Az ezredforduló óta gyarapodni látszik a szektákkal foglalkozó mozgóképek száma. A Méltóság című sorozat és a horrorisztikus A másik bárány kapcsán utánajártunk, mi állhat a kiugróan magas mennyiség hátterében.
Szekták: e fogalom hallatán legtöbbször emberáldozatot bemutató, fanatikus vallási őrültek zárt csoportjára gondolunk, és a filmes világ is leginkább ezt a képzetet erősíti a nézőkben. Valójában a szekta többféleképpen definiálható, de leggyakoribb értelmezés szerint egy vallási alapon szerveződött (legtöbbször egy nagyobb vallási közösségből kivált, vagy azzal szemben létrejött), zárt csoportosulást és azok tagjait tekinthetjük a szekta részének. Tágabb értelemben véve viszont a szekta kifejezést minden olyan közösségre alkalmazhatjuk, mely
valamilyen úton-módon igyekszik kiszakítani tagjait a megszokott hétköznapokból és bekorlátozza azok gondolkozását.
Ez lehet politikai közösség, valamilyen szexuális rituálé köré szerveződött kommuna, vagy bármilyen csoport, melyben a tagok egyéni szabadságukat és identitásukat kell, hogy feladják a szekta által vallott eszmék nevében.
A történelem során rengeteg szekta csalogatta magához a híveket, és olyanok is akadtak, melyekből később világvallások, nagy egyházak váltak. Az első keresztény gyülekezetek az őket érő üldöztetés miatt hasonló közösségeket jelentettek, míg végül a IV. század végén a Római Birodalom a kereszténységet tette államvallássá. A XIX. század valóságos virágzást hozott a szekta jellegű csoportok alakulásában és terjedésében, elsősorban az Újvilágban. Az Egyesült Államokból kiinduló neoprotestáns és karizmatikus mozgalmak, mint amilyen a Jehovai Tanúi vagy a mormonok (Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza) hamar utat találtak maguknak a hívek szívéhez.
A XX. században a tömegkommunikáció és a világtörténelmi események sajátos alakulása (világháborúk, gazdasági válságok, az atomháborútól való félelem)
még inkább megkönnyítették az új tagok toborzását és behálózását.
A modern, majd posztmodern korban egyre hajmeresztőbb elméletek találták meg az útjukat a könnyen befolyásolható tömegekhez, és a szekták működéséhez is egyre ijesztőbb és tragikusabb esetek kötődtek. Az egyik ilyen hírhedt eset a Jim Jones által működtetett kisegyház tagjainak tömeges öngyilkossága és halálba segítése, melynek során több mint 900-an vesztették életüket (ez az eset inspirálta a The Sacrament című 2013-as horrort is). Japánban az Aum Sinrikjó szekta tagjai követtek el gáztámadást 1995-ben, 12 ember halálát okozva. Vezetőjüket, Aszahara Sokót 2018 nyarán végezték ki. De sokat hallhatunk az L. Ron Hubbard által alapított Szcientológiai Egyház botrányairól és olyan híres és fanatikus tagjairól, mint Tom Cruise vagy John Travolta.
A szekták nemcsak az antropológusoknak jelentenek aranybányát kutatásaikhoz, hanem természetesen a filmeseknek is. A zárt közösségek működése ugyanis rengeteg potenciált tartogat magában. A filmesek kiemelhetnek egy karizmatikus vezetőt, akit hívei prófétaként követnek a végzetükbe, vagy a közösség kollektív csordaszellemét, esetleg egy kilépni szándékozó tagot tehetnek vizsgálatuk alanyává.
Bár a 2000-es évek előtt is találkozhattunk már olyan filmekkel, melyek valamilyen zárt és fanatikus vallási közösséget mutattak be (Pl. A vesszőből font ember vagy az Aki szelet vet),
a szektás filmek igazi reneszánszát az 1999-es év, illetve az ezredforduló jelentette.
Ennek oka valószínűleg a korszakra jellemző ezredfordulós feszültségben és világvége várásban is keresendő, de a 2001-es terrortámadás vagy a katolikus egyház molesztálási ügyei szintén ráirányították a figyelmet bizonyos vallási csoportok szerepére az erőszak kultúrájában. Az sem ritka, hogy az alkotók a szekták bemutatásával szeretnének modellezni olyan társadalmi folyamatokat, melyek egyébként mai világunkban zajlanak le a közéletben.
1999-ben Stanley Kubrick utolsó filmje a Tágra zárt szemek jelentette a szektás filmek felfutásának kezdetét. Itt azonban nem annyira egy konkrét vallásba, mint inkább a vallási rítusként kezelt bizarr, szexuális orgiákba és a köréjük szerveződött, titkos társaságba nyerhetünk betekintést. A vásznon látható nyílt szexualitás tökéletes ellenpólusát jelenti annak az általános tabusításnak, mely az intimitást és a testiséget jellemezte a közbeszédben az ezredforduló környékén. A szexuális kizsákmányolásra építő szekták témáját a The Vow című dokumentumfilm is feldolgozza, melyben a NXIVM (nekszium) nevű önfejlesztő csoport veszedelmes természete tárul fel.
A 2001-es események utáni félelem légkörét M. Night Shyamalan is igyekezett megragadni A falu című filmmel, melyben leginkább arra fókuszált, mekkora mozgatóerővel bírhat a rettegés a társadalomra nézve. Ennek alapját egy a modernitástól teljesen elzárkózó és a félelemre építő közösség jelenti, ahol bizonyos szabályok áthágása teljesen megbontja a közösség rendjét.
A 2008-at követő gazdasági nehézségek szintén megfelelő táptalajt adtak ahhoz, hogy olyan emberek sorsát követhessük nyomon, akiket a szükség és a nehéz anyagi helyzet terelt valamilyen zárt közösségbe, mint amilyet Thomas Vinterberg ábrázol A kommuna című filmben.
A szekták iránti érdeklődés folytatódott a 2010-es években is.
Az évtizedet átható történelmi folyamatok miatt (a nagy-politika radikalizálódása, a Brexit és Trump-éra) több alkotó valamilyen múltbéli időszakba helyezte a filmjét, melyen keresztül egyúttal a jelenre is próbált reflektálni. Ilyen alkotás a The Master, melyben a II. világháború után vesszük fel a fonalat a Joaquin Phoenix játszotta, leszerelt tengerésszel, aki egy bizarr csoportosulásban kerül szembe a Philip Seymour Hofman által alakított, karizmatikus vezetővel. A Húzós éjszaka az El Royale-ban ugyancsak múltba révedve ragadta meg a szekták ördögi természetét és a ’60-as évek hippimozgalmában találta meg alapanyagát, hasonlóan a Volt egyszer egy Hollywoodhoz, mely a Manson-családot építette bele az alternatív-történelmi cselekménybe.
A kereszténységből fakadó, vagy azzal valamilyen viszonyt megfogalmazó szekták mellett a teljesen okkult csoportok is mozgatják a filmesek fantáziáját. Ezek ugyanis igazi egzotikumként hathatnak a nézőre, és abszolút kiismerhetetlen színben jelenítik meg a közösséget. Ilyen alkotásnak tekinthetőek Ari Aster filmjei, az Örökség, valamint a Fehér éjszakák is, melyben a főszerep egy groteszk, pogány vallásé.
A szekták filmes megjelenítése tehát sokrétű lehet, de általános tendenciaként figyelhető meg, hogy az ezredforduló után a filmesek társadalmi modellként nyúlnak a szekták ábrázolásához, sőt adott esetben más közösségeket is ilyesmi módon jelenítenek meg, például a bűnszervezeteket. A Wall Street farkasa című film kiváló példa erre, melyben a vallási funkciót a pénz, míg a prédikátori szerepet a Leonardo DiCaprio által játszott Jordan Belfort tölti be.
A szektáknak tehát nem csupán saját tagjaikat, de a mozikat is sikerült behálózniuk.
Lapozz tovább, ha a zsánerfilmes szektákról is szeretnél olvasni!
