Magazin

Szlovén Filmnapok 2016: Csoki bácsi pizzás lett – Šiška Deluxe

siskadeluxe2Ha Šiška Deluxe pizzát rendelsz, az étel mellé egy teljesített kívánság is jár. Én egy frissnek ható vígjátékot kértem volna, nem egy kihűlt Üvegtigrist.

Nem árt ismerni a szomszéd háza táját, és szerencsére az utóbbi években Magyarországról is alaposabban rálátni a szlovén filmgyártásra. Részben ez a miskolci Cinefest érdeme. 2014-ben Rob Bicek Osztályellenség című, utóbb Lux-díjra is jelölt filmdrámáját mutatták be és jutalmazták Borsodban, idén pedig Damjan Kozole médiakritikus alkotását, az Éjszakai életet válogatták be a versenyprogramba. Októberben azonban Szlovénia budapesti nagykövetsége is becsatlakozott a nemzeti filmgyártás népszerűsítésébe. A Szlovén Filmnapok kapcsán pedig az derült ki, hogy a szlovén művészfilmek jó úton járnak, díjaikat megérdemlik, és Európa élvonalába kellene, hogy tartozzanak. A szlovén tömegfilmekről azonban már nem alkothattunk ennyire pozitív képet.

A Šiška Deluxe című vígjáték például füves poénjait leszámítva mintha tíz évvel ezelőtt készült volna mondjuk akkor se csettintett volna rá senki. Idejétmúltságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy az Üvegtigris balekjeit és a Valami Amerika vállalkozó szellemét juttatta eszembe. Hősei hülyék és szerethetőek, akár Csoki bácsiék, csak ők városiak, és mernek nagyobbat álmodni: a frissen szerzett örökségből egy jövedelmező pizzériát nyitnának. Természetesen egy paneltömb alatt, Ljubljana egyik belső kerületében, a címadó Siskában. Kulcsfontosságú ez, mert szép lassan kiderül, hogy ebben a negyedben nemcsak a három főszereplő, hanem mindenki kattant. Ebből feltételezem, hogy Jan Cvitkovič rendezői elképzelése egy szórakoztató, icipicit kritikus, szlovén görbetükör elkészítése lehetett.

siskadeluxe

És a Šiška Deluxe görbetükör, csak éppen sikertelenségében. Hullámzó színvonala, eklektikus kétarcúsága akaratlanul azt a sztereotip képet tükrözi, ami Szlovéniáról kialakulhat egy földi halandóban: a fokozatosan fejlődő, turistaparadicsomként megmutatkozó, legnyugatibb, DE(!) volt jugoszláv tagállamét. A három balfék akár a Fapumát is megnyithatná, egyes jelenetekben annyira kelet-európaiak, máskor viszont felnőni is képtelenek, éppúgy, mint az amerikai stoner-vígjátékok hősei. Nem lehet véletlen, hogy a film megenged magának olyan működőképes „kétlaki” helyzeteket, mint amikor szembesülünk a ténnyel, hogy a kisszobai fűtermelésben az idős anyuka is közreműködik.

Csakhogy miközben a Šiška Deluxe szereplői ilyetén módon kelet és nyugat között imbolyognak, a hollywoodi dramaturgiának megfelelően egy-egy háttértörténettel átfazonírozzák őket. Papírízűvé, élettelenné, és nem-szlovénné. Valami amerikaivá. A valóban Csoki bácsira emlékeztető Fedr (Žiga Födransberg) például alkoholista (kelet-európai probléma), aki ha leküzdi szenvedélybetegségét, visszakaphatja családját (amerikai minta). Még rosszabb eset a homoszexualitásával bizonyos értelemben frissnek ható Mile (Marko Miladinović) figurája. A volt szocialista országok filmművészetében a meleg karakterek felbukkanását eleve üdvözölni kell, csak szegények ne olyan maradi megoldással kapjanak párt, ami a magyar Coming Outban is a leggázabb húzás volt: egy fejre mért ütés úgy tűnik, még a helyi uzsorást is homoszexuálissá változtathatja.

A fináléra pedig már az is kérdésessé válik, hogy a Šiška Deluxe vígjáték-e egyáltalán. A hangnem drámaivá válik, és felocsúdni is alig lehet a jugoszláv háborúk traumájából. Meg a szédítő ívből: átlátni is nehéz, hogy jut el a film a nagy családi vallomásig, mikor a nyitányban még azon kellett röhögni, hogy egy idős hölgy csórja el egy lakótelepi kiskamasz biciklijét.

Rudolf Péter szerethetővé tudta tenni a magyar kisembert, Jan Cvitkovič viszont elbaltázza ezt a szlovén sorstársak esetében. Az Üvegtigris ízig-vérig magyar film volt lakókocsijával, tróger figuráival és helyzetkomikumával együtt, a Šiška Deluxe-on nemzeti értelemben nem érzem ugyanezt. Pedig lehetett volna célirányos görbetükör is, csak a címadó ötletet kellett volna sokszorozva kibontani. A Šiška Deluxe egy pizzafajtát jelöl, ahol a megrendelő bármit kérhet az étel mellé. Nem drágább feltétet. Nem italt. Bármit. Én például egy jó filmet kértem volna, amiben meglátom, hogy mit kíván vagy tíz szlovén kisember.

Avatar

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Filmtekercs Filmklub s03

Filmtekercs Filmklub

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya