Magazin

Személyesen – Woody Allenről

Woody Allen 544 oldalon keresztül. Valójában ez a tömör lényeg, amit elmond, ha kifejtené picit, utána tehetnénk egy nullát. Dehát pont ezért szeretjük. Személyes elmélkedés a Woody-jelenségről 3000 karakterben.

Emlékszem, olvastam egyszer egy beszámolót az origós Varga Ferenctől, aki a velencei filmfesztiválon csoportos interjút készíthetett Woody Allennel. Ez a cikk 2007-ben készült, és a rendező mesél az írónak egy filmről, amit “Madridban forgatott Javier Bardemmel, Penélopé Cruzzal és Scarlett Johanssonnal.” Jé, Madridban? – olvasom vissza a szöveget így, majd öt év után. Mindegy is. A lényeg, hogy ez a sztori volt az, amellyel végleg révbe ért nálam Woody Allen. Csak mert az én szüleim sem bírták, bár nekem nem kellett megharcolnom.

Kicsit messzire kanyarodtam Stig Björkman könyvétől, talán pont úgy, ahogy a Mester szokott belekeveredni saját gondolatmenetébe is, és hosszú, cirkalmas, egymásba érő szavak után egyszer talán visszatér az eredetihez.

Mit is akartam mondani? Ja igen; Stig Björkman Woody – Allenről című 544 oldalas monológját, ami 1993-as megjelenése után 2010-ben az Európa Könyvkiadó jóvoltából itthon is megjelent. Björkman amúgy maga is rendező: nagyjából egyidős Allennel, ő 1938-ban, amerikai kollégája pedig 1935-ben sírt föl először. A filmjeik között már nem találunk ennyi hasonlóságot; egyetlen filmjét sem mutatták be moziban vagy adták ki DVD-n Magyarországon. Ellenben készített interjúkötetet még Ingmar Bergmannal (Bergman on Bergman, 1970) és Lars von Trierrel is (Trier on von Trier, 1999). Sajnos egyik sem jelent meg itthon.

Pedig tehetné, hiszen ahogy Woody Allennek, úgy Ingmar Bergmannak és Lars von Triernek is tekintélyes számú rajongótábora van – cikkíró is beletartozik mindkettőbe; ha már ez egy ilyen személyes cikk lett. Megtehetné azért is, mert ha azok is olyan jók, mint ez, akkor nem csalódnánk bennük. Persze az is lehet, hogy Woody Allenen elég megnyomni a piros gombot, hogy dőljön belőle a történet. Mondjuk aki 70 év felett is legalább kétévente kijön egy filmmel… ráadásul milyenekkel! Sokadvirágzását éli, na.

Aztán lehet, hogy tényleg ez történt. Stig Björkman megnyomta a piros gombot, és elkezdtük a new yorki dohos moziktól a ‘40-es években, kezdve az első filmjeitől végig egyenként az összesen. Szavait olvasva a fülünkben van jellegzetes hangja és beszéde, szavai, mondatai pedig „egyik szavamat a másikba ne öltsem” típusúak. Valami olyanfélék, amik miatt egyszer mind beleszerettünk a filmjeibe. Persze, hogy én is először és leginkább az Annie Hallba, de annak sokkal inkább a mozis jelenetébe. (Én sem megyek be a moziba, ha már elkezdődött, még a reklámokat is végig kell nézni.) Mert mi sem egyszerűbb és természetesebb, mint beleírni a jelenetbe, és előhúzni a fal mellől Marshall McLuhant.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!