Magazin

Súlyos álmok, baljós ébredések – Nyisd ki a szemed vs. Vanília égbolt

A szépség és a szörnyeteg-sztori, pszichoanalitikus felszíni fúrások, és rémálommá váló valóság. Alejandro Amenábar 1997-es kultfilmje, a Nyisd ki a szemed négy évvel később Cameron Crowe rendezésében reinkarnálódott. A Vanília égbolt már címében is hordozza a hollywoodiság jegyeit, mégsem érdektelen darab.

Ahelyett, hogy az örök csaták mezejére lépnénk, és azt feszegetnénk, hogy vajon az európai művészfilm vagy az amerikai mainstream mozi hat-e jobban ránk, nézzük meg, hogy melyik verziótól mit kapunk. A Vanília égbolt csupán négy évvel az eredeti után készült, a sztorit tekintve hűnek mondható az alaphoz, ráadásul a női főszerepet alakító Penélope Cruz mindkét változatban játszik. Olyan remake-ről beszélünk tehát, amely látszólag néhány ponton különbözik csak a kiindulásul szolgáló műtől. Ezek azonban nem lényegtelen eltérések, sőt, az egész szempontjából nagyon is jelentőségteliek.

A legszembetűnőbb a két férfi főszereplő különbözősége. Eduardo Noriega César szerepében sokkal hétköznapibb, mint a Davidet alakító Tom Cruise. És itt álljunk meg egy szóra. Cruise-t van, aki élből elutasítja, és vannak olyan kalandorlelkűek, akik egy-egy film erejéig bizalmat szavaznak neki. Szerintem megéri a kockázatot. A Tágra zárt szemekhez vagy a Magnóliához hasonlóan itt is eltalálta a mosolykirályt a figurája. Tökéletesen hiteles, vagyis a megfelelő mértékben tenyérbemászó az egosita, szoknyavadász multimilliomos szerepében, míg Noriega kevésbé meggyőző a tehetős örökös bőrében. Nem véletlen, hogy a munka világa, a cég és a cégtársak (a hét törpe) is sokkal inkább előtérbe kerülnek a hollywoodi filmben. Davidre az apja ruházta rá a hatalmat, vagyis a cég társtulajdonosai eleve utálják, ő pedig, hogy tovább bosszantsa őket, folyamatosan késik. Ez az attitűd tökéletesen illik a karakterhez. Amenabár filmjében szinte semmi szerepet nem kap a cég. Érdekes plusz, hogy míg ebben César étteremláncot örököl, addig David egy kiadóvállalat feje lesz, vagyis olyasvalaki, aki a kezében lévő kiadványokon keresztül hatni tud másokra, mintha ezzel is növelné a film a férfi hatalmának a súlyát.

Nem minden a külső, ám talán ebben az esetben mégsem mellékes. Mivel a filmbéli traumának egy baleset okozta arctorzulás az alapja, sokkal hatásosabb, amikor a tökéletes arcú, tökéletes fogsorú ficsúr, David zúzza szét magát. A tükör, a maszk, a szem, mint pszichoanalitikus kellékek szépen keretezik a problémát, és mélyítik azt el annyira, hogy még befogadható legyen. A szimbólumok tekintetében a két film között nincs különbség, és az „éppen kit látsz a tükörben”-játék is ugyanazokra a jól bevált klisékre épül. Az élet törékenysége a test törékenységében mutatkozik meg. És ha az ember az álmaiba menekülne a valóság elviselhetetlen nyomora elől, bizony még rettenetesebb élményekben lesz része. A fizikai torzulással a lelki torzulást állítja párhuzamba a film, de mintha az utóbbi vetítődne ki az arc vásznára.

A nézői tudással játszó szerkezetbe ügyesen ékelődnek a sorvezetők, egy-egy villanás a Life Extension, vagyis az élethosszabítást ígérő cég alkalmazottairól, logójáról.  A Nyisd ki a szemed hétköznapi hőseinek hétköznapi életébe belopódzó hihetetlen, sci-fi szál hátborzongatóbbnak hat, mint a Vanília égbolt amúgy is high-tech közegében. Utóbbinak azonban, szájbarágós, de kétségtelenül kreatív eleme maga a címadó vanília színű égbolt. David otthonában van egy Monet-kép,  A Szajna Argenteuilnál, amelyet büszkén mutat Sofiának. A későbbiekben ez a varázslatos égbolt keretezi majd David életét. Számtalan hollywoodi produkció képzőművészet-értelmezése szűkül az impresszionizmusra, így hát nem meglepő a választás. Ráadásul az impresszió, vagyis benyomás, egy pillanatnyi érzés tökéletesen passzol a „lucid dream”, vagyis egy valóságosnak tetsző álom elméletébe.

Azt mondják, azért álmodunk sokszor furcsa és ismeretlennek tűnő dolgokkal, mert valójában sokkal több ingert raktároz el az agyunk, mint amit tudatosítunk. Amikor alszunk, akkor viszont mindezek az elemek sajátos formában mégis csak előkerülnek. Talán a popkultúra termékeinek montázsa túlzásnak tűnik a film végén, mégis jelentőséget nyer a Crowe-moziban. A gyerekkor képeivel keveredve ráadásul olyan, mintha valóban egy élet pillanatait idézné.

Apropó, popkultúra! A Vanília égbolt zenei világa sok esetben jóval felkavaróbb a nála jóval egységesebb Nyisd ki a szemedénél. Az előbbi olyan együttesek zenéit használja föl, mint az R.E.M., a Radiohead, a U2 vagy a The Monkees. Esetenként éppen a zene, annak szövege, vagy az általa keltett érzelmek teremtenek távolságot a cselekménytől, néha éppen azzal, hogy túl erősen húzzák alá annak mondanivalóját. Amenabár maga készítette mozija zenéjét, amely ettől tökéletesen egységessé vált. A filmet végigkísérő hangok, zenék a klausztrofóbia érzetét keltik, ebből a világból nincs kiút. Vagyis, amíg a Crowe által használt hanganyagok a cselekmény hihetetlen voltára hívják föl a figyelmet, addig Amenabár zenéje behúz a valóságosnak tételezett fikcióba, így végső soron jobban szolgálja a célt, mint az előbbi, noha az emocionálisan, a pillanatnyi hatást figyelve hatásosabb. Hatásvadászabb.

Szerelem, féltékenység, bűntudat. Penélope Cruz játéka, habár mindkét filmben ugyanazt a karaktert hozza, mégsem ugyanolyan. Az amerikai verzióban ő a szende szűz, akiben azonban a felszín alatt ott lángol a szexuális tűz. Kedves, vidám lány, aki ha kell, nagyon is talpraesett. A baleset után önzetlenül szereti Davidet.

A spanyol változatban sokkal reálisabb képet kapunk egy lányról, aki nem tud mit kezdeni a torz arcú ismeretlennel. Sokat elárul a két darab közti eltérésekről az is, hogy amíg Amenábar filmjében Sofia pantomimes, a remake-ben egyszerre táncos, képzőművész és még ki tudja mi minden. Mind a szerep összetettsége és hitelessége, mind a színésznő játéka sokkal kiválóbb a spanyol filmben.

A varázslatos, naivnak tűnő szépség ellenpontja a másik, a számító nő. Cameron Diaz tökéletes a neurotikus szerető szerepében, az embert szabályosan kirázza a hideg a mosolyától. Najwa Nimri ugyanebben a szerepben, ahogyan mindenki más is a filmben, visszafogottabb, sokkal kevésbé fenyegető. Ezzel azonban nagyszerűen illik ebbe a moziba. Amenabár láthatóan külső jegyekkel igyekezett erősíteni a nő famme fatalságát. Fekete haj, vörös rúzs, vörös ruha.

A Nyisd ki a szemed és ezáltal a Vanília égbolt is sokat köszönhet Philip K. Dicknek. 1969-es Ubik című sci-fi regényével meglehetősen szoros rokonságot mutatnak a filmek sztorijai. Nem ez az egyetlen olyan írása a szerzőnek, amely filmkészítőket inspirált. Olyan alkotások, mint Az emlékmás, a Szárnyas fejvadász, a Kamera által homályosan, az X-akták, valamint a Terminátor is olyan témákat dolgoznak föl, amelyek az író műveiben már testet öltöttek.

Habár a suspense hitchcocki és lynchi elemeit is felfedezhetjük a filmekben, egészen egyedi, ahogyan a dolgok alakulnak. A sztori végén fény derül az igazságra, kiderül, hogy a mozaikdarabkákat miféle módon tudjuk összeilleszteni egy képpé. Helyre kerülnek a rejtélyes Life Extension-epizódok, feloldozódik a főhős és választ kapunk a nők szerepcseréjére is. Mivel azonban előzőleg jól összebogozták a szálakat, a végső megfejtés után még mindig dolgoztatni kell az agyunkat. Az élet meghosszabbításának lehetősége visszatérő toposz a művészetekben. A különös, hibernált állapot, az álmok manipulációja tökéletes formát talál a mozgóképben. Az idősíkok töredezettsége, a szereplők egymássá alakulása, a speciális effektek beépítése mind azt a célt szolgálja, hogy a néző összezavarodjon, és így a megoldás elég ütős legyen. Fontos megjegyezni, hogy első nézésre az a benyomása támadhat az embernek, hogy valami nem jó a történetben. És ez szintén mindkét műre vonatkozik.

Mivel egy jó darabig valamiféle pszichés, neurológiai problémára gyanakszunk, szinte pofon vág minket a science fiction beemelése. Mint arról már volt szó, minél idegenebb a tudományos magyarázat a közegtől, annál nagyobb hatású. Az Amenabár-féle verzió ezért különlegesebb. Olyan, mint amikor angol úriasszonyok teáznak békésen, pletykálnak, netán sétálnak is egyet a kertben, majd hirtelen átalakulnak zombikká, és a férjeik életére törnek. Két, látszólag egymáshoz nem illő minőség találkozik itt. A Vanília égbolt esetében végig több lehetőséggel kecsegtet a rendező, a mentális probléma mellett például fölmerül, hogy David összeesküvés áldozatává vált, amely mögött a cégtársai állnak. Ráadásul sokkal hangsúlyosabbak az élethosszabbítást reklámozó cég hirdetései is. A sztori legvége is sokkal nyitottabb ebben az esetben. Kérdés, hogy nem álom-e az egész létezés, hogy vajon a film végén valóban van-e ébredés, nem kezdődik-e minden elölről. Felmerül az is, hogy nem csak rémálom volt-e a film maga. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását a rendező a nézőre bízza.

Amenabár filmjének világa jóval konzisztensebb, mint a remake-é. A jól kitalált keret, a szereplőtípusok, valamint a fantasztikum beépítése is nagyobb átgondoltságról, több érzékenységről árulkodik. Ettől függetlenül, akit érdekelnek a hollywoodi dramaturgiától kissé eltérő építkezésű filmek, netán szereti a különleges szerelmi drámákat, feltétlenül nézze meg a remake-et is. Kezdésnek az eredetit ajánlom. A tükröket pedig jó előre takarjuk le.

Avatar

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

1 Comment

Click here to post a comment

  • Szépen szövegezett, sallangos a kritika. Én egyszerűbben fogalmaznék: az amerikai remake igazi felszínes giccs, meg sem közelíti az Almodovar-féle eredetit.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya