Magazin

Szabó-leltár – Az Oscar-díjtól a Zárójelentésig

Szabó István neve összeforrt a magyar filmmel. Tarr Béla és Jancsó Miklós mellett ő az a rendező egyéniség, akit a nemzetközi színtér is sztárként ünnepel. Míg Tarr és Jancsó a filmnyelvi újításaikról ismertek, addig Szabó konzervatívabb művész: nem a formanyelvi bravúr érdekli, hanem az, hogy az Emberről meséljen a Történelem árnyékában.

A 84 éves Szabó István legújabb filmjét, a Zárójelentést nemrég tűzték műsorra a magyar mozik, és ez kiváló alkalom arra, hogy a rendező életpályáját nagyító alá tegyük!

 

Mesterségem címere

Szabó István nevét a széles közönség is jól ismerheti, hiszen ő volt az első magyar filmrendező, aki 1982-ben a Mephisto című filmjével elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Ez a teljesítmény 34 évig egyedülálló volt: egészen a Saul fia 2016-os győzelméig. Szabó István a legrangosabb amerikai elismerés mellett számos más szakmai díjat is magáénak tudhat: a Cannes-i elismeréstől (Mephisto, 1981; legjobb forgatókönyv [Dobai Péter, Szabó István]; FIPRESCI-díj) a Bafta-díjon (Redl ezredes, 1984) keresztül az Európai Filmdíjig (A napfény íze, 1999).

A nehezen számon tartható díjtenger mellett Szabó nemzetközisége abban is tetten érhető, hogy pályája során több neves külföldi színésszel közreműködött együtt.

Annette Beninggel és Jeremy Ironsszal a Csodálatos Júliában dolgozott együtt, Ralph Fiennes A napfény ízében alkotott maradandót, Glenn Close híres-hírhedt színésznőt formált meg a Találkozás Vénusszal című filmben, Helen Mirren pedig a Szabó Magda-adaptációban, Az ajtóban szerepelt. Azonban nemcsak a kamera mögött, hanem színészként is láthatta őt a nagyérdemű: orvosként tűnik fel a Franciska vasárnapjai (1997) című Simó Sándor filmben.

Mephisto, 1981

Filmek, sorsok

Szabó István Máriássy Félix osztályában végzett 1961-ben a főiskolán, többek között Elek Judittal, Kardos Ferenccel és Gábor Pállal együtt. Indulása a legendás Balázs Béla Stúdióhoz köthető. Ennek a társulásnak az volt a filmtörténeti jelentősége, hogy a tagok bemutatási kötelezettség nélkül dolgozhattak, vagyis a kádári rendszeren belül lehetőségük nyílt a formai és tartalmi kísérletezésre. Ekkor készült rövidfilmjei (Variációk egy témára, 1961; Te, 1962 [BBS]; Koncert, 1962 [BBS]) izgalmas és máig friss csemegék. A virtuóz kameramozgások, az ugró vágások és a játékos könnyedség apropóján is a nemzetközi filmművészeti trendekhez kapcsolódik; a francia újhullám (leginkább Truffaut) újító megoldásaira reflektál.

Szabó egyike azoknak a rendezőknek, akik már tudatosan építik fel életművüket, mert a szerzői törekvéseknek, illetve a kádári konszolidációnak köszönhetően lehetősége nyílt erre.

Első trilógiáján (Álmodozások kora – Felnőtt kamaszok, 1965; Apa – Egy hit naplója, 1966; Szerelmesfilm, 1970) a személyes hangvétel és az önéletrajzi hatás érezhető, ezekben a fiatalokat érintő legfőbb nemzedéki kérdéseket járja körül, megőrizve a francia újhullám játékosságát. Mindhárom filmben Bálint Andrást láthatjuk a főszerepben, aki a rendező alteregójaként harcol az apahiány (Apa), a munkába állás (Álmodozások kora) és a szerelem (Szerelmesfilm) fantomjaival, mindezt a történelem romboló koordinátái között. Fiatal főhőse nem formálója a történelemnek, hanem túlélője és elszenvedője annak. Az Álmodozások korának egyik kulcsjelenete az, amikor Jancsi és Éva beülnek a moziba, hogy megnézzenek egy összeállítást az úttörőtáborról, melyben a lány is részt vett. A dokumentumfelvételek számos tragikus eseményt vonultatnak fel (második világháború, ötvenhat, stb.), melyek a fiatalokat számadásra késztetik. Ekkor hangzik el a „Te kommunista vagy? Nem, én mérnök vagyok”-párbeszédben a hatalomhoz való viszony, mely később a rendező egyik kedvenc témája lesz.

Szerelmesfilm, 1970

Ezt követően munkáira az átmenet, a stílusváltás igénye jellemző. A Tűzoltó utca 25. (1973) és a Budapesti mesék (1976) című filmekben az egyén helyett a közösség kerül előtérbe, hiszen Szabó a bérház és a villamos „főszerepeltetésének” apropóján többszereplős mikro-narratívákban tárja a néző elé a különböző életutakat és az azokat formáló (történelmi) sorscsapásokat szürreális, allegorikus módon. A Tűzoltó utca 25. már a korábbi filmekben is megjelenő emlékezés narratívát (pl. az Apában a mentális utazást vagy a Szerelmesfilm idő- és térbeli széttöredezettségét) folytatja, míg a Budapesti mesék allegorikus, mitikus jelleget ölt. A Tűzoltó utca 25.-ben egy bontás előtt álló bérház lakói emlékeznek meg a bújtatásokról, az üldöztetésekről és a háborúkról; közel 60 év történelme sejlik fel a szürreális módon megszerkesztett filmben, melyben a szereplők ezeknek a viszontagságos időknek a túlélői és krónikásai egyszerre.

Pályáján fordulópontot jelent a Bizalom (1979) című film, mely talán a magyar filmtörténet egyik legszebb melodrámája.

A vészkorszakban játszódó kamaradrámában Szabó a lélek mélységéig hatol, arról beszél, hogyan alakulhat ki és semmisülhet meg a szerelem a történelem viszontagságai közepette. A film újdonsága az, hogy Szabó ettől a filmjétől kezdődően a klasszikus történetmesélés felé fordul, az új akadémizmusra vagy midcultra jellemző módon a szerzőiséget egy közérthető elbeszélésmóddal kombinálja, eltávolodva a szürreális-allegorikus nyelvezettől, mely ezt megelőző két filmjének (Budapesti mesék, Tűzoltó utca 25.) sajátja, vagy első trilógiájának időfelbontó (Apa, Szerelmesfilm) megoldásaitól.

Bizalom, 1979

A Bizalomban dolgozott először együtt Koltai Lajos operatőrrel, akivel leghíresebb, az identitás drámájaként címkézett trilógiát is együtt készíti, és aki ettől kezdődően alkotótársként működik közre a Szabó-életmű művészi igényű kialakításában. A Mephisto (1981), a Redl ezredes (1984) és a Hanussen (1988) lélektani-történelmi drámák, melyben a hős elveszíti kapcsolatát önmagával és konfliktusba kerül a hatalommal. A budapesti és a magyar kontextus helyett egyetemes történelmi és emberi kapcsolatokat ábrázol. Míg az első trilógiáját is egy színészre építette fel (Bálint András), harmadik triászában egy nemzetközi művész formálja meg a központi hősöket: Klaus Maria Brandauer mindhárom filmben hiteles és tűpontos részletességgel kelti életre a szereplőket.

A Mephistóban a művészet hatalommal való kompromisszumkészségének árát és lehetőségét járja körül a rendező.

A film fő kérdése az, maradhat-e egy színész (vagy tágabb értelemben művész) erkölcsileg stabil egy diktatúra idején. A 2006-ban napvilágot látott tény, miszerint Szabó István ügynök volt, legnagyobb munkáját, a Mephisto-t is személyes hanggal tölti meg, hiszen utólag a rendező valós dilemmájaként is értelmezhető a történet.

A rendszerváltás után elsőként a párizsi Tannhäuser rendezése élményeiből merítve készítette el Glenn Close emlékezetes alakításával a Találkozás Vénusszal (1991) című filmet. A Mephistóhoz hasonlóan ebben a műben a művész (a karmester szerepében Niels Arestrup) nemcsak az alkotás gyötrelmeivel, hanem az átalakuló (kulturális-politikai) erőviszonyokkal is dacol. A nemzetközi élmények megfogalmazása után alkotói érdeklődése a magyar rögvalóság felé fordul: az Édes Emma, drága Böbe (1992) két orosztanárnő küzdelmeiről beszél a rendszerváltás árnyékában, nagyszerű színészi játékkal kivitelezve.

A napfény íze, 1999

A Szabó-életmű leggrandiózusabb igénnyel készült munkája A napfény íze (1999) című nagyívű történet, melyben a zsidó Sonneshein-Sors család élettörténetét ábrázolja. Fő kérdése az identitás, az azonosság kérdésköre – a „Nagy trilógiához” hasonlóan –, melyet jelen esetben négy generáción keresztül tár a néző elé. Ralph Fiennes után szintén nemzetközileg elismert sztárokkal dolgozik együtt: a Szembesítésben (2001) Harvey Keitel és Stellan Skarsgård játszik együtt. Ez a munka egy híres színdarab mozgóképes adaptációja, melyben a rendező visszatér egyik kedvenc témájához, a hatalommal való együttműködés előnyeiről és buktatóiról. Ezt követően irodalmi alapanyagokhoz nyúl: Somerset Maugham Csodálatos Júlia (2004) című könyve után Móricz Zsigmond klasszikusát, a Rokonokat (2006), majd Szabó Magda Az ajtó (2012) című regényét filmesíti meg.

Záróakkord

Ahogyan Az ajtó című filmet, úgy a Zárójelentést sem övezte egyöntetű kritikai és nézői örömünnep. Mégsem gondolom, hogy egyedülálló lenne az, hogy egy nagy horderejű alkotó utolsó filmje nem közelíti meg korai vagy érett korszakának színvonalát (gondoljunk pl. Jancsó Miklósra vagy Bacsó Péterre). Sőt, talán inkább ez a gyakoribb forgatókönyv. Csupán annyit mondhatunk, hogy Szabó István filmrendezőről talán nem a Zárójelentés fog eszünkbe jutni, hanem az Álmodozások kora, a Mephisto vagy az Édes Emma, drága Böbe. Kinek-mi. És ebből a remekművekkel gazdagon megtámogatott életműben, hála istennek, van miből szemezgetni.

Avatar

Milojev Zsanett

Milojev Zsanett magyar (PTE BTK) és film szakon (PTE BTK, ELTE) végzett, és tanult Oslóban is a Média és Film Tanszéken. Készített már kisfilmet (Vénusz átvonulás), de dolgozott filmes újságíróként is. Szereti a modern művészfilmet, a slow cinemát, a magyar filmek elkötelezett híve és gyűjti a filmes könyveket.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya