Április 26-án elstartolt a távol-keleti filmek legnevesebb európai filmfesztiválja. A helyszín továbbra is egy kicsi, de szeretettel teli észak-olaszországi város, résztvevői az ázsiai filmek megszállottjai, programja pedig egzotikus, izgalmas, élményekben gazdag. 2019-ben Udine továbbra is szárnyal.
A 2019-es évvel immáron amerikai időszámításban is nagykorú (azaz 21 éves) lett a Far East Film Festival (FEFF). Ami egy valóságos Mekka mindazon európai filmrajongóknak, akik nemcsak kisképernyőn, de a nagyvásznon is szeretnék látni a legfrissebb távol-keleti filmeket. A tavalyi húszéves jubileumra szervezett klasszikusok és új alkotások méretéhez ezúttal nem ér fel, de a választékra így se lehet panasz: 11 ország és 52 film képviselteti magát.
A vetítések zöme ezúttal is a Teatro Nuovo Giovanni da Udine grandiózus nagytermében kerül sor. Kívül modern, belül barokkos színpadi-koncerttermi látvány, három emelettel, széksorokkal és egy jól látható vászonnal. Az országok közül Dél-Korea most is filmtermésének javát mutatja be 12 filmmel. A klasszikus koreai blockbustert képviseli a The Great Battle, a thrillerre vágyóknak a Door Shut és a Believer, akciófanoknak az Extreme Job és az Unstoppable (utóbbi főszerepében a tavalyi The Outlawsban remekelő Don Lee). A zombizsáner koreai aranykorát pedig a Rampant képviseli újabb példáját hozva, hogy a koreai rendezők nem félnek a bátor kísérletezéstől.
Korea mögött szorosan jön az egyre jobban utat törő kínai filmipar, aminek idei nagy dobása paradox módon nem egy hazafias szólamokkal teli háborús film. Hanem egy erősen szatirikus élű fekete vígjáték a Dying to Survive, ami merész témaválasztása ellenére lett kasszasiker. A fesztivál szervezői talán pont, hogy szembemenjenek a kínai filmipar fősodrával, érzékeny, társadalmi kérdéseket feszegető drámákat hoztak el: családról (Crossing the Border), fiatalokról (The Crossing) vagy a nemi szerepek helyéről egy zárt társadalomban (The Rib).
A kortárs kínai mozi azon oldalát, amit még a filmrajongók is kevéssé ismernek.
Ha pedig filmkülönlegességekről van szó, akkor ezen a téren Japán teljesíti az igényeket, mert a nyolc bemutatott film mindegyike szembemegy az átlagos műfaji kategóriáknak és széjjelfeszíti. Szürrealista robot-vígjáték (Hard-Core), abszurd társadalmi dráma (Jam), harsány rock-musical (JK Rock) csak hogy néhányat említsünk. De még az elsőfilmes Seiji Tanaka is 19-re húz lapot a Melancholickal, melyben megpróbálja közös nevezőre hozni a jakuzafilmek véres világát egy klasszikus coming-of-age történettel.
Aki viszont a klasszikus zsánerfilmeket szereti, annak Hongkong csillapíthatja a szomját olyan alkotásokkal, mint a Master Z: The Ip Man Legacy, a Hotel Soul Good, a Project Gutenberg vagy a Bodies at Rest (a Hollywood kegyeiből kiesett Renny Harlin rendezésében). De az olyan kisebb országok is megmérettetik magukat, mint Malajzia (Motif, Two Sisters), Szingapúr (Kompaku) vagy Vietnám (Furie). A változatosság hiányát még csak véletlenül se hozhatja fel az ember.
De persze nemcsak új filmek szerepelnek a fesztivál étlapján.
A régi klasszikusok és retrospektív vetítéseknek már hagyománya van a FEFF-en és ebben az évben az ellentétpárok alkotják ennek a gerincét. Quentin Tarantino Kutyaszorítóban című klasszikusával áll szemben a fő inspirációnak tartott 1987-es City on Fire, aminek vetítése egyben tisztelgés is a nemrég elhunyt Ringo Lam előtt. Richard Quine 1960-as The World of Suzie Wong című filmje a nyugati ember által idealizált Távol-Keletet mutatja be. Amire jön a csattanós válasz Angie Chantől a My Name Ain’t Suzie képében.
Ha pedig van hagyomány, amit a fesztivál idén is továbbvisz, az az illusztris vendégsereg, akik a keleti filmvilág krémjét képviselik. Az egyes filmek rendezőin, színészein és producerein kívül olyanok tisztelik meg a fesztivált jelenlétükkel, mint a nyitóünnepségen életműdíjat kapó Jeon Do-yeon. Vagy a hongkongi film élő legendájának számító Anthony Wong, akinek alakítása a Still Human című drámában sokak szerint új csúcspontot jelent az 57 éves színész pályáján.
Nekem, mint akinek már volt szerencséje tavaly részt venni a fesztiválon, az otthonosság, a szeretett ismerőssel való újbóli találkozás élménye jut eszembe. Udine megragadó hangulata, a szervezők, a résztvevők és a vendégek lelkesedése egyből rátapad az emberre. Így a kérdés már csak az, hogy vajon a felsorakoztatott filmek lehűtik vagy továbbra is tűzön tartják a lelkesedésem.
