Egy igazi angol úr, egy sármos Oscar-díjas – vagyis Colin Firth, akit Jane Austen örökbecsűje tett naggyá, és aki felül tudott emelkedni ezen.
1995-ben a BBC bemutatta a legújabb Jane Austen-adaptációját, a Büszkeség és balítéletet, ami örökre megváltoztatta az akkor 35 éves Colin Firth életét. Mr Darcy pillanatok alatt ikonná vált, Firth-ből pedig Mr. Darcy lett. Ez a szerep hosszú évekre meghatározta a karrierjét, újra meg újra el kellett játszania kvázi ugyanazt a karaktert, de
Firth nem hagyta magát, ezért ma Mr. Darcy-nak már ezer arca van.
Most éppen egy másik legendás irodalmi mű filmváltozatában láthatjuk majd, A titkos kertben. Ennek kapcsán szedtük össze a színész legjobb alakításait.
10. Valmont (Milos Forman, 1989)
A Veszedelmes viszonyok című levélregényt számos változatban gondolták eddig is újra, és kétségem sincs afelől, hogy a sorozat számos művel bővül majd a jövőben is. Choderlos de Laclos manipuláció által meghatározott világában a szereplők örvénylenek egymás körül. Az alap kommunikációs forma a manipuláció. A legfontosabb kérdés pedig a párkapcsolat.
Milos Forman 1989-es újragondolásában a fiatal Colin Firth alakítja a szemtelenül mosolygó központi szereplőt, Vicomte de Valmontot, akinek életének középpontjában a jó hangulat terjesztése és a nők bolondítása áll. Neki addig kell egy nő, amíg meg nem kapja. Ami rendszerint, néhány elmés megjegyzés és megfelelően megválasztott csokor virág után meg is történik. Tudja, mi kell a nőknek, akik hiába vannak tisztában természetével, nem tudnak ellenállni neki.
Colin Firth ideális választás volt az egyszerre nyílt, kedves, ám titokzatos és sokszor önző főnemes szerepére, akinél sosem lehet tudni, hogy mikor mond igazat, de ezt ebben a világban nem is várja el tőle senki. Miközben a vászon néha valóban felizzik az erotikától, Firth megformálásában Valmont egyszerre mestere a viselkedési szabályoknak, és veszi könnyed eleganciával semmibe azokat, olyan emberként, aki tudja, hogyan kell úgy megszegni a szabályokat, hogy mégis ő legyen a legszerethetőbb alakja a filmnek. Talán éppen azért, mert a többi szereplővel ellentétben sok helyzetben hallgat az érzelmeire, ami ebben a világában sokak vesztét okozta már. Pontosan tudja ezt a környezete is. Könnyeden sétál vizesen vagy kócos hajjal egy kastély folyosóin, de valahogy neki még ez is jól áll. Úgy éri el a céljait ebben a világban, ahogy más senki. (Mlinárik Mariann)
9. Leány gyöngy fülbevalóval (Peter Webber, 2003)
Colin Firth sokak szemében a mindig elegáns, sármos és jó modorú karakterek állandó megformálója, aki tisztességes játékkal, és esetlegesen egy kis bájos bénázással nyeri el választottjai szívét. Holott a színész megannyi egyéb műfajban is bizonyította már, hogy antagonistaként is helyt tud állni, ha kell. Az egyik legjelentősebb holland festő, Johannes Vermeer filmvászonra ültetésekor pedig valahol a két féle Firth között kellett egyensúlyt találnia, úgy, hogy komoly életrajzi filmről lévén szó a kiskaput nyújtó humorhoz sem fordulhatott a színész. Ő azonban nem csak, hogy hitelesen adta át Vermeer kettős gondolatait és érzéseit a Scarlett Johansson alakította Griet iránt, de első megjelenésétől ránehezedett a filmre; jelenlétét akkor is érezzük – ahogy a filmben a család is a festőjét –, amikor maga a figura nincs képernyőn.
Firth alapvetően nem szimpatikus a filmben, ugyanakkor a teljesen ellenszenvestől is távol áll. Tény és való, hogy a kettő állandó megközelítése adja játékának erejét, ami kiegészül egy-egy feloldó gesztussal. Amikor úgy érezzük, egyértelműen a lány szépsége vonzza, akkor felkéri őt festéket keverni, hogy aztán mégis majdnem megfogja a kezét. És állandóan tartani magadat a jófiú-rosszfiú közti halvány határhoz talán az egyik legnehezebb színészi folyamat, hiszen nem segít ki az extrém és az egyértelmű.
A színész hozza a meg nem értett festőt, aki végre talált valakit, aki igazán látja a műveit, ugyanakkor erősen érezzük vonzódását a modell iránt. Egyszerre udvarias és akaratos, hol megvédi, hol magára hagyja a lányt. Hol egy határozott ház ura, hol pedig egy gyenge és gyáva férj, akit a felesége irányít. Az egyik pillanatban csodáljuk, majd szánjuk, majd megvetjük, hogy aztán megint többre tartsuk egy-egy gesztusa után. És itt tényleg olykor nüansznyi változásokról van szó, egy kéztartásról, egy suta pillanatról. Colin Firth mindig is képes volt az árnyalt karakterformázásra, és arra, hogy ha szerepe teret enged neki, megmutasson valami emberit az általa játszott alakokból: vessen az jó vagy rossz fényt rájuk. (Kajdi Júlia)
8. Mamma Mia! (Phyllida Lloyd, 2008)
Colin Firth pályája tele van emlékezetes karakterekkel és díjnyertes alakításokkal – a színész mégis a Mamma Mia!-t jelölte meg az egyik kedvenc élményének egy 2017-es interjúban. Nem nehéz megérteni, miért. Összejött egy csomó nagy név és az ABBA slágerjeire felhúzott filmben egyszerűen csak jól érezték magukat, ez szinte minden képkockán átsüt.
Firthnek ez volt az első útja a musicalek világába, amihez persze a hangját is használnia kellett – örült is, hogy egy kevésbé megerőltető számot kapott az Our Last Summer képében. A Mamma Mia! Harry Brightja nincs messze a közkedvelt firth-i szerepektől: a visszafogott, zárkózott figura a romantikus, görög szigetvilágban feloldódik és magára talál. Ezúttal azonban nem a szerelmen, hanem az atyai szereteten van a hangsúly – a lányán és a játékidőn Pierce Brosnannel és Stellan Skarsgårddal osztozik. Remek a kémia négyük között, meg persze Meryl Streeppel is van néhány kedves jelenete Firthnek.
Habár sok nő valószínűleg szívesen hallaná Colin Firthtől, hogy „ő az első és utolsó nő, akit valaha szeretni fog”, a Mamma Mia!-ban ez a kijelentés más értelmet nyer. Ebben az alkotásban messze nem hangsúlyos úgy, mint az Egy egyedülálló férfiben, de Colin Firth már itt is homoszexuális férfit alakít. Noha ebben a könnyed kalandban ez jelentős szerepet nem kap, a színész finom játékának hála végig jelen van – és mivel a Mamma Mia! világa kizárólag napfénnyel és zenével van tele, Harry osztályrésze is boldogság lesz a végén. (Vida László)
7. Az igazság fogságában (Atom Egoyan, 2005)
Színészünk sokszor játszik tiszta figurákat, akiket kedvel a közvélemény, akiknek a modora kifinomult, stílusa elegáns. Colin Firth nagyon sokszor kapja meg ezeket a szerepeket, ám nem fordul elő sokszor, hogy ez a karaktertípus csak látszat, és ami a színfalak mögött található, az egy romlott, nyomorúságos és veszélyes alak. Atom Egoyan 2005-ös filmjében Colin Firth és Kevin Bacon játszanak olyan sztárnak számító előadóművészeket, akik az ’50-es évek Amerikájában járták az országot és szerveztek jótékonysági eseményeket. Ami azonban valójában zajlott, az egy dekadens, drogoktól és prostiktól teli kifacsart élet volt, melyet egy rejtélyes haláleset tört derékba.
A történetet az Alison Lohman által alakított újságíró szemszögén keresztül látjuk, aki 15 évvel az incidens után igyekszik összerakni a kirakós darabjait. Így ismerjük meg a két egykori csillagot, akik már csak árnyékuk önmaguknak. Különösen Colin Firth, a Los Angeles-i villában magányosan tengődő antiszociális vén kéjenc. Első látásra egy talpig úriember, de hamar kivillantja farkasfogát, zsarol és manipulál, ha pedig kijátsszák ellene a kártyákat, támad. Ennek ellenére Firth nem egy egybites erőszakos karaktert kreált, Vince Collins személye inkább sajnálatra érdemes. A férfi, aki a Kevin Bacon játszotta szélvészre emlékeztető partnerét képes volt a földön tartani, stabil pont nélkül önnön szorongásaiba zuhant. (Szécsényi Dániel)
6. Kingsman: A titkos szolgálat (Matthew Vaughn, 2014)
Colin Firth-t sokfajta szerepben láttuk és tudtuk elképzelni az évek során, egyedül egy műfaj képezett kivételt: az akciófilm. De ahogy az Elrabolva is képes volt egy teljesen új irányba vinni Liam Neeson karrierjét, úgy mutatta meg Firth egy teljesen új oldalát Matthew Vaughn szemtelenül laza, véres és emlékezetes képregény-adaptációja. Csak a megfelelő rendező és alapanyag kell hozzá, és egy ilyen gentleman is képes legalább olyan látványosan és brutálisan aprítani a rosszakat, mint a 80-as évek legnagyobbjai.
A Kingsman stílusosságát pontosan ez adja meg: az angolos elegancia és a profán kegyetlenség pengeélen táncoló, mégis sikeres ötvözete, amiben kulcsszerepet játszik Firth Harry Hart-ja, aki egyszerre játssza a bölcs, mindent tudó mentorszerepet a főhős Taron Egertonnak, mégis érezteti, hogy nem érdemes ujjat húzni. Amikor pedig mégis kenyértörésre kerül a sor, az az előző évtized egyik legkiválóbb akciószekveciájába torkollik, amiben Firth korát meghazudtoló fizikai teljesítményt mutat be. A régebbi idők hőse és képviselője, aki viszont még a mostani korban is megállja helyét. (Szabó Kristóf)
5. Igazából szerelem (Richard Curtis, 2003)
Colin Firth a Büszkeség és balítélettel írta be magát romantikus hősként a popkulturális emlékezetbe, de természetesen nem Jane Austen Darcy-ja az egyetlen ikonikus karaktere, ami vágyakozó sóhajokat vált ki a női nézőkből. A Bridget Jones naplójában újra gazdag introvertáltként hódított, Richard Curtis kultikus Igazából szerelem-jében pedig megmutatta egy másik erősségét: senki nem tud olyan ellenállhatatlanul játszani egy balféket, mint ő. Minden idők egyik legnépszerűbb romantikus vígjátékában Firth a Jamie nevű írót alakítja, akit eléggé megvisel, hogy felesége megcsalta a saját bátyjával, ezért a francia vidéki házában próbálja kiheverni a traumát. Bár a portugál házvezetőnője, Aurélia egy szót sem beszél angolul, a nyelvi korlátok nem állhatnak a fokozatosan kibontakozó szerelmük útjába.
Az Igazából szerelem megnézése nem azért kötelező karácsonyi program csaknem két évtized eltelte után is, mert annyira hitelesen ábrázolná az emberi kapcsolatokat. Ahhoz, hogy ne zökkentsék ki a nézőt az olyan valószínűtlenségek, minthogy Jamie és Aurélia egymás értése nélkül is állandóan ugyanarra gondolnak és ugyanarról beszélnek, illetve, hogy rögtön össze akarnak házasodni, mikor körülbelül csak 100-100 szót beszélnek a másik nyelvén, szükség van Firth végtelen szerethetőségére. Tévedés, hogy a jóképűség automatikus jó romkom-színésszé tesz valakit, és bár maga Firth is főként olyan komolyabb drámákért kapott szakmai elismerést, mint az Egy egyedülálló férfi és A király beszéde, nem alábecsülendő a képessége, hogy úgy tud nézni a választottjára, mintha nem létezne senki más a világon. (Rácz Viktória)
4. Bridget Jones naplója (Sharon Maguire, 2001)
Bár a Büszkeség és balítélet Mr. Darcy-ja mindig is a világirodalom egyik legkörülrajongottabb férfi alakja volt, mégis Colin Firth tette ikonikussá. Olyannyira, hogy Helen Fielding a BBC sorozatából inspirálódva írta meg a Bridget Jones naplóját, melyben Mark Darcy szerepére kétségkívül az karaktert ihlető színész volt a kézenfekvő választás. Ám Firth kezdetben nem akarta elvállalni a munkát: úgy érezte, nem tud az 1995-ben mutatott folyton morgolódó, titokban érzelmes férfihoz többet hozzátenni.
Azonban nagyon tévedett: Mark Darcy szenvedélyesebb, határozottabb, de egyben komikusabb is lett Fitzwilliamnél. Senki nem tud olyan rezignált arckifejezéssel rénszarvasos pulcsit viselni, vagy úgy megcsókolni egy fehérneműben fagyoskodó nőt a hóesésben, mint Colin Firth. (Nem véletlenül kapta ő és Renée Zellweger a jelenetért a legjobb csók díját az MTV Movie Awardson.) Az érzelmeit egy-egy pillantással eláruló színészi játékát ugyan a Büszkeség és balítélet során fejlesztette ki, de a Bridget Jones naplójában pörgette a maximumra – így csak egy nézéssel képes volt ítéletet mondani Bridgetről, hogy aztán egy másik pillanatban már szerelmes tekintettel sóvárogjon után. Miközben Mark egész lényét áthatja a Colin Firth-ből sugárzó önirónia. Ha ilyen egy 21. századi Mr. Darcy, akkor azt hiszem, sokan szeretnének Bridget Jonesok lenni. (Rakita Vivien)
3. A király beszéde (Tom Hooper, 2010)
A 2010-es történelmi drámában Colin Firth VI. György angol királyt alakítja, aki rémes dadogása miatt alkalmatlannak tartotta magát arra, hogy uralkodó legyen. De Lionel Logue beszédterapeuta segítségével legyőzte félelmeit, és a 2. világháborúban számos rádiós beszéddel buzdította országa népét, és tartotta bennük a lelket. Firth és a Logue-ot alakító Geoffrey Rush párosa az utóbbi évtizedek egyik legjobb együttműködése, amelyet nagyban befolyásol Firth karót nyelt stílusa mögül kikacsintó humora. Kicsit olyan, mint Bridget Jones Mark Darcyja, aki amellett, hogy a Brit Birodalom elöljárója, ennek megfelelően zokon veszi, ha valami pórnép Bertie-nek szólítja, úgy mesél el a kislányainak (Margaretnek és a későbbi II. Erzsébet királynőnek) egy eltévedt pingvinről, mintha valami brit szitkomból lépett volna elő.
Végig ez a kettősség jellemzi Tom Hooper filmjének stílusát és hangulatát, és Firth briliáns módon hozza a karaktert, ami természetesen Oscart ért neki, amellyel mintegy be is teljesítette amúgy is gazdag és fényes pályafutását. Úgy mutatja meg egy uralkodó gyötrődését, amiről az jut az ember eszébe, hogy ez lenne a legutolsó, amit csinálna életében. És nem csak a dadogása miatt. Az elnyomott kisgyerek, a kigúnyolt fiatal, a nyugalomra vágyó felnőtt küzd a tenni akarással, a törekvéssel és azzal a súllyal, hogy mint elöljáró, Györgynek hallatnia szabad és kell a hangját az olyan vészterhes időkben, mint a közelgő világháború.
Először egyébként Paul Bettanyt, illetve Hugh Grantet akarták megnyerni a szerepre, de ezt a zakót kétségtelenül Colin Firth-re szabták, és ő úgy pompázott benne, ahogy az meg volt írva. Olyan kevés eszközzel, amennyivel csak lehet, mégis gondolatébresztőbben, mint ahogy az ember várná egy sótlannak tűnő karaktertől. Firth igazán érdekessé és emberivé tette VI. György királyt, és nem a dadogással, hanem a gondolattal és élettel, amivel megtöltötte. (Moldován Tünde)
2. Egy egyedülálló férfi (Tom Ford, 2009)
Colin Firth, bár tehetséges színész, mégis elsősorban szépségideál – az ő skatulyája az értelmiségi-bölcsész szépség. Erre játszott rá az Igazából szerelem és a Bridget Jones naplója is. És ebből a melegtársadalom is kikérte a részét. Az Egy egyedülálló férfiban a brit színész egy homoszexuális angolprofesszort alakít, aki elveszíti élete szerelmét egy autóbalesetben. A divattervezőként befutott rendező, Tom Ford szándékosan választotta ki őt a szerepre, és helyezte a számára legmegfelelőbb közegbe. Hiszen filmje így polgárpukkasztásban ott folytatja, ahol a 2005-ös Túl a barátságon abbahagyta.
Természetesen az Egy egyedülálló férfi a fricska nélkül is élvezetes alkotás, de értékei leginkább a gyönyörű képekben, a makulátlan jelmezekben és a pontosan elhelyezett díszletekben nyilvánul meg. Colin Firth figuráját Tom Ford tökéletesre tervezte, és ebben a színész felsőteste legalább olyan fontos hangsúlyt kap, mint inge, nyakkendője, szemüvege és cipője. A színek, fények és zenék lehámozásával azonban csak egy melodramatikus történetet kapunk egy szerelmét elvesztő férfiról, aki egy fiatal szépség révén újra megtalálja a reményt.
Az Egy egyedülálló férfi két területen fejtett ki maradandó hatást. Egyrészt a melegfilm zsánerében fontos előrelépés volt. A középpontban itt már nem a külső társadalom reakciója áll, vagyis az elnyomás, a kirekesztés és az atrocitás. A főhőst ugyan érik kellemetlen élmények melegsége miatt, összességében a film tétje mégis az elmúlás, az ezzel való szembesülés és a továbblépés – ezt fejti ki később sokkal mélyebben Luca Guadagnino a Szólíts a neveden című filmben (vegyük észre: ott is egy férfiideál, Armie Hammer játssza az egyik főhőst!).
Másrészt pedig Colin Firth pályáján volt fontos mérföldkő. Ugyanis ez a film hozta el a brit színész számára az első Oscar-jelölést – Firth itt bizonyította be, hogy valóban tehetséges színész. Az Egy egyedülálló férfi alapozta meg azt az Oscar-díjat, amelyet végül egy évvel később A király beszédéért zsebelt be. (Tóth Nándor Tamás)
1. Büszkeség és balítélet (Simon Langton, 1995)
Hiába az Oscar-díj, a Golden Globe, más díjak tucatjai, a világ női népességének nagy százaléka egyetlen képpel emlékszik majd örökre Colin Firthre: amikor csuromvizesen kimászott a tóból Mr. Darcy Pemberley-i birtokán. A jelenetre a brit televíziós történelem legfeledhetetlenebb pillanatainak egyikeként utalnak a mai napig, a korabeli újságírók pedig előszeretettel viccelődtek az ennek kapcsán kialakult Darcy-lázon.
A BBC 6 részes minisorozata, a Büszkeség és balítélet nemcsak az angol romantikusok, vagy az adaptációk kedvelőinek kedvence, gyakorlatilag megkerülhetetlen alapmű, mely messze túlnyúlik a Jane Austen-rajongók látókörén.
A Büszkeség és balítélet – melyben a csodás, alakításáért Emmy-díjjal jutalmazott Jennifer Ehle-vel tündököl együtt – Colin Firth karrierjének legfontosabb ugródeszkája volt. A színész szép íven hozza a merev büszkeségéből a szerelem által szépen lassan felengedő Fitzwilliam Darcyt, aki kezdetben még egy táncra felkérni is alantasnak tartja későbbi feleségét. John O’Connor a New York Times-nak írt kritikájában tökéletesen jellemzi a színész alakítását: „briliánsan elkapta Mr. Darcy sznob büszkeségét, ahogyan intenzív tekintetével kifejezésre juttatja: akarata ellenére szerelembe esett”. Lehet, hogy még sok emlékezetes pillanattal ajándékoz meg majd minket Colin Firth karrierje során, de ezt a pillantást sosem fogjuk elfeledni. (Molnár Kata Orsolya)
