Magazin

Nyolc lába van, s csak kicsit botlik – Tarantula

A Tarantula című bűnügyi kisregény – mely Pedro Almodóvar legutóbbi munkájának (A bőr, amelyben élek) szolgált alapjául – ereje alapvetően abban az írói megoldásban rejlik, hogy francia szerzője, Thierry Jonquet nem cifrázza túl a nyelvezetet, illetve az atmoszférateremtést. Az alapötlet hihetetlen betegességében maradéktalanul bízva, célirányosan szövi hálóját az olvasó köré, s fokozza végletekig a zsigeri feszültséget.

Annak ellenére, hogy a kisregény terjedelme éppen hogy csak meghaladja a 130 oldalt, az alig (el)ismert Thierry Jonquet három szálon – ráadásul az idősíkokkal is „bolondozva” – képes magabiztosan futtatni a cselekményt. Egyrészt kapunk egy neves plasztikai sebészt, aki vidéki villájában egy gyönyörű nőt tart lakat alatt, s időnként idegen férfiakkal folytatandó szexuális aktusra kényszeríti. Másrészt megismerünk egy pitiáner bankrablót, aki rendőrgyilkosság miatt igyekszik elhagyni az országot. Harmadrészt pedig egy sötét teremben túszul ejtett ifjú megkínzásával szembesülhetünk.

Az író tudatosan kerüli az epizodikusságot, nem bocsátkozik terjengős közegábrázolásokba. A három cselekményszálat is igazából egy-egy hős köré összpontosítja, akiknek a jellemét ráadásul meglehetősen lecsupaszítja. A karakterek egydimenzióssága – nem mellesleg a kényszerből előcitált mellékszereplők többnyire súlytalan jelenléte – azonban furcsa módon nem ront a befogadás élményén, mi több inkább csak generálja azt a rendületlen sebességet, amellyel az egyes szálak fokozatosan egymás felé robogva végül eljutnak az irgalmatlanul irgalmas végkifejletig.

Ugyanakkor tény, hogy a mozgalmasság a csattanó könnyebb megfejthetőségét eredményezi. Csodák csodájára azonban az időelőtti lelepleződés esete sem igazán zavaró: egyrészt, mert az író remekül tartja vissza a főhős motivációját, másrészt mert a végső fordulat annyira gátlástalan, sőt beteg, hogy az alapvető emberi morál szülte olvasói hitetlenkedés önkéntelenül is terebélyesíti a nyomasztó atmoszférát, melynek megteremtésén egyébként Thierry Jonquet kevésbé fáradozott.

Az önveszélyes hiányosságok miatt a pesszimista könyvforgató bélyegezheti ujjgyakorlatnak, az olvasóközönség megengedőbb hányada pedig kísérletezésnek is a Tarantulát. S valóban, a francia írót, mintha kizárólag az érdekelte volna, hogy a plasztikai sebészet cselekményelemét miképpen lehet minél rétegzettebben beépíteni egy bűnügyi történetbe? A távolságtartás és a rideg precízió szülte  végeredmény azonban magáért beszél: a Tarantulában éppúgy fellelhető a bosszú motívuma, ahogy a bűn és bűnhődés kontrasztja, illetve bizonytalan arányosságának problémaköre is; nem mellesleg az egyik cselekményszál egyes szám második személyű elbeszélésével még bravúrosan kifejlődik egy súlyos identitásválság is. S ha egy bűnügyi kisregény röpke cselekménye ennyire sokrétűnek tetszik, a szerzői megbicsaklások ellenére is megérheti a pénzét. Pusztán a katarzis elmaradásáért bánkódhatunk jogosan.

Thierry Jonquet: Tarantula
Cartaphilus, 2011

 

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com