Magazin

Tízből tíz: Denzel Washington legjobb alakításai

Sok-sok éve tudjuk, hogy ha Denzel Washington filmben szerepel, kiég körülötte a celluloid és nem tudunk másra figyelni, csak rá. Rengeteg alkalommal nyűgözött le minket, 10 különleges dobásának kifejtésével tisztelgünk előtte.

Vannak színészek, akiknél olykor kisiklik a pályájuk, bevállalnak egy-két gyengébb produkciót, ahol még rosszul is alakítanak. És van Denzel Washington, aki már évtizedek óta lehengerlő profizmussal tolja karrierjét a mi legnagyobb örömünkre. Temérdek blockbuster, szerzői film, életrajzi dráma, akciófilm kamatozott már tehetségéből. Az A-kategóriás sztárok közül is kiemelkedik, emellett pedig korunk leginkább nagyra tartott fekete színésze, aki az utóbbi időben már rendezőként is tevékenykedik.

A The Little Things című érkező krimifilmje kapcsán döntöttünk amellett, hogy átnézzük a 66 éves Washington pályáját, és megpróbáljuk összeállítani a 10 kedvenc alakításunkat tőle. Így sikerült.

 

10.   Sok hűhó semmiért (Kenneth Branagh, 1993)

Noha Kenneth Branagh számos Shakespeare-adaptációval a hóna alatt vészelte át az elmúlt néhány évtizedet, szerintem sosem sikerült tetőznie a közel 30 éve megjelent Sok hűhő semmiértet. A film hangulata, a helyszín, a kosztümök és persze a parádés szereposztás hibátlan feldolgozássá teszik a művet. A számtalan sztár közül is kiemelkedik ugyanakkor Denzel Washington. Persze a film krémjét Emma Thompson és Kenneth Branagh duója adja, Washington Don Pedro alakítása éppen azért kiemelkedően jó, mert helyén kezeli a karakter szerepét és súlyát. A harcból hazatérő lord, aki katonáival megszáll régi barátjánál végtelen nyugalommal és előkelőséggel bír az egész filmen át.

Much Ado About Nothing (1993)

Nem könnyű úgy tiszteletre méltónak lenni, hogy a figura közben ne váljon pöffeszkedővé vagy lenézővé. Ahogy végtelen nyugalmat és tartást is nehéz úgy árasztani, hogy a színészi játék ne forduljon unalmasba vagy szürkébe. Washington hibátlanul ragadja meg a karakter komplexitását, aki keménykezű, ha kell, mégis egyszerre játékos és humoros, ha arról van szó. Végül is, az ő fejéből pattan ki az ötlet, hogy hogyan is gabalyítsák össze Beatrice és Benedek párosát. Talán a legjobban pont Shakespeare szavai írják le Don Pedrót és az őt megformáló Washingtont is. Amikor a férfi felajánlja magát Beatrice-nek, a nő egyszerűen annyit mond, hogy „Fenséged drága volna mindennapi használatra”. Mi is valami hasonlót érzünk, ahogy a színész játékát figyeljük a filmben. (Kajdi Júlia)

 

9.    Amerikai gengszter (Ridley Scott, 2007)

Aki elgondolkodott volna azon, hogy vajon milyen lenne, ha az általában pozitív jellemű, egyenesen gáláns hősöket játszó Washington átállna a rossz oldalra, két film ad rá tökéletes választ: a Kiképzés és az Amerikai gengszter. Csak míg Antoine Fuqua akcióthrillerében igazi, pokolból jött gonosztevő, addig Ridley Scott epikus ívű bűndrámájában egy jóval rétegeltebb karaktert formál meg, egy klasszikus, karizmatikus antihőst, akinek tetteivel nem értünk egyet, de megértjük mi motiválja, mi az, ami miatt annyi ember mögé áll és támogatja. Ami bukását, csak még drámaibbá formálja.

amerikai gengszter denzel washington

Frank Lucast környezete formálta azzá, amivéve vált. A szegregáció, a bűnben való élet tette őt a harlemi maffia jobbkezévé, majd annak vaskezű uralkodójává. Határtalan ambíciója és bátorsága (Vietnámból csempészett tiszta heroinnal mossa le vetélytársait) emeli ki a sorból, egyenesen a politikai-gazdasági elit közelébe. Ahonnan szinte törvényszerű az összeütközés a karhatalommal, a riválisokkal. A csúcson senki se maradhat örökké, bármennyire pénzt, fegyvert, paripát öl belé. Scott lendületes rendezése, Steven Zaillian kiváló forgatókönyve, a márkáns képi világ és a remeklő mellékszereplők mind-mind tökéletes asszisztációk Denzel elképesztően karizmatikus alakításához. Ő a nagy fogaskerék, ami összetartja és mozgatj a film egészét, Washington pedig egy percre se törik meg a feladat súlya alatt, karrierjének egyik legemlékezetesebb és legdominánsabb performanszát nyújtva.

Egy személyben profi üzletember, helyi legenda, szerető férj és apa, valamint kíméletlen zsarnok, aki mindent eltapos, ami útjába kerül. De ha szembejönne velünk az utcán, egyetlen megnyerő mosoly után kezet ráznánk vele. (Szabó Kristóf)

 

8.   A jogdoktor (Dan Gilroy, 2017)

Ha egy színész az autizmus spektrumán lévő személyt alakít, különösen vigyáznia kell. Nem csak a 2008-as Trópusi viharban elhangzott prosztó, de örökbecsű mondás miatt: fontos, hogy megfelelő arányérzéket tartson és kellően ízléses ábrázolással mutasson be egy átlagostól eltérő jelleget. Denzel Washington, mivel nagykaliberű, A-kategóriás hollywoodi sztár, sokszor érezhetjük vele kapcsolatban, hogy már akkora neve van, hogy képtelen eltűnni kisebb, személyesebb darabokban. Erre a feltevésre azonban sokadik cáfolat a 2017-ben megjelent A jogdoktor, ahol Roman J. Israel ügyvéd szerepével olvad egybe.

Roman J. Israel, Esq. Review | Movie - Empire

Az Asperger-szindrómás jogtanácsos karaktere talán a legtörékenyebb Washington-szerep, amit a színész valaha eljátszhatott, de konfliktusos jellege továbbra is megmaradt. A karakter jellegéből adódóan merev és pragmatikus Roman az igazságszolgáltatás csiki-csukizó rendszerével egyáltalán nem kompatibilis, ezért bármit megtesz, hogy az igazságosság jegyében cselekedhessen. Ez pedig azt is jelenti, hogy néha túl kell lépnie a hatáskörén, mondván, ha a szabály nem szolgálja az embert, rossz a szabály.

A különc figura az egész szisztémával áll szemben, szinte biztos a kudarc. Denzel érzékletesen, humortól, drámától és könnyektől nem mentesen ágyaz meg ennek a tragédiának. (Szécsényi Dániel)

 

7.   Kerítések (Denzel Washington, 2016)

A Pulitzer-díjas August Wilson 1985-ös színpadi drámáját, a Kerítéseket sokan szerették volna megfilmesíteni már 2016 előtt is, de az író ragaszkodott ahhoz, hogy egy afroamerikai rendező készítse el a filmet. Hosszas győzködés után végül Denzel Washington kapta meg a lehetőséget, ezt azonban már Wilson nem láthatta: 2005-ben a drámaíró eltávozott az élők sorából. A különleges kötődés azonban máig megmaradt a két alkotó között. Washington élete új küldetésének tekinti, hogy az életműből minél több színdarab kapjon szélesvásznú adaptációt. Most tart a másodiknál: a Ma Rainey’s Black Bottomot, melynél producer, tavaly mutatták be Amerikában.

Film Review — Fences. Acclaimed actor Denzel Washington takes… | by Axandre Lemours | Medium

Az irodalmi örökség és az író iránti tisztelet a Kerítések minden képkockáján érződik, és sajátos módon egyaránt válik a film legnagyobb előnyévé és kibontakozásának legnagyobb korlátjává. A történet például önmagában is számtalan, szinte kézzelfogható színházi elemmel bír, például az egész játékidő egy kertes ház hátsó kertjében játszódik. De a térbeli behatároláson túl is érezhetőek a színpadi hatások: az egész dramaturgiai ív váza is idézi a hagyományos drámákat. A családi viszonyok szerkezete, a konfliktusok, a bűn és bűnhődés témája egyaránt a nagy klasszikusokat eleveníti fel. A befogadói oldalon ezek olyan formában csapódnak le, hogy a közönség magával ragadó alakításokat, remek párbeszédeket és rendkívül súlyos emberi vívódásokat lát, de maga a látvány és a megvalósítás szinte minden filmes eszközt nélkülöz.

Denzel Washington harmadik rendezése tehát egyszerre egy bravúros film, mégis könnyen hagyhat hiányérzetet maga után. De haragudni is nagyon nehéz a Kerítésekre, részben az alkotó iránti mély tisztelet, részben pedig az eredeti darab erényei miatt. Washington tehát inkább profi, mint karakteres rendezőként vezeti filmjét, és kiemeli azt, amihez óriási színészi tapasztalata folytán nagyon is ért: a kollégái vezetéséhez (Viola Davis Oscar-díjat kapott a feleség megformálásáért), a párbeszédek erős kidomborításához, valamint saját karakterének hatásos felépítéséhez. (Tóth Nándor Tamás)

 

6.   Az 54. hadtest (Edward Zwick, 1989)

Sokat lehetne vitatkozni, hogy az olyan témák, mint a fekete rabszolgaság intézménye miért tudnak ilyen hatásosan megjelenni fehér rendezők keze alatt. Spielberg Amistadja mellett Edward Zwick Az 54. hadtestje ennek ékes példája. Egyszerű lenne a zsidó származásukra húzni az okot, ami talán a nemzetiségi öntudat évszázados elnyomásában keresendő, de Tarantino Django elszabadulját is ideértve máris bukik az elmélet. Az mindenesetre bizonyos, hogy Zwick valamire nagyon ráérzett az amerikai polgárháború első, teljesen színesbőrűek alkotta ezredének filmre vitelekor. Valamire az egyén szintjén.

My Favorite Scene: Glory (1989) “One Tear” | Killing Time

Hősei mind-mind önállóan lélegző karakterek. Egyéniségek, egyedi attribútumokkal, saját történettel, aminek origója egy összkulturális trauma. Erős zenei aláfestés, szűk arcközelik és bivalyerős atmoszféra jellemzi a filmjét, mint összképet, de az igazi dicsősége éppen az egyén szintje, a casting szekció tökéletes megérzései. Kiváltképp egy; a Morgan Freeman zsenijének árnyékából kilépő aranyifjúé, Denzel Washingtoné. Sugárzik belőle a nyers, zabolátlan düh. A vágy, hogy megmutassa, ő is ugyanolyan ember, mint azok az északiak, akik papíron érte is harcolnak, de nem adnak neki cipőt, mert viccesnek találják. Hogy jobb, mint a déliek, akik elvették tőle édesanyját, és puszta kedvtelésből gyilkolnak feketéket. És hogy különb a szabadnak született „testvérétől”, aki úgy jár és beszél, mint a fehérek. Haragját társain tölti ki. Szerepe szerint megtestesíti a fekete történelmet, az elnyomástól kezdve, a beletörődésen és lázadáson át, az erkölcsi győzelemig.

A Kiálts szabadságért mellékszerepével már eljutott az Oscar-jelölésig, Trip közkatona megformálásáért viszont meg is kapta a kategória díját. Ha csak egy érvet kellene hozzak a döntés jogossága mellett, akkor az a jelenet volna az, amelyet valódi ostorcsapások és legördülő könnycseppek közepette, sziklaszilárd tekintettel, elfojtott haraggal és a fájdalomhoz már hozzászokott emberként mardosó igazságérzetet és őszinte csodálatot ültet a nézőbe. (Gyenes Dániel)

 

5.   A belső ember (Spike Lee, 2006)

Denzel Washington negyedik alkalommal szívott bele Spike Lee jointjába A belső emberrel, ami a rendező talán egyik legkommerszebb, ám annál bravúrosabb alkotása. A valóságos sztárparádét felvonultató heist filmben (az alább említetteken kívül többek között Christopher Plummer, Willem Dafoe és Chiwetel Ejiofor tűnik még fel) nem volt könnyű kiemelkedni főszereplőként, a Washington által alakított laza, mégis komoly, nem simlis, mégis gyanús túsztárgyaló-nyomozónak valahogy mégis sikerült.

Karaktere, Keith Frazier ugyanis az a fajta zsaru, aki örökölt egy hangyányit a Kiképzés Alonzojának lazaságából, de legalább annyira komolyan veszi a munkáját, mint A tűzben edzett férfi Creasy ügynöke. Az a fajta, aki türelemmel kivárja, hogy a rosszfiú (esetünkben a roppant higgadt Clive Owen) lépjen először, ugyanakkor egy pillanatig sem kételkedünk benne, hogy amint szemtől szembe kerül vele, (saját és több tucat túsz) élete kockáztatásával is megpróbálja afféle utcai bunyós módjára lenyomni.

Inside Man Movie (2006) Denzel Washington, Clive Owen, Jodie Foster - video Dailymotion

Az a fajta, aki nem ijed meg, amikor az aktuális nyomozásába a város legfelsőbb köreiből akarnak beavatkozni a helyszínre küldött minden lében kanál Madeleine White (Jodie Foster) segítségével, hanem előnyt kovácsol belőle magának. És végül az a fajta, akiről kiderül ugyan a film végén, hogy egy korábbi ügye során eltűnt 140.000 dollár nem nála landolt, rezzenéstelen arccal elhinnénk ennek ellenkezőjét is. Hanyag elegancia, laza pimaszság és szakmai profizmus – talán így lehetne összefoglalni Keith Frazier, és az őt alakító Denzel Washington jellemét egyaránt. (Hancsók Barnabás)

 

4.   Hurrikán (Norman Jewison, 1999)

Az életrajzi dráma műfajának vesszőparipája az alapanyaghoz fűződő személyes kötődés és/vagy hűség. Objektív film, még ha dokumentum is, akkor sincs. Valamilyen oknál fogva a téma kiválasztatott a sok közül, ráadásul, ha fikciós műről van szó, a fantázia elkerülhetetlenül torzít, a nézettség és pozitív kritika igénye pedig nagy úr: a valós eseményeken és személyeket alapuló történetek óhatatlanul megmásítják a valóságot, még ha jó is a film. A Hurrikán is egy ilyen alkotás: rengeteg vitát generált az érintettek körében és többen is hazugnak tartják, sőt liberális tündérmesének. Az érdemeit mindez persze nem vitatja el.

Watch The Hurricane | Prime Video

Rubin „Hurrikán” Carter, egykori boksztehetség, leszerelt katona 20 évig raboskodott ártatlanul hármas emberölés elkövetése, de leginkább a korrupt rendőrök és a megvezethető, elfogult bíróság miatt. A története valóban tündérmese: az emberről, aki soha nem adta fel, megedzette lelkét és szellemét, miközben csak kevesek hittek benne. De kiszabadult. A története valóban liberális: Norman Jewison non-lineáris cselekményvezetése, egy könyvön alapuló könyv adaptációja és a formanyelvi játékosság kiemeli az átlag közül. Aki pedig egyenesen a legjobbak közé üti: Denzel Washington.

Carter és vele mindazon elítéltek lelki spektrumát járja körbe hitelesen, és emberien, akiknek lábára a hazugság vert béklyókat. A kezdetben fortyogó harag lassan őrületbe csap át, majd felébredve a sokkos állapotból csendes belenyugvás, átlényegülés, végül a feloldozás ölt benne testet. Denzel kiforrott színészként tölt meg minden stációt amolyan hidegrázós pillanattal, mintegy összegezve addigi pályafutásának állomásait, és felemeli magát a nyugalom és a bölcsesség gyönyörű piedesztáljára. (Gyenes Dániel)

 

3.   Kényszerleszállás (Robert Zemeckis, 2012)

Denzel Washingtont legtöbbször magabiztos szerepeivel azonosítjuk: kiváló retorikájával bárhonnan kidumálja magát, határozottságával pedig gyakran leteremti a környezetében lévőket – ezt filmjeiben rendszeresen láthatjuk. A Kényszerleszállásban játszott karaktere sem különbözik ettől a „sztereotípiától”, egyetlen komoly dologtól eltekintve: Whip kapitány ugyanis rejteget valamit mások és saját maga elől is.

Zemeckis filmje kimondja, hogy a meghibásodott repülőgépet semelyik pilóta nem lett volna képes így lehozni az égből, mint Whip Whitaker. Erőfeszítéseinek köszönhetően nem egy teljes fedélzet lett oda, pár ember híján majdhogynem mindenkit sikerült megmenteni. Ám élete egyik legnagyobb hőstette olyan belső folyamatokat hív elő, melynek következtében kénytelen megküzdeni saját démonjával, nevezetesen alkoholizmusával, mely akár hozzá is járulhatott a balesethez.

Denzel Washington in 'Flight,' Directed by Robert Zemeckis - The New York Times

Színészünk a 138 perces játékidő alatt apránként esik atomjaira, hogy a stáblista előtt már egy stabil új embert láthassunk a képernyőn. A néző szurkol, hogy a karakter tegye le egyszer s mindenkorra az üveget, de ez természetesen nem megy olyan könnyen, mint gondoljuk. Az érzelmi hullámvasút során Denzel macsó jellegénél hajszálrepedések keletkeznek, és megláthatjuk azt a keserű fickót, aki még magával is képtelen őszinte lenni. Pazar és hiteles alakítása tartja fenn Zemeckis filmjét a levegőben. (Szécsényi Dániel)

 

2.   Kiképzés (Antoine Fuqua, 2001)

A rendőrös közegben jártas Antoine Fuqua és a terepen szintén otthonosan mozgó David Ayer több szempontból is meglepő filmmel jelentkezett be a 2002-es Oscar-versenybe. És noha se a rendezőt, se a forgatókönyvírót nem jelölték végül díjra, a film két szereplője már megkapta az őket egyébként nagyon is jogosan megillető elismerést. Denzel Washington haza is vitte az arany szobrocskát, míg Ethan Hawke jelöléssel távozott. És valóban, a film nem lenne ennyire hatásos kettejük kiváló játéka nélkül.

A Kiképzés egyrészt azzal megy a fősodor ellen, hogy az általában pozitív szerepbe ültetett Washingtont ezúttal ízig-vérig rosszfiúvá avanzsálja. Ebből adódóan pedig a buddy cop filmekre oly jellemző karakterfelállás is bukik. Itt nem egy zsémbes veterán tanítja a zöldfülű kezdőt, aki lelkes ugyan, de az út legelején tart csak. Az egyébként zsaru berkekben ünnepelt detektív romlott, erőszakos és korrupt. Iszik egész nap, miközben a fegyverét sem csak díszként tartja magánál. A tisztességes újoncnak pedig nagyon hamar rá kell ébrednie a nézővel egyetemben, hogy itt nem eltúlzott lazaságról van szó. Sőt, még csak nem is ízléstelen próbatételekről. A film nagyon hamar megtanít rá, hogy a bűnözés legmagasabb szintje folyik a törvény azon oldalán, amely épp ellene esküdött fel.

Ezzel pedig egy gyönyörűen izgalmas útra invitál minket Fuqua, amelyet pénz, fegyver és vér övez, no meg Washington lubickolása antagonistaként. Ahogy egyre csak kapkodjuk a fejünket, hogy meddig is süllyed a karakter és hű csapata, növekvő feszültséggel nézzük, hogyan is reagál mindenre Hawke figurája. Washington ereje abban lakozik, hogy egy jó ideig egyszerre mutatja vonzónak és taszítónak a férfit. A törvényen kívüli rendőr, aki saját szabályai szerint próbálja megtisztítani a környéket – na, és ha neki is csurran-cseppen valami? A levetkőzhetetlen sárm és megbízható tekintet egy ponton azonban átfordul rideg őrületbe. A kíméletlen karaktert azonban szinte a legvégsőkig ámulattal nézzük, hiszen a terve kibontakozása kapcsán azonnal megértjük, miért is uralja ő a város legdurvább negyedét. A zárójelenetben pedig egyszerűen hibátlan Washington, ahogy ordít róla az értetlenség, hogy valaki ő ellene fel mer lépni. (Kajdi Júlia)

 

1.   Malcolm X (Spike Lee, 1992)

Malcolm X valódi életének földi pokla, a felemelkedés és a törvényszerű bukás vargabetűi Lee filmjében szépen és hiánytalanul sorjáznak. Nincs eltagadva X bűnözői múltja, ahogy bebörtönzése sem, sem pedig az Iszlám Nemzethez való ellentmondásos viszonya és pálfordulása. Mindez a sors-hullámvasút pedig nem lenne több egy színes-szagos, szenvedélyes kordokumentumnál. Denzel Washington visszafogott, alázatos, mégis totális átlényegülése nélkül sokkal kevésbé volna átélhető és emlékezetes. Hiteles meg pláne nem.

Stéphane Bergès's tweet - "Denzel Washington, né le 28 décembre 1954...Malcolm X, Philadelphia, Hurricane Carter, Training Day, American Gangster, Flight... @sjmay92 @Orange_Cinema @AlbertGalera @TicoRomao @dwinle @JuanFerrerVila @ClassicFilm2 ...

A címszereplő emberjogi aktivistát Washington aprólékos, minden részletre kiterjedő hitelességgel személyesíti meg. Minden homlokráncolásnak, minden lelkesítő beszédben alkalmazott hanghordozásnak és szenvedélyes gesztusnak funkciója és súlya van. Mégsem válik egy pillanatra sem öncélúvá. Tragikuma viszont percről percre mélyül, így válik megrendítővé.

Azt sem szabad elvitatnunk, hogy Washingtont az elmélyülés terén nagyban segítették a Spike Lee stábja által – még mai szemmel is – rendkívüli precizitással megalkotott jelmezek, díszletek és maszkok. A Malcolm X szabálytalan, minden hamis pátoszt kerülő életrajzi film, Denzel Washington rendkívüli alakításának köszönhetőn pedig maradandó műfajremek. (Szabó Zsolt Szilveszter)

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.