Magazin

Titanic 20: Filmdokk

The ShinigA dokumentumfilmek bizonyos szempontból mindig is mostoha helyzetben voltak, a nézők általában nem rohamozzák meg a mozikat, hogy megnézzék a legújabb, valóságos történeteket bemutató alkotásokat. Valószínűleg a tévének és az internetnek igen jelentős szerepe van abban, hogy ez így alakult, hiszen a napi valóság-adagot ezeken a médiumokon keresztül kapja meg az ember, vagy legalábbis ez lehet az érzése. Ráadásul ha elmeséled valakinek, hogy láttál egy dokumentumfilmet, jó eséllyel visszakérdez, hogy milyen szörnyűségről szólt a film. Ez persze nem alaptalan, hiszen a dokumentumfilmek készítői gyakran rendelkeznek küldetéstudattal, vagyis változást akarnak előidézni, ha nem is mindjárt politikai vagy gazdasági téren, de a nézőik gondolkodásában mindenképpen. Az egyik, általunk látott mozi, Az ölés aktusa mindenképpen ilyen, míg A 237-es szoba inkább szórakoztatásra törekszik.

 

Szabad gengszterek – Az ölés aktusa

Az a nagy átütő erő, amit annyira vártunk a játékfilmek terén a dokumentumszekció egyik darabjában többszörösen is megvan. Bátran állíthatjuk, hogy az idei Titanic válogatásának egyik legerőteljesebb alkotása Az ölés aktusa. A film teljes súlyával ránehezedik a nézőre, és olyan alapvető, zsigeri élményben részesít, hogy azt nagyon nehéz elfeledni. Pedig néha szeretnénk. Az alaphelyzet rokon A Vörös Kápolna tematikájával: egy dokumentumfilmes stáb érkezik egy tömegmészárlásokkal terhelt társadalomba, jelen esetben Indonéziába, ahol a minderre büszke katonai vezetőket és a szabadcsapatok hírhedt irányítóit arra kérik, hogy a saját eszközeikkel, a saját elképzelésük szerint, szabad kezet kapva készítsék el a „dicsőséges” időszak dramatizált formáját. Magyarán mutassák be úgy a saját történelmüket, mintha fikciós filmet forgatnának, ehhez pedig válogassanak kivégzőket és áldozatokat is.

The Act of Killing

Hihetetlen és gyakran gyomorforgató az a mód, ahogy a katonai és politikai vezetés saját tettét felmagasztalja, és a lehető legszükségesebb dolognak tartja. A pusztítás azonban pusztítás marad, az ölés ölés marad, a trauma pedig ott van, csak valaki tudomást vesz róla, más meg nem. Igazán megrázó élmény, ahogy valódi történetek, elmondatlan, mert elmondhatatlan tragédiák elevenednek fel gyakran úgy, hogy azok játsszák el az áldozat szerepét „a filmben”, akik valamilyen módon érintettek voltak a mészárlásokban. Ott az a megtörés igazi megtörés, pszichodramatikus élmény, újra átélik a borzalmat, és talán egy kis enyhülést nyernek. A félelem és a megaláztatás könnyei valóban ott vannak a vásznon.

Az azóta is tabunak számító téma mélyen beépült a néplélekbe, az egész társadalom küzd vele, egy még mindig alaktalan rémmel, mert az emberek továbbra is félnek, hogy újra bekövetkezik, és mert a gyilkosok még mindig ott vannak, ahol eddig. A film persze az ő traumájukat is megmutatja, hisz nekik is van: valamelyiküket azóta is üldözi a kivégzettek tekintete, másikuk pedig önmagát érzéketlenítve próbál igazolást találni tetteire. A felszínen persze puszta színjáték, de a mélyben mindenki áldozat. Az ölés aktusa nagyon durva, nagyon radikális élmény, az emberi kegyetlenség és a kollektív bűnök elemzése közben pedig még a film médiuma, és a nyugati nézői szokások is ironikus színben tűnnek föl. (Fazekas Balázs)

 

A Ragyogás útvesztőjében – A 237-es szoba

Bizonyára nem a filmben megszólalók az egyetlenek, akik bizonyos filmeket újra és újra megnéznek. Az viszont vélhetően nem általános, hogy a nézők térképeket gyártanak, kockáról kockára nézik meg a filmet, vagy éppen egyszerre játsszák le azt előre és hátrafelé. A 237-es szoba a Ragyogás megszállottjainak a filmje, akik viszont nem jelennek meg a vásznon, a dokumentumfilm ugyanis leginkább Kubrick filmjeinek képsoraiból és gyakran a poén végett belehelyezett filmjelenetekből építkezik. Ez azonban már az elejétől kezdve nehezíti, hogy elmélyüljünk a felvillantott elméletekben: a beillesztett képek sokszor feleslegesen illusztrálják azt, amiről szó esik (mindenki tudja, hogy nézett ki Hitler, nem fontos megmutatni százszor), így ezek inkább szétzilálják a filmet, minthogy segítenének. Ráadásul az innen-onnan vett filmrészletek minősége sokszor épphogy megüti azt a minőséget, amit még képesek vagyunk elviselni a mozivásznon.

A 237-es szoba

A Ragyogás rajongói saját bevallásuk szerint is rengetegszer nézték végig az egyébként sokak által mesterműnek tartott filmet, amelynek eredményeként elkezdtek felfigyelni bizonyos jelekre. Egy cowboyt ábrázoló kép a falon, a tárgyak rejtélyes eltűnése, indiánok a konzerves dobozokon, bőröndök a hallban, nem beszélve a misztikus 237-es számról. Ugye így most már egyértelmű?! Nem? Csak, hogy néhány elképzelést felvázoljak: van, aki szerint a holokausztról szól a film, amit mi sem bizonyít jobban, mint Jack írógépének típusa, valamint az előtérben lévő bőröndök. Más úgy látja, hogy a Ragyogás arról a bűnről szól, amelyet az amerikaiak követtek el az őslakosok ellen. Bizonyítékok: az elején elhangzik, hogy a szálloda indiántemetőre épült, a konzerveken pedig egy indián figura látható. De ki lehetne emelni a mozi szexuális vonatkozásait, a labirintus metaforát, vagy éppen azt, hogy a film tulajdonképpen Kubrick beismerő vallomása. Ez utóbbi a személyes kedvencem, eszerint Kubrick készítette a mindenki által ismert videót az 1969-es Holdra szállásról. Eszerint az Apollo 11 missziójának hamisságával kapcsolatban titoktartás kötelezte a rendezőt, ezért csak a Ragyogással tudott üzenni a feleségének. A bizonyítékok: a 237-es szoba ajtaján a ROOM No 237 felirat látható, ha ennek a nagybetűit összeolvassuk, akkor a room (szoba) és moon (Hold) szavakat kapjuk. Persze itt nem állunk meg, mert a kis Danny pulcsiján is az Apollo 11 díszeleg. Ahogy Jack Wendy-nek a szerződéssel járó kötöttségekről beszél, az pedig rímel arra, amit Kubrick mondana a nejének.

Talán ebből a kis ízelítőből is érezhető, hogy a film igyekszik sok szemszögből, egyetemesebb összefüggéseiben vizsgálni a Ragyogást, ami egyrészt érdekes és elgondolkodtató, másrészt viszont kissé zavarba ejtő, mert végül is Rodney Ascher filmje ékes példája annak, hogy az elemezgetés végül a teljes értelmetlenség érzetéhez vezet. A néző még talán el is ereszt egy megkönnyebbült sóhajt a végefőcím alatt, hiszen annyi különféle magyarázatot és megfejtést hallott, hogy leginkább csak kiszellőztetné a fejét, és legyint egyet, hogy „á, nem érdemes ezt tovább ragozni”. Azt pedig, hogy a film lényege, hogy bebizonyítsa, vannak mélyebb, rejtettebb összefüggések egy mozifilmben vagy pedig a megszólalók agyamentségének bemutatása, döntse el mindenki maga. (Maksai Kinga)

Avatar

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya