Magazin

Titanic 2014: A kamera, ha remeg – Átmeneti állomás

atmeneti allomas 01

Atmeneti allomas 01Az Átmeneti állomás kliséivel együtt erős hangulatú, magával ragadóan drámai és elragadóan vicces amerikai független film, újabb erős darab az idei Titanic versenyszekciójában.

A film egy veszélyeztetett fiatalokkal foglalkozó ideiglenes otthon lakóit és nevelőit mutatja be, vagy inkább beleles az intézet ügyes-bajos mindennapjaiba, amelyeket a szokásosnál még egy fokkal jobban felkavar egy új lány, Jayden érkezése. Ez a rendező, Destin Daniel Cretton második nagyjátékfilmje, de nem először nyúl a témához: készített már a nevelőotthonról egy azonos című rövidfilmes előtanulmányt, amelyet többek között a Sundance Filmfesztiválon is díjaztak.

Az Átmeneti állomás arról szól, hogy a kisközösség tagjai hogyan küzdenek meg a saját és egymás apró-cseprő, vagy éppen tragikus problémáival, és hogy milyen fontos mindebben a szeretet. A legnagyobb erénye pedig, hogy az előző mondatnak az ordító közhelyességét többnyire olyan könnyedséggel dobja le magáról, hogy azt öröm nézni – a szó szoros értelmében.

A kölcsönös elfogadás és elfogadtatás dinamikája működteti a filmet, a sorsközösségek felismerése, és hogy hogyan meríthető erő mindebből, még ha néha arcon is köpnek menet közben. A feszültség levezetésére az ideiglenes otthonban összeverődött, szedett-vedett, átmeneti család mindig megtalálja a maga kedvesen esetlen eszközét, legyen az közös rappelés, őrjöngő kergetőzés vagy éppen jól irányzott vandalizmus. Olyan film ez, ahol a romantikus csók könnyen orrvérzéssel végződhet, de a közös reggeli fogmosásnál nincs is bensőségesebb pillanat.

Ha manapság folyamatosan remegő kamerával indul egy alkotás, joggal merülhet fel, hogy vagy a Bourne-széria nyomdokaiba próbál lépni, vagy egy újabb kis költségvetésű független film mérsékelten innovatív megoldását látjuk. Noha az Átmeneti állomás nyilván rokon az utóbbiakkal, ez a túlhasznált indie-kellék itt nagyon is helyén van, hiszen a gondozókból is árad ugyanaz a bizonytalanság és zavar a saját életük problémáival kapcsolatban, mint amit a gyerekeknél, pótszülőként, olyan határozottan kezelni igyekeznek.

Átmeneti állomás 02

A történet persze – ahogy Jayden is jellemzi a saját helyzetét egyszer a filmben – elég klisés: tinédzserek haragban a világgal, saját démonaival küzdő mentorfigura, családon belüli erőszak. De egyrészt nagyon jó arányérzékkel van mindez elrendezve. Örömteli és szívszorító, könnyed és drámai pillanatok gyors egymásutánban, jó ritmusban váltogatják egymást, és olyan intenzitással törnek ki az érzelmek, mint az intézet területéről néha szökni próbáló egy-egy fiatal.

Másrészt nagyon behúz a film atmoszférájába a finoman bizonytalan, szűk képeknek az az intim realizmusa, ahogy a vicces-tragikus apróságokat a rendező megmutatja. Ehhez hozzájárul a Grace-t, a nevelőnő-főhőst alakító Brie Larson egészen nagyszerű játéka, és úgy általában a többi színész teljesítménye is, élükön a a Híradósokból is ismert John Gallagher Jr-ral.

Persze a film is csak egy darabkája a nevelőotthonban folyó életnek, a happy end átmeneti állomás két vicces sztori és gyereküldözés között. Mégis, a kamera, mikor a végén eltávolodik a társaságtól, talán egy kicsit mintha már kevésbé remegne.

A filmet még egyszer vetítik április 12-én 19:00-tól a Puskinban.

Bolcsó Dániel

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés