Néha majdnem valami rossznak kell történnie ahhoz, hogy jó legyen. Nagyjából így lehetne összefoglalni a svájci rendező, Christoph Schaub baba thrillerjét. Éjszakai autósüldözés harmadik sebességben.
Livia (Alexandra Maria Lara) és Marco (Sebastian Blomberg) lábujjhegyen osonnak át a nappaliba, hogy végre egy kicsit tévét nézzenek. Már majdnem élvezni kezdik az estét, mikor megszólal a retteget babariasztó. A szex és az alvás már a múlté: a fiatal pár mostanában azzal tölti az éjszakáit, hogy kilenc hónapos állandóan bömbölő kisfiukat valahogy elaltassa. Egyedül egy dolog válik be: egész éjszakán át tartó autókázás a babával a hátsó ülésen.
Sajnos nem az alváshiány Livia és Marco egyetlen problémája. A kapcsolatuk sem a régi. A film a házasélet nehézségeire reflektáló realisztikus drámaként indul, majd az első autósmegállónál nem csak autót, de műfajt is cserélünk. Főhőseink kocsiját ellopják, a „csak egy pillanatra” magára hagyott alvó babával együtt. Innentől egy thrillert nézünk, melyben a halálra rémült szülők egy idegen kocsiba pattanva száguldanak gyermekük után. A film ezt az éjszakai ámokfutást követi nyomon, miközben egy furcsa műfajkeverék születik. A tolvajokat üldöző szülők maguk is üldözötté válnak, kellett nekik pont egy gengszter autóját kölcsönvenni.
Amikor azt mondom thriller, akkor a karfát markolva fehérre kellene szorítani az ujjainkat – hiszen minden szülő legiszonyúbb rémálmát élhetnénk át – a film azonban csak a harmadik sebességig képes felpörögni. Nincs benne elég lendület ahhoz, hogy igazán izgalmas legyen. Bár a színészek profik – különösen a feleséget játszó Alexandra Maria Lara (A Baader Meinhof csoport, Control) meggyőző – a történet a legizgalmasabb részeknél gáz helyett a fékre tapos, vagy sebességváltásnál lefullad.
A forgatókönyvet jegyző, sikeres regényíró Martin Suter mintha egy szexre és erőszakra épülő exploitation filmet akart volna írni, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, bekapcsolta a biztonsági övet, és írt köré egy családi drámát. A felmerülő témát és karaktereket lenne benne potenciál bőven: gyerekrablás, éjszakai autósüldözés, kamurendőr, nőkre vadászó kamionsofőr… vagy a babát autóstul elrabló „Bonnie és Clyde” páros lett volna a főszereplő? A feszültségkeltést tovább rombolja, hogy a film helyenként még vicces is, például az autóban talált babát a rablók az autó márkája után keresztelik el. Ezek a részek nehezen illeszkednek a főleg akcióra felépített drámai történetbe.
Meglehet, hogy az alkotókat a film környezete érdekelte a leginkább. Nikolai von Graevenitz operatőr éjszakai felvételei – a végtelen, üres éjszakai országút, a kihalt svájci kisvárosok, a csupasz fákkal szegélyezett baljós erdő, az úton átszaladó, reflektorba bámuló riadt állatok – remek atmoszférát teremtenek.
Sajnos a film végére az alkotók tövig behúzzák a kéziféket, sőt rükvercbe kapcsolnak. Sommás tanulságok megfogalmazásával visszatérnek a családterápiához.
