Magazin

Titanic 2015: Börtönbe zárt emberség – Camp X-Ray

camp_x_ra_kristen_stewartVégre egy film a guantánamói fogolytáborról, ami nem az atrocitásokat akarja bemutatni. Egy film, ami nem vádaskodik, és nem mutogat. Önmagunkkal szembesít és rávilágít, van remény a börtönből való szabadulásra, a kérdés csak az, mennyire akarjuk a hőn áhított szabadságot.

Az elmúlt években megszámlálhatatlan olyan alkotás került bemutatásra, amely az amerikai hadsereg szerepvállalását elemezte valamelyik közel-keleti konfliktusban. Ezen filmek egy részében a kritikus hangok domináltak (A bombák földjén, Zero Dark Thirty), másik részében pedig inkább az amerikai katonák hősiességét kidomborító szemlélet uralkodott (Amerikai mesterlövész, A túlélő). Alig akadt azonban olyan alkotó, aki félredobta a vallási, kulturális és nyelvi különbségek okozta megosztottságot a harcoló felek között, és kizárólag az emberre koncentrált az egyenruha mögött.

Peter Sattler pontosan ezt tette első játékfilmjében. A történet a hírhedt guantanamói fogolytáborban játszódik valamikor 2009 környékén. A börtönben minden augusztusban lecserélik az őrséget, ekkor érkezik meg egy rakás zöldfülű katona társaságában Cole (Kristen Stewart), akit fűt az elhivatottság és a vágy, hogy – saját szavaival élve – valami fontosat csináljon. Azonban hamar rá kell döbbennie, hogy az amerikai hadsereg rangidős katonái közel sem annyira feddhetetlenek, a rabok pedig közel sem annyira gonoszak, mint azt elsőre gondolta. Szolgálati ideje alatt barátság alakul ki közte és az egyik rab,  Ali között, ami fenekestül felforgatja eddigi fekete-fehér világlátását.camp_x_ray_titanic_2

Úgy gondolom Sattler könnyebben meg tudta volna lovagolni a fősodor hullámait, ha egy kemény börtönfilmet rendez, ő azonban a nehezebb utat választotta és egy humorral és emberséggel teli drámát álmodott vászonra. Nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy milyen állapotok uralkodnak a börtönben vagy hogy jogtalanul vannak-e fogva tartva az elítéltek. Nem felelősöket keres és nem is akar igazat adni egyik félnek sem. Egyetlen célja van: röntgensugárként (a cím is erre enged következtetni) áthatolni az egyenruhán, a valláson és a nemzetiségen, hogy megmutassa a mindenkiben megbúvó emberséget.

A producerek névsorát átfutva még inkább egyértelművé válik, mitől lett ennyire erős, karakterközpontú, keserédes dráma a Camp X-Ray. Az egyik háttérember, David Gordon Green a kortárs amerikai függetlenfilm egyik legkülönlegesebb rendezője, akinek utolsó két filmje hasonló sémára épül, mint Sattler filmje. A Joe egy börtönviselt favágó és egy apja által állandóan bántalmazott fiú történetét meséli el, kiknek sorsa a közös munkában fonódik össze. A kezdeti ellenszenvet és ellenségeskedést az egymás felé fordulás, a másik meghallgatása és emberszámba vétele oldja fel, aminek eredményeként rendkívül mély barátság alakul ki köztük. A Prince Avalanche-Texas hercege két útfestő munkás különös barátságának története. A két férfi gyökeresen eltérő gondolkodásmódja miatt kezdetben nem szívleli egymást, azonban a közös munka és az őszinte kommunikáció hatására ők is levetkőzik a páncélként funkcionáló, felvett viselkedési mintáikat és igaz barátságot kötnek.camp_x_ray_titanic

A gondolat, hogy Stewart sokkal többre hivatott, mint amit az Alkonyat szériában láthattunk tőle, már a Still Alice során megfogant bennem, de most vált csak bizonyossá. A kívülről keménynek látszó, de belül bizonytalan, kapaszkodók nélkül maradt katona szerepében élete egyik legjobb alakítását nyújtja. Peyman Moaadival (Nader és Simin – Egy elválás története) alkotott párosa annyira természetes, humoros, drámai és végtelenül emberi, mint Nicolas Cage és Tye Sheridan a Joeban vagy Paul Rudd és Emile Hirsch a Prince Avalanche – Texas hercegében.

A Camp X-Rayben és Green filmjeiben is Kosztolányi szelleme kísért: „Nem tartozott se hozzájuk, se másokhoz, mert nem volt se burzsoá, se kommunista, egy párt tagja sem, de tagja annak az emberi közösségnek, mely magában foglalja az egész világot, minden lelket, aki él és élt valaha, eleveneket és holtakat” – mondja Moviszter doktor az Édes Annában. Colenak és Alinak rengeteg felvett szereptől kell megszabadulniuk, hogy egyenlő félként, emberként tekinthessenek egymásra: börtönőr-fogvatartott, amerikai-iraki, keresztény-muszlim, férfi-nő. Hosszú és rögös út vezet idáig, de megéri. Ha a fizikai börtönből nem is, a lelki rabságból mindketten kiszabadulnak.

Dunai Marcell

Dunai Marcell a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán végzett, jelenleg szakirányú továbbképzését végzi mentálhigiénés segítő szakember szakon. A ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában dolgozik terápiás munkatársként: munkájából kifolyólag vonzza a függőségek pszichológiája, a felépülés folyamata és az ennek tükrében megjelenő emberi kapcsolatok filmes reprezentációi.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com