Magazin

Álarc az álarc mögött – Randevú Tom Cruise-zal Cannes-ban

Tom Cruise, a tökéletes mosolyú mozisztár. Tom Cruise, a rettenthetetlen akcióhős. Tom Cruise, a kiismerhetetlen ikon, akiről másfél óra alatt sem tudtunk meg semmi személyeset, a benyomásaink mégis tanulságosak.


A cannes-i filmfesztiváltól nem idegen, hogy nyári blockbustereket is befogadjon: a májusi időpont ideális szezonnyitó, a hollywoodi produkcióknak jól jön a vörös szőnyeges felhajtás, a menthetetlenül elitista fesztivál pedig abban a szerepben tetszeleghet, hogy a mezei mozinézőhöz, mozirajongóhoz szól (ne feledjük, anno vetitették itt a Shreket is, pár éve pedig a Solo: Egy Star Wars-történetet).

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Az idei közönségfilmes kiszemelt a Top Gun: Maverick, amelyet bár már a legszerencsésebbek láthattak Amerikában, jövő héttől pedig a világ összes mozijában elérhető lesz, mégis érthető a kiemelt figyelem, hiszen egy kultikus, noha megkérőjelezhető minőségű film folytatása, ráadásul a covid miatt évek óta csúszik a premierje. Ha nem is minden a Maverickről szól Cannes-ban, de a film kapott egy gigantikus installációt a fesztivál főutcájának számitó tengerparti sétányon, a vörös szőnyeges premierrel egy időben pedig a francia légierő műrepülő pilótái húztak piros-fehér-kék csíkokat a fesztiválpalota és a gyanútlan járókelők feje fölött, Tom Cruise pedig meglepetés Arany Pálma-életműdíjat kapott… de előtte randevút adott az érdeklődőknek a fesztivál egyik legnagyobb termében. Így esett, hogy találkozhattunk vele egy látszólag spontán, mégis kimért és megtervezett helyzetben.

Az egyetlen váratlan pillanatot egy őrült rajongónő szolgáltatta, aki a beszélgetés végén tűzpiros repülős overallban (és tűsarkúban) felmászott a színpadra Tomhoz, de a biztonságiak letessékelték.

A szeánsz egy meglehetősen hosszú és alapos montázzsal indult, Cruise legemlékezetesebb mozis pillanatait vágták össze (feltűnően kihagyva belőle Nicole Kidmant). Már ez a bejátszás is elindíthatta a gondolatainkat: ki van a szerepek mögött, illetve hogyan építette fel ezt a megközelíthetetlen, mégis barátságos és makulátlan mozis perszónát? Van-e Tom Crusie-nak nem Tom Cruise-os filmje, engedi-e magát menthetetlenül gyengének, kisszerűnek vagy hétköznapinak ábrázolni? Miközben a “nem” válasz melletti érveket keresgéltük, már be is vonult a terembe maga a 170 centis óriás, Thierry Frémaux fesztiváligazgatónak pedig figyelmeztetnie kellett a közönséget, hogy tegyék le egy pillanatra a telefonjaikat és inkább tapsoljanak.

Tom Cruise egy ájult rajongó, egyben öntelt profi mentalitását ötvöző moderátort kapott maga mellé, aki valódi kérdések és belemenős témafelvetések helyett inkább a Tom Cruise-titok felszínét kapirgálta és nem szabott gátat annak, hogy a színész hosszú, lendületes, de önismétlő monológokban polírozza a saját szobrát. A beszélgetés körülbelül három téma körül forgott, amelyek egymással is összefüggtek. Önmagukban mindhárom releváns és akár érdekes is lehetetett volna, de biztosan nem ekkora terjedelemben. Egyrészről Cruise többször visszatért ahhoz, hogy ő szenvedélyes mozirajongó, másrészről azt ecsetelte, hogy őt a filmgyártás minden fázisa érdekli, szeret mindenbe bekapcsolódni annak érdekében, hogy megismerje a kollégái munkáját és közösen valami nagyszerűt alkothassanak. Végül az is szóba került, hogy mi hajtja őt, miért vállal esztelen kockázatokat az akciófilmjeiben mind a mai napig.

Cruise végig bőbeszédű és mosolygós volt, viszont egy pillanatig sem hullott le róla az áthatolhatatlan álarc: hogy milyen ember ő, arról semmit nem engedett láttatni.

Természetesen nem a magánéleti kitárulkozást hiányolom, viszont egy ilyen közönségtalálkozó kiváló alkalom arra, hogy egy művész bepillantást engedjen a személyes ízlésébe, anekdotázzon a munkájáról, a kollégáiról vagy akár a családjáról. A leghíresebb szcientológus nem ilyen művész. Mesélt a filmrajongásáról, de csak általánosságokat; mesélt a forgatásokról, de csak szakmai benyomásokat; mesélt önmagáról, de nem többet, mint egy udvariassági „Hogy vagy?” kérdésre a válasz.

A legszemélyesebbnek mondható megnyilvánulásai a gyerekkoráról szóltak: nyitásként elmesélte, hogy vadóc gyerek volt, már ekkor veszélyes kalandokba keveredett. Egy anekdotája szerint egyszer egy lepedővel leugrott a házuk tetejéről, mert tetszett neki az ejtőernyős játékfigurája repülése – majd a csodával határos túlélés után amiatt aggódott, hogy piszkos lett a lepedő és az anyukája meg fogja szidni. Természetesen ekkor alakult ki a filmrajongása is: diákmunkákat vállalt, hogy a kapott pénzből moziba mehessen, s bár nem végzett filmes iskolát, a filmekből, illetve a filmgyártás technikai oldalának tanulmányozásából azonban mindent megtudott, amit érdemes.

A beszélgetés fő vezérfonala ebből a gondolatból gyökerezett: Cruise rengetegszer hangsúlyozta, hogy ő még most is folyamatosan tanul, mert a sokoldalúság elengedhetetlen. Célja, hogy megértse a fimgyártás és -forgalmazás minden ágát, ezért sokat beszélget és kérdez a munkatársaitól. Feltérképezi, hogy kinek mi a munkája, és mit tud ő hozzátenni ehhez: hogyan segitheti a kiteljesedésüket annak érdekében, hogy a közös eredmény a lehető legjobb legyen. Hiszen ha a film sikeres, még több hasonlót csinálhatnak később. Produceri feladatokat is azért vállal, hogy azt támogathassa, ami számára értékes és kedves. Szimpatikus, önzetlen polihisztor vagy kontrollmániás, maximalista zsarnok? Cruise lelkes, de üres szavai alapján nem lehetett eldönteni. Végig alázatosnak, szerénynek mutatkozott: a filmkészítés csapatmunka, ezek nem az ő filmjei, hanem közösen az övék. Ő csupán lehetőséget akar adni a munkatársainak, hogy megmutatkozhasson a tehetségük, elismerjék azt. Ez akár magyarázatot is adhat arra, hogy miért

nem tudtunk meg semmit a Tom Cruise-titokról: hiszen Tom Cruise nem is fontos, talán nem is létezik.

Ezek után már nem is kellett volna meglepődnünk azon, hogy a konkrét szerepeit vagy akár mozis pillanatait firtató kérdésre sem adott konkrét választ a sztár. Az udvarias és lelkes “persze, emlékszem” után visszamerültünk az általános lózungok langymeleg tengerébe. Ami mégis kirajzolódott Cruise mozihoz és közönséghez való viszonyáról, az alapján a célja a korlátok nélküli szórakoztatás. A beszélgetés legjobb riposztja arra a kérdésre érkezett, hogy miért kockáztatja az életét? Cruise visszakérdezett: megkérdezné Gene Kellytől, hogy miért táncol? Elárulta, hogy fél ilyenkor, mégis meg kell tennie a mutatványokat. Folyamatosan azt keresi, hogyan adhat egyedi élményt, mit tehet még a közönség szórakoztatásáért. Semmit nem vesz adottnak, az egyik kihivást keresi a másik után. A sok folytatást megélt filmjeire is igy tekint: szerinte a franchise-ok lehetővé teszik a párbeszédet a közönséggel, a visszajelzések alapján pedig folyamatos lehet a művészi fejlődés.

Cruise világossá tette, hogy a szemében a mozi az elsődleges filmformátum, a mozivászonra egyszerűen máshogyan kell filmet késziteni: kihat az irásra, a forgatásra, a forgalmazásra, mindenre. Sosem engedte volna a Mavericket streamingre, és állítása szerint még ma is rengeteget jár hétköznapi mozielőadásokra álruhában. Bár erre már nem tért ki, a beszélgetés és a vörös szőnyeges parádé alapján nem nehéz elképzelni ezeket az alkalmakat: ha valaki esetleg leleplezi, ki bújik meg a baseball sapka alatt, a jutalma egy széles mosoly, egy kedves szó, esetleg egy autogramm lesz. Se több, se kevesebb.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
2 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés