Magazin

Titanic 2014: Küzdjünk meg démonainkkal! – Kálvária

kalvaria-Calvary-Brendan-GleesonEgyszerre tudta komorságát és vígjáték oldalát is mutatni a Kálvária, amely egy papról szól, akit a film első jelenetében gyóntatás közben halálosan megfenyegetnek. A szimbolikus szereplőben és környezetében egész világ tárul fel, mégis megmarad az Erőszakikból már ismert hamisítatlan angol humor. Titanic nyitófilm kritika.

John Michael McDonagh második filmje a Kálvária, amely idén a Sundance Filmfesztiválon tartotta világpremierjét, majd a Berlini Filmfesztivál Panoráma szekciójából nyerte meg az ökumenikus zsűri fődíját. John Michael McDonagh első játékfilmje a három éve nálunk is moziba került A guardista; akkor is és most is az a Brendan Gleeson játszotta a főszerepet, akinek talán legnépszerűbb szerepe az Erőszakik volt Colin Farrell-lel (amit nem mellesleg John Michael McDonagh testvére, Martin McDonagh rendezett).

Mindenféle szálak kibogozása után már nem fogunk meglepődni azon, hogyan képes a londoni születésű író-rendező ilyen markánsan megtalálni a hangot a humoros és a vérkomoly jelenetek között. Mert meg kell hagynunk, a kis távoli ír község idősödő papja, akit a film első jelenetében megfenyegetnek, egy hétig yersslot.org intenzíven keresi, vajon ki rejtőzhetett a gyóntatófülke másik felében, és eközben a legváltozatosabb emberi sorsokra bukkan. Nem mintha most ismerné meg őket, hiszen a „fathert” az egész falu ismeri, mégis szembeötlőek azok a különbségek, amelyeket látunk a faluban: a szuicid fiatal lány, a gazdag férfi, aki nem tud mit kezdeni gazdagságával, a paptárs, akivel ég és föld a személyiségük, a falu femme fatale-ja, aki csalja a férjét, vagy a szörfös, aki a tengerben éppen elveszíti… és még sok hasonló beteg eset, akikkel tele van mindannyiunk világa.

Hiszen mi magunk is betegek vagyunk, mindenkiben van valami stikli. Jobb nem belegondolni, de atyánk a különös gyónás miatt most valahogy mégis mindenbe belegondol. Talán nem nehéz általánosságban felismerni ennek a kis közösségnek az életében az egész világ és a benne lévő emberek személyiségét: mind magunk körül látjuk a jót és a rosszat, mind egy kicsit hatással van ránk, és mindegyik közepette igyekszünk a magunk saját kis világát kialakítani, pontosan úgy viszonyulni a környezetünkhöz, ahogy az szerintünk jó. Ahogy a legnagyobb a túlélési stratégiánk. Valójában mind igyekszünk leszámolni kis démonjainkkal.  Hogy melyik az erősebb, nem mondanám; a filmből kiderül.

calvary_still-05-lrg2
Brendan Gleeson a Kálvária című filmben

Ugyanakkor nem állna ez a mozi a fent említett angol sorba, ha minden komorsága ellenére nem hatná át az egészet valami eredeti angol humor, ami egyrészt a szereplő karakterek jól megrajzolt jelleméből, másrészt a szájukba adott kiváló párbeszédekből származik. Nagyon jól tud egyensúlyozik tehát a film a komoly és a humoros között, és valahogy egyértelmű az is, hogy melyik jelenet alá melyik illik jobban, még akkor is, ha sokszor a nevetős jeleneteken is inkább sírni volna kedvem, annyira jellemző társadalmi rajzot ad elénk.

Felkavaró, mégis egyben szórakoztató John Michael McDonagh Kálváriája, ahol a legnagyobb szerep a legfontosabb részlet, a leginkább átgondolt megsminkelt, igazi személyiséggel felruházott karakter James Lavelle atyáé. Érdekes volt látni ebben a szakállas-pocakos-lakonikus szerepben, ahol a békés természet és az ugrásra kész vadállat egyaránt megtalálható.

A filmet megtekintheted április 12-én 16:45-kor az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, felelős szerkesztő. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés