Magazin

Titanicon a tigris éve (szekciókritika)

A 17. Titanic Filmfesztivál távol-keleti szekciója ezúttal A Tigris éve elnevezést kapta, ami hat – három kínai, két tajvani és egy hongkongi – filmet foglal magába. Ez nem azt jelenti, hogy csak hat film képviseli a távoli és még távolabbi keletet, hiszen a versenyszekcióba bekerült egy kínai (Élet és halál városa) és egy vietnami (Vergődés) film is.

A szerelem és halál egyenlete (Li Mi de caixiang – Hongkong, Kína, 2009)

Egy hongkoni taxiban utazunk, a szexi sofőrlány cigarettáról cigarettára gyújt és számol, majd váratlanul egy fiú fényképét veszi elő. Ismerős? Ekkor még nem. A kelekótya utasok pedig a visszajáró helyett elviszik a magazint, ami telis-tele van a fiú fényképével. Nem sokkal ezután a fényképrabló-utasok találkoznak valakivel egy hídon, aki értelmes válaszok helyett verset szaval, majd a strófa végén leugrik. Depressziós költő vagy zűrös ügy? Mindenesetre sikerült pont annak a kocsinak a tetejére esnie, amiben a magazinba gyűjtött fénykép-fiú vezet. Nemsokára a magazin is aláhullik, egyesen a magazin-rabló utasok kezéből. Ez még mindig véletlen. A szexi sofőrlány pedig kettővel áll csak hátrébb a kocsisorban. Ezzel az eseménnyel látszólag idegen emberek életútja kapcsolódik össze. Azt csak később értjük meg, hogy tulajdonképpen miképp voltak már amúgy is részesei egymás életének.

Őrült kezdés és még őrültebb folytatás. A sofőrlány a rendőrőrsön látja újra három éve eltűnt szerelmét, csakhogy az nem ismeri meg. Vagy csak nem akarja? Három év reménykedése tör ki könnyekben és toporzékolásban: Legalább mondd meg, ha te vagy az! De ekkor még nem tudjuk, hogy zűrös ügybe keveredett a fényképekből megelevenedett férfi, vagy csak egyszerűen már nem szereti a lányt.

A film végig pörög, ráadásul egymást váltja a vígjáték, az akció és a melodráma dominanciája. A két utas már-már burleszkes bugyutasága teljesen eltér a lány dívákat meghazudtoló könnyáradatától, s ez mégsem okoz törést a filmben. Az kétségtelen, hogy a taxisofőrlány, vagyis Zhou Xun a legmegkapóbb karakter a filmben: törékeny lányteste ezer nő vágyakozását rejti. A film a hangulatváltások ellenére végig megőrzi bájos humorát, lendületét, s a legvégére még az egészen érthetetlennek tűnő szálak is szépen kiegyenesednek.

Aratás (Mai Tian – Kína, 2009)

Kosztümös-háborús film Kína azon korából, amikor még karddal vonultak egymás ellen az ellenséges csapatok. A film egymás után veti be a romantikus dráma, a kalandfilm jegyeit, közben a hősök sem igazán hősök. A hongkongi őrülettel szemben itt nem tesz jót a műfaji kitérés, hiszen megvan a lehetőség egy gyönyörű dráma kibontakozásának –szemet gyönyörködtető archaikus díszlettel és pompával, de ezt kettétöri a háborút megelégelt elit katona, aki az ellenséges falu otthonmaradt asszonyai szoknyája alá bújik a férfias küzdelem helyett. S ugyan a történet végére visszatér a dráma és a férfierő, de eddigre megtörik a film íve, így az egyenetlenség nem érdekessé, hanem csorbává teszi az alkotást.

A tehén (Dou Niu – Kína, 2009)

Meglepő film meglepő főhősökkel: Niu Er és a tehén. Mégsem felhőtlen vígjátékról van szó, hiszen 1940 telén járunk, amikor a kínai falvacskákon japán haderők masíroznak keresztül. Az alapszituáció: a tehén ugyan hasznos jószág, de a falusiak nem tudják magukkal vonszolni, amikor elmenekülnek falujukból. Jobb ötlet híján rábízzák a falu bolondjára, hogy vigyázzon rá, míg vissza nem térnek. Lassan kiderül, hogy ez cseppet sem könnyű feladat, hiszen újabb és újabb katonák, illetve éhező kínaiak vonulnak át az amúgy élettelen falun. A sorscsapások közepette a tehén és gazdája nemcsak sorstársakká, hanem segítőtársakká, sőt! barátokká válnak. S bár a film háborús közege meghatározó, ennek ellenére valamiféle vad és bájos humor követi végig a történéseket.

A Tigris éve szekcióban látható még: Parking (Ting che – Tajvan, 2008), Memory of love (2009), Yang Yang (Tajvan, 2009).

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com