Magazin

Egy test, két lélek – Technotise-Edit és én

Az első egészestés szerb animációs film ugyan a japán cyberpunk animék – különösen a Ghost in the Shell  előtti tiszteletteljes főhajtás, mégis inkább Aleksa Gajic rendező által mesterszakácsi precizitással adagolt szerb íz miatt érdemes a figyelemre.

A történet szerint egy pszichológia szakos hallgatólány, nevezetesen Edit, az egyetemtől való eltanácsolás határán áll, mikor úgy dönt, hogy tanulási nehézségeit egy memóriajavító katonai chip illegális beültetésével oldja fel. A testébe kerülő idegen eszköz azonban lassacskán a központi idegrendszere felett is átveszi az irányítást, annak hatására, hogy Edit akaratlanul megjegyzi egy autista matekzseni világ működését feltáró formuláját. A képletet ráadásul egy multicég is meg akarja kaparintani, így Edit kénytelen a teste fölötti ellenőrzést bármelyik pillanatban gyakorolni képes másik személyiségével összhangban játszani a túlélésre. Ugyanakkor megváltozott szervezetének folyamatosan kielégítésre szoruló vaskészlete miatt a lány egyébként is életveszélyes állapotban van.

Az Edit és én története nem igazán újszerű, s valljuk be, Gajic is meglehetősen szabadosan vezeti a cselekményt. Egyszerre dolgozik a két személyiség és Edit baráti kapcsolatainak gondos bemutatásán, amit a tempó fokozása érdekében egy-egy valóban látványos akciójelenettel tör meg. A menekülés pillanatai azonban –bár szükségszerű mozzanatok – elütnek 2074 Belgrádjának szabatos ábrázolásától. Annak a szerb fővárosnak, amelyiknek jövőbeli változata néhány közlekedési változás és házi-robotkedvenc kivételével alig különbözik a maitól. A film legszembetűnőbb, s talán legmegnyerőbb ötlete azonban, hogy a városi közeg technikai fejlődése mellett a társadalmi mentalitás sem mutat lényeges módosulást. Mindezt Gajic nemcsak a fiatalság (továbbtanulás, párválasztás, szexualitás, tudatmódosító szerek) és a társadalom (hajléktalanok, alkoholfogyasztás, az idősek múltbeli, azaz kortárs háborús traumái) mindennapi problémáinak felvonultatásával érzékelteti, hanem a szerb film sztereotip jellegzetességeinek (kendőzetlen beszéd és testiség, valamint fekete humor) átvételével is.

Technikai hátterét tekintve az Edit és én még a szerb kormány támogatása ellenére is szerény költségvetésből készült, mindez azonban képi világán közel sem észrevehető. Készítését tekintve ráadásul Gajic több különböző technikát kevert: a 2D-s és 3D-s animációkat vegyítette a kézzel festett hátterekkel, s a megoldás ugyancsak egyedi ízt kölcsönzött filmjének.

Az Edit és én sikerét az a tény jelzi legjobban, hogy Hollywood már jelezte igényét az eredetileg képregényben megjelenésre került történet feldolgozására, s a magam részéről kíváncsian várom, hogy Edit szájtátást kiváltó, döbbenetes formai adottságait, melyik színésznőben találja meg majd a jövőbeli rendező.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com