Magazin Papírfény

Büszkeség és balítélet meg a lovak – Szélesi Sándor: Kincsem

Ez a Kincsem nem az a Kincsem, bár a lényege hasonló: Szélesi Sándor regénye is egy szerelmi történetbe ágyazva meséli el a magyar csodaló sikereit.

A Kincsem-film páratlan sikere elhomályosította a tényt, hogy eredetileg nem ez lett volna az egyetlen mozgókép a híres versenylóról. Sokáig Bereményi Géza is tervezgette, hogy filmre viszi Kincsem történetét – a projekt már valószínűleg sosem valósul meg, de hogy milyen lett volna, arról képet kaphatunk Szélesi Sándor klasszikus hagyományokat követő történelmi regényén keresztül. (Szélesi a tervezett film irodalmi forgatókönyvéért felelt, ezt dolgozta most át.)

A filmpremier idején arról elmélkedtem, hogy Herendi Gáborék miért rugaszkodtak el a valóságtól, és miért alakították kalandos, szenvedélyes mesévé Kincsem hihetetlen, de mégiscsak egyhangú történetét. Nos, Szélesi Sándor egy másik utat választott: ő Blaskovich gróf életében egy létező szerelmet kutatott fel és duzzasztott a regény fő témájává, de eközben ragaszkodott a tényekhez.

A végeredmény pedig sajnos nem az ő, hanem a film választását igazolja.

Szélesi otthonosan mozog a sci-fi, fantasy és thriller műfajában, a Kincsem mégis meglepően földhöz ragadt történet. Kincsem gáncs nélküli diadalútja itt nem kap olyan ellenpontokat, amik – az izgalmas versenyleírások szünetében – fenntartanák az érdeklődésünket. A szerző a történelmi hűség oltárán feláldozta a fantázia jótékony teremtő erejét: ahol ismeretlenek a szereplők motivációi, érthetetlenek a döntéseik vagy hézagos a tényanyag, ott nem sikerült színesen, átélhető módon kitöltenie a hiátusokat.

A legnagyobb probléma kétségtelenül a figurák egyszerűsége. Történelmileg ugyan hűséges a regény, hiszen Blaskovich alacsony és komoly emberként, jó gazdaként jelenik meg, cserébe viszont szörnyen unalmas, kiszámítható karakter. Hatalmas diadalként kellene értékelnünk a legkisebb kilépését a komfortzónájából. Titokzatos szerelme, a színésznövendék Szabó Karolina még nála is vázlatosabb alak – nagyjából fiatal, okos és szép, így a kapcsolatukat nehéz átérezni. A körülöttük mozgó tengernyi szereplőnek pedig egyszerűen túl kevés „játékidő” jut ahhoz, hogy megismerjük őket vagy egyáltalán megjegyezzük a nevüket.

A történet nagyjából a Büszkeség és balítélet sémáit követi: az említett fogalmak keserítik meg a két főhős kapcsolatát, a háttérben pedig mellesleg ott galoppozik Kincsem. A társadalmi elvárások, a saját előítéleteik, szociális meghatározottságuk és rossz döntéseik között őrlődő Blaskovich és Karolina kapcsolata talán formabontó, mégsem megbotránkoztató vagy izgalmas. Azaz a Kincsem cselekménye kevés meglepetéssel és invencióval szolgál – ami még nem feltétlenül lenne baj, ha olvasmányosan, lendületesen és izgalmasan játszaná újra az ismert paneleket és mutatná be az ismeretlen történelmi apróságokat. Sajnos nem ez történik. A szereplők darabossága, erkölcsössége, korrektsége a szenvedélyek szikráit is elnyomja. Párbeszédeik ritkán hatnak természetesnek.

A regény mélységei pedig egy „kötelezők röviden” kötetét idézik.

Szélesi hajlik a népnevelésre is, hosszan és kissé tudálékosan ismerteti a korabeli pesti helyszíneket, miközben – a szöveg eredetét alig leplezve – egy forgatókönyv részletességével tudósít a szereplők mozgásáról, ruháiról és külsejéről. Nem könnyíti meg a befogadást, hogy Szélesi mindehhez egy archaizáló, a klasszicizmus kimódoltságát idéző stílust választott. Mindez nemcsak, hogy megterheli a cselekményt, de a hangsúlyokat is eltolja. Végeredményben nehéz eldönteni: Kincsem címmel egy történelmi kis színest, viszontagságokkal felturbózott lektűrt vagy lóéletrajzot olvasunk. Éppen emiatt nehéz megtalálni a történet ívét is, a „mondanivalót” is.

Figyelemre méltó, hogy a Kincsem végül önnön csapdájába esik. A történelmi hűséggel tüntető kötet végeredményben ugyanúgy ürügyként használja a lovat, mint a szabadossága miatt kritizálható film, hiszen – bár a könyv időkeretét Kincsem élete adja – a ló sikerei inkább háttértörténetként jelennek meg a gróf és környezete viselt dolgai mellett. A Kincsem méltó módon emlékezik meg a címszereplőről, ez a szál a legkevésbé problémás – ugyanakkor ez a lóexploitation sem őróla szól: inkább márkaként használják a nevét a korabeli lóversenyvilág, a magyar nemesi birtokok és Pest színházi életének panorámájához. Ami összességében menthetetlenül rétegművé teszi a Kincsemet.

 

Szélesi Sándor: Kincsem

Könyvmolyképző Kiadó, 2017

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés