Magazin

Halloween Night Fest 2012: Szigorúan őrzött mozivásznakon

Az októbert már hosszú évtizedek óta a horrorfilmek hónapjaként emlegetjük, ám mindeddig e megállapítás a korhatáros műfajtól ódzkodó forgalmazóknak hála kis hazánkban nem érvényesült. Példának okáért az eltelt hónapban egyetlen horrorfilm, a Parajelenségek 4. került ki a hivatalos forgalmazás jóvoltából a vásznakra. A trend azonban egy-egy merészebb csapatnak köszönhetően mégis begyűrűzni látszik, idén ugyanis két zsánerfesztivál is megrendezésre kerül(t). A zászlót az ADS Service és a UPC videotár közös rendezésű maratonja, a Halloween Night Fest vitte, hogy aztán a mai napon átadja a zsánerszeretetüket már a tavaszi fesztiválok kapcsán is bizonyító Titanicosok négynapos rendezvényének, a Budapest Horror Shownak. Most azonban nézzünk egy kicsit az október 26-án, a Corvin moziban lezajlott Halloween Night Fest mélyére!

A rendezvényről

Egy zsánerfesztivál, pláne egy horrormaraton megszervezése kétségkívül szimpatikus vállalás, így mindenképpen megilleti a vállveregetés a UPC videotárral szövetkező ADS Service-t. Nem szeretném azonban elhallgatni, hogy kezdeményezésük hírét valamelyest légből kapottnak éreztem, s utóbb, a rendezvény lebonyolítása kapcsán be is bizonyosodott, hogy nem csalt az előérzetem. A Corvin mozi Korda termét az október 26-i éjjelen nem rohamozta meg a nagyközönség. A tolongás hiányát a magam részéről az éterben elvesző reklámelőszélnek, a vetítések közti hangulatfokozás mérsékeltségének, valamint a vászonra kerülő horrorfilmek ingadozó színvonalának tudom be. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy a vetítésekkel egy időben a UPC videotár is elérhetővé tette a filmeket az otthoni “fotelbenpöffeszkedőknek”.

A Halloween Night Fest lehetett volna egy izgalmas happening! Ha például a szervezők rádöbbennek, hogy egy hasonló tematikus est nemcsak filmvetítésekből áll össze. Sajnálatosan a Corvin mozi nem alakult át horrorszentéllyé, valójában semmiféle molinó, berendezés vagy kellék nem árulkodott arról, hogy a termekben egy horrormaraton zajlik. A Parapark és az Underground Fear maréknyi csapata azért próbálta hangulatosabbá tenni megelevenedő monstrumokkal (pl. Freddy Krueger) az éjszakát, ám az első vetítés sötétjében való, láncfűrész-zajjal megspékelt rajtaütésüket követően lendületük alábbhagyott, s már inkább magukat, mintsem a közönséget szórakoztatták. Holott az ordítozó gyilkosok után néhány hörgő zombi vagy éppen merész dekoltázsú final girl között is szívesen elüldögéltem volna. Ironikus, hogy mindeközben mégis folyt a vér a moziban, az emeleti sarokban megtartott véradásnak köszönhetően.

 A filmekről

Hiányérzetemet pedig a mozgóképes program sem tudta maradéktalanul orvosolni. Az addig rendjén is van, hogy a szervezők minél több nemzetet, illetve minél több szubzsánert igyekeztek beválogatni a maraton műsorrendjébe, csak nem ártott volna a filmek minőségén túl a műfaji határokra is odafigyelni. Konkrétumokban: öt filmet sikerült az éjszaka folyamán megtekintenem a programból, közülük kettő csupán erős jóindulattal volt köszönőviszonyban a horrorral, vagy a műfaji alapot biztosító monstruozitással; a műfaji inga esetükben a tudományos-fantasztikum irányába mutatott. Az amerikai William Eubank ráadásul már-már kísérleti filmes attitűddel forgatta le a Földdel minden kapcsolatát elveszítő asztroanuta klausztrofób monodrámáját. A Love az ember kommunikációképességének határait vizsgálta, miközben a rendező saját mozgóképes kísérletébe a nézőt is megpróbálta bevonni. Az ausztrál Stephen Amis pedig egy időutazásos kaland okán igyekezett néhány kósza megállapítást tenni az emberi hitről kontra hatalomvágyról; más kérdés, hogy A 25. birodalom trash-hommageként(?) eleve komolyan vehetetlenné vált. A II. világháború idején egy maréknyi amerikai katona az ausztrál vadonban próbál levadászni egy elszabadult pumát, ám az állatcsalogatásra hívatott készülékükről kiderül, hogy egy időgép, s csakhamar egy náci szervezkedés közepén találják magukat. A 25. birodalomról sokat elárul, hogy még fel sem lehet ocsúdni a film csúcspontjának szánt szexuális erőszakjelenetből (a náci robotpókká változó áruló hátulról támadja be az amerikai zsidó kapitányt), amikor a látványosan lezáratlan fináléban a német űrhajók az Isten legyőzésére indulnak. A logikai bakiktól sem mentes filmet a megmosolyogtatóan túlzó színészi játéknak, a dinamikát biztosító, szüntelen szerepcseréknek, valamint az ausztrál táj kietlen szépségének köszönhetően lehet elviselni. Akarva-akaratlanul egyébként a közegábrázolásba szorult a mondanivaló nagy része: az ősidők óta változatlan sziklaterep hibátlanul ellenpontozza az érdekorientált emberi természetet.the-25th-reich-1

A spanyol Sötét óra már konkrétabban kötötte össze a tudományos-fantasztikum világát a horrorral. Elio Quiroga filmje posztapokaliptikus hátteret kapott: egy kisközösség egy földalatti bunkerrendszerben próbál megbirkózni túléléssel, amit nemcsak az élelmiszerhiány, hanem a rendszeresen felbukkanó szörnyek is nehezítenek. A film hihetetlenül depresszív hangulatot áraszt, ám a lélekmorzsoló alaphang furcsa módon nem a klausztrofób szituáció sajátjaként jelentkezik, hanem éppen ellenkezőleg javarészt az emberi mivolt megőrzésére tett, keserves kísérletekből származik. Komoly hangsúlyt kap a mindennapi élet megszervezettségének (közös étkezés, tanórák, takarodó) szükséglete, de karakterenként külön-külön is tárgyalásra kerülnek a reményt adó vágyak és cselekedetek. Kár, hogy a rendező a közösség szex-szerelem tengely mentén bonyolódó kapcsolati hálózatát nem tudja drámával megtölteni. S ugyancsak sajnálatos, hogy a vágyaikon uralkodni képtelen figurák bukásának példázatát nem hagyja kisközösségi szinten érvényesülni, hanem a fináléban univerzális emberi hibává dagasztja. Az utód nélküli utókor katarzisa így elveszik a bunker határainak kitágításában.sotet_ora2

Az ugyancsak spanyol Vigyázat, vérfarkas! már címében sem árult zsákbamacskát. Egy feltörekvő író hazatér egykori szülőfalujába, hogy részt vegyen egy tiszteletére megrendezett ünnepségen. A kedves meghívást persze korántsem szívélyes fogadtatás követi: főhősünket bizony-bizony fel akarják áldozni a falusiak, hogy megtörjék a közösségüket sújtó átkot. Juan Martínez Moreno mozija kétségtelenül szórakoztató, s meglepetéseket is tartogató darab, ám a rendező talán túlságosan is komikusra vette a figurát. Poénjaival néha átbillen a film az idiotizmus oldalára, s a vidéki spanyolok sem fogják megköszönni a lealacsonyító hozzáállást (például szexuális vonzalom a birkák iránt). Ám amikor a helyzetkomikum a horror műfajával kapcsolatosan érvényesül (például csontvázzal felhúzni a főhőst a veremből; levágott kisujjal megtört átok), nagyon is szerethetővé válik a film. A Vigyázat, vérfarkas! ugyanakkor nemcsak felszabadult humorával nyerhette meg a közönséget, hanem azt is bebizonyította, hogy erőteljes számítógépes utómunka nélkül, (vérfarkas)jelmezekkel is lehet átélhető, izgalmas és véres horrorfilmet készíteni. A bárdolatlan szerkezetért viszont nagy kár: az akciódús menekülésfolyamban ugyanis feloldódnak a protagonisták hőssé válásának folyamatai.

farkascsapdaHasonló hibák nem róhatóak fel a Juan, a zombivadásznak. A zombifilm az éjszaka ingadozó színvonalának tündöklő ékét, s a horrormaraton igazi mentsvárát jelentette. Ki merem jelenteni, hogy a Juan, a zombivadász biztosan nem fog elveszni a filmtörténeti feledésben, sőt a horrorkánon szerves részeként fog továbbélni. S nemcsak azért mert az első kubai zombifilmről beszélünk, hanem mert az új évezredben eleddig kevés társadalomtudatosabb horrorfilm készült. S hiába fintorgok én a Halloween Night Fest felhozatalának minőségén, ha a rendezvény létjogosultságot nyert magának azzal, hogy egyetlen örökérvényű horrorremeket már bejuttatott a szigorúan őrzött mozivásznakra. Éppen ezért remélem, hogy jövőre újra találkozhatunk e zsánermaratonnal, addig pedig van elég idő a lebonyolítás hiányosságait ki-, a válogatás kvalitását pedig feljavítani.

(A Halloween Night Festről készült beszámolónk második felében a Filmtekercs.hu Alejandro Brugués Juan, a zombivadász című alkotásáról fog egy kritikát leközölni.)

Avatar

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya