Magazin

Titanic 2013: Az eltűnt történet nyomában – Mit tettél, Richard?

What Richard DidA Titanic versenyprogramjában látható Mit tettél, Richard? egészen biztosan nem a fesztivál legjobb filmje. Hogy honnan tudom ezt? Onnan, hogy a vetítés másfél órája alatt többször majdnem elaludtam, aztán összeállítottam gondolatban a vacsorát, majd azon tűnődtem, hogy Írországban milyen sokféle zöld van a természetben.

A Mit tettél, Richard? magyar címmel ellátott mozi egyébként bizonyos szempontból Nick Cassavetes Alpha Dog című filmjére hajaz, amely néhány évvel ezelőtt szintén látható volt a Titanicon. A különbség csupán annyi, hogy míg az Alpha Dog, s benne Justin Timberlake színészi szárnypróbálgatásai tökéletesen lekötik az embert, Lenny Abrahamson filmje rettentően unalmas. A történet egyébként egyetlen mondatban összefoglalható, és az alkotók nem is bíbelődtek sokat azzal, hogy különösebben kibontsák ezt. Richard (Jack Reynor) tipikus menő srác, aki azonban a nyári szünetben kicsit megborul, és egy féltékenységből fakadó verekedés során megöl valakit. Ennyi, pont. A film kétharmadában az ég világon semmi nem történik, pedig ez volna hivatott megteremteni a feszültséget és elmélyíteni a főszereplő jellemét. Ehhez képest szinte koncepciótlanul megyünk a fiatalokkal egyik buliból a másikba, már-már az az érzésünk, hogy egy vagy több sörmárka reklámját nézzük.

Ráadásul nem csak Richard arcáról hiányoljuk az érzelmeket, a többi szereplő sem érdekes különösebben. Két kivétel szerencsére van, bár Lars Mikkelsen (aki Richard apját, Petert alakítja) nagyjából annyira simul bele a közegbe, mintha az Aranylázban hirtelen megjelenne Mickey egér. Ám függetlenül attól, hogy szembetűnően kilóg a többi szereplő közül, mégis örülhetünk a részvételének, mert ha csak pár percre is, olyan, mintha élne a film. Aztán persze rájövünk, hogy nem, de ez más kérdés. A másik, Patrick Gibson, aki Richard fiatal haverját játssza, és akinek végig drukkolunk, hogy kapjon valami izgi kis jelenetet. Nem kap.

What Richard Did

De inkább beszéljünk a film fókuszában lévő témáról, illetve mindarról, ami a programfüzet tanulsága szerint benne leledzik a műben. A „mai fiatalok” témája sose megy ki a divatból, hiszen mindig lesz újabb generáció, amelynek tagjai egy csomó mindent máshogy csinálnak, mint a szüleik, a nagyszüleik fiatalsága pedig tökéletesen megfoghatatlan számukra. Aztán persze az is kiderül mindig, hogy annyira mégsem mások, legfeljebb válltöméses felső helyett topot hordanak, a rágó helyett meg nyalóka lóg a szájukból. Túlzok nyilván, mégis úgy gondolom, hogy a film által megpiszkált probléma akár örökérvényűnek is mondható. Tehetős, biztos háttérrel rendelkező, mondhatni elkényeztetett, kiváltságos fiatalok állnak a középpontban, illetve az a nihil, ami belengi az életüket. Aztán kiderül, hogy ha megkarcoljuk a felszínt, agresszió, felelőtlenség és a lelkiismeret hiánya rejtőzik alatta. Mondjuk ez nem olyan nagy talány, a film expozíciója kijelöli már, hogy merre halad a történet, és, hogy kik lesznek a drámai szituációban érdekelt felek.

A filmnek az viszont mindenképpen az érdeme, hogy bemutatja, nincs is tragédia (legalábbis a szó klasszikus értelmében). A főhős ugyanis nem bukik el, vagy nem úgy, ahogy esetleg várnánk. Nem lesz öngyilkos, nem adja fel magát, nem őrül meg és nem vonul önkéntes száműzetésbe sem. Nincs büntetés a szó hagyományos értelmében. És ehhez a többiek segítségére is szüksége van, akik nem vallanak ellene. Tulajdonképpen kicsit hátborzongató ez, hiszen azt sugallja a film, hogy van egy generáció, aki egyszerűen elhárítja a felelősségvállalást. Ez pedig nem csak azzal jár, hogy helyettük a szülőknek kell helyre tenni az ő hibáikat, de azt is előre vetíti, hogy mi lesz majd, ha ők lesznek a szülők.

 

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés