Magazin

EUShorts 2012: Szexi tömegközlekedés – Pletykapink

Péntektől lehet menni a Toldiba úgy igazán beleszeretni a rövidfilm műfajába. Akinél ez már korábban megtörtént, az úgyis ott lesz. Az EUShorts által prezentált rövidfilmszivárvány kezdő színe a Pletykapink volt, ami a fiatalok problémáiról adott egy sajátos körképet.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Beilleszkedési gondok, szerelem, munka, felelősség, nyers pulyka, identitás, szex – sok minden szóba került másfél óra alatt. Nagyjából fele-fele arányban láthattunk humoros, illetve komolyabb hangvételű, sőt egészen komor alkotásokat. Az érzelmi hullámvasútat a német Tomer Eshed 6 perces Flamingo Pride-ja indította, amelyben egy a fesztiválfeelingtől megcsömörlött rózsaszín flamingó beleszeret egy darulányba. Kapcsolatuk a fiú minden erőlködése ellenére nehezen akar kibontakozni, de mint tudjuk, a szerelem még a faji ellentéteket is képes legyőzni. Erős kezdés. Részletgazdagon kidolgozott, nagyon vicces és látványos animáció, ahol annyi apró ötlet jelenik meg egy képen, hogy sokszor nem is tudja a néző, mire fókuszáljon.

Mára a fiatal huszon-harmincéves generáció alapfelszereltségéhez tartozik az állandó versenyfutás az idővel. Ezt a témát dolgozza fel az ír Hideg pulyka, amelyben a hangmérnök főhősnek egy verekedés hangjait kell villámgyorsan megalkotnia és hozzátennie egy félkész filmhez. Ha nem végez időben, az egész film elbukhat. Gavin Keane filmjével csak az a baj, hogy a történet erőltetett, a kivitelezés pedig unalmas. A blokk leggyengébb darabja.

Franck Dion 15 perces különös hangulatú animációja, az Edmond szamár volt izgalmas vizualitású, szomorkás világba kalauzolja a nézőket, amelyben Edmonddal egy nap különös dolog történik: az éldolgozó fiatalembert gyakran ugratják munkatársai, ám az említett napig látszólag fel sem veszi a rossz tréfákat, azzal azonban, hogy a papírból hajtogatott szamárfület a fejére teszik, furcsa dolgok veszik kezdetüket. A drámai hangvételű film tulajdonképpen flashbackek ügyes szövésű sorozata. Egy-egy történet Edmondról, amit egy ismerőse mond el, és amelyeken keresztül megismerjük identitásváltásának történetét. Azzal kapcsolatban azonban nekünk, nézőknek, akárcsak Edmond ismerőseinek és feleségének, csak sejtéseink lehetnek, hogy mi vezette a főhőst odáig, hogy lecserélje emberi énképét valami egészen másra. Minden szempontból igényes, intelligens alkotás, amit korábban többek között a rangos Annecy-i filmfesztiválon is kitüntettek.

A norvég Anne Kristin Berge jegyzi a Pletykapink filmjeinek listáján a legrövidebb alkotást a Pl.ink!-et, amelyben egy minimalista művésznek kell szembenéznie a gyermeki kreativitás kaotikus világával. Dinamikus, lendületes film, ahol a nézők a vonalak és színek egyszerre rendezett és rendezetlen robogása közben arra is rácsodálkozhatnak, hogy mennyi minden fér bele mindössze 3 percbe.

A 14 éves Frida beleszeret a nála jóval idősebb Philipbe, aki a lány kora miatt nem vállalja fel nyíltan kapcsolatukat. Frida teherbe esik. A helyzet mindkettejüktől nehéz döntéseket követel. Egyszerre sokatmondó, egyben rejtélyes az Ez örökre szól cím, hiszen bármilyen döntést is hoznak, az egész hátralévő életüket meghatározza. Kicsit talán elnyújtott, szépen fényképezett alkotás, ahol az egyébként teljesen kezdő színészek alakítása sokat hozzátesz az élvezeti értékhez.

A Véletlenek különös sorozata a rossz napokról szól. Amikor az ember tulajdonképpen nehezen elítélhető módon elkövet egy kisebb hibát. Nem túl nagyot, látszólag nem is lesz semmi következménye. Látszólag. A világtörténelem során azonban sok embernek volt már rossz napja. Van az a helyzet amikor ez a sok hiba, amit ezeken a napokon egyesek elkövettek, végül katasztrofális következménnyel járnak. Joost Reimers filmje laza szerkezetű, eredeti darab, ami lenyűgöző könnyedséggel ugrál térben és időben, hogy bemutathassa, hogy mit eredményez egy építőmunkás, egy katona és egy famunkás rossz napja.

Ennek a blokknak a sztárvendége Michaela Pavlatova vágyvillamosa. Az erotikus tömegközlekedés propagandafilmjében egy huncut fantáziájú villamosvezető hölgyet kísérhetünk el egy munkanapjára. Elég spéci jegyet kapunk, mert utazás közben belekukucskálhatunk annak erotikusan túlfűtött fantáziáiba is. Az egyszerű Villamos címet viselő hét perces animációorgia mellesleg jelenleg ott parkol az idei Oscar-jelöltek között is, és semmi meglepő nem lesz abban, ha haza is viheti a díjat.

A blokkot lezáró stílusosan A vég című francia film kicsit kilóg a többi közül. Egyfajta kontrapunkt a fiatalok problémáit boncolgató filmek között. Főszereplője, az idősödő Charlotte Rampling sikeres színésznő, aki egy délután észreveszi, hogy egyszerűen eltűnt a filmjeiből. Lassú, szomorú film a korról és a tiszteletről.

A blokkot vetítik még: Toldi mozi, november 20. (k) 19:00

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés