Magazin

Titanic – Cseh filmé a Visegrad Shorts on Tour fődíja

Egy cseh film, Robert Hloz Numbers című alkotása kapta a Daazo.com rövidfilmes videomegosztó portál által szervezett Visegrad Shorts on Tour rövidfilmfesztivál ezer eurós fődíját.

Az Európai Unió MEDIA programja által támogatott Daazo.com a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával meghirdetett pályázatára március 23-ig több mint 120 nevezés érkezett a visegrádi országokból. A videomegosztó portál a hat legjobb pályaművet és alkotóikat mutatta be a Krakkót, Prágát és Pozsonyt érintő turnén, amely kedden este a Titanic Filmfesztiválon zárult Budapesten.
A hat alkotás között szerepelt Csuja László Foszfor című műve mellett két lengyel film, Agata Jagodzinska Secret of Confession és Tomasz Jurkiewicz Grandma Has Gone című alkotása, két cseh film, Michal Hogenauer Children Watching Night Trains és Robert Hloz Numbers című munkája, valamint a szlovák Lucia Halmová Escape című alkotása.
A nyertes filmet nemzetközi zsűri választotta ki: Petr Horák a prágai IShorts képviseletében, Philip Ilson, a London Short Film Festival igazgatója, valamint Pusztai Ferenc producer.
“Az utazó rövidfilmfesztivál megszervezésével az volt a cél, hogy a négy országból összegyűjtsük a legérdekesebb, legkreatívabb rövidfilmeket, elvigyük a négy ország egy-egy városába, ott levetítsük azokat, és az alkotókat is minél nagyobb közönségnek tudjuk bemutatni” – mondta el az MTI-nek Áprily Zoltán és Deák Dániel, a Daazo.com két alapítója.
Mint felidézték, azért hozták létre négy éve a honlapot, hogy az európai rövidfilmnek legyen platformja. A visegrádi túra, amelynek megszervezéséhez nagyszerű lehetőséget adott a Visegrádi Alap, pedig arra nyújtott alkalmat, hogy közelebb jőve Magyarországhoz megtalálhassák közép-európai identitásukat is.
A Daazo.com videomegosztó oldalra bárki feltöltheti kisfilmjét, de az érdeklődők többek között pályázatokról, fesztiválokról is hírt kapnak. “Ezt nagyon jól kiegészítette a visegrádi program. Most nem elsősorban a legfrissebb rövidfilmek kiválasztása volt a cél, hiszen a levetített alkotások közül például Csuja László filmje három éve készült, inkább a tehetséggondozásra került a hangsúly” – fűzte hozzá Áprily Zoltán.
Hosszú távon a portál alapítói azt szeretnék, ha létrejönne a visegrádi filmkészítők hálózata. Ez az ernyőszervezet a négy ország filmesei számára filmgyártási lehetőséget és filmpromóciós lehetőséget kínálhatna. Olyasfajta összefogásra nyújtana alkalmat, ami a skandináv országokban kitűnően működik. A filmpromócióra Magyarországon különösen nagy szükség lenne – hangsúlyozták.
A visegrádi túra filmjeire a vetítések során a közönség is szavazhatott. A közönségdíjat Tomasz Jurkiewicz Grandma Has Gone című rövidfilmje kapta. A pénzdíj a négy városban megrendezett bemutatók során gyűlt össze a nézők önkéntes adományaiból.
A Daazo.com weboldalon Deák Dániel tájékoztatása szerint a hat rövidfilm mellett hamarosan az összes pályaművet meg lehet tekinteni. A teljes mezőnyről egy hónapos online közönségszavazás indul a honlapon. Az újabb, online szavazás győztesének díja egy analóg videokamera lesz.
Mint a Daazo.com alapítói elmondták, jövőre szeretnék ismét megszervezni a kedden sikerrel zárult visegrádi rövidfilmes túrát.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com