A Titanic filmfesztivál egyik legidősebb, s talán legnépszerűbb szekciója, A sötét oldal idén konkrét ellenpontozást kapott a szervezőktől. A válogatás – David O. Russell slágerfilmje után szabadon – A napos oldal nevet kapta, s feltételezhetően könnyedebb, kacagtatóbb kínálattal szórakoztatta a nagyérdeműt. S hogy miért is bukkan fel eszmefuttatásomban a bizonytalanság? Nos, az általam látott filmek inkább átmenetet képeztek a fent nevezett szekciók között: a kanadai Mon Amiban és az orosz Shopping Tourban a vériszam és az eszement humor keveredett.
Rob Grant: Mon Ami
A Mon Ami ékes példája annak, hogy leleményes és átgondolt forgatókönyv birtokában 10 ezer dollárból is lehet működőképes és szórakozató filmet készíteni. Rob Grant egy elfuserált emberrablás körül bonyolítja a sztorit: két szerszámbolti eladó úgy dönt, hogy túszul ejti nyugdíjba vonuló főnökük szépséges leányát, mivel a góré nem őket bízta meg az üzlet további vezetésével. A két lökött srác kínnal-keservvel meg is valósítja az akciót, ám bűntettük nem tervezett balesetek/gyilkosságok sorát indítja el. A Mon Amit a morbid humor és a játékos szellemiség uralja. Mészárlásait, holttest-csonkolásait egy pillanatra sem lehet komolyan venni, sőt bűnös élvezet nyomon követni, hogy a két lökött, ámde teljesen hétköznapi srác hogyan csetlik-botlik a véres helyzetekben. Nem mellesleg Grant stílusérzékével is rákontráz a cselekmény kelekótyaságára: olykor lassított felvételekkel időz el az emberi tetemet daraboló hősök gyomorforgató szenvedésein, máskor képen kívülre száműz egy tömeges tűzpárbajt, megint máskor gyorsmontázzsal magyarázza el az egyik mellékszereplő véletlen halálát. A kavalkád pedig a konzekvens szkripttel megerősödve olyannyira működik, hogy a nézőt már ugyanaz tartja feszültségben, mint egy átkozott slasherben: a következő szereplő vajon mikor és hogyan fog meghalni? Összességében tehát csak örülhetünk, hogy a Trancsírák után egy másik eszement zsánerfilm is eljutott hozzánk Kanadából!
Mihail Brasinszkij: Shopping Tour
A Shopping Tourra is igaz, hogy forgatókönyvének rókalelke van, s hogy költségvetése szűkös pénztárcából került ki, de Mihail Brasinszkij filmje egyben azt is bizonyítja, hogy Timur Bekmambetov udvartartásán (Éjszakai őrség, Nappali őrség, Fekete Villám, avagy Zúg a Volga) kívül is létezik orosz zsánerfilm. A Shopping Tour az ál-dokumentarista horrorok farvizén született, mégis kitűnhet közülük azzal, hogy drámai szála legalább annyira hangsúlyossá válik – ha nem hangsúlyosabbá, mint a valószerűtlen horrorelemek. Anya és fia a családfő elhunytát feldolgozandó egy bevásárló túrán vesznek részt Finnországban, szerencsétlenségükre éppen azon a napon, mikor nyelvrokonaink nemzeti ünnepként 24 órára kannibálokká változnak, s minél több külföldi származású vendéget igyekeznek felfalni. Brasinszkij az abszurd alaphelyzetet a kézikamerás módszerrel – pontosabban a fiú mobiljának segítségével – abszolút hihetővé teszi, így hőseink vergődése meglepően feszült menekülés-jelenetekben kulminálhat; különösen emlékezetes a bevásárlóközpontba zárt turisták felzabálása. Ám bármennyire is izgalmasak ezek a szcénák, a rendező rendre idézőjelbe is teszi őket, hol műfaji élceket („ha megharaptak, akkor megfertőztek?”), hol a finn nemzeten csattanó poénokat (egy értelmiségi köztisztviselő megmagyarázza az ünnep értelmét) bevetve. A Shopping Tour leginkább figyelemreméltó vonása mégsem az ironikus mozzanatokban keresendő, hanem azon megoldásban, hogy a rendező a kannibáltámadások közepette is következetesen tárgyalja a gyászoló családtagok közti konfliktust. Sőt az anya-fia ellentét feloldását nagyszerűen ágyazza be az emberevő-veszély végzetes semlegesítésébe. A Shopping Tour dicséretes vállalkozás, pimaszságával együtt nyújt tartalmas szórakozást, s talán még az oroszokkal szomszédos nemzet is megbocsátja a szellemes tréfálkozást.
