Négyszer jelölték Oscar-díjra, de egyszer sem nyert. Ugyanakkor örökre elvarázsolta Warren Beattyt, Szabó István pedig nagyon nagy színházi színésznek tartja. A csodálatos Annette Bening legjobb alakításait állítjuk sorba.
A nemrégiben mozikba került Inkább lennék özvegy egy olyan asszony szerepét biztosította Annette Bening számára, akit 28 év házasság után egyszer csak elhagy a férje. A kansasi születésű színésznő újfent nagyszerűen hozza a hétköznapi életet élő, de nehéz sorsú feleség figuráját, beskatulyázni mégsem illik. Egyrészt mert Annette Bening jóval több, mint egy „amerikai szépség,” karrierje során játszott már gengszterfilmben, westernben, sőt inváziós sci-fiben is. Másrészt mert az utolsó hollywoodi dívák egyike, akinek épp olyan lehengerlő az életvidámsága, mint az erotikus kisugárzása. Annette Beninget csak szeretni lehet.
Mi például ezért a tíz filmért szeretjük legjobban!
10. The Report (Scott Z. Burns, 2019)
Kevesen múlott, hogy idén nem kapta meg ötödik Oscar-jelölését Annette Bening. A The Report remek film, a díjszezon azonban majdnem teljesen elhanyagolta – a kritikusok csak Bening alakítását méltatták. Bár a Golden Globe-jelölést megkapta a színésznő, az Amerikai Filmakadémia végül mellőzte a filmet.
Pedig a The Report egy rendkívül fontos témáról szól: a 6700 oldalas Jones-jelentés keletkezését és tartalmát mutatja be. A jogi dokumentum az iraki háború kínzásait és a vallatással kapcsolatos visszaéléseket tárta fel. Dan Jones (Adam Driver) csaknem 8 éven keresztül kutatta a témát a szenátus megbízásából úgy, hogy közben a CIA minden fronton megpróbált akadályokat gördíteni a nyomozás elé. Az ifjú bürokrata egyetlen támasza Dianne Feinstein (Annette Bening) szenátorasszony volt, aki a felderítés alatt mindvégig igyekezett távol tartani Jones-tól a napi politikai csatározásokat.
Annette Bening szerepe fikarcnyi: nem ő áll a középpontban és a legnagyobb csavarok sem az ő jeleneteiben következnek be. Jelenléte mégis rendkívül erős: a vászon szinte vibrál, amikor őt mutatja a kamera. Bening tanítanivaló eleganciával játssza a szenátorasszonyt. Nem másolja a valódi embert (ismerte őt, de szándékosan elkerülte a forgatás során a személyes találkozást), hanem a történetben elfoglalt helyének megfelelően interpretálja. Nem is mellékszerep, hanem az angol nyelvben használt támogató (supporting) szerep, ami jutott neki, és ezzel jelentős mértékben hozzáad Adam Driver – nem mellesleg szintén kiváló – alakításához. (Tóth Nándor Tamás)
9. Szerelem a Fehér Házban (Rob Reiner, 1995)
Sydney (Bening) egy sikeres, eltökélt és szókimondó ügyvéd, akit felbérel egy környezetvédelmi lobbi cég, hogy átnyomjon egy törvényjavaslatot. A munka a Fehér Házba viszi őt, ahol megismerkedik az elnökkel (Michael Douglas). Kettejük kapcsolatára épül a film a politika szövevényes világának árnyékában.
Noha Rob Reiner romantikus klasszikusának sikere egyértelműen a főbb karakterek közti kémiában, no meg a humorban rejlik, Annette Bening összetett alakítása nélkül a film akár feledésbe is merülhetett volna. Az öntudatos és életrevaló Sydney ízig-vérig finom nő marad. A habkönnyedén hozott elegancia mellé pedig a színésznő hitelesen visz egy kis játékosságot az alakításába – végül is, hányan mondhatják el magukról, hogy randevúznak a világ egyik legfontosabb emberével? A hitetlenkedő Sydney vicces szituációk során jut el a felismerésig, hogy ő most bizony az amerikai elnökkel jár. Bening egyfajta kislányos bájjal ragadja meg ezt az egyébként erős karaktert, aki a kliséket teljesen elkerülve reálisan látja a komplikált románc teljes súlyát és helyén is kezeli azt.
Míg hivatalos First Ladyként helyed van az állványon, a közös fotókon és a kampányesteken, addig az elnök barátnőjeként egy sokkal képlékenyebb szerep vár az emberre: árgus szemek a média lencséin át, kritizáló cikkek sora, ezeréves hibák felhánytorgatása. Sydney pozíciójából eredően is egy csodabogár, akit Bening egy végtelenül szerethető figurává varázsol: valakivé, aki kiáll az igazáért, ha kell, de képes udvariasan és éretten meghúzódni a háttérben, amikor a helyzet és az etikett azt kívánja. A néző pillanatok alatt megérti, miért is hajlandó az elnök mindent kockára tenni ezért a nőért. (Kajdi Júlia)
8. Fegyvertársak (Kevin Costner, 2003)
Kevin Costner cowboygiccsében két sokat látott lólegeltető (Robert Duvall és Kevin Costner) nyargal a vadnyugaton, távol a kisvárosok korrupt miliőjétől és még távolabb régi bűneiktől. Ez a fokú szabadság azonban nem igazán jön be a közeli helytartónak (Michael Gambon), és a férfiak életére tör, akik egy orvosnál és annak nővérénél kötnek ki. A sötét múlttal rendelkező, faarcú Costner egyből beleszeret az Annette Bening által alakított hölgybe, aki a kegyetlen közegben egy menedéket, egy jobb, békésebb és élhetőbb világot kínál a hősünknek.
Bening a bajba jutott, megmentésre váró vagy csak a háttérben, a férfijátszmák közben aggódó női karaktert érett és életszerű módon alakítja. Sue-ról nagyon keveset tudunk meg, és papíron kifejezetten közhelyes a szerepe, de a történet drámája szempontjából szükséges a jelenléte. Határtalan kedvessége és empátiája talpraesettséggel párosul: egy olyan személlyé válik, aki nem egy egyszeri szerelem, hanem a nő, aki mellett érdemes leélni egy komplett életet. Kevin Costner tulajdonképpen azt a nőt csalja elő Annette Beningből, akivel a való életben Warren Beatty 28 éve együtt él. (Szécsényi Dániel)
7. Bugsy (Barry Levinson, 1991)
Kevés olyan film van, ahol egy színésznőnek több szerepet is el kellene játszania egyetlen karakterben. Nos, a Bugsy ilyen. Annette Bening a klasszikus femme fatale-tól a megszeppent és törékeny nőig, a színészdívától a gátlástalan csalóig végigjátssza a palettát, és mindezt úgy, hogy a karakter nem esik szét. A Bugsy címszereplője lehet, hogy Ben Siegel, és Warren Beatty fantasztikusan játssza a pszichopata álmodozó gengsztert, de alakítása Annette Bening Virginia Hilljével nem ér fel.
Ben Siegel, a New York-i feketevállalkozó és szoknyapecér Los Angelesbe érkezik, hogy kezébe vegye a maffiavállalat ezen ágát. Szinte azonnal belebotlik a vesztébe, a mindent letaroló természeti erőbe: a nőbe. (Érdekes egybeesés, hogy Warren Beatty is ezen a forgatáson szeretett bele Annette Beningbe, s mind a mai napig együtt élnek.) A végzetes asszonyt a filmben Virginia Hillnek hívják, és eleinte úgy tűnik, messze az egyetlen, akit Ben „Bugsy” nem kaphat meg. A szerelmi hadjárat azonban sikerrel jár, és Virginia nemcsak Bugsy jövendőbelije, de pénzügyeinek kezelője is lesz, mikor a férfi a nevadai sivatag kellős közepén kíván szállodát és kaszinót építeni.
Annette Bening Virginia szerepében a szeszély utánozhatatlan királynője lesz. Karakterében az akarat a mértéktelenséggel olyan párost alkot, ami bizony Las Vegas megálmodóját is legyőzi. Annette Bening első jelenetében egy filmbéli film néma szereplőjeként tűnik fel, majd a valóság többször is rácsapja az ajtót. S bár a nő a saját kezébe veszi az irányítást, a néző a film végére sem tudja eldönteni, hogy céljai valósak voltak-e, vagy vetített képek csupán. A Bugsy Annette Beninget a kiismerhetetlenség úrnőjévé tette, és közel harminc év távlatából is fejtörést okoz a nézőknek. (Nagy Tibor)
6. Támad a Mars! (Tim Burton, 1996)
Annette Bening 1996-ra már egy olyan sokszínű – nagyrészt minőségi darabokat felvonultató – pályaívet járt be, hogy megengedhette magának az önfeledt bohóckodást, a minden szakmai tétet nélkülöző haknit is. Erre tökéletesen alkalmas volt a Támad a Mars!, mely egyébként az első olyan opus az isteni Tim Burton filmográfiájában, ami pénzügyi és szakmai szempontból egyaránt megbukott. Hiába nyert meg az ügynek a renegát direktor közel két tucat világsztárt, a projekt szekere félrement, igaz, a filmet a hűséges közönség idővel mégis a szívébe zárta.
Az 1950-es évek inváziós sci-fijei előtt fejet hajtó, és egyben azok olcsó és lapos megoldásait karikírozó alkotásban dívánk egy kőgazdag és simlis üzletember, Art Land (Jack Nicholson) feleségét játssza, a lehetőségekhez mérten fenomenálisan. A szinte végig kisebb-nagyobb alkoholos befolyásoltságban lévő és megrögzötten pacifista nagyasszony a marslakók kegyetlen támadása közepette is bízik a békés rendezésben. Sőt, az aljas, komisz és hápogó (!) idegenekkel való szeretetteljes együttélésről álmodozik.
Bening ebben a sarkaiból kiforgatott világban remekül abszolvál egy már-már megoldhatatlan feladatot. Kollégáihoz hasonlóan – és a rendezői koncepciónak megfelelően – eltúlzott gesztusokból építi fel amúgy is sematikus karakterét. A végeredmény mégis üdítően szórakoztató. Mindez pedig nagyban köszönhető a színésznő mindenfajta szatirikus zsánerrétegen áthatoló kisugárzásának, amely itt a tehetség és a szakmai felkészültség szinonimája. (Szabó Zsolt Szilveszter)
5. Svindlerek (Stephen Frears, 1990)
A Svindlerek egy bizarr erotikájú, mocsokkal beborított kincs. A legértőbb Jim Thompson-adaptáció, egyben a legkülönlegesebb szélhámosfilmek egyike. Stephen Frears a realizmus útján járva igyekezett testközelbe hozni azoknak a svindlereknek az életét, akik tulajdonképpen foglalkozásuk rabjai.
Roy, az anyakomplexusával küzdő csaló (John Cusack) életében nem is egy, hanem rögtön két femme fatale bukkan fel. Egyikük a srác középkorú, pénzmosással foglalkozó anyja (Anjelica Huston), aki 14 évesen világra hozta, aztán letagadta gyermekét. Másikuk az élete átverésére váró, fiatal szépség (Annette Bening), aki tapasztalt szélhámosok mellett dolgozott felhajtóként. A film tehát egy hajmeresztő szerelmi(!) háromszögre épül, a csúcsokat pedig olyan antihősök adják, akik épp úgy saját érzelmeik megélésével birkóznak, mint az átlagemberek, de a döntő pillanatban kizárólag a szélhámos-kódex szerint tudnak reagálni.
Annette Bening karrierje első Oscar-jelölését egy ellentmondásos karakter szokatlanul bátor megformálásáért kapta. Mondhatnánk, hogy mert két jelenetben is kendőzetlen meztelenséggel állt a kamera elé, de a vágyott életszínvonalért bármire képes Myra Langtry tényleg egy kellőképpen összetett, hálás szerep. Testét fegyverként használja a férfiakkal szemben, valójában azonban önmagát tárgyiasítja. Gyönyörű példája ennek egy groteszk szexjelenet, ahol a nő a lakbért követelő, kövér háziurat csábítja el, hogy aztán aktus közben magát túlérett sajttal leöntött, párolt paradicsomhoz hasonlítsa. Myra tehát szenved, Roy pedig a kiutat jelenti számára. A nő azonban két életlehetőséget is lát a fiúban: egy valódi, de bizarr románc megélését, hisz Myra kísértetiesen hasonlít a srác anyjára, illetve a nagy balhé ígéretét. A csapdát pedig az jelenti a karakter számára, hogy nem kérdés, melyik utat kell választania. (Kiss Tamás)
4. A gyerekek jól vannak (Lisa Cholodenko, 2010)
Atipikus családi történet, atipikus főszereplőkkel: két leszbikus édesanya, két helyét kereső tinédzser gyerek és egy bajkeverő spermadonor közeledése-távolodása egy nyárba sűrítve. Lisa Cholodenko (aki sajnos azóta sem rendezett új nagyjátékfilmet) merész fordulatokkal operáló, bájosan kaotikus, hippi filmje, A gyerekek jól vannak nemcsak az LMBTQ témájával vívott ki magának figyelmet, hanem a rétegzett kérdésfelvetéseivel és a főszereplők játékával is. Az életszagú történetben hullámhegyek és hullámvölgyek követik egymást; néha olyan, mintha egy feelgood filmet néznénk, máskor eluralkodik rajta a borongósabb hangulat. Akárcsak az életben.
2011-ben Annette Bening megkapta a filmért a második Golden Globe-díját (miközben a film a legjobb vígjáték/musical lett), illetve negyedik Oscar-jelölését (ez, illetve a mű másik három jelölése viszont beváltatlan maradt). A gyerekek jól vannak olykor drámai, máskor könnyed, vérbeli indie alkotás, amelynek szilárd alapját Bening adja. Racionális és érzékeny, higgadt és hirtelen haragú, megfontolt és bohóc – az általa alakított Nicnek egy inkonvencionális családot kell egyben tartania, amelyet folyamatosan új kihívások, változások és szeszélyek fenyegetnek. Bening árnyalt, természetes szerepformálására tökéletesen rezonálnak a többiek is: az ő, Julianne Moore, Mark Ruffalo, Mia Wasikowska és Josh Hutcherson ötöse szuper csapat, egy olyan család, amelyet senki nem kívánna a szomszédjának, de titokban mégis irigykedne rájuk, mert őszinték, esendők és szabadok. (Gyöngyösi Lilla)
3. Csodálatos Júlia (Szabó István, 2004)
Szabó István az ezredforduló környékén többször visszatekintett a XX. századra, ám epikus történetei (A napfény íze) után 2004-ben egy könnyedebb hangulatú melodrámával állt elő. A Csodálatos Júlia Ronald Harwood regényének adaptációja, amelyben a harmincas évek egy ünnepelt színpadi színésznője, Julia Lampert (Annette Bening) életközépi válságát mutatja be. A főhős szerelembe esik egy nála jóval fiatalabb, amerikai férfival, ami egyszerre hozza vissza ifjúkorának temperamentumát és mélyíti el lelki krízisét.
A Csodálatos Júlia egy kedves melodráma, ami nemcsak a történet keretei miatt múlt századi hangulatú. A színházi miliő, a harmincas évek angol jóléte, a felső középosztály problémaköre az egész filmet kedélyesen súlytalanná teszi. A film nem is pszichológiailag ás mélyre: nem egy ember belső vívódását boncolgatja, hanem a valóság és a fikció viszonyát vizsgálja. Júlia történetében elmosódik a határvonal: a színésznő elhunyt mentora egy-egy jelenetben megelevenedik, és színészi tanácsot ad a nőnek – de nem színjátékának javítása érdekében, hanem a magánéletéhez. A főhős tehát a valóságban színészkedik, míg a színpadon (a film nagyjelenetében) a fiktív előadásba fonja bele a valóság szálait.
A színésznő harmadik Oscar-jelölését köszönheti a magyar direktornak, és mai napig elsősorban miatta maradt emlékezetes a mozi. Annette Bening évekkel később, 2017-ben egy hasonló szerepben tündökölt. A sztárok nem Liverpoolban halnak meg már a jelenben játszódik, a színésznő 12 évvel idősebb, partnere pedig ismét egy nála jóval fiatalabb színész. A karrierjében visszatérő szerepkör iróniáját az önreflexió hiánya adja: Bening 1992 óta a nála jóval idősebb Warren Beatty felesége. Talán pont ez a fordított élettapasztalat adta meg a lökést, hiszen az amerikai színésznő valósággal lubickol Júlia szerepében. Olykor szándékosan ripacs, máskor egy másodperc alatt vált 180 fokos érzelmi fordulatot pusztán néhány arcrezdüléssel. A Csodálatos Júlia mindenki számára jutalomjáték lett volna, Annette Bening pedig élt a lehetőséggel: pályájának egyik csúcspontja volt Szabó István filmje. (Tóth Nándor Tamás)
2. Amerikai szépség (Sam Mendes, 1999)
Sam Mendes első önálló, és rögtön Oscar-esőt hozó rendezése, az Amerikai szépség romlott emberi viszonyaink letaglózó, hiteles látlelete. A film máig ható ereje rengeteget köszönhet Annette Bening roppant összetett és precíz szerepformálásának. Az azóta nagyot bukó színészóriás (Kevin Spacey) oldalbordájaként egy széthulló házasság és egy rothadó társadalom krónikájának alapfiguráját adja. A történet szerint a Burnham család romokban, ahogy a kertvárosi idill tetszetős lakkrétege is erősen repedezik. Az életunt „családfő”a halál gondolatával kacérkodik, miközben felesége (Bening) folyamatosan alázza és csalja, lánya pedig már szóba sem áll vele.
Az akkor negyvenes éveiben járó Bening láthatóan lubickol a férjét végtelenül lesajnáló, sőt, megvető feleség szerepében. Fájón tragikomikus kitörési kísérletei, kisszerű játszmái a történet teljessége szempontjából legalább annyira fontosak és érdekesek, mint Lester ön- és közveszélyes ámokfutása. Hervadó feleségként hol kiállhatatlan fúria, hol az idő múlását semmibe vevő, szánalmas roncs, máskor pedig gátlástalan szexragadozó. Mindezt a sokszínűséget egy rendkívül széles regiszteren játszó díva teszi elénk ezüsttálcán, egy időtlen remekmű aranyfedezetét erősítve. Talán ilyen az, amikor egy színésznőt épp a megfelelő korban és élethelyzetben talál meg a megfelelő szerep. (Szabó Zsolt Szilveszter)
1. Huszadik századi nők (Mike Mills, 2016)
Annette Bening gyümölcsöző karrierje során többször brillírozott középkorú nő- és anyaszerepekben, de a Huszadik századi nőkben nyújtja a legkifinomultabb alakítását. Meglepő módon pont ezért a szerepéért nem kapott Oscar jelölést, de nem ez lenne az első alkalom, hogy az Akadémia figyelmét elkerüli egy kiemelkedő színészi teljesítmény.
A Huszadik századi nőkben Annette Bening egy ötvenes, egyedülálló anyát alakít, s teszi ezt annyi éllel, bájjal és humorral, hogy jelenlétével az egész filmet beragyogja. Dorothea az örökké napos Santa Barbarában él egy szem kiskamasz fiával, aki a felnőtté válás rögös útján indul el. Bár Jamie, a fiú szemszögéből látjuk a történéseket, a főszereplő mégis az anya, az élettel teli, különc, rejtélyes anya. Ritka az ilyen őszinte, kíváncsi, összetett ábrázolás, ami nem csökkenti le a nőt anya szerepére, hanem teljes, független emberként mutatja be. A film kettejük kapcsolatán nyugszik, amint a lázadó fiú és az aggódó, de gyermekét elengedni igyekvő Dorothea közelebb-távolabb táncolnak egymástól.
Mike Mills eredeti forgatókönyve ideális táptalajt adott Beningnek, hogy komplex alakítást nyújtson. Zseniális színésztársaihoz hasonlóan (Greta Gerwig, Elle Fanning és Billy Crudup) annyi lélekkel hívja életre karakterét, hogy az indie filmekben előforduló, erőltetett quirky különcség nyomát sem érzékelni. Annette Bening egyszerűen arra termett, hogy eljátssza Dorotheát a Huszadik századi nőkben. Dorothea szerepe pedig elképzelhetetlen Bening természetes karizmája nélkül. (Takács Janka)
