A Koreai Filmfesztivál egyik emlékezetes darabja a Ködbe veszve című Sung-bo Shim film. A rendező nevével A halál jele egyik forgatókönyvírójaként találkozhattunk, s első saját filmje alapján, remélhetőleg még fogunk is! A Ködbe veszve egy hangnemváltásokban gazdag, horrorba hajló lélektani dráma, ráadásul mindez a vízen himbálózva, egy feloldhatatlanul zárt közegben.
Ahogy A halál jelére – és sok más kortárs koreai filmre – is, itt is jellemző a műfaji sokszínűség. Ám a sokszínűség nem vonul végig a filmen, a bevezető komikus, utána a dráma variálódik a horrorral. Hasonló a tendencia a Bácsi című filmnél is, ahol a felvezető játékos, leginkább a kislány jelenlétének köszönhetően, még ha meg is rezdül az élet nehézsége, van benne humor. Aztán a helyzet megváltozik, a film pedig precíz akciófilmmé alakul sok-sok erőszakos halálesettel. Egyszerűen fogalmazva, még ha eleinte csak kóstolgat is, egy koreai film könnyen bekeményít.
Ez pedig a Ködbe veszve című filmnél teljes mértékben igaz. Egy halászhajó történetéről van szó, mely pénzügyi nehézségekbe bonyolódik, mire a kapitány embercsempészésre adja a fejét. De balszerencse kíséri őket, az emberek sosem érkeznek meg, s a halászhajóból halálhajó válik, a legénység pedig megőrül a borzalmak hatására. Csak két túlélő van: a fiatal tengerész és az Észak-Koreából Dél-Koreába tartó fiatal lány, akiket az egymás iránt érzett szeretet erősít meg, s segít a túlélésben.
Attól igazán erős a Ködbe veszve, hogy a brutális horror elemeket ártatlanok kezébe adja. A csempészett emberek véletlenül halnak meg a haltárolóban, a következő lépés pedig, a tetemek eltüntetése, még valamiféle rációt mutat, ám a végrehajtása már felfoghatatlan. Az egyszerű halászlegények, akiknek a legnagyobb kaland, hogy néha elkapnak egy lányt, ott állnak bárddal a kezükben és nyiszálják le a húst azoknak az embereknek a testéről, akiket nemrég még etettek, itattak, kérdezgettek az életükről. Van oka mindennek, a halak gyorsabban megeszik a tetemeket ezután, s a hajón a parancs szent, mindenki teszi a dolgát, csakhogy ez túlmutat azon, amit fel tudnak dolgozni, egytől-egyig beleőrülnek saját tettükbe.
A szerelmespár jelenléte, akik segítik egymást, nem csupán dramaturgiailag jelentős, pszichológiailag is fontos. Ők képviselik a reményt, a jót, azt, amiért érdemes az élet. De ezt a szép vonalat a rendező egy rövidke végjelenettel megkérdőjelezi. Ez a vég nehezen illeszkedik a filmegészhez, elhagyja az egyébként extrémen erős zárt szituációt és felvillant egy teljesen másikat, azt már kibontás nélkül. Mindezzel együtt a Ködbe veszve egy meglepő és izgalmas film, melyet morális és szociológiai kérdésfelvetések gazdagítanak.
