Magazin

Spanyol Filmhét 2016: Minden, mi adható – Étel és fedél

techo_y_comida1Juan Miguel del Castillo drámája fájó és objektív betekintést enged a kortárs spanyol mindennapokba, a hátrányos családokra fókuszálva. De hiába a megrázó téma, a film ridegsége nem engedi közel a nézőket.

Az elszegényedés és az ebből fakadó kilakoltatások az utóbbi évek egyik legnagyobb problémáját jelentik Spanyolországban. Még az értelmiségi, képzett fiatalokból álló körökben is gyakori a munkanélküliség, nem beszélve az alulképzett munkásosztály képviselőiről. Az Étel és fedél főhősnője, Rocío (Natalia de Molina) utóbbiak közé tartozik, ráadásul egyedül kell gondját viselnie 8 éves fiának, Adriannak (Jamie López). Figyelemmel kísérhetjük folyamatos küzdelmét, ahogy napról napra próbálja megteremteni az asztalra valót. Csakhogy a lakbért már nem tudja fizetni, így az állandó éhség mellett a kilakoltatás is fenyegeti.

Rocíót mégsem tudjuk igazán megszánni a film egyértelműen rosszul szerkesztett íve miatt. A teljes játékidő alatt mindössze egyszer látjuk a nőt állást keresni, pedig ez volna a legfontosabb eleme a boldogulásának. Ugyanígy csak egyszer mutatja meg a rendező, amint segélyért folyamodik, de annak sikeressége sokáig kérdéses marad. Ezzel szemben az apró „lopások” és kétségbeesett próbálkozásai sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak, ami nem a szánalmat vagy az együttérzést segíti, hanem épp elidegenít tőle. Ugyanakkor nem tudtam nem észrevenni a Két nap, egy éjszaka című francia drámával való hasonlóságot, ahol épp azt kifogásoltam, hogy a ciklikusság tette unalmassá, egyben elidegenítővé a filmet. Bízom benne, hogy ennek elkerülése tudatos volt del Castillo esetében, de az arányokat így sem sikerült eltalálnia.

A film legerősebb oldala az anya-fiú kapcsolat lehetne, amennyiben a rendező megmutatná a történet legemberibb oldalát, csakhogy kettejük kötődése sem kidolgozott. Mintha Rocíó – a kétségbeesés rovására írhatóan – már csak az anyagi javakban látná mindazt, amit fiának adhat. Ráadásul nem kapunk elegendő háttérinformációt: sem az apa kiléte és hiánya, sem a munkanélküliség oka nincs kifejtve, pusztán egy készen kapott szituációba csöppenünk bele. Így végül a motivációk felszínesek maradnak, és valóban csak az ételért és a fedélért folytatott erőtlen küzdelmet láthatjuk. Pedig a párkapcsolati ürességnek, a partner hiányának bemutatása és magyarázata kardinális kérdés kellene, hogy legyen, főként mivel Rocío fiatal, kimondottan jó megjelenésű nő.techo_y_comida2

A film legnagyobb pozitívuma a főszereplő, Natalia de Molina játéka. Apró arcrezdüléseivel finoman utal a benne dúló érzelmekre, kifejezi a kétségbeesést, mégsem válik erőltetetté vagy túlzóvá. Nem véletlen, hogy a színésznő az utóbbi években hazájának egyik legfelkapottabb és legdíjazottabb tehetsége (a magyar közönség legutóbb a nagyon kellemes meglepetést nyújtó Szex receptre című spanyol szexvígjátékban láthatta).

Az Étel és fedél a hangulatfilmek legjobb példái közé tartozik. Bizonyos mértékű szociális érzékenység, a megfelelő lelkiállapot és nyitottság kombinációja szükséges ahhoz, hogy magával ragadjon minket, de ha ezek nincsenek meg, a film nem is segít megszerezni. A zenei aláfestés teljes hiánya csak még jobban erősíti az érzést, hogy az alkotóknak az elidegenítő objektivitás volt a céljuk, de sajnos ez egy idő után kontraproduktívvá válik.

Ugyanakkor épp ennek a folyamatos ridegségnek és kívülállóságnak köszönhető az, hogy a legutolsó három perc hihetetlen erővel bír. Hiába nem volt igazán szerethető ez a dráma a játékidő nagy része alatt, végül mégis megrendülten kelünk fel a székből, és akárcsak a szereplők, mi magunk is a világból kiábrándulva távozunk.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés