Magazin

Tízből tíz: Kate Winslet legjobb alakításai

Nehéz bekategorizálni Kate Winsletet, Hollywoodnak sem igazán sikerült, és ez tehetségének érdeme. Íme, a 10 legjobb alakítása!

Kate Winslet az A-listás sztárokhoz képest meglepően hétköznapi megjelenésű színésznő: hiányzik belőle az a dívaöntudat és a csillámpor, amit más kollégáitól megszokhattunk – talán pont ezért kedveljük ennyire. Teljesen képes eltűnni karaktereiben, melyeknél csak néhol találunk mintákat. Az angol Winsletre többször lecsapott a kosztümös és a szerelmesfilm műfaja is, melyekben világítótoronyként volt képes tündökölni – rengeteg alkalommal az ő bája és karizmája mentett meg filmeket a feledés homályától.

Winslet határozottan nőies jelenléte pedig alkalmassá tette őt arra, hogy különböző szemszögekből vizsgálja meg a női lét és az emancipáció szorongató kérdéseit is. Az Easttowni rejtélyek című HBO-sorozat nyomán vizsgáljuk,

mi volt a 10 legjobb alakítás a színésznőtől.

 

10.   Wonder Wheel: Az óriáskerék (Woody Allen, 2017)

Olyan nincs, hogy egy ilyen szintű sztár, mint Kate Winslet soha ne szerepeljen Woody Allen filmben. Elérte hát őt is a woodyzmus, természetesen ismét New Yorkban. A Coney Islanden zajló történet az ‘50-es években azonban különösen atipikus. Meseszerű módon, karaktertől karakterig szőtt történetformálásáról már eddig is ismertük a new york-i rendezőzsenit, de látványában és a szereplők megjelenítésének stílusában a látottak itt még jobban elrugaszkodnak a valóságtól. Képei gyakran inkább egy Wes Anderson filmbet idéznek. A narrátor és a történetek fő mozgatórugójának számító csábító férfi szerepében Justin Timberlake pedig olyan, mint bármelyik Edward Norton karakter. Különös fényei a mesebeli múltba helyezik a strandon és a strandból élő főszereplőinket. Mindenre rátesz egy lapáttal a képeken is hangsúlyosan megjelenő, még a címbe is beemelt óriáskerék.

Ebben a vurstliban karbantartó Humpty (Jim Belushi), felesége, Ginny (Kate Winslet) pedig pultos az egyik kocsmában. Woody Allen újabb filmjeiben gyakran a női főszereplő örökli a rendező neurózisát, így a korábban általa, később férfi alterego színészei által eljátszott szerepet ezúttal az egyébként gyakran problémás karaktert eljátszó színésznő adja. Amíg azonban a legtöbb esetben kifinomult, legalább középosztálybeli, társadalmilag irigyelt, de pszichésen néha terhelt nőt játssza, addig itt a melós pasi kissé proli, állandóan hápogó némberét, aki rendre gyógyszereket szed, különben szétveti az ideg, és aki hamarosan mégis a Timberlake alakította úszómester karjai között találja magát. Micsoda klisék, amelyeknek azonban éppen a fonákját tudja jól megmutatni. Kate Winslet soha nem volt még ilyen idegesítő. (Sergő Z. András)

 

9.   Az öldöklés istene (Roman Polanski, 2011)

Két gyermek szülei találkoznak egyikőjük lakásán, hogy megbeszéljék általános iskoláskorú fiaik konfliktusát, mely tettlegességig fajult. Az apróbb összetűzés a civilizált felnőttek kezében már a játékidő elején rendeződni látszik, a tehetősebb páros épp elhagyni készül a lakást – a komédia jellegéből fakad, hogy sorozatosan próbálkoznak, de csak nem sikerül eltűnniük onnan. Polanski kamarafilmjében a szocializáció álarca mállik le a szereplőkről, ahogy az egyre gyűrűző feszültségeket közepette számolnak le méltóságukkal és veszítik el önnön becsületüket. Mit takarnak az álarcok, amiket magunkra húzunk minden egyes nap?

A parádés szereposztásból (Jodie Foster, Christoph Waltz, John C. Reilly) nehéz választani, de Kate Winslet önmagához képest is olyan performanszt hoz, amire érdemes emlékezni. Nem idegen tőle sem a szertelen, sem az intelligens, sem a befelé forduló és szorongó szerep, de olyat nem igazán találni a filmográfiájában, ahol mocsok részegen, a szoba közepére okádva böfögi a szitkokat, miközben esik-kel. A felnőttek egy idő után gyerekesebben kezdenek viselkedni, mint összebalhézó csemetéik, és elképesztően szórakoztató látni ezt a fokozatos szétbomlást, melynek az egyik legnagyobb ívet pont, hogy Winslet hozza a komikusra vett Nem félünk a farkastól jellegű alakításával. (Szécsényi Dániel)

 

8.   Értelem és érzelem (Ang Lee, 1995)

Kate Winsletet sokszor láttuk már komolynak, szépségesnek, néha még megátalkodottnak is, sosem volt azonban – és később se lett – olyan bájosan szeleburdi, mint Ang Lee 1995-ös Értelem és érzelem adaptációjában. Az eredetileg Jane Austen tollából származó történetben a két Dashwood lány – a racionális gondolkodású Elinor (Emma Thompson) és az érzelmesen szeszélyes Marianne (Winslet) – egy elszegényedett család tagjaiként keresik a szerelmet és a boldogságot. Marianne őrülten belebolondul John Willoughby-ba (Greg Wise), s bár érzelmei viszonzottak, a férfi hozomány hiányában egy tehetősebb lány mellett dönt, így Marianne egy lassan kibontakozó szerelemnek köszönhetően végül az őt kitartóan ostromló Brandon ezredes (Alan Rickman) hitvese lesz.

Sense and Sensibility (1995) directed by Ang Lee • Reviews, film + cast • Letterboxd

A szerepet Ang Lee eredetileg nem Winsletnek szánta, de ő annyira vágyott rá, hogy amikor olvasópróbára érkezett egy kisebb szerep kedvéért, azt füllentette, hogy ügynöke Marianne szerepét próbáltatta vele. A kis csalás kifizetődő lett mind a színésznő, mind Lee, mind a nézők számára, hiszen Winslet csodásan kelti életre a csak az érzelmei által vezérelt fiatal lányt. Csodálatos látni, ahogy a romlatlanul naiv, a társadalmi elvárásokkal kicsit sem törődő, a szerelem erejét mindenek fölé helyező karakter hogyan törik meg a csalódás által, és hogyan nyílik ki ismét egy kevésbé heves, mégis legalább annyira nemes érzelem hatására. Winslet őszinte játéka hibái ellenére is szerethetővé teszik Marianne-t, aki nemcsak megváltozik, de komoly jellemfejlődésen is keresztül megy megformálója jóvoltából. (Molnár Kata Orsolya)

 

7.   Egy makulátlan elme örök ragyogása (Charlie Kaufman, 2004)

Bár az Egy makulátlan elme örök ragyogása kétségkívül Jim Carrey filmje, nem lehet elmenni szó nélkül Kate Winslet neurotikus játéka mellett a látványosan idegbajos Clementine szerepében. A romantikus sci-fiben a két teljesen ellentétes személyiségű nő és férfi kitörölteti a másikat az emlékeik közül egy bizarr eljárás segítségével, mert már nem bírják tovább egymás mellett. De Joel (Carrey) fejében utat törnek az emlékek, és ez újra elvezeti egymáshoz az egykor volt szerelmeseket.

Eternal Sunshine of the Spotless Mind – lyriquediscorde

Azért is fontos állomása ez a film Kate Winslet karrierjének, mert nem egy szokványos romantikus dráma, mint a Titanic vagy az Értelem és érzelem. Természetesen ezek után is jöttek olyan klasszikusan kedvelhető női figurák az életében, mint a Holiday Irisa, de az Egy makulátlan elmével elébe ment a hollywoodi „jókislány” imázs megfoganásának. Clementine ugyanis nem túl kedves, nem is túl szerethető, mégis van benne egy ösztönös vibrálás, amitől rokonszenvesnek érzi a néző, és amitől Joel újra és újra beleszeret. Nagyszerűen adja át a terhelt, de szenvedélyes, magát erősnek mutató, ám elkeserítően önpusztító életet élő nő frusztrációját, félelmeit.

Bár a film 2004-es, ma is aktuális, ahogy bemutatja a húszas-harmincas nőkre nehezedő nyomást (önmegvalósítás, gyermek utáni vágy), és Winslet lubickol ebben az elidegenítő szerepben. Ráadásul meghagyja a kellő teret Carrey visszafogott játékának, mert bár harsány és erőszakos, nem esik akkora túlzásokba, hogy elvonja a figyelmet a férfi nehézségeiről. Egyfajta untermanként működik: az ő extrém viselkedéséből bontakozik ki a legtöbb jelenet és fut ki valamilyen zseniális lezárással. Joel végtelenül unalmas életét Clementine „mindent bele” stílusa húzza alá, és teszi még elviselhetetlenebbül szembetűnővé. (Kovács-Moldován Tünde)

 

6.   Mennyei teremtmények (Peter Jackson, 1994)

Kevés féktelenebb és szebb filmet csináltak a kamaszkori barátságról, mint a Mennyei teremtmények. Peter Jackson egy sor vérben tocsogó vígjáték után (Ízlésficam, Hullajó!) hazájának egyik legmegrázóbb gyilkossága köré építi fel két kamaszlány mindent elsöprő kapcsolatának bemutatását. Juliet (Kate Winslet) és Pauline (Melanie Lynskey) gazdag fantáziájuk, elevenségük, és egymás iránt érzett szeretetük miatt kivívja szüleik és a merev iskolarendszer rosszallását, ami tragédiához vezet. Kate Winslet első főszerepében előrevetíti későbbi karaktereinek közös jellemvonásait: a korlátok közé szorítottságot és az ellene való lázadást, az érzékenység és keménység folyamatos váltakozását és azt a szókimondást, ami a való életben is jellemzi a színésznőt.

Mennyei teremtmények (1994) - Artúr filmélményei

Juliet és Pauline kapcsolatának dinamikája és a környezetük által ezekre adott válaszreakciók adják a film feszültségforrását: a történet lezárása után sem tudjuk eldönteni, hogy a két lány között egy felfoghatatlanul mély barátság volt, vagy valóban vonzódtak is egymáshoz. A köztük lévő kötelék egy saját világot nyitott meg számukra, ahol a valóság összemosódik a fantáziával és amit az 1950-es évek konzervativizmusa képtelen volt elfogadni. Az általuk teremtett mesevilág néha groteszken vicces, néha félelmetes, néha pedig meghitt – saját érzelmeik változása formálja. Ezeket a néha elképesztően heves, néha pedig alig észrevehető különbségeket egy felnőtt színésznő magabiztosságával mutatja be a 19 éves Kate Winslet. (Dunai Marcell)

 

5.   Steve Jobs (Danny Boyle, 2015)

Méltatlanul ritkán emlegetett film a Steve Jobs, ráadásul az életrajzi drámáról folyó diskurzusban szinte mindenkit előbb említenek meg a mozi kapcsán, mint Kate Winsletet. A rendezője az egyik legsikeresebb angol direktor, Danny Boyle – azzal nagyjából mindenki egyetért, hogy nem ez a film a rendezői életmű legértékesebb darabja. Forgatókönyvírója az az Aaron Sorkin, aki pár évvel korábban pont egy másik tech-gururól írt szkriptet, és a Social Network – A közösségi háló minden szempontból jobban felkavarta az állóvizet, mint a Steve Jobs. Főszereplőjét pedig Michael Fassbender alakította, aki ekkor épp pályája csúcsán állt, és mindenki azt várta, vajon ez az alakítás hozza majd el számára a rajongók szerint régóta megérdemelt Oscar-díját (nem hozta el végül). És persze ott van még maga a címszereplő, Steve Jobs, aki a gazdasági válságtól sújtott Egyesült Államokban egyfajta kapitalista prófétává vált az iPhone-nal, és akinek tragikusan hirtelen bekövetkezett halála után szinte kegyeletsértően gyorsan készített rögtön két portréfilmet is Hollywood. Ezek után nem meglepő, hogy sokan – főleg azok, akik nem látták – nem is tudják, hogy Kate Winslet is játszott a Steve Jobsban.

Akik látták, azok viszont biztosan emlékeznek rá. A színésznő játszotta Joanna Hoffmant, az Apple marketingigazgatóját, akinek viszonya Steve Jobs-szal jóval túlmutat a hagyományos munkakapcsolaton. A munkatárs ugyanis végig ott állt Jobs mellett, akkor is, amikor mélybe zuhant, és akkor is, amikor a csúcsra jutott. A női karakter egyfajta kontrasztot képez a rendkívüli, de sokszor kirívóan furcsa főhős mellett. Ő az, aki nem csak szakmailag, de emberileg is kiegyensúlyozza a techguru kilengéseit.

Az angol nyelvben a mellékszereplőt „támogató szerepnek” nevezik (supporting actor), Joanna Hoffman karaktere pedig tökéletesen leképezi a kifejezés értelmét. Kate Winslet jelenetei mindig a címszereplőről szólnak, a főhős gondjairól beszél, világára reflektál, az ő problémáit – legyen az személyes vagy munka jellegű – oldja meg. Winslet azért elképesztően tehetséges színésznő, mert még ezt a „vesztes” helyzetet is a javára fordítja azáltal, hogy a szerepében végig hiteles, szerethető és észrevehető marad. A címszereplőtől a forgatókönyvíróig tartó stábban, ahol valamiért mindenki „nagyon fontos”, végül pont Kate Winslet lett a legemlékezetesebb, aki bár nem kapta meg az Oscar-díjat 2016-ban, mégis az év egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtotta a Steve Jobs-ban. (Tóth Nándor Tamás)

 

4.   Titanic (James Cameron, 1997)

A Titanic középpontjában egy tragikus románc áll, de a végzetes hajóútra helyezett Rómeó és Júlia történetnek van egyértelmű főszereplője. James Cameron gigantikus költségvetésből készülő, és még így is elképesztően nyereséges eposza elsősorban Rose Dewitt Bukater ki- és felszabadulásának története, akit a film kezdetén öngyilkosság határára sodor a fűzője és a társadalmi konvenciók fullasztó szorítása. Az éppen húszas éveibe lépő Kate Winslet hatalmas érzelmi és fizikai megterhelést vállalt be Rose szerepének eljátszásával, de kifizetődött, hiszen beírta magát vele a hollywoodi A-listába és a filmtörténelembe is.

Bár a Titanicot divat cikizni és giccsnek beállítani, egy halhatatlan filmklasszikusról van szó: bizonyos dialógusai tényleg megmosolyogtatóak, de Cameron úttörő technikai bravúrjai mellett a színészek gondoskodnak arról, hogy a film századik alkalommal is odaszögezze a nézőt a tévé elé. A Kate Winslet és Leonardo DiCaprio közötti kémia legendás, de kettejük közül a színésznőre hárult a nehezebb feladat: az egyszerre lázadó és elkényeztetett fiatal felsőosztálybeli lány sokkal komplexebb karakter, mint az (élet)művész Jack. Rose büszke és törékeny, makacs és odaadó, szúrós és szenvedélyes: Winslet jóval tapasztaltabb színészeket megszégyenítő profizmussal és természetességgel formálja meg a hatalmas belső utazáson végigmenő karaktert annak minden ellentmondásával együtt.

A színésznő ezzel a szereppel bizonyította, hogy megvan benne az a bizonyos „sztár kvalitás”, vagyis a karizma és tehetség különleges egyvelege, amitől egy grandiózus blockbusterben és egy visszafogott emberi drámában ugyanúgy megállja a helyét. A Titanic őrületeset tarolt az Oscar-átadón 11 díj bezsebelésével, de pont a legjobb színésznő díja volt azon kevés kategóriák egyike, ahol csak jelölésig jutott a film – holott a film ellenállhatatlansága és időtállósága nem elválasztható Winslet alakításától. (Rácz Viktória)

 

3.   A felolvasó (Stephen Daldry, 2008)

Ironikus, hogy karrierjének eddigi egyetlen Oscar-díjas szerepét majdnem el sem vállalta a színésznő, ugyanis a forgatás ütközött a szintén ebben az évben készült A szabadság útjaival. Hannah Schmitz karaktere sok tekintetben hasonlít April Wheelerhez: mindkét nő saját korának korlátai közé szorult, megpróbálnak kitörni helyzetükből, a végén mégis elbuknak. Hannah Schmitz megformálásában Kate Winslet egy látszólag lehetetlen feladatot hajt végre – képes megmutatni az embert a náci háborús bűnös mögött. Karakterének minden rezdüléséből érződik egy kibeszélhetetlen titok, ami egy ponton túl megközelíthetetlenné teszi az asszonyt. Hiába a mély testi, lelki kapcsolódás az ifjú Michaellel, hiába a felolvasások idejére lopott kiszakadás a valóságból, a bűntudat és a múlt terhei elnyomják a jövőt.

Kate Winslet The Reader 2008 | Juditos(JUM) | Flickr

Kate Winslet tekintetében ott van az egész háború borzalma, keménységét és távolságtartását azonban rendre áttöri kapcsolata Michaellel. Ezekben a pillanatokban válik kézzelfoghatóvá Hannah tragédiája, egy nőé, aki az általa vállalt feladatok iránti kötelességtudatból asszisztált több száz ember halálához, nem gonoszságból. Aki inkább vállalja tettestársai bűneit is, hogy ne derüljön fény az általa még nagyobb szégyennek tartott titokra, hogy írástudatlan. Ritkán láthatjuk ilyen érzékenyen bemutatva hibáink és az ezeket kijavító próbálkozások közti soha véget nem érő utat. (Dunai Marcell)

 

2.   Apró titkok (Todd Field, 2006)

Ha a Titanic női főszereplője a felső tízezer társadalmi elvárásaitól akar megszabadulni, akkor az Apró titkoké a család szorításából akar hasonlóan kitörni. Ritka az olyan amerikai film, ami a családot ilyen módon demitizálja, az Apró titkokat mégis három Oscarra jelölték, köztük Kate Winsletet is a legjobb női főszereplő kategóriában. Sajnos a szobrocskára még két évet várnia kell, de ez a mezőny erősségét és nem a film gyengéjét jelzi. Sarah Pierce (Winslet) egy anya, aki gyermeke, Lucy születése után teljesen elveszíti önmagát. Hétköznapjai a gyerekszoba-konyha tengely körül forognak, míg meg nem ismerkedik Braddel (Patrick Wilson), aki hasonló cipőben jár, csak az ő családjában a nő a pénzkereső, így rá hárul a gyereknevelés feladata. A saját társaságukban magányossá váló emberek hamar egymásra találnak érzelmileg és testileg egyaránt, de a család ebben a filmben igazi börtön, ahonnan különösen nehéz megszökni.

Little Children (2006) Full Movie - 123Movies

Kate Winslet az Apró titkokban fájdalmas átéléssel játssza azt az elnyomott nőt, aki vágyai kiélésére is képtelen. Sarah csak a Braddel töltött időben tud felszabadultan viselkedni és az így alakult kvázi család tud csak igazán jól működni. Az amerikai kertvárosi közeg, ami annyiszor volt már melodráma helyszíne, ebben a filmben jó sok fricskát kap, ahogy egy anya lázad a társadalmi konvenciók ellen. Winslet okos és érzelemre vágyó karaktere számos begyöpösödött nő és férfi kontrasztjában érvényesül, ahogy a családok vetített boldogsága mögött ki nem mondott frusztrációk húzódnak.

Sarah egy újszerű romantikus regényhős, aki csak a törékeny légyottok során tud igazán önmaga lenni. A realitás azonban közbeszól és a szereplőkről kiderül, hogy végtére is döntésképtelenek, a való életben nem tudnak változtatni helyzetükön. Winslet játéka azonban valóságos, dühe és szorongása cselekedeteiben is megmutatkozik. Finom gesztusai mögött óriási erő rejlik, ezért az Apró titkokban nyújtotta Winslet karrierjének egyik legjobb alakítását. (Nagy Tibor)

 

1.   A szabadság útjai (Sam Mendes, 2008)

Mit lett volna ha Jack felfér arra a bizonyos ajtóra Rose mellé és mindketten túlélik a Titanic süllyedését? Sam Mendes 2008-as drámája egy lehetséges opcióval szolgál. A szabadság útjai ismét összehozta a két színészt, hogy az életben egyébként is nagyon jó barát Kate Winslet és Leonardo DiCaprio boldogtalan házastársakként megint valami maradandót tegyenek le az asztalra. Noha az Akadémia Michael Shannon mellékszereplői jelölését leszámítva a fontosabb kategóriákban mellőzte mindkettőjüket, pályafutásuk legjobb alakításainak egyikével állunk szemben. Winslet persze ugyanebben az évben megkapta az arany szobrot A felolvasóért, de a férje rendezte megrázó dráma az amerikai álom fullasztó voltáról sokkal többet hoz ki a színésznőből, mint Daldry alkotása.

Revolutionary Road | Netflix

A szabadság útjai az ‘50-es évek középosztálybeli pasztell-paradicsomába vezeti be a nézőt, ahol egy autó, egy ház, egy biztos állás és két szép gyermek már hivatalos garancia a boldogságra. Ahol egy nő elsősorban anya és feleség. Ilyen kirakatéletben tengeti mindennapjait April, aki egyenesen börtönként éli meg az idilli hétköznapokat és a relatív jólétet. A nő lelkileg és testileg is elvágyódik egy másik világba, ahol nem csak a patriarchális társadalom által felhúzott kerítések közt vergődik. A filmben ez a hely éppen Párizs, de a szabadszellemű francia főváros sokkal inkább metaforaként jelenik meg a nyomasztó hangulatú filmben.

Kate Winslet hihetetlen erővel teremti meg a karaktert, aki egyszerre vakmerő, kalandvágyó és önfejű, miközben a tervezgetések és az olykori követelőzések mellett érdemileg ő sem tesz semmit helyzete megváltoztatásáért. Ugyanakkor pont ezért van benne egy hatalmas adag düh a férje, a város, az egész világ, de legfőképpen saját maga iránt. Winslet alakításában törékeny marad, de sosem gyenge, akaratos, de sosem idegesítő. Tökéletesen felépíti az első 1 óra 50 percben azt az utat, amelyre a befejezésben végül önszántából rálép. Mi pedig csak ülünk a képernyő előtt, ahogy pereg a stáblista, mert annyi mindent megmozgatott bennünk Winslet nyers, határozott, ugyanakkor végtelenül érzékeny játéka. (Kajdi Júlia)

Avatar

Filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés