Magazin

Tízből tíz: Tom Cruise legjobb alakításai

A Top Gun: Maverick egyelőre a nyár filmje, Tom Cruise-t pedig újra csúcsra lökte. Nézzük hát, mi volt a tíz legjobb szerep, amit valaha elvállalt.

Már megcáfoltuk, miért nem ő az utolsó mozisztár, azonban nem lehet elmenni amellett, hogy Tom Cruise egy igazi jelenség a filmiparban. Nem elég, hogy karrierje során már öt évtized alatt szerepelt olyan filmben, ami 100 millió felett teljesített, de jelenleg az iparág számára is utat mutat – már, ami az akciófilmeket és a valós, kézzel fogható blockbuster produkciókat érinti.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Az utóbbi években főleg amiatt került előtérbe, mert lehengerlő kaszkadőrmutatványaival elkápráztatta a nézősereget. Azonban ne felejtsük el, Tom Cruise nem csak mutatványos, színész is. Ezt igazolva gyűjtöttük össze azt a tíz szerepet, amelyet a legjobban alakított.

10. Különvélemény (Steven Spielberg, 2002)

Steven Spielberg sci-fi vonalának egyik utolsó darabja a Különvélemény, melyek közül az egyik legjobb is a Philip K. Dick regényéből készült 145 perces alkotás. A nem túl távoli jövőben, 2054-ben játszódó világban a pre-cogoknak köszönhetően évek óta nincs bűnözés Washingtonban. Ez a három, vízben úszó vegetatív lény még a bűn elkövetése előtt megmondja, kit kell elkapni. A gond csak akkor van, amikor a három lény szerint a program vezetője, John Anderton (Tom Cruise) a következő bűnelkövető. Aki ártatlan. A főhősnek 36 órája van, hogy rájöjjön: a három pre-cogból egynek különvéleménye van az ügyben, és ezzel megmenekítse magát.

Tom Cruise egyre élesedő akciókarrierje kellős közepén kapta ezt a kiváló hangulatú, akciófilmes elemekkel bőven dúsított sci-fi főszerepet. Az ekkor már 40 éves színész túl van az első Mission: Impossible filmen, amely valójában térképre helyezte őt az akciófilm műfajában, de legalábbis elkezdte kialakítani melyik meglévő brandet. A Különvélemény azonban, köszönhetően a jóval összetettebb, drámai karakternek, jobban kiemeli színészi kvalitásait, ezt a kritika is elismerte 2002-ben. Ráadásul már itt épült a mítosz, ami különleges energiabefektetéseiről szól. Soha addig és talán azóta nem futott annyit filmben, mint Mr. Anderton szerepében. (Sergő Z. András)

9. Interjú a vámpírral (Neil Jordan, 1994)

Az Anne Rice regényéből megálmodott melankolikus vámpírfilm kétségkívül nem tipikus darabja a Tom Cruise életművének. Ugyan leginkább nagybetűs szuperprodukciók jelzik a nevét, melyekben az emberi teljesítmény határát súroló szuperhősöket alakít, jó pár drámai alakítást is fel tudunk sorolni, de olyan, amikor rosszfiút alakított volna, a Michael Mann-féle Collateral: A halál záloga című thrillert leszámítva, nem is igazán volt. Ám az Interjú a vámpírral című film, hiába a byron-i poétikus kesergés, szükségszerűen bűnnel átitatott: az öröklét fájdalmát a sorozatos gyilkolás pecsételi meg.

Az 1994-es Neil Jordan-féle filmadaptáció a maga nemében rendkívül realista, vagyis a vámpírlét mikéntjét szenzuális gyönyörűsége mellett praktikus életben maradási problémák, pszichológiai kihívások köré szervezi. Ugyan az interjút Louis de Pointe du Lac (Brad Pitt) adja, a történet keretét Lestat (Tom Cruise) szolgáltatja. Ő a teremtő, az örök életet adó a film elején, s ugyancsak ő az, aki 200 évvel később továbbviszi a vérvonalat. A szokatlan szexualitást és brutalitást sugárzó szerep pedig meglepően jól működik Tom Cruise alakításában, talán pont azért, mert merőben más férfitípusként tudott megjelenni Armanddal (Antonio Banderas) és Louis-val szemben. S ez a vállalása már csak azért is megérte – azon túl, hogy plusz egy ikonikus film szereplőjévé vált – mert színészként egy új arcával mutatkozhatott be, egy kevésbé hősiessel, de a halhatatlanság nem egyenlő a tökéletessel. (Keller Mirella)

8. Trópusi vihar (Ben Stiller, 2008)

Emlékeztek Tom Cruise sármos bájaira és jól belőtt sérójára a Trópusi viharban? Nem, ugye? Több csodálkozó felhördülést is hallottam anno a moziban, mikor a stáblistára kiírták az őrjöngő-táncoslábú producert alakító színész nevét: „Ez Tom Cruise?!”

Bizony, soha nem láttuk még annyira eltorzítva sokak kedvenc sármőrjét, mint Ben Stiller sírva röhögős vígjátékában: kopasz fej, körülölelve némi hajjal; hatalmas, szőrös kezek; és olyannyira túlburjánzó mellkasszőr, amiből csak elvétve villan ki a benne megbúvó arany nyaklánc. Maga Ben Stiller is elismerte a film audiokommentárjában, hogy hatalmas munka volt így eltorzítani a nők bálványát.

De megérte! És nemcsak a zseniális külső átalakulás miatt, hanem egyrészt mert ez a karakter olyan arcát hozta felszínre Cruise-nak, amilyet korábban soha; másrészt, mert a sminkesek székében töltött hosszú órák egyikén pattant fel színészünk, és kezdett bele abba az epikus táncba, amire valószínűleg mindenki emlékszik, aki akár csak egyszer is látta a Trópusi vihart. A készítők a hasukat fogták a nevetéstől, és nemhogy hagyták, de egyenesen kérték a színésztől, hogy a kamerák előtt is adja elő rögtönzött koreográfiáját.

Apropó rögtönzés: Cruise állítólag a szövegkönyvvel is meglehetősen szabadon bánt a forgatás alatt, így számtalan olyan – cifrábbnál cifrább – mondat került a filmbe, ami a forgatókönyvben egyáltalán nem szerepelt. Erre tett rá aztán egy lapáttal a magyar szinkron, ami az angol eredetit még tovább színezve hozta el nekünk az utóbbi évtizedek legjobb vígjátékát! Hát lehet ezt a filmet nem szeretni? (Hancsók Barnabás)

7. Mission: Impossible 3. (J.J. Abrams, 2006)

Tom Cruise a Mission: Impossible széria segítségével maradt Hollywood csúcsán. A 26 éve indult moziszéria egy televíziós sorozaton alapult. Brian De Palma rendezésében 1996-ban debütált a fordulatos thriller, melyet 2000-ben John Woo egy túlzó akcióbaletté alakított. A Mission: Impossible nagy trükkje volt egy időben, hogy minden filmet más rendező készített, így sikerült frissen tartani és újradefiniálni, mint jelent az IMF ügynökség számára egy-egy lehetetlen küldetés.

A pénztáraknál a 2011-es Fantom protokoll alcímű negyedik részt követően kezdett újra sikeressé válni a film, amely azóta is töretlenül megy előre (jelenleg a 8. részt forgatják). A legtöbb ember szerint Brad Bird alkotása mentette meg a szériát és adott neki új lendületet. Azonban sokan elfeledkeznek J.J. Abrams első nagyjátékfilmes rendezéséről, a Mission: Impossible 3-ról, amiben minden megtalálható, ami miatt az egész koncepciót imádjuk.

Abrams a tévésorozatok világából jött és „bemutatkozó” filmje egy faltól falig akcióorgia: beállításai és egyetlen szuszra le nem álló forgatókönyve hihetetlen energiát ad a dramaturgiának. Nem mellesleg, Ethan Hunt karakterét itt sikerült a legjobban kibontani. Tom Cruise hat film alatt itt színészkedik a legjobban, köszönhetően annak, hogy a figurája számára a küldetés még sosem volt ennyire személyes. Az egyik csúcsjelenetben Philip Seymour Hoffman pszichopatájával alkudozik szerelme életén. Ekkora tapasztalható a leginkább, hogy a kétségbeesés és a teljes szétesés határán billeg a szuperügynök, aki természetesen a játékidő nagy részében fut, esik, kel, lövöldözik, verekszik – amit csak el tudunk képzelni, és természetesen Cruise mindig saját maga kaszkadőre.

Lehengerlő, amit ebben a filmben művel, és persze, amit azóta is. A Mission: Impossible igazából az ő franchise-a, a rendezők neki dolgoznak, ő pedig a nézőknek. A sorozat bár sokszor kaszkadőrshow-nak tűnik, Cruise szándéka az akciófilmek „régi iskolájának” életben tartása, amikor a veszély tapasztalható a vásznon, az élmény pedig magával ragadó. (Szécsényi Dániel)

6. Jerry Maguire: A nagy hátraarc (Cameron Crowe, 1996)

Talán nem a legmélyebben szántó film Tom Cruise karrierjében a Jerry Maguire: A nagy hátraarc, de mindenképpen az egyik legnagyobb szívű. A hirtelen lelkiismeretére ébredő sportmenedzser megható története egy számtalan hibával rendelkező, nárcisztikus vonásokat mutató, kapcsolatfüggő férfi hol vicces, hol szívszorító, de mindvégig szerethető fejlődéstörténete, ami igazi jutalomjáték volt a nem éppen lúzer szerepekben feltűnő Tom Cruise számára. Crowe hiába szánta eredetileg a karaktert Tom Hanksnek, Cruise bebizonyította, hogy akár rá is írhatták volna. Maguire figurája hatalmas játékteret adott a színésznek, amivel tudott is élni: az önirónia, az önelégültség és a kétségbeesés háromszögén keresztül vitte el egészen az Akadémia Oscar-jelöléséig. 

A film sikerében oroszlánrészt vállalt a színész, akinek a játékát a kritikusok is nagyra méltatták, a Variety szerzője egyenesen az egyik legjobb szerepének tartotta. Osztozom ebbéli véleményében: számtalan jó alakítása mellett is kevés olyan szerepe van, amibe Cruise ennyi esendőséget, ennyi őszinteséget vitt, ami miatt egyszerűen nem lehet nem imádni Jerry Maguire-ként – jellemző, hogy a főhősnő védelmező nővérét játszó Bonnie Hunt is úgy nyilatkozott, hogy az volt a legnagyobb kihívás a szerepében, hogy egy olyan nőt kellett játszania, aki nem szerette Tom Cruise-t. Megértjük! (Molnár Kata Orsolya)

5. Egy becsületbeli ügy (Rob Reiner, 1992)

A máig egyik legikonikusabb tárgyalótermi dráma sikere túlnyomórészt a kiváló színészi gárdán múlt, amelyből a főszereplő védőügyvédet alakító Tom Cruise is jócskán kivette a részét. Az ekkor még változatosabb szerepeiről ismert színész ezúttal egy fiatal hadnagyot formált meg, aki két tengerészgyalogosról kell, hogy bebizonyítsa, parancsra fegyelmezték meg egy harmadik társukat, aki végül belehalt az esetbe. Cruise pedig szinte játszi könnyedséggel hozza az eleinte pimasz, laza és beképzelt, szuper ügyvédet, aki életében nem látott még tárgyalótermet, mert minden ügyében előbb jut megegyezésre. Az ügy hordereje pedig nem éppen lankasztja le kivagyiságát. A színész azonban már itt is okosan hozza a karaktert, hiszen szinte az első pillanattól kezdve szimpatizálunk vele, enyhe tenyérbemászósága ellenére is.

Az Egy becsületbeli ügy azonban kétségkívül az elején és végén látható Daniel Kaffee közötti különbség miatt a színész egyik legemlékezetesebb darabja. Tom Cruise figurája a szemünk láttára nő fel a feladathoz, hogy ne vegye játéknak mások életét és szabadságát, hogy kiálljon azért, amit hisz, és hogy harcoljon akkor is, ha az a lényegesen nehezebb útnak is ígérkezik. A jelentős jellemfejlődés mellé kapjuk a színész lendületét és hiteles átélését, ami ugyan egy drámai szerepben, de szépen aláhúzza a hollywoodi sztárról alkotott képet, miszerint, ha valamibe belekezd, azt 120 százalékkal csinálja. Ennek köszönhetően pedig még a film katarzisát elhozó párbeszédben is felnő Jack Nicholson mellé, ami nem kis szó. (Kajdi Júlia)

4. Született július 4-én (Oliver Stone, 1989)

Oliver Stone Vietnám-trilógiájának második darabja a Született július 4-én szintén életrajzi ihletettségű csakúgy, mint a rendező saját élményeit bemutató kritikai es közönségsikert aratott A szakasz. Ron Kovic (Tom Cruise) a vietnámi háborúban szerzett sérülései miatt kerekesszékbe kényszerül és az addig patrióta amerikai elkezdi átértékelni országa és saját maga szerepvállalását egy másik ország lerohanásában.

Kovic kiábrándulása a háborúból és az ország kormányából remekül illett Stone szemléletéhez, aki filmjeiben előszeretettel ostorozza a regnáló politikai erőket. A rendező első választása a főszereplő Kovic szerepére Tom Cruise volt, akit meglehetősen nehezen fogadtak el a stúdió fejesei, ugyanis hasonló mélységű és összetettségű karaktert még nem játszott a színész. 

Cruise azonban olyannyira átadta magát a szerepnek, hogy a forgatási szünetekben is, ahova csak tehette, kerekesszékkel ment és Stone-nal kiterjedt kutatást folytattak olyan idegmérget keresve, ami ideiglenesen lebénította volna a színész lábát (ezt a kockázatok miatt végül elvetették). 

A színész nem véletlenül kapta meg karrierjének első Oscar-jelölését: alakításának íve kiszámítható, ám ettől nem lesz kevésbé drámai. Cruise rendkívüli erővel adja át az ambíciózus, amerikai felsőbbrendűségre nevelt fiatalt, aki önként masírozik a seregbe, hogy aztán saját bőrén tapasztalja meg a veteránkórházak embertelen körülményeit, a lakosság és saját családjának megvetését. Világszemléletének és saját személyiségének széthullását, majd életcélját a háborúellenes politikai aktivizmusban megtaláló Kovic karakterében Tom Cruise először tudta megmutatni, hogy sokkal több van benne, mint azt a ’80-as években bárki gondolta volna. (Dunai Marcell)

3. Magnólia (Paul Thomas Anderson, 1999)

Paul Thomas Anderson fajsúlyos műveket tett le az asztalra, de talán az egyik legemlékezetesebb – és mindemellett leginkább nézőbarát – alkotása a Magnólia. Igazi színész nagyágyúk alakítanak benne óriásiakat: Philip Seymour Hoffman, Julianne Moore, John C. Reilly, Philip Baker Hall… és persze Tom Cruise. Minden karakternek egyformán súlya van a cselekményben, így amennyiben bármelyikőjük gyengébb láncszem lenne, azonnal feltűnne a nézőnek. Szerencsére nem ez a helyzet.

Tom Cruise szerepe mégis emlékezetesebb marad, mint a többieké, azért, mert nem lehet nem észrevenni a hasonlóságokat a szerep, és Cruise saját életének bizonyos vonatkozásai között. Az általa alakított Fank karizmatikus motivációs tréner, a Seduce and Destroy férfiszekta vezére, a megtestesült maszkulinitás, akiben annyira túlteng a tesztoszteron, hogy férfifalkák fizetnek azért súlyos pénzeket, hogy a közelében lehessenek, és okulhassanak a hímsoviniszta, macsó csajozás-oktatótól. Frank céltudatos, bevállalós, és elképesztően sikeres. De a sziporkázó, gyémántkemény felszín alatt – mint annyiszor – súlyos sebek rejlenek. Tom Cruise pedig hihetetlen magabiztossággal adja át a körberajongott sztárt is, és azt a pillanatot is, amikor megbicsaklik a kifelé mutatott kép, és a megtörő álarc mögül előbukkan a valódi ember…

Az egymásra rejtett rétegek filmje ez, a párhuzamosoké, amik talán valahol a misztikus végtelenben összeérnek. A Magnólia tobzódik az intertextualitásban, az utalások szinte már öncélúvá válnak – de igazából ezek fogják össze a háromórás történetet. Kíván egy kis erőfeszítést a nézőtől a Magnólia, ugyanakkor sokat ad is a figyelmünkért: a fényképezés, a finom humor, a megrázó történetek és persze az elképesztő színészi munka annyi élvezetet nyújtanak, hogy megéri belemélyedni érte Paul Thomas Anderson világába. Tom Cruise finom szatírával megrajzolt hímsoviniszta férfiidolját, és szektájának jelmondatát („Respect the cock! And tame the cunt!”) pedig soha nem felejti el, aki látta. (Pásztor Balázs)

2. Collateral: A halál záloga (Michael Mann, 2004)

Már említettük, mennyire ritka, hogy Tom Cruise antagonistát játsszon. Michael Mann 2004-es Collateral című thrillerében egy profi bérgyilkost alakít, és még csak nem is ő a főszereplő, hanem Jamie Foxx botladozó közembere – de Cruise még így is karrierje egyik emlékezetesebb alakítását mutatja be.

A szerep szembemegy Cruise szokásos sármjával és manírjaival. Megfoghatatlanabb, ködszerűbb, érettebb és melankólikusabb, ám egyben szívtelenebb is. Technikailag tökéletes: a háttértörténetét részletesen kidolgozták, hogy beleélhesse magát; a forgatás előtt FedEx szállítmányokat hordott ki egy ideig, hogy gyakorolja a feltűnésmentes megjelenést (senki sem ismerte fel), három hónapnyi kiképzése után elsajátított taktikai fegyverkezelését pedig azóta oktatják is (Michael Mannál szokás, hogy kivételes élethűséget vár el az akciótól).

De a technikánál fontosabb, milyen mélyen beleillik abba a kaotikus, neonfényekbe fulladó, törvényeket nélkülöző nagyvárosi világba, amilyennek Mann (a filmtörténet egyik első tudatosan használt digitális forgatásával) Los Angelest ábrázolta. A bérgyilkos megtestesíti a sötéten kíméletlen városi éjszakát, ő és Los Angeles sokkal inkább egyek, mint az egyébként taxisofőrt alakító Foxx. Nihilje a világ nihilje, kegyetlensége a világ kegyetlensége; kivételes, emberi pillanatai, ritka könyörületessége szintén az őt körülvevő éjszakát tükrözik. Tom Cruise egészen magába száll ebben a szerepben és átlényegül sztárból valami elementárissá. A fölötte aratott győzelem egyben a világ vágyott rendjének helyreállítása is. (Havasmezői Gergely)

1. Tágra zárt szemek (Stanley Kubrick, 1999)

A Tágra zárt szemek a ‘90-es évek erotikus thrillerjeinek inverze, egy aszexuális csömörfilm, ami egyszerre szembesít a házasság és az egzisztenciális biztonság hamis illúzióival. Stanley Kubrick utolsó filmjének főhőse egy felső középosztálybeli, családos orvos, aki bejáratos a New York-i elit tagjai közé. Ám amikor egy betépett éjszaka során bámulatos kirakatfelesége beszámol arról, mennyire mély szexuális vágyat ébresztett benne egy idegen tengerésztiszt, a főszereplő férfi identitása megtörik és Harford doktor egy szokatlan utazásba kezd. Erotikus odüsszeiája során jobb sorsra érdemes prostituáltakkal és egy saját lányát kiárusító jelmezkölcsönzőssel is találkozik, de bepillantást nyer a burzsoázia titkos orgiáinak érzelemmentes világába is.

Tom Cruise ikonja a lehengerlő bájmosolyra, a „legjobbá válás” mámorára, a maximalizmus önveszélyes csábítására, a határok férfias feszegetésére épül. Ezért is nagyszerű a casting, mert Kubrick filmjében a megasztárnak egy olyan férfit kell megformálnia, aki minduntalan férfiasságának és egzisztenciájának határaiba ütközik. Éjsötét utazása során mindenki nemi vággyal teli, csak Harford doktor impotens. A szexjelenetekkel kikövezett filmben az aktusig egyszer sem jut el, de egy halálesettel kapcsolatos nyomozás végére sem képes feloldozó pontot tenni. S bár a film végén felismeri, hogy boldog házassága csupán látszat, orvosléte pedig a hatalmasok kiszolgálásából áll, mégis visszahelyezkedik a biztonságos kirakatéletbe. Az igazság, hogy a környezetében az egyetlen emberséges tettre csupán egy lecsúszott szépségkirálynő képes, túlontúl félelmetes számára.

Tom Cruise pedig kiemelkedő alakítást nyújt a Tágra zárt szemekben, különösen finom átalakulásai figyelemre méltóak. A nemiség vágyott megélésének pillanataiban elfojtást, az elittel való társalgások során erőtlenséget tükröz. Teljesen fesztelen csak az orvosi egyetemet félbehagyó, zongorista barátja mellett tud lenni. A jólét maszkja mögött egy elveszett férfi bolyong. E tekintetben a Tágra zárt szemek lehet Tom Cruise legszemélyesebb alakítása – amit nemcsak azért merek állítani, mert a párját az akkori felesége, Nicole Kidman játssza, és a szembesítő erejű forgatást követően hamarosan el is váltak, hanem mert a film karrierútra rímelő végkicsengése is erre enged következtetni. Hiába ígéri meg a felesége karjaiban zokogó Harford doktor, hogy „Mindent elmondok Neked,” a kényelmes megoldást végül újra csak a maszkviselés jelenti számára. Hiába tűnik Tom Cruise pályáján a Tágra zárt szemek egy rendezőzseninek alárendelt, de őszinte önvallomásnak, a színész végül mégis csak az akciósztár ikon építéséhez tért vissza. (Kiss Tamás)

***

Cikksorozatunkban a legkülönbözőbb filmesek tíz emlékezetes munkáját gyűjtjük össze. Ha kíváncsi vagy, kik kerültek eddig sorra, tekintsd meg a Tízből tíz korábbi válogatásait.

Filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés