Az idei Szemrevaló Fesztivál programjában két kosztümös filmet is találunk, melyek a tudomány természetét vizsgálják. Míg a Wilhelm Reich különös esete a téma komolyabbik oldalát fogja meg, addig A világ fölmérése jóval inkább humorával és egzotikus képeivel nyerheti meg nézőit.
A Daniel Kehlmann nálunk is nagy sikert aratott regénye, A világ fölmérése szerint Alexander Humboldt (Albrecht Schuch) és Carl Gauß (Florian David Fitz) nem is különbözhetne jobban. Humboldt jó családba született, és kiváncsiságtól fűtve bejárta az egész világot, míg Gauß egész életét egyetlen faluban leélve csak a matematikus elme és a női szívek útvesztőin barangolt. Első látásra semmi közös nincs ebben a két férfiúban – valójában azonban a tudás, a tudomány iránti szenvedélyük mégiscsak hasonlatossá teszi őket. A két férfi a film szerint mindössze csak kétszer találkozott, egyszer gyermek majd idős korukban – e két találkozás közötti történetük adja a film meséjét.
A film rendezője, Detlev Buck saját maga adaptálta a regényből a forgatókönyvet. A könyv humorral teli, élvezetes stílusban meséli el a két zseni nagyság és nevetségesség határán imbolygó életét – ezt a kötéltáncot a film erősen túlzó humorával nagyszerűen átmentette a szélesvászonra. A gyakran már-már tragikomikus jelenetek láncolata egész különös hangulatot kelt, melyeket az olyan nagy filmek, mint a Gattaca vagy a Harry Potter és a főnix rendje operatőreként elhíresült Slawomir Idziak képei még jobban alátámasztanak. Az operatőr látványosan játszik a hideg-meleg színekkel, csodálatos totálokkal és meseszép makrókkal kápráztatja el a természet szerelmeseit. Az egyetlen komolyabb kritika csak a maszkmestereket illetheti a két főhős öregkori énjének igencsak hiteltelen megformálásért, ettől eltekintve azonban a film igazi kis csemege, mely mind a különleges hangulatú filmek, mind a tudományok híveinek őszintén ajánlható.
A Wilhelm Reich különös esete sokkal komolyabb, vagy egyenesen borongós, képet fest a tudósok életéről. A film Reich (Klaus Maria Brandauer), a holisztikus gondolkodás úttörőjének élete utolsó szakaszát meséli el. A történet Reich elmesélése mentén alakul előttünk: végigkísérhetjük a tudós kutatásait, kudarcait és meghurcolásait, és azt a mindenre elszánt lelkesedést, mely nehézségei ellenére sem tántorítja el őt soha az igazság keresésétől. Brandauer egy színészóriáshoz méltó módon alakítja a sosem megtörő tudóst, akit hite és a másokon való segíteni akarás visz előre az úton. A színész remek játszótársakat kapott, az utolsó ajtónállóig mindenki tudja a dolgát. A film hangulatáról Enis Rotthoff zeneszerző gondoskodott, aki a látszólag eseménytelen képeket thrilleri feszültséggel töltötte meg hangjegyei segítségével. A film nehezen követhető, folyamatosan ugrál az időben, a Antonin Svoboda több éves kutatómunkája nyomán kialakult történet mozaikdarabkáiból a film végére sem áll össze a teljes kép. De talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy a néző figyelme egy másodpercre sem lankad; a film fullasztó, de valahol mégiscsak rabul ejtő atmoszférája mindenképpen megéri a rászánt időt.
