Magazin

Tízből tíz: John Malkovich legjobb alakításai

A megtestesült kiszámíthatatlanság, a bekategorizálhatatlan nagyágyú, John Malkovich tíz legjobb alakítását próbáltuk összegyűjteni. Nem volt egyszerű.

Májusban az Arkansas és az Űrhadosztály című Netflix-sorozat kapcsán John Malkovich többszörösen is előtérbe került. Az utóbbi években azonban csak néhol bukkant fel, akkor is általában olyan alakításokkal, amiket nemigen tennénk ki a polcra. Lehet mondani, hogy a 66 éves színész öregszik, és már nem tesz bele annyit az alakításaiba, vagy csak nem kapja meg azokat a szerepeket, amik megilletnék őt.

Mert, ha végigtekintünk pályáján sokat el lehet mondani, de azt nehéz cáfolni, hogy ő az elmúlt évtizedek egyik legjobb hollywoodi színésze. Már első szerepeivel markánsan tette le a névjegyét, és klasszikus színészi kvalitásai lehetővé tették, hogy elkerülje a skatulyázást. Volt ő már minden, elesett figura, nagyformátumú rosszfiú, hősszerelmes, kattant akcióhős vagy akár önmaga.

Íme, a 10 legjobb alakítás John Malkovich-tól!

 

10.   A John Malkovich-menet (Spike Jonze, 1999)

John Malkovich egyik érdekes tulajdonsága, hogy ha sokat mondogatjuk egymás után a nevét végtelenítve, az előbb-utóbb nagyon viccessé válik. Legalábbis Charlie Kaufman szerint ez így van, ezért írta meg A John Malkovich-menetet, és ezért kérte fel értelemszerűen John Malkovich szerepére John Malkovichot. Aki ugyan felvetette, hogy nem játszhatná-e önmagát más, illetve esetleg nem lehetne-e mégis inkább Tom Cruise az a bizonyos saját magát játszó címszereplő, de mindenki szerencséjére végül elvállalta a feladatot.

Az abszurddal nem finoman kacérkodó, hanem kifejezetten a közepébe csapó filmben John Cusack, a félresiklott bábművész egy irodaház hét és feledik emeletén felfedez egy szutykos alagutat, amely a színész fejébe vezet. A bonyodalmak ott kezdődnek, hogy ezt a szenzációs utazást a sztár homloka mögé pénzért kezdik árusítani, és még az sem az elborultság csúcsa, amikor két nő egymásra lövöldözve randalírozik a színész tudatalattijában.

Hogy Malkovich mekkora színésznagyság, az abból látszik, hogy nem válik nevetségessé, patetikussá az sem, hogy az ő neve szerepel a film címében, amiben saját magát alakítja többféle verzióban – plusz még tucatnyi másik embert is egy emlékezetes jelenetben, amiben mindenki Malkovich (a nők is). Az nem derül ki a filmből, hogy milyen igazából a címszereplő – csak az, hogy egy osztályon felüli színész, aki komolyan tudja venni a legabszurdabb feladatot is, és a saját reputációját is képes vásárra vinni egy olyan produkcióért, amiben meglátja a művészi potenciált.

Igaz, az, hogy a címben szerepel, azt is előre vetíthette, hogy az ő nevével fog összeforrni a siker is. Hiszen arra már alig emlékszünk, hogy Charlie Kaufman írta meg az elborult szkriptet, Spike Jonze rendezte meg átütő hangulattal, John Cusack játszik benne szenzációsat, és Cameron Diaz is élete egyik legjobbját nyújtja – az első, ami beugrik erről a moziról, az John Malkovich, és az, ahogy a saját nevét ismételgeti. (Pásztor Balázs)

 

9.   Red (Robert Schwentke, 2010)

Ki gondolná, hogy John Malkovich a képregény-reneszánsz hajnalán maga is képregényhős lett? Pedig így van, hiszen Warren Ellis és Cully Hamner a DC istállójában megjelent, Red című képregényének adaptációjában öltötte magára Marvin Boggs szerepét; méghozzá rögtön kétszer. A karakter valójában nem a képregényesek, hanem Jon és Erich Hoeber forgatókönyvírók alkotása, ami talán feldühítette a szigorú adaptációk híveit – de biztosan örömmel töltötte el a filmrajongókat.

A történet szerint Frank Moses-től (Bruce Willis), a CIA egykori ügynökétől szeretne megszabadulni a szervezet. Hogy mentse a bőrét, kénytelen szövetkezni egykori kollégáival, Victoria Winslow-val (Helen Mirren) és a Malkovich által megformált Marvinnal. Bár Marvin karaktere csak amolyan másodhegedűs Moses mellett, mégis ő az, akire a legjobban illik a „Retired, Extremely Dangerous” (nyugdíjas, kifejezetten veszélyes) kifejezésre utaló filmcím, ugyanis első – és talán sokadik benyomásra is – egyszerűen közveszélyes őrültnek tűnik.

A paranoid, összeesküvés elméleteket gyártó Marvin a filmek egyértelműen legszerethetőbb és legszórakoztatóbb karaktere, akit Malkovich önfeledten kelt életre. A figura attól válik izgalmassá, hogy számtalan szín megtalálható benne: egyszerre kimért és naiv, hidegvérű és játékos, szarkasztikus és véresen komoly. Az ember nem tudja eldönteni, hogy rettegjen tőle, nevessen rajta vagy fogadja inkább öribarijának – abban azonban biztos lehet, hogy Malkovichot nem véletlenül jelölték több díjra is alakításáért. (Molnár Kata Orsolya)

 

8.   Hely a szívemben (Robert Benton, 1984)

A szegénység által sújtott Texasban járunk, a nagy gazdasági világválság utáni ’30-as években. Egy özvegy háziasszony (Sally Field) kénytelen a sarkára állni, hogy harminc földjét megtartsa az adósságok markában. Így veszi fel a házhoz a fekete csavargó Mosest (Danny Glover), aki remélhetőleg gyapottermesztéssel fog hozzájárulni a törlesztéshez, valamint befogadja albérlőnek a háborúban megvakult Mr. Willt, akit John Malkovich alakít.

Nagy év volt a színész számára 1984. Ilyen kapta ugyanis az első nevesebb nagyjátékfilmes szerepeit: a Gyilkos mezők mellett a Hely a szívemben mellékszerepével debütált a nagyvásznon. Nem semmi belépő volt ez a filmtörténetbe, és még az Akadémia is felfigyelt egyből erre a különös kisugárzású alakra – Mr. Will szerepével már legelső Oscar-jelölését is bezsebelhette. És nem is véletlenül, bár itt a szerep az, ami inkább hálás. A tragikus múlttal rendelkező vak férfit, aki először magának való, zsémbes alak, de később kiáll magáért és másokért, többen az életüket köszönhetik nekik a játékidőre végére. Inspiráló és lélekemelő, csak úgy, mint a Kramer kontra Kramert is készítő Robert Benton egész filmje.

Viszont Malkovich az apró, zavart gesztusaival hozza közel a figurát a nézőhöz. Elesettségét azonban folyamatosan leküzdi, mikor a nála még elesettebbeken kell segíteni. Mélyen emberi és szerethető karakterré válik, de ez Malkovich aurája nélkül sokkal klisésebben sikerült volna. (Szécsényi Dániel)

 

7.   Célkeresztben (Wolfgang Petersen, 1993)

Arra elég hamar rájöttek a filmkészítők, hogy John Malkovich kaméleonjellege nagyjából minden szerepet elbír. A sudribunkótól kezdve a kifinomult szuperentellektüelig bármit képes eljátszani: miért is ne formáljon meg egy olyan embert, akinek az álcázás és a beépülés a szakterülete? Pechére a Célkeresztben esetén csak mellékszerepről van szó, mégis lopja a műsort, hiszen egy Clint Eastwood lejátszása meg se kottyan számára. A kiöregedőben lévő titkosszolgálatos arccal macska-egér játékot űző Mitch Leary kiemelt célja, hogy végezzen az amerikai elnökkel – a Kennedy-t is veszni hagyó Eastwood ezt már végképp nem engedheti!

De milyen ellenfél Mitch Leary? Tapasztalt, hidegvérű, gyakorlatias, okos és alapos. A tervek embere, aki egy lépéssel mindig a hős előtt jár, különösen, ha az egy 62 éves Piszkos Harry, akinek akkora töke van, hogy azt már képtelen leplezni. A Célkeresztben feszültségét az tartja fenn, hogy képes-e behozni a lemaradását Eastwood figurája, miközben Malkovich a legkülönbözőbb jelmezekben tűnik fel, miközben a kezében tartja a szálakat.

Színészünk már-már túl jó is egy ilyen ’90-es évekbeli akciófilmhez – amiért egyébként összeszedte második Oscar-jelölését (sajnos azóta sem volt több). CIA-s múltjáról, árulásáról nem is derül ki sok, viszont jéghideg és kegyetlen jelenlétével teljesen eluralja a sztorit. Mitch Leary útjában ugyanis bárki hamar áldozattá válhat. Sokáig hiszi a néző, hogy képtelenség legyőzni logikáját, ám a célegyenesben ő is képes elbukni túlzott elbizakodottsága folytán. (Szécsényi Dániel)

 

6.   Con Air: A fegyencjárat (Simon West, 1997)

Malkovich-ban van egy elemi erővel bíró feszültség, mely mintha csak arra várna, hogy kirobbanjon, erre pedig a legjobb példa a ‘90-es évek akciófilmjeit összegző Con Air: A fegyencjárat. A videokliprendező Simon West nagyjátékfilmes debütálásában benne van minden, amiről a 90-es évek hollywoodi akciófilmjei szóltak: Die Hard szcenárió, Michael Bay esztétika és Nicolas Cage. Ennek a pokolian szórakoztató mixnek pedig a középpontjában a korábban jórészt drámai szerepekben látott Malkovich áll.

Mint sok más akciófilmet, úgy a Con Air: A fegyencjáratot is az antagonista karizmája tartja egyben. Malkovich – dacára annak, hogy csak a kiemelkedő sztárgázsiért vállalta el a filmet –nem pusztán lubickol a pszichopata mesterbűnöző, Cyrus (a Vírus) karakterében, de az évtízed egyik legfélelmetesebb és legemlékezetesebb főgonoszát kelti életre. Cyrus egyszerre intelligens, kifinomult és végtelenül gonosz. Mindenre van terve, folyamatosan kézben tartja az eseményeket, de a külső szemlélő számára végig riasztóan kiszámíthatatlan marad.

A kopasz, középkorú és nem túl fenyegető külsejű Malkovich első ránézésre szinte eltörpül a fegyencjárat többi utasa mellett. Aztán elindul az akció, átveszi az irányítást és egyértelművé válik, hogy ő itt az igazi nagykutya. Az olyan legendás rosszarcúak, mint Danny Trejo és Ving Rhames, hozzá képest csak kispályások. A Vírus a nárcisztikus, számító és gyors gondolkodású elmebeteg mintapéldánya, aki éppen azért félelmetes, mert megnyerő. Mert elhiteti veled, hogy lehet vele kulturáltan beszélni: hiszen tényleg lehet is, egészen addig, amíg egy golyóval véget nem vett a számára unalmassá váló diskurzusnak. (Pongrácz Máté)

 

5.   A vámpír árnyéka (E. Elias Merhige, 2000)

Aki egyszer látta A vámpír árnyékát, annak örökre az elméjébe égett Willem Defoe Orlock grófja: a visszataszító, sötétben lappangó, néha már-már komikus csupasz denevérszerű lény. Defoe lenyűgöző átlényegülése Nosferatuvá meg is hozta neki az Oscar-jelölést a Legjobb Férfi Mellékszereplő kategóriában, mi most mégis a főszerepet játszó John Malkovich játékát nézzük meg közelebbről. Bár F.W. Murnau, a rögeszmés rendező karaktere nem tartozik a legparádésabb alakításai közé, Malkovich magabiztos jelenlétével Defoe méltó társának bizonyul.

A vámpír árnyéka az 1921-es Nosferatu című film forgatásának fantáziadús történetét meséli el, miszerint Murnau a realizmus hajszolásában egy igazi vámpírt szerződtet le Orlock szerepére. Az osztrák rendező itt a filmkészítés megszállottjaként jelenik meg, aki képes a végletekig elmenni a nagybetűs művészet nevében. A fehérköpenyes őrült zseni karakterét Malkovich hátborzongatóan nyugodt, csendes erővel ruházza fel: az elvakult filmrendező csak akkor veszíti el a fejét, amikor főművének elkészülte veszélybe kerül. Különben szemrebbenés nélkül áldozza fel embereit, így válik végül ő is szörnyeteggé, aki még egy természetfeletti vámpírnál is borzasztóbb: egy emberiességtől megfosztott emberré. Malkovich-nak nincs szüksége sminkre, nyugtalanító karizmájával és természetes intenzitásával könnyen eléri, hogy visszatartott lélegzettel kövessük Murnau bűnbeesését.

A film maga abszurd, színpadias és kevéssé ambiciózus, csak Defoe és Malkovich erőteljes alakításai adnak neki mélységet. Ez Nicolas Cage egyik első produceri munkája, és ki tudja, lehet, hogy a Con Air forgatása során első kézből átélt élménye vitte rá, hogy színésztársát válassza a fanatikus rendező szerepére. (Takács Janka)

 

4.   Égető bizonyíték (Ethan Coen & Joel Coen, 2008)

Lehet, hogy a Malkovich-bomba A fegyencjáratban mutatkozott be, de teljesen az Égető bizonyítékban szállt el. A Coen testvérek kémparódiájában Malkovich játssza a lapátra tett, lobbanékony CIA-elemzőt, aki a tudtán kívül téríti el egy halom ember életét. Teszi mindezt úgy, hogy igazán sosincs fogalma, arról, hogy mi zajlik körülötte, és hogy miként vált az események katalizátorává. Az általa játszott Osborne Cox maga az anti-James Bond, aki pontosan az ellenkezője annak, ahogyan a CIA-ügynököket elképzeljük: elegancia és akció hősies sárm helyett egy frusztrált, kiábrándult kisembert láttunk.

Bár végül az író-rendező testvérpár nem igazán tudja, hogy mire futtassa ki a filmjét, amelynek minden karaktere – így Cox is – áldozattá válik, Malkovich így is valósággal brillírozik. Ami nem kis szó, tekintve, hogy a film legnagyobb erénye a kiváló színészgárdája, akiknek tagjai a maximumot hozzák. Malkovich a fortyogó temperamentumával viszont kiemelkedik. Miközben a cselekmény egyre szövevényesebb, úgy válik egyre dühősebbé. Az őrület felé egyre biztosabban sodródó, mélyen frusztrált Cox robbanása elkerülhetetlen.

Sajnos azonban, mivel a Coenék nem igazán tudják, hogy miként kéne lezárniuk a filmet, a Malkovich-bomba végül kénytelen egy apró szikrával kihunyni. Ám ez nem a színész hibája, hiszen egészen addig karrierje egyik legenergikusabb alakítását nyújtja, aki ellenben más „dühös ember” színészekkel, sosem válik ripaccsá. Olyannyira, hogy a film előrehaladtával már-már kissé féltjük is, nehogy valóban gutaütést kapjon. Az Égető bizonyíték végére nem tud felérni a saját maga által támasztott elvárásokhoz, és bár messze nincs ott a Coen testvérek legjobbjai között, ez bőven nem Malkovich-on múlt. Ő még egy ilyen szándékosan bárgyú, önfeledt baromkodást is halálosan komolyan vesz. És éppen ezért szeretjük. (Pongrácz Máté)

 

3.   Az ügynök halála (Volker Schlöndorff, 1985)

Arthur Miller Pulitzer-, és Tony-díjas drámáját számtalanszor ültették át tévéképernyőre és színpadra, ám ezek közül magasan kiemelkedik a Volker Schlöndorff rendezte, 1985-ben bemutatott, színházi elemekkel tűzdelt tévéfilm, ami rendkívüli színészgárdával (Dustin Hoffmann, Kate Reid, Stephen Lang) mesélte el Willy Loman bukásának történetét. John Malkovich karrierje kezdetén, egy Oscar-jelöléssel a háta mögött érkezett a forgatásra, hogy eljátssza az amerikai álom kergetésébe belebukó családapa fiát Biff Lomant – alakításáért pedig hazavihette az Emmy-díjat és begyűjtötte első Golden Globe-jelölését.

Biff Loman a dráma legösszetettebb karaktere, aki egyszerre áldozata az édesapja által képviselt amerikai álom ábrándjának és aktív építője a rendszer ebből fakadó felsőbbrendűségének és érzéketlenségének. Malkovich kiváló érzékkel mutatja meg a karakter kettőségét, ami aztán karrierje több pontján visszatér: egyik pillanatban végtelenül esendő és kiszolgáltatott (Egerek és emberek) máskor pedig kegyetlen és pökhendi (Veszedelmes viszonyok, Con Air). A színész jelenlétéből fakadó kiszámíthatatlanság folyamatos bizonytalansággal tölti el a nézőt, aki az utolsó képkockák után sem tud értékítéletet mondani Biff felett – ez a bravúr Arthur Miller szövege mellett Malkovich elsöprő játékának köszönhető. (Dunai Marcell)

 

2.   Veszedelmes viszonyok (Stephen Frears, 1988)

Bár Malkovich számos komoly szerepet, nem beszélve Oscar-, Golden Globe- és Emmy-jelöléseket tudhatott a háta mögött, Stephen Frears kosztümös drámája így is tovább tudott lendíteni a színész karrierjén 1988-ban. A Pierre Choderlos de Laclos regényéből készült feldolgozás ikonikus férfi alakját, Vicomte de Valmontot alakítja Malkovich a filmben, nem is akárhogyan. Noha már a szereposztás előzetes beharangozását, illetve a kész mű bemutatását követően akadtak olyanok, akik szerint a művész fizikai adottságai miatt nem illet igazán az elbűvölően sármos és jóképű Valmont szerepére, aki lépten-nyomon megkap minden nőt, akit csak megkíván, éppen ezért értékes a játéka. Igaz, hogy hagyományos értelemben távol áll a szépfiútó, szakmai érdemei, tehetsége és lehengerlő kisugárzása révén egy pillanatra sem kételkedik a néző, hogy ez a férfi pillanatok alatt a nők bőre alá tud bújni, befészkelve magát nemcsak a gondolataikba, de a szívükbe is.

Minden erős jellemvonás, arisztokrata felsőbbrendűség és egyfajta általános romlottság ellenére hitelesen hozza a szerelmes hőst, aki minden kicsinyes játék és unaloműző csalárdság mellett – meglehetősen irónikusan – ő maga is a szerelem csapdájába esik. Malkovich pedig ezzel egy csapásra válik sebezhetővé, érzékeny férfivá, aki, ha nem is hagy fel teljesen korábbi életformájával, egyértelműen átengedi magát, és korábban oly komolyan dédelgetett büszkeségét egy új érzésnek, egy új nőnek.

Az pedig, hogy a Veszedelmes viszonyokban lehengerlően erős alakítást nyújtó Glenn Close méltó partnere marad a karakter utolsó képkockájáig, csak tovább növeli az alkotó érdemét és teljesítményét. John Malkovich egy máig referenciaként működő interpretációban hozta el nekünk Valmontot, aki egyszerre volt züllött és jól nevelt, mocskos és piperkőc, élvhajhász és érzelmes, kegyetlen és áhítatos. (Kajdi Júlia)

 

1.   Egerek és emberek (Gary Sinise, 1992)

John Malkovich alapvetően színházi színész, a filmet szakmai szempontból sosem tekintette izgalmas, kihívásokkal teli művészeti ágnak. Pénzkereseti lehetőségként tekint rá a mai napig. John Steinbeck alapművének, az Egerek és embereknek Gary Sinise rendezésében készült, azonos című adaptációja viszont az akkor már Hollywood krémjébe tartozó művésznek való kihívás volt. A nagy gazdasági válság idején Kaliforniában játszódó, megrázó erejű történet a két – farmról farmra alkalmi munkákért járó – vándormunkás: az álmodozó George (Sinise) és a félkegyelmű Lennie (Malkovich) tiszta barátságát örökíti meg, miközben a háttérben végig ott settenkedik a szörnyű tragédia.

Malkovich feladata roppant összetett volt ebben a szikár drámában. Egyrészt mélyreható, fizikai és lélektani hitelességgel kellett megjelenítenie az egyszerre irdatlan, nyers erővel és határtalan szeretetvággyal bíró, retardált férfi állapotváltozásait. Másrészt – mivel Lennie karaktere nemcsak szellemileg, hanem mentálisan is visszamaradott – a kontrollálhatatlan érzelmek okozta mindennapi kiszolgáltatottságot is átélhetővé kellett tennie. A művelet több mint sikeres. A Sztanyiszlavszkij-módszer igézetében élő és alkotó színész minden egyes porcikája döbbenetesen átlényegült! Kezei, ujjai, tekintete, testtartása mind-mind nyomorról, belső kényszer(esség)ről, szeretetlenségről mesélnek. John Malkovich Lennie Small szerepében egyszerre botorkáló számkivetett és bukásra ítélt szent félkegyelmű.

Nem nehéz látni, hogy Malkovich a film bemutatása óta eltelt bő negyedszázadban az ilyen-olyan okokból defektes figurák megformálásakor (pl. A sötétség mélyén, A gonosz csábítása, A rémkirály, Klimt) alapjaiban támaszkodhatott az Egerek és emberek készítése során megélt tapasztalataira. (Szabó Zsolt Szilveszter)

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com