Magazin Papírfény

Nem kell félnetek jó lesz – Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Will Sampson és Jack Nicholson a Száll a kakukk fészkére című filmben

Száll a kakukk fészkére könyvborítóHatalom és egyén viszonya, a látószögek relativizálása, és egy csapat, amely a hatvanas években tökélyre fejlesztette a lázadás művészetét. Ez lehet összefoglalója a Száll a kakukk fészkére című regénynek, amely kortól, nemtől, világnézettől függetlenül mindenki számára kötelező darab.

„A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem” – született Katona József máig ikonikus mondata a Bánk bánban, és ez talán mindannyiunk egyik legfontosabb tételmondata lett, amikor a hatalommal való szembenállás témájában gondolkozunk: benne van valamiféle kiismerhetetlenség, valami lázadás, valami dac, belső és külső háború, örök konfliktus. Nem, kedves olvasó, nem a Bánk bánról beszélek, hanem Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című, szintén örökké klasszikus regényéről. Mert a téma is örök: legyen az Orwell antiutópisztikus szocializmusa, legyen az Kerouac lázadása a beatnemzedékben vagy legyen Kesey, Timothy Leary (alias „Leary Deary”), és majd később Milos Forman lázadása a beatnemzedékben, a vietnami háború vagy a hidegháború ellen.

Mert ugye a másik örök kérdés, ami Kesey regényében állandóan jelen van, az a ketrec egyik illetve másik oldala. Mert mindannyian ismerjük Mórickát, aki hiába hallja a rádióban, hogy egy őrült szembe megy a forgalommal az autópályán, ő azért jobban tudja, hogy nem egy, hanem mindenki rajta kívül.

Mi sem tudjuk, talán már ő maga sem, talán nem is fontos, hogyan került az elmegyógyintézetbe Serteperte Főnök, a félvér indián, csak az biztos, hogy süketnémának tetetve magát éli éveit, és stratégiája tartja meg őt a tényleges megőrüléstől. A regény másik főszereplője Randle Patrick McMurphy, pitiáner bűnöző (a kakukk), aki – elkerülve az igazi börtönt – bolondnak tetteti magát, és így lesz főkakas a kis szemétdombon. Ők tehát a regény háromszögének két alappontja, csúcsa pedig Ratched nővér, a velejéig gonosz, az őrülteket kihasználó főnéni, aki a lázadás fő célpontjaként lehet allegorikus megtestesítője akármilyen hatalomnak.

Persze nem szeretnék senkinek semmiféle interpretációt a szájába rágni, hagyjuk meg mindenkinek az élmény felfedezésének lehetőségét, hiszen – mint minden jó mű – ez is éppen attól jó, hogy képes kinek-kinek más oldalát mutatni. Mert lehet egyeseknek csak a kulisszák az egzotikumok megtestesülése egy ilyen „bolondok háza regény”, amíg a lázadó típusoknak egy életforma, amelyben a hatvanas-hetvenes évek lehet jelen.

Kesey 1962-ben megjelent regényének minősége mellett nagy szerencséje is van. Mint a legtöbb kiemelkedő korszakban, az 1960-as években is olyan csapat jött össze, amely egyet gondolt, és egyért küzdött. Ennek megítélése más kérdés, de hogy ez az erős közös irány adott alapot, egészen biztos. Allen Ginsberg, Jack Kerouac, Neal Cassady, a pszichológus Timothy Leary, a filozófus John C. Lilly, az író Ken Kesey és a filmrendező Milos Forman. nem feltétlenül egy csapat, de valamiféle kapcsolat azért van bennük. Milos Forman ugyanis, aki a Hair vizuális-pszichedelikus zenés lázadását is megalkotta, szóval ő tette teljessé ezt a megőrülés sztorit. Tizenhárom évvel a regény megjelenése után készült el ugyanis a cseh származású rendező öt Oscar-díjjal jutalmazott filmje (azonos címmel), állítólag minden idők 13. legjobb mozija, s amely Jack Nicholson színészi pályájának egyik, ha nem a legmeghatározóbb darabja lett.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com