High School Musical végzősökről szóló része volt az első, amit moziban is bemutattak. Troy és Gabriella nagy döntés előtt áll, hiszen dönteniük kell, hogy egymást választják vagy a kapcsolatuk végét jelentő különböző főiskolákat. Kenny Ortega filmjében a középiskola rituális vége gyönyörűen megjelenik, de érettségit hiába keresünk benne. Egy olyan világban, ahol dalban mondják el érzéseiket a szereplők, a méltó lezárás mi más lehet, mint egy musical.
A középiskola végét jelző nagyszabású előadás igazi próbatétel, hiszen az egyetemi ösztöndíjról döntő páros is a nézők között foglal helyet, akik olyan ovációval fogadják a középsulis előadókat, mintha nem lenne csúcsrajáratva a trilógiában végig tapasztalható kínosságérzet. Ma már a cringe szóval illethetjük, amit anno egyszerűen rossznak gondoltunk és ez a Végzősök alcímet kapó utolsó részben sincs ez másképp. Troy, Gabriella, Sharpay, Taylor és a többiek mintha semmit sem változtak volna az első rész óta, és ugyanazokat a sehová sem tartó felesleges eseménynek érződik az utolsó év lezárása is. Ha HSM a musical műfajának felületes jellemzőinek kiüresített parafrázis-sorozata, akkor a harmadik rész a teljes sorozatra tett idézetömlés, valódi lezárás helyett a spirál egy újabb kanyarja lefelé a borzalomba. (Nagy Tibor)
Éretlenségi (Olivia Wilde, 2019)
Középiskolásként könnyű úgy érezni, a diákévek végével vége a gondtalan gyerekkornak is, és ha már felnőtt az ember, akkor már csak egy lépésre van a haláltól. A gimi utolsó hetei-napjai ezért kitüntetett időszaknak számítanak a filmes vígjátékok körében is, ahogy főhőseink megpróbálnak a hátralevő időben minél több élményt és élettapasztalatot felhalmozni, mielőtt végleg kifutnak az időből, mielőtt ütött volna az órájuk. Ez a bepótlás gyakran a szüzesség elvesztése körül forog, egyfajta csajozásból való bukás utáni pótvizsgaként. A Kockázatos üzlettől kezdve a Szüzet szüntessen át a Superbadig számtalan, az elpazarolt gimis éveken kesergő főhőssel találkozhatunk, akik mielőtt az egyetem megkezdésével beverésre kerülne az első szög a koporsójukon, legalább egy jó estét szeretnének még maguknak. A tini-szexkomédiák szubzsánerének egyik üde színfoltja, a 2019-es Éretlenségi is hasonló konfliktusra épül. Ezúttal azonban
fiúhősök szexista szerencsétlenkedései helyett lúzer lányokat láthatunk hasonlóan kaotikus kalamajkákba keveredni.
Ahogy azt a magyar cím is jelzi, az Éretlenségi Amy-je és Molly-ja számára a legnagyobb kihívást jelentő vizsga a kicsöngetés után veszi kezdetét. A két lány az utolsó tanítási nap szembesül vele, hogy míg ők feláldozták a szociális életüket a jó jegyek és a jó egyetemek oltárán, addig azok az osztálytársaik is, akik a tinifilmek főszereplőinek gondtalan életét élték végtelen bulikkal, szerelmekkel és balhékkal, ugyanolyan jó egyetemekre jutottak be, mint könyvmoly főszereplőink. Amy és Molly tehát beiratkoznak az élet iskolájába, hogy egy éjszaka alatt bepótolják a középiskola epikus magasságait és mélységeit, hogy kilépjenek a komfortzónájukból, hogy felfedezhessék önmagukat. Mire felvirrad a ballagás napja, a sebtiben megszerzett élményekkel máris egy lépéssel közelebb állnak ahhoz, hogy kilépjenek az ismerős középiskolai szabályok és klikkek világából az ismeretlen és ijesztő való életbe – egy jó érettségi mellé egy kis szükséges éretlenséggel is gazdagodva. (Nagy Eszter)
Amerikai pite (Chris Weitz – Paul Weitz, 1999)
Az Amerikai pite is egy olyan film, ami összességében nem akar többet mondani, mint a Forró rágógumi vagy drMáriás. A sztori is összefoglalható annyiban, hogy négy jóbarát kitalálja, hogy az érettségiig mind elvesztik a szüzességüket (nem egymással), aztán ez majdnem mindegyiküknek sikerül is. Mindehhez persze házibulik, szalagavató, szexi cserediák, kínos atyai jótanácsok, szolid gerontofília, na meg szájhagyomány útján terjedő szexuális praktikák társulnak. Szóval a szokásos csomag. Míg a film egy olyan kulturális valóságba érkezett, ahol a többség számára teljesen okénak, amolyan gimis hülyéskedésnek tűnhetett, hogy Jim az interneten élőben sugározza, ahogy megpróbálja megfektetni Nadia-t, a cseh cserediákot – természetesen a lány tudta nélkül. Majd ennek tetejében az egész sztori legcikibb része az volt számára, hogy az akció megkezdése előtt kétszer elsült a gatyájába, addig ma már ilyesmi ebben
a post-metoo/post-fappening klímában büntetőjogi történetnek számítana.
Ezért persze lehet haragudni a filmre, ahogy a férfitekintet és a hímsovinizmus összes stigmáját is jogosan lehet reá sütni. Viszont ha az „érettség” irányából közelítjük meg a kérdést, akkor talán adhat némi optimizmusra okot az, hogy mintha mégis csak tettünk volna pár lépést az értelmes irányba is az elmúlt majdnem 25 évben. Még ha ez a séta a gödör alján is történik épp. (Gerdesits Pál)
Bad Genius (Baz Poonpiriya, 2017)
Azok, akik felnőttként még mindig álmodnak néha az érettségivel, akik a vizsgastresszt sehogy sem tudták hátra hagyni, ők a Bad Genius című thai filmbe biztosan bele tudják élni magukat, hiszen az egész film egy végtelen hosszúra nyújtott vizsgajelenet a heist-thriller műfajának megfelelően adagolva. A film ráadásul a tehetséges Chutimon Chuengcharoensukying debütálása, aki idén a Sóvárgás című főzős film női főszereplőjeként egy hasonló történetet játszott végig. A Nattawut “Baz” Poonpiriya rendezte Bad Genius azonban nem csak egy körömlerágós vizsga-thriller, egyben egy felnövéstörténet, rendszerkritika és morális tanmese is.
A gimnazista Lynn szegény családból származik, de tehetséges, így ösztöndíjjal tanulhat egy menő iskolában. Ám amikor szembesül a rendszer igazságtalanságaival, kezébe veszi a dolgokat, és elkezdi pénzzé tenni a tehetségét. Kidolgoz egy rendszert, amivel a vizsgákon, később az egyetemi felvételin is átsegítheti a gazdag szülők csemetéit. Nagy a tét mindenki számára, ezen a pár órán, ezen az egy vizsgán múlik mindannyiuk jövője. Lynn számára a sikeres vizsga a szegénységből kijutás záloga, egyben az élet első, nagy, morális vizsgája: lehet-e a korrektség mellett dönteni egy inkorrekt világban? A Bad Genius remekül használja a heist feszültségkeltő eszközeit, mellette hagy egy kis teret társadalomkritikának, jellemfejlődésnek is. Egy életút rajzolódik ki előttünk, közben többször leizzadunk a vizsgázásban. (Keller Mirella)
