Magazin

Tesztoszteron terápia – Maszkulinitás a kortárs amerikai tömegfilmben

A különböző identitásproblémák a kortárs szórakoztatóipar egyre fontosabb kérdéseivé válnak. A hagyományos nemi szerepek folyamatos újraértelmezései ráadásul a mindenkori maszkulinitás és férfikép társadalmilag konstruált elvárásainak változásait is szükségszerűen magukban hordozzák. A módosulás mibenlétét olyan blockbusterek segítségével tárjuk fel, mint például a Halálos iramban tizedik epizódja.

Az amerikai filmek hősképe a klasszikus stúdiókorszakban hagyományosan konzervatív értékorientációt képviselt. A belső cenzúra a fehér, protestáns ideológiát igyekezett érvényre juttatni. A filmek az ideális férfit aktív kalandorként, az eszményi nőt pedig passzív feleség vagy anya szerepben láttatták. A második világháborút követő társadalmi változások azonban jelentős fordulatokat hoztak a nemi szerepek lehetőségeit tekintve. Az ötvenes évek Amerikájának fizikai konfliktusoktól mentes hidegháborújában a veterán katonák passzív, kertvárosi családapákká váltak. A középosztálybeli férfiak jellemzően a virágkorát élő fogyasztói társadalom cégeinek arctalan alkalmazottai lettek. Az ekkoriban elterjedő televízió pedig már közvetlenül a nézők nappalijába sugározta adását. Így a műsorok elsősorban a család egységéért felelős, otthonmaradó női közönséget szólították meg.

A maszkulinitás válsága a kor ikonikus férfi sztárjainak alakításaiban is szembetűnő. James Dean vagy éppen Marlon Brando macsó, mégis mélyen érző férfiakat keltettek életre. Ebben az újonnan elterjedő színjátszó módszer, a method acting volt a segítségükre. A technika alkalmazásával ugyanis teljesen elvesztek alakításaikban.

A kor népszerű férfimelodrámáiban (Haragban a világgal, A rakparton) az eljátszott karakterek valós érzelmeit voltak képesek felszínre hozni.

A lázadó hősök kalandvágya azonban ezúttal a meghatározó autoritások hatalmával került konfliktusba. A toxikus férfikép pedig különösen a vietnámi háborút követően vált a társadalmi mozgalmak céltáblájává. Nemcsak a hagyományos értékek kérdőjeleződtek meg, hanem a magányos férfihős korábbi toposza is kritika alá került.

Ronald Reagan konzervatív politikája a nyolcvanas években azonban ismét a jól behatárolható férfiképet és a klasszikus hősiesség előretörését hozta magával. Az ekkoriban népszerűvé váló akcióműfaj újfent

a maszkulinitás meghatározó jegyeit: az erőt, a bátorságot, a függetlenséget, a vezetőkészséget és a magabiztosságot emelte ki

a zsáner ikonikus darabjaiban. Az olyan filmek hősei, mint a Rambo 2, a Kommandó, a Halálos fegyver, a Top Gun, vagy a Die Hard szükség esetén egymaguk szálltak szembe a nemzetet fenyegető ellenségekkel, terroristákkal, illetve más gyilkosokkal. Az egyszemélyes hadseregek korszakában ráadásul a nemi szerepeket meghatározó biológiai tényezők kerültek kiemelésre. A determinált maszkulin és feminin funkciók a fizikum felfokozott vizuális reprezentálásával erősödtek tovább.

A kortárs hollywoodi hierarchiát alapjaiban felforgató, szexuális zaklatási ügyek utáni újabb feminista hullám tükrében azonban különösen a közvetített nőkép körül kialakult diskurzus vált aktuálissá. Noha ezzel összefüggésben a formálódó maszkulinitás felfogása szintén látványos, bár ritkábban tárgyalt filmes struktúrákhoz vezetett a nőszerepek felértékelésének korában.

A férfiakba vetett bizalom jelentősen megrendült, miután maszkulinitásukat előszeretettel használták saját kiváltságos pozíciójuk megteremtésére,

majd az azzal történő visszaélésekre. A toxikus, elnyomó viselkedésminták miatt megrendült a nemek közötti bizalom, a korábbi hierarchia helyét pedig egy homogénebb genderszemlélet vette át, ami nagyobb teret enged a különböző nemi modellek közötti átjárhatóságnak. A hagyományosan maszkulin jegyek mostanra nemtelen, általános erényekké váltak, ahogy a feminin vonások is leginkább külsőségekben, az öltözködésben, a nőiség bevett ikonográfiájában érvényesülnek.

A változó nemi erőviszonyokra adott reakcióként a kortárs műfajfilmek férfiképe a korábbi konzervatív évtizedek macsóságának nosztalgiájához nyúl vissza. A tipikusan férfi közönséget megcélzó, akcióorientált műfajok továbbra is előszeretettel szerepeltetik a nyolcvanas-kilencvenes évek sztárjait, ezáltal emlékeztetve nézőiket azokra a hagyományos értékekre, melyek elfogadása egyre inkább veszélybe kerül a jelenkor ideológiai bizonytalanságában. Az idősödő, vagy már ténylegesen nyugdíjaskorú színészek tehát továbbra is aktív szórakoztatóipari meghatározói a karrierjük csúcsán képviselt sztenderdeknek.

Többek között Arnold Schwarzenegger (Terminátor: Sötét végzet), Sylvester Stallone (Creed-filmek), Clint Eastwood (Cry Macho – A hazaút), Kevin Costner (Yellowstone), Bruce Willis (Die Hard 5), Harrison Ford (Indiana Jones 5.), Keanu Reeves (John Wick-filmek), Tom Cruise (Top Gun: Maverick) és Liam Neeson (Elrabolva-filmek) is mind a kulturális emlékezetben meghatározó perszónájukat kamatoztatják újra – gyakran korábbi franchise-aik folytatásaiként készülő – új alkotásaikban. A The Expendables – A feláldozhatók sorozat pedig kifejezetten erre a jelenségre építette fel filmjeit. A korábbi nagysikerű produkciókat esetenként évtizedes távlatból felfrissítő örökség-folytatásokban előszeretettel ábrázolt „utolsó küzdelem” toposzát pedig idővel felváltotta a visszavonulás gondolatának teljes elutasítása.

Egyes franchise-filmek, mint a Star Wars: Az ébredő erő, a Jurassic World: Világuralom, a Pókember: Nincs hazaút, vagy a Szellemirtók: Az örökség a nosztalgia fokozása érdekében szerepeltetik ismét a korábbi epizódok idős szereplőit a fiatal főhősök mellett, akik maguk is a nézők számára könnyen azonosulható rajongással emelik ki a visszatérő legendák szerepét. Ezáltal az idős hősök kortárs filmes maszkulinitása nem a jelent meghatározó, autentikus tulajdonságként jelenik meg, csupán öröklött, felvett szerepnek érződik, ami az elmúlt évtizedek társadalmi fejlődése ellenére sem változott.

A korábbi ikonok korukból fakadóan némi anakronisztikus öniróniával, idézőjelesen elevenítik fel a mára idejétmúlt maszkulinitás-normák emlékét.

Ezek a történetek közvetlenül szembesítik egymással a különböző generációkat és tisztelettel viszonyulnak saját múltjukhoz. Ugyanakkor a stafétabot látszólagos átadása ellenére továbbra is fenntartják a nagy öregek újbóli visszatérésének lehetőségét. Ez a gyakorlat olyannyira meghatározóvá vált, hogy Arnold Schwarzenegger új sorozata, a Fubar mottójaként is szolgál: „A hősök nem vonulnak vissza, újratöltenek.” A VHS-korszak legjelentősebb alakjai, többek között Stallone, Schwarzenegger és Willis ugyanis karrierjük végéhez közeledve ismét megtalálták a közönségüket saját streaming-sorozataik vagy online debütáló filmjeik segítségével. A veterán sztárok ráadásul előszeretettel reflektálnak nemcsak saját ikonográfiájukra, hanem az új generációk nehézségeire is.

Az egykori izomkolosszusok kiváló fizikai formájuk ellenére már kevéssé hitelesek a megmentő szerepében. A fiatalabb generáció kisportolt képviselői pedig jellemzően a megváltozott zsánerkörnyezet miatt hagyják maguk mögött a férfias testkép realitásának illúzióját. Az akciómozik eltúlzott fenyegetései és modern fegyverarzenáljai ellen mindkét nem képviselői azonos lehetőségekkel indulnak. A képregényfilm és a fantasy fantasztikus elemekben gazdag műfaji keretei között megjelenő (szuper)hősök pedig olyan természetfeletti képességekkel rendelkeznek, melyek jócskán túlmutatnak a valós testi erőnlét lehetőségein. A felfokozott biológiai jegyek mostanra mindössze a férfiasság imitációivá váltak, mivel nem töltenek be valós funkciót a szereplők képességeit tekintve. Ebben a testi erőnléttől elvonatkoztatható karakterábrázolásban pedig a női akcióhősök is épp olyan esélyekkel indulnak harcba, mint férfi társaik.

A tényleges maszkulinitás sokkal inkább nemtől független belső értékként jelenik meg.

Jól látszik ez abban is, ahogy a nyolcvanas években népszerű, buddy movie-k, vagyis „havermozik” alműfajának férfi partnerei helyett egyre gyakrabban jelennek meg a vegyes párosok. Míg korábban a nőszereplők főképp romantikus társként vagy áldozatként szerepelhettek, addig mostanra jellemzően ők váltak a megfontoltabb, kompetens vezetőkké. Mellettük a hagyományos férfi hősök koruktól függően gondoskodásra szoruló, komolytalan, kvázi „gyerekekként” tűnnek fel, vagy mentorszerepbe vonulnak vissza. A Ghosted és Az elveszett város a megszokott nemi szerepek felcserélésével játszik el, amikor nőszereplőiket ábrázolja profi kalandorokként, akiket a férfiak csak gyámoltalan, megmentésre szoruló teherként hátráltatnak. Az Indiana Jones és a sors tárcsája vagy a Fubar pedig apa-lánya típusú karakterdinamikával színesítik a szereplők gyakran screwball komédiákba illő évődését.

A nemi szerepek szétválasztása helyett tehát egyre inkább azok összeolvadása figyelhető meg. A női karakterek éppúgy ölthetnek maszkulin jelleget, ahogy a férfi hősök is hordozhatnak feminin jegyeket. Mivel ezen tulajdonságoknak nincsen többé társadalmilag elkülönítendő funkciója, ezért gond nélkül felcserélhetőek. Az egymásról való gondoskodás igénye, a kölcsönös függőség és törődés, valamint a megbízhatóság és családorientáltság általános, nemtől független erényekként határozódnak meg. Ezért

a korábbi magányos harcosokat felvonultató narratívák helyett elsősorban csapatfilmek készülnek,

melyekben minden szereplő egyedi képességekkel rendelkezik és azok segítségével járul hozzá a közös cél eléréséhez. Legyen szó akár a Mission: Impossible ügynökeiről, a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület kalandorairól, a Bosszúállók vagy Az igazság ligája szuperhőseiről. Ez a modell a modern családok működéséhez hasonlóan a közösség egységét hangsúlyozza a nemi szerepek alapján szétválasztott kötelességekkel szemben. A történetek többé nem egy kívülről érkező, maszkulin megmentőben, hanem az olyan közösségek saját belső működésében és értékrendjében látják a boldogulás lehetőségét, ahol minden tagnak önálló, de nem a neme alapján determinált funkciója van.

Halálos iramban 8 (The Fate of the Furious)
A Halálos iramban széria fogadott családja

A toxikus maszkulinitás jellemzően az olyan ellenfelekben él tovább, akik a közösséget fenyegetik és csak összefogás árán állíthatóak meg.

A filmek továbbra is hagyományosan konzervatív értékrendjében a nemi hierarchia ugyan elvetésre kerül, de minden a család szentségének rendelődik alá.

Ez a motívum a Halálos iramban franchise alkotásaiban nyilvánul meg a legexplicitebb módon. A szériában jellemzően a tradicionális értékek védelme jelenti a szereplők fő motivációját. Az elmúlt epizódokban egy csábító nővel, egy rossz útra tért testvérrel és egy hippi drogdílerrel kellet megküzdenie az egykori illegális utcai versenyzőknek. Utóbbi ráadásul Dominic Toretto (Vin Diesel) folyamatosan bővülő családján túl, a Vatikán felrobbantásának kísérletén keresztül még a katolicizmusnak is hadat üzent. A fizikai fenyegetések tükrében tehát a párkapcsolatok, a testvéri vérkötelék, valamint a vallásos életmód ideológiai védelme forgott kockán.

A nemek közötti különbségek mostanra egyre inkább elhalványulnak a kortárs tömegfilmekben és sorozatokban. A korábban tipikusan férfi és női funkciók már nem választódnak el élesen egymástól a nyugati társadalmakban, ahogy a jelentős fizikai különbségek sem mérvadóak a filmek műfaji környezetében. A maszkulin és feminin vonások olyan belső jegyekként jelennek meg, melyek kizárólag a karakterek egyéniségét tekintve lesznek meghatározóak. Így a hagyományos nemi szerepek átjárhatóvá és szabadon felcserélhetővé válnak. A tradicionális értékrend konzervatizmusa ugyanakkor a közösségek, a családok felértékelődésében érhető tetten. Ezek védelme mindazonáltal a diverz összetételű tagoknak és sajátos képességeiknek köszönhető. A hagyományos nemi szerepek felelevenítése leginkább anakronisztikus nosztalgiával szembesíti a korosodó ikonokat az egykori maszkulinitásmintákkal.

Lubianker Dávid

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com