Magazin

Tízből tíz: Charlize Theron legjobb alakításai

Charlize Theron Hollywood ügyeletes szőke szépségéből egy szempillantás alatt vált komoly, Oscar-díjas színésznővé, és a karrierútja még csak akkor kezdődött igazán, amelynek ezek a legjobb alakításai.

A vágy titokzatos tárgya. Kiégett háziasszony. Posztapokaliptikus forradalmár. Leszbikus sorozatgyilkos, harcos feminista és a mesebeli gonosz mostoha. A Netflixen megjelenő A halhatatlan gárda kapcsán újból fókuszba kerülő Charlize Theron pont ennek a sokféleségnek köszönheti hírnevét. Annak, hogy nem hagyja magát beskatulyázni egy típusba, hanem minden egyes szerepvállalásával kutatja az újat. Ezzel gyakran ki kell lépnie a komfortzónából, de bátorsága kevés kivételtől eltekintve kifizetődik.

Mad Max hét: Ahol a szépség véget ér, ott kezdődik a színészet? – Charlize Theron-portré

Íme, karrierjének tíz legjobb dobása!

 

10.   Hófehér és a vadász (Rupert Sanders, 2012)

Nők sokasága néz a tükörbe nap, mint nap, és teszi fel a jól ismert kérdést: ki a legszebb a vidéken? Az archetipikus történetet jól ismerjük a természetesség és a sötét varázslat párharcáról, a Grimm testvérek műve okkal kapta feldolgozások sorát már eddig is. Aktualitása állandó, hiszen alapjai az emberi természet mélyén gyökereznek. Rupert Sanders újragondolása, a Hófehér és a vadász, a részletesen kidolgozott látvány mögött a központi karakterek motivációinak alapjait kutatja.  A fekete sem úgy fekete, és a fehér sem úgy fehér, ha közelről vizsgáljuk.

A történet kezdetén Hófehér lassan nővé érik, Ravenna ereje fogy, amit csak a lány szívének elfogyasztása állíthat meg. A szimbolikus történet során a hangsúly a két főszereplő által bejárt pszichológiai útra került, szokatlan módon a főszerep ez alkalommal a gonosz mostoháé lett, akit egy hányatott gyerekkoráról is ismert szépségkirálynő játszik el. Charlize Theront, merész szerepválasztásainak köszönhetően, csak egy ideig zárhatták be a bajba került szépségek, és a romantikus hősnők instant szerepkörébe. Jól áll neki a sötét oldal ez alkalommal is, míg Kristen Stewart tulajdonképpen ismét az Alkonyatban megismert Bellát játssza, ám ezt is osztották rá. A mérleg nyelve a színészi játékot tekintve így a film első pillanatától Theron oldalára billen. (Mlinárik Mariann)

 

9.   Peter Sellers élete és halála (Stephen Hopkins, 2004) 

Az HBO tévéfilmje elsősorban Geoffrey Rush kaméleonszerű átalakulása miatt érdekes, a színész Golden Globe-díjat is kapott a szerepért, ugyanakkor a Peter Sellers feleségeit játszó Emily Watsont és Charlize Theront is jelölték a díjra, joggal. A Peter Sellers élete és halála a legismertebb filmek felelevenítése mellett a komikus excentrikus életvitelére, zsenialitására és kicsapongásaira koncentrál, ezek egyike pedig a Charlize Theron alakította Britt Ekland svéd színésznő, aki 10 nap ismeretség után lett a művész második felesége.

A turbulens, szenvedélyes és félőrült kapcsolatban az ekkoriban egyre elismertebbé váló Theron egyenrangú játszótársnak bizonyul Rush mellett: a színésznő képes súlyt adni a gyönyörű és bolond fiatal szőkeség szerepének, ami korántsem törvényszerű úgy, hogy ő maga is fiatal és gyönyörű. Felszabadult, öntudatos és bátor, így pedig a karaktere bőven többnek bizonyul Sellers életében egy néhány éves kalandnál. (Gyöngyösi Lilla)

 

8.   Megváltás (Guillermo Arriaga, 2008)

A mexikói Guillermo Arriaga, aki olyan műremekeket írt, mint a Bábel, a Korcs szerelmek, a 21 gramm, vagy a Melquiades Estrada három temetése, úgy döntött, rendezésbe fog. Ekkor készült el a 2008-as első filmje, a Megváltás, melyben szokásához híven, egymástól látszólag különálló, párhuzamos történeteket nézünk, melyek a játékidő végére egybefonódnak. Egy depressziós oregoni pincérnő (Charlize Theron), egy házasságtörő asszony (Kim Basinger) és annak váratlan halála után hátrahagyott lánya (Jennifer Lawrence) – vajon mi közük van egymáshoz?

A Megváltás egy lángoló lakókocsival, és a meztelenül búslakadó Charlize Theronnal kezdődik. A „Therongyos élet!” felkiáltás a film végéig érvényes, itt hosszú percekig kell facsarni a karaktereket, hogy valami kis boldogság is osztályrészük lehessen. Évtizedes elfojtás és sértettség feszélyezi a szereplőket, és nem igazán látszik a kiút káoszos helyzetükből.

Nehéz figurák ezek a nők, de a három Oscar-díjas színésznő kivétel nélkül megoldja a feladatot. A legkönnyebben ez Charlize Theronnak megy, akinél minden elismeréssel lehet azt állítani, hogy akár a kisujjából is képes kirázni ilyen megtört és öngyűlölő figurákat. A Megváltás Sylviája a magyar címben jelzett fellélegzésre vágyik, és ahogy szembenéz fájdalmas múltjával és hátrahagyott lányával, a néző szíve is megesik a meglehetősen kellemetlenül induló karakteren, aki bármilyen férfinak odaadja magát egy csöpp kedvességért. (Szécsényi Dániel)

 

7.   Atomszőke (David Leitch, 2017)

Charlize Theron már bőven levette a lábáról az akciófilmek szerelmeseit, amikor 2017-ben Lorraine Broughton titkosügynök bőrébe bújt, hogy újra elbűvölje – elsősorban férfi – rajongóit. Az Atomszőke egy, a hidegháború végén, a berlini fal leomlása körüli napokban játszódó képregényadaptáció, és bár dramaturgiája ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, ez nem igaz főhősére, aki az utóbbi idők James Bondjait simán kenterbe veri alakításával.

Charlize Theron az Atomszőke (Atomic Blonde) című filmben

Az MI6 szőke üdvöskéjeként Theron ugyanis nemcsak harcművészetével és fegyverforgató képességével döngöl földbe minden rosszfiút, hanem a film fondorlatos végkifejletében azt is bizonyítja, hogy kémként is mindenki felett áll. Emellett pedig mindent megvalósít, amit művelt angol körökben csak „eye candy” kifejezéssel illetnek: már az első jelenetben teljesen pucéran vodkázik egy fürdőkádban, dögös ruhákban és fehérneműkben pásztázza végig többször is a kamera, majd egy leszbikus szexjelenettel teszi fel a pontot arra a bizonyos i-re.

Mindeközben pedig ő marad a legkiszámíthatatlanabb, legpókerarcúbb, legvagányabb ügynök, akivel valaha találkoztunk. Minderre persze ráerősítenek az ütős zenék, a rendező kaszkadőr múltja, na meg az a bő tíz perces, látszólag vágás nélküli harcjelenet, melyben főhősnőnk változatos módon iktat ki egy egész csapat rosszfiút. Nikita, Salt ügynök és Lucy meg csak pislognak a sarokban. (Hancsók Barnabás)

 

6.   Pszichoanyu (Jason Reitman, 2018)

Az anyaságot szokás idealizálni, és talán csak egy szintén anya, mint Charlize Theron, érzi át igazán mekkora elvárások zuhannak rá arra, aki anyává vált. Ennek a szerepnek az ambivalens, néha csúf, néha vicces oldalát fedi fel a Pszichoanyu című Jason Reitman-film. Marlo, aki harmadik gyermekét várja, láthatóan csak árnyéka régi önmagának – talán már nem is emlékszik, milyen volt a gyerekei születése előtt. Amikor betoppan az életébe Tully (Mackenzie Davis), az energikus éjszakai bébiszitter, elkezdi felidézni milyen is volt fiatalnak lenni. A két nő kapcsolata a tapintatos beszélgetésektől az együtt bulizásig vezet, ami Theron és Mackenzie Davis közötti elemi kémia tesz izgalmassá.

A szerephez felszedett kilókat nem illik méltatni, mégis ez a testi változás egy anyánál egy sarkalatos pontja a korábbi énkép rombolódásának, így legitim a színésznő bevállalóssága. Igaz a filmnek talán az egyik leginkább elrontott jelenete, amikor egyik gyereke leönti vízzel Marlot, és ő lemondóan melltartóra vetkőzik, és meglátjuk teljességében a terhességek által megviselt testet. Sajnos ezt a jól megkomponált képet a mesterkélt „anya mitörtent a testeddel” kérdés a lánya szájából rettentő életidegenné teszi. Theron lelkileg is levetkőzik a film végére, amikor is valóban megértjük, hogy mennyire kicsavart és kizsigerelt anyukával állunk szemben, és az addig lejátszódó poénos, aranyos jelenetek fölé is bevonul a valóság súlyos felhője. (Márki Zsófia)

 

5.   Botrány (Jay Roach, 2019)

A Donald Trump-kampány körüli balhék árnyékában a FOX News vezérigazgatója, Roger Ailes egyre nagyobb vihart kavaró szexuális zaklatási botrányát feldolgozó filmet korunk néhány legtehetségesebb színésznői teszik naggyá. Közülük pedig kimagaslik a női és egyéb közjogi mozgalom élharcos amazonja, Charlize Theron.

Félreértés ne essék: Nicole Kidman és Margot Robbie maradéktalanul kitesznek magukért – utóbbi Theron-hoz hasonlóan Oscar-jelölést erő módon – de két dudás nem fér meg egy csárdában, nemhogy három. A színésznők karaktereiken keresztül három eltérő korcsoportot képviselnek. Robbie, mint a feltörekvő, minden áron a médiába vágyó ifjú harmincas, Kidman, mint a kiégett, a médiából elvágyó, öregedő ötvenes jelenik meg. Köztük pedig Theron falkavezérként teremt egységet a 40-es, félautonóm médiaszemélyiség, akiben még motoszkálnak a nagy célok, de tudja, nem abból fog megélni.

bombshell botrány

Theron minden pillanatban uralja a vásznat, ereje pedig nem abban rejlik, hogy a konkrét esetben ledominálja aktuális kolléganőjét. Bár tény, a szárnyait még a sikerek ellenére is csak próbalgató Robbie-val közös jeleneteiben, kristálytisztán körvonalazódik ki néz fel kire. Kisugárzása és kohéziós szerepe a film egyik legerősebb, liftes jelenetében érhető tetten, miközben ki-ki a saját sorsának emeletére tart, noha csak egyetlen szót mond: „Hölgyeim?”. Önbizalmat ébresztő, valójában tépelődő, sebzett riporternő karakterétől a kétségbeesett idősebb és fiatalabb kollegina ugyanazt várja el; magabiztos én- és közösségtudattal tárja fel ország-világ előtt a sebzettségét. Theron zsenije az, hogy ezt meg is teszi. (Gyenes Dániel)

 

4.   Kőkemény Minnesota (Niki Caro, 2005)

Charlize Theron hányattatott gyermekkoráról ritkán beszélünk, holott az életmű ismeretében cseppet sem lényegtelen. A dél-afrikai származású színésznőt 16 évesen súlyos trauma érte: konkrétan végignézte, ahogy édesanyja önvédelemből agyonlövi a családon belüli erőszak bűnébe eső, alkoholista édesapját. Minden bizonnyal e tragédiából is sokat merített a Kőkemény Minnesota főszereplőjének megformálásához.

Josey Ames kamaszkorában nemi, feleségként családon belüli erőszak áldozata lett, két gyerekével mégis megpróbál zöld ágra vergődni. Egy minnesotai bányában talál jól fizető állást, így egyike lesz a térség azon nőinek, akik az 1980-as években elsőként kezdtek dolgozni a kemény fizikai munkát megkövetelő iparágban. Férfi kollégáik azonban helytelenül kezelték jelenlétüket: megvetéssel, gonosz tréfák sokaságával fordultak női munkatársaik felé, de a bántalmazástól sem riadtak vissza. Josey Ames ezért beperelte az élhetetlen munkakörnyezetet biztosító, a szexuális zaklatásokat eltusoló bányavállalatot.

Josey Ames szépségétől megfosztott, erős női karaktere egy klasszikus, Akadémia-kompatibilis főszerepnek bizonyult. A tárgyalótermi munkásdráma kellő mennyiségű összeomlást, fájdalmas vallomást és példaértékű talpra állást kínált fel ahhoz, hogy Charlize Theron egy Oscar-jelöléssel gazdagodjon. Ugyanakkor nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy a 2005-ös Kőkemény Minnesota nem megfelelő időzítéssel készült. A #metoo mozgalom idején a hímsovinizmus és a szexuális zaklatás ellen felszólaló, nő (Niki Caro) által rendezett alkotásként a mennybe mehetett volna. Így viszont a feledés homályába veszett, holott már jóval a Weinstein-bomba robbanása előtt az intézményesült szexuális zaklatás ellen emelt szót. De legalább biztosította, hogy Charlize Theron a női egyenjogúságért vívott küzdelem egyik élharcosa legyen. (Kiss Tamás)

 

3.   Pszichoszingli (Jason Reitman, 2011)

A középiskolában népszerűtlen gyerekek egyetlen vigasza, hogy az elérhetetlen, gyönyörű, menő és őket lenéző osztálytársaik most élik virágkorukat, ballagás után lejtmenetbe kapcsol majd az életük. Ezt a nem teljesen alaptalan sztereotípiát testesíti meg Charlize Theron a 2011-es Pszichoszingliben (Young Adult), melynek szexista magyar címét valószínűleg nem értékelné a forgatókönyvet író Oscar-díjas Diablo Cody (Juno, Ördög bújt beléd). Ugyanis bár a drámát és komédiát mixelő független film valóban élcelődik a bálkirálynőből bukott ponyvaíróvá váló antihősnőn, aki hirtelen felindulásból megpróbálja visszacsábítani kisgyermekes családapává váló gimis szerelmét, a film pont attól lesz maradandó, hogy idővel lerántja a leplet az „őrült ex” tragédiájáról, emberivé téve őt.

A koncepció működéséhez elengedhetetlen Theron zseniális alakítása. Egy olyan romokban lévő, nárcisztikus karaktert formál meg, aki miközben a világ legszerencsésebb nőjének és legjobb partijának próbálja beállítani magát, pár kitépett hajszálnyira van a teljes idegösszeomlástól. Kevésbé profi színésznőknek valószínűleg nem sikerült volna eltalálniuk a tökéletes egyensúlyt a komikus túlzás és a drámai hitelesség között, de Theron mindvégig pontosan tudja, mit játszik: minden mozdulatából és pillantásából süt, hogy érti ezt a cseppet sem egyszerű karaktert.

Tipikusan olyan film, amiről el lehet mondani, hogy a főszereplő viszi el a hátán, akin néha nevetünk, ugyanakkor könnyű azonosulni a megrekedtségével és boldogtalanságával. (Rácz Viktória)

 

2.   Mad Max: A harag útja (George Miller, 2015)

A 2010-es évek egyik legjobb filmjében Charlize Theron egymaga megsemmisíti a korábbi Mad Max-filmek (és zsánerbeli társaik) férfiközpontúságát és Imperator Furiosát alakítva olyan főhőst teremt, akihez csak Sigourney Weaver Ellen Ripley-je fogható. Furiosa félelmetes hadvezér egy posztapokaliptikus sivatagban, ám képes szembe fordulni saját oldalának igazságtalanságával mások megmentéséért; és képes szembe fordulni saját magával is, túllépni mélyről fakadó bizalmatlanságán – mindezt félelmetes színészi játékkal.

Theron tökéletes egyensúlyban van a látszólagos főszereplővel, a Tom Hardy alakította Max-szel. A rendező George Miller úgy írta le őket: Theron a hős, Hardy az antihős. És hiába Hardy-é a címszerep, Charlize Theron alakításának elementáris ereje mégis főszereplővé teszi őt a másik karakter filmjében, sőt hivatkozási ponttá egy egész zsáner számára: a női pozitív pólussá.

A karakter (mára ikonikus) megjelenése ráadásul Theron ötlete volt. Eredetileg egy sokkal nőiesebb, éteribb, hosszú hajú, afrikai szimbólumokkal díszített jelenséget álmodtak meg Furiosaként. Theron beszélte rá Millert a praktikus, kemény, csaknem kopasz, csöppet sem (és mégis roppantul) feminin végső karakterre. Szegény attól még utálta leforgatni a filmet.

A különböző színészjellemek okozta feszültség közte és Hardy között sose múlt el; és mivel a film egésze csak Miller rendezői agyában létezett, a színészek gyakran azt sem tudták, mit művelnek egyáltalán a vászon előtt. A rémes forgatásból harag lett; a harag gyönyörűen látszik a vásznon; és merem állítani, hogy Hardy és Theron kölcsönös utálata a film kezdetén hitelesebben sugárzik, mint későbbi megbékélésük. Furiosa dühe átlengi a filmet és erősebb hajtóerejének bizonyul, mint amilyen a benzin és a tűz és a háború. (Havasmezői Gergely)

 

1.   A rém (Patty Jenkins, 2003)

Nyugodtan nevezhetjük tendenciának, hogy valós személy megformálásával könnyebb Oscar-díjat nyerni. Gyakran megtörténik – mint ahogyan történt Charlize Theronnal is –, és ugyanilyen gyakran érkeznek a kritikus megjegyzések, hogy utánozni könnyebb valakit, mint felépíteni egy önálló karaktert. Néha azonban csak elismerő bólintás kíséri a díjat, mint például a prostituált gyilkossá átlényegülő Theron esetében. Ebben egyrészt benne van, hogy Aileen Wuornos közel sem nevezhető közismert személynek, másrészt Theron esetében tényleg nem a plusz kilók, és még csak nem is a maszkmesterek végezték a munka oroszlánrészét.

Charlize Theron

A testi átlényegülés mellett, ami Hollywood szöszi szendéjéből egy csapásra csinált „white trash, butch leszbikust”, Theron tökéletes érzékkel emelte ki a nő tragédiájának lelki oldalát, ügyesen egyensúlyozva a szánalom és a felelősség, valamint a társadalmi és a személyes hibák közti vékonyka határvonalán. Theron, akár egy „redneck Édes Anna”, nem elfogadtatni akarja antihősnőjét, hanem megértetni – úgy, hogy annak eszköztára erősen korlátozott. Ez az alakítás legnagyobb bravúrja, amivel a maga bárdolatlan eszközeivel, a maga egyszerűségében tud átadni valamit, ami sokkal nagyobb, sokkal bonyolultabb, mint Aileen Wuornos. (Németh Barna)

Avatar

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya