Nem akárki bújt a Marvel legújabb főgonoszának bőrébe: Hongkong egyik legnagyobb filmsztárja, Tony Leung mindenkit meglepve egy képregényfilmmel mutatkozik be az amerikai nagyközönség előtt. Hollywoodi debütálásának apropóján összegyűjtöttük kedvenc alakításainkat a nemzetközileg elismert színészóriástól.
Kétszeres mérföldkő a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája, ami nemcsak a Marvel stúdió első ázsiai főszereplős szuperhősfilmje, hanem egy új fejezet megnyitója is az 59 éves Tony Leung Chiu-wai négy évtizedes karrierjében. A “beszédes szemű ember”-ként becézett színész évtizedek óta az ázsiai filmművészet megkerülhetetlen alakja, de mindeddig ellenállt a hollywoodi álomgyár hívó szavának. Shang-Chi bűnvezér apjaként Leung azonnal beírta magát a legikonikusabb képregényfilmes gonosztevők közé, de nem is számítottunk ennél kevesebbre a felfoghatatlanul karizmatikus színésztől, aki romantikus drámákban, harcművészeti eposzokban és őrült tempójú akciófilmekben ugyanolyan mély átéléssel formálja meg karaktereit, és kinek egyetlen pillantása többet mond ezer szónál.
Tízből tíz cikksorozatunk legújabb részében felidézzük Tony Leung legemlékezetesebb alakításait.
10. Szigorúan piszkos ügyek (Andrew Lau & Alan Mak, 2002)
A Szigorúan piszkos ügyek az a 2002-es hongkongi film, aminek adaptációjáért Martin Scorsese Oscar-díjat kapott 2007-ben. És egyben az az alkotás, amiben a két évvel korábbi Szerelemre hangolva című filmmel szélesebb körben is ismertté vált Tony Leung a romantikus drámák kedvelői után a bűnügyi filmek szerelmeseinek szívét is megdobogtatta. Andrew Lau és Alan Mak azóta epikus magasságokba emelkedett filmjét ugyanis nehéz ennél szűkebb kategóriába sorolni, hiszen egyszerre ötvözi a pattanásig feszült thrillerek, az alvilág mocskát bemutató gengszterfilmek és a klasszikus értelemben vett zsarufilmek minden báját.
A Tony Leung által alakított beépített ügynök karaktere pedig az egyik fő mozgatórugója ennek a mesteri egyvelegnek. Az idő előtt kiszállni nem akaró, ám munkájától már meglehetősen besokalló rendőr arcán egyszerre van jelen a triádok iránti megvetés, saját életének féltése, a magánélet teljes hiánya miatti szomorúság és az immár tíz éve tartó küldetése iránti elszántság.
Chen Wing Yan az a fajta hidegvérű profi, akinek mindvégig látjuk emberi gyengeségeit, és ezért őszintén féltjük. Sorsának meglepő kimenetele aztán elemi erővel vágja fejbe a nézőt, és azt üzeni: messze vagyunk még a korrupció teljes felszámolásától, az addig vezető út pedig sok jó ember életébe kerülhet. Ezen a szívbemarkoló zárlaton enyhít némiképp a film Malajziában és Kínában vetített alternatív befejezése (ami sokkal közelebb áll Scorsese A téglájának végéhez is), ám a rendezők remekül ráéreztek, hogy a nagyvilágba szánt verzióba igenis belefér a kendőzetlen keménység. (Hancsók Barnabás)
9. Hős (Zhang Yimou, 2002)
Zhang Yimou Oscar-díjra is jelölt alkotása talán mindmáig vizuálisan az egyik legmegkapóbb film, ami valaha készült. De a Hőst nem pusztán lenyűgöző képsorai miatt érdemes elővenni, hanem izgalmas, fordulatos, többé-kevésbé valós eseményeken alapuló története miatt is. Időszámításunk előtt 230 környékén, mikor Kína még hét, egymással háborúban álló királyságból állt, a könyörtelen Qin király ellen számos merényletet próbáltak meg elkövetni. A Hősben az egyik ilyen kísérletről szóló legendát ismerhetjük meg rendhagyó formanyelvi és narratív eszközökkel.
A vihar kapujábant idéző szerkezet alternatív igazságrétegei a Névtelen harcos (Jet Li) királyhoz vezető útját (vagyis útjait) mutatják be, melynek végén végre megölheti a zsarnokot. Mindegyik mesében közös a három nagy harcos, Ég (Donnie Yen), Szálló Hó (Maggie Cheung) és Törött Kard (Tony Leung) legyőzése, ám a motivációk és a módszerek változnak.
Tony Leung feladata nem kevesebb volt, mint hogy valamennyi verzióban ugyanazt az egységes karaktert formálja meg, mégis mindegyik esetben más-más érzelmi töltetet adjon a szereplőnek. Játékában folyamatosan látjuk a mély, fájdalommal és meg nem értettséggel átitatott bölcsességet, de a különböző történetszálakban ezt hol féltékeny őrülettel, hol rideg számítással, hol pedig önfeláldozó szerelemmel vegyítve tálalja. Az egész történetet átszövő románc végtelenül szívbemarkoló, amihez nagyban hozzájárul az a közte és Maggie Cheung között izzó levegő, amit már a Szerelemre hangolvában is annyira szerettünk. (Nardai Dorina)
8. A fegyverek istene (John Woo, 1992)
A film, amit sokan (teljes joggal) minden idők legjobb akciófilmjének tartanak, egy kétórás vérrel, golyókkal, tűzzel és pusztítással száguldó tornádó, amihez hasonló azelőtt és azóta se nagyon született. Tony Leung itt nem kis feladatot kapott a nyakába, mert lényegében egyszerre kellett felvennie a versenyt Chow Yun-Fat karizmájával és John Woo bombasztikus tűzpárbajaival is. Ez viszont annyira jól sikerült neki, hogy a Hongkongi Filmdíj legjobb mellékszereplői kategóriában is jelölve lett. A kollaboráció nagyon is tudatos volt a rendező részéről, mert kevés színész van, akinek pusztán a tekintete tükrözni tudja az elmúlás iránti fájdalmat és kétségbeesést.
Könnyű a látványos vetődésekkel és robbanásokkal teli akciókban elmerülni, de A fegyverek istene nem történet nélküli film, hanem melankolikus óda egy város felé, ami féktelenül hajt az erőszak tengere felé, és látszólag csak a halál tisztítótüze adhat megváltást. Ennek a keserű urbánus balladának pedig kétségkívül Tony Leung az szíve-lelke, a reflektálása, aki a beépített zsaru Alan szerepében két világ között őrlődik, sorsának elkerülhetetlensége bárdként lebeg feje fölött. Karakterének kettőssége – ami tükrözi a világ brutalitásának determináló erejét – ad valódi mögöttes tartalmat A fegyverek istenének, ettől lesz több egy tökéletesen kivitelezett technikai erődemonstrációnál. Egy fantasztikus színészi életmű kiemelkedő pontja. (Szabó Kristóf)
7. A nagymester (Wong Kar-wai, 2013)
Tony Leungnak régi vágya teljesült, amikor Wong Kar-wai rá osztotta történelmi-életrajzi drámájának főszerepét: végre kungfu filmben szerepelhetett! Ráadásul kapásból egy legendás harcművész, Jíp Man (angol átírásban: Ip Man) bőrébe bújhatott, aki Bruce Lee-t is tanította, és akit addigra Donnie Yen már két nagy sikerű filmben megtestesített. Leung nem vette félvállról a feladatot, mert hű akart maradni a kungfu történetéhez és szellemiségéhez: a forgatás előtt – és alatt – hosszú hónapokig keményen edzett, és hiába szerepelt már több vuhsziában, kungfuzni gyakorlatilag nulláról kellett megtanulnia, hogy ne egy statiszta, hanem ő maga vehessen részt a bonyolult koreográfiájú akciójelenetekben, amelyekben nem egyszer 20-30 emberrel kellett verekednie.
Az elhivatottság meghozta gyümölcsét: bár Wong Kar-wai impresszionista vágástechnikája nem teszi klasszikus értelemben könnyen követhetővé az akciókoreográfiát, sokszor inkább egy-egy pillanatra, kézmozdulatra, rúgásra fókuszál a kamera, mint a nagy egészre, Leung végig meggyőző, hiteles a szerény, hatalmas tudású, magabiztos nagymesterként. Érdekes, hogy A nagymester legdinamikusabb figurája nem Jíp Man, hanem a bosszúhadjáratot vívó Gong Er (Zhang Zhiyi), aki egyszerre lesz a főhős vetélytársa, tisztelője és – természetesen beteljesületlen – szerelme. Amikor csak Leung van a vásznon, és meg se szólal, nem bírjuk levenni róla a szemünket, de színészi alázatát dicséri, hogy ha kell, hátrébb is tud húzódni és teret engedni partnerének a kibontakozásra – nem véletlen, hogy a közös jeleneteik a legerősebbek. (Huszár András)
6. A szomorúság városa (Hou Hsiao-hsien, 1989)
A neorealista jegyeket mutató New Taiwanese Cinema (1982–1990) korszak filmje A szomorúság városa, mely elhozta a nemzetközi figyelmet és elismerést Hou Hsiao-hsien tajvani rendezőnek. A film Arany Oroszlán díjat kapott Velencében, ugyanakkor Tony Leung Chiu-wai első nem hongkongi szerepe és szintén első európai sikere. A szomorúság városa egy olyan történelmi film, mely a hétköznapi pillanatokon keresztül mutatja be Tajvan viharos négy évét a japán megszállás után (1945-1949), a február 28-ai eseményeket és az azt követő fehér terrort. Vagyis megszületett Hou Hsiao-hsien „tajvani történelem trilógia” filmjeinek első darabja.
Tony Leung egy süket-néma fotográfust alakít, aki adottságaiból adódóan látszólag csupán egy mellékszereplő a filmben – nem tud részt venni a politikai diskurzusban, ezért ő csak ételt hoz az asztalhoz, kitölti az italt. Ám figyel, gondolkodik és érez, minden porcikájával és arcának teljes érzelmi skálát kifejező mondanivalójával jelen van. S ez a jelenléte a film során egyre jelentőségteljesebb lesz, hiszen a káoszban ő képviseli az együttérző embert, a politika hevében a gyengéd érzelmeket. Ő lesz az ártatlanság szimbóluma, az emberé, aki élni vágyik, aki családot alapít, s akit ugyanúgy elemészt a világ rossza. Hálás szerep egy rendkívül érzékeny filmben, amit Tony Leung remekül valósít meg. Ezek után egyáltalán nem meglepő a film idején mindössze 27 éves színész későbbi tündöklése. (Keller Mirella)
5. Édes2kettes (Wong Kar-wai, 1997)
Wong Kar-wai 97-ben bemutatott Édes2kettes című filmjének egyik kulcsmondata: a fül a legfontosabb, ugyanis a füleiddel azokat az igazságokat is megláthatod, amelyek a szemeid elől rejtve maradnak. A film közepén elhangzó megállapítás nagyon jól magába sűríti a hongkongi rendező egyik fontos szerzői kézjegyét, az akusztikus szféra, azon belül is a zene organikus használatát. Az Argentínában játszódó Édes2kettesben, úgy váltakoztatja a tangó dallamait Frank Zappa progresszív gitárjátékával, hogy azok önmagukban is képesek elmesélni a történetet.
Az átmenetileg Buenos Airesben tartózkodó meleg pár ”se veled, se nélküled” kapcsolatának érzékletes, árnyalt megjelenítéséhez elengedhetetlen volt Tony Leung emlékezetes pillanatokban bővelkedő alakítása. A film bizonyos beállításai visszaköszönnek majd a három évvel későbbi Szerelemre hangolvában, amellyel a rendező elvonatkoztat a nemektől és egyetemes szintre emeli a szerelem témáját. A két férfi szerelmét a maga természetességében láthatjuk.
A változatos vizuális megoldásoknak, zenehasználatnak és a színészi játéknak köszönhetően igazán érzéki élménnyé válik a film. Szép példája ennek a filmet keretező, elemi erővel alázubogó Iguazú-vízesés képe, amely finoman szimbolizálja a főszereplők ismétlődő összecsapásait, elválását, egymásra találását, ennek rövid ideig megélt boldogságát, majd kapcsolódásuk újbóli elvesztését. (Varga Dóra)
4. Csungking expressz (Wong Kar-wai, 1994)
Két rendőr és két nő, két párhuzamos szerelmi történet, ellenkező végeredményekkel. Wong Kar-wai a hétköznapok banalitásában és szépségében mutatja meg, milyen az, amikor a lelkeket felkavarják azok az érzések, amiket képtelenek vagyunk irányítani, és átveszik a hatalmas a gondolataink, majd egy idő után a cselekedeteink felett. A szerelmi bánatos biztosurak közül az egyik még túl fiatal ahhoz, hogy naivitását legyűrhesse, a másik, kicsivel tapasztaltabb viszont már tudja, vannak folyamatok, amiket képtelenség visszacsinálni – ennek ellenére ő is vágyakozik az előző, tönkrement kapcsolatának újjáéledésére.
Mindkettőjük életét egy-egy kívülálló nő teszi új vágányra, ám míg az ifjonc egy igazi femme fatale-ba bolondul bele egy éjszaka erejéig, addig a 663-as azonosítójú rendvédő (Tony Leung) inkább a vágy tárgyává lép elő a szertelen, California Dreaminget maximum hangerőn bömböltető büféslány számára. És aki a filmet nézi, számára nem is lehet kétséges miért. Tony Leung karakterének belső monológjai is rendkívül sokat hozzátesznek ahhoz, hogy a 663-as rendőr a sármos külsőn belül egy meghökkentően érzékeny, önkritikus és melankolikus figurává lépjen elő. Kettejük összetartozása talán nincs a csillagokba írva, de aprólékos közeledésük egy szórakoztató játszmát eredményez. (Szécsényi Dániel)
3. Ellenséges vágyak (Ang Lee, 2007)
Tony Leung, Hongkong első számú férfi sztárszínésze szinte kivétel nélkül pozitív karaktereket formál meg. Nem is csoda, hiszen nem pusztán színészként, hanem afféle ügyeletes szépfiúként is meghódította a nézőket. Ha pedig egy ilyen tehetséges, mégis mindig a jó hős bőrébe bújó színész kimozdul a komfortzónájából – vagy a ráosztott imázsból –, arra mindig érdemes odafigyelni. Épp ezért van ezen a listán kiemelt helye az Ellenséges vágyaknak.
Ang Lee fülledt kémtörténete a Japán által megszállt Kínában játszódik az 1940-es években. A fiatal, drámaszakkörös hallgató, Wong (Wei Tang), szerelme kérésére veszélyes szerepet vállal magára a való életben. A magas beosztású Mr. Yee (Tony Leung) szeretőjévé kell válnia, hogy így a közelébe férkőzhessenek, és megölhessék a japánokat segítő árulót. Mr. Yee és Wong között azonban valós fizikai szenvedély alakul ki, a lány egyre jobban a férfi bűvkörébe és hatalma alá kerül.
Az Ellenséges vágyak rengeteg díjat zsebelt be, s maga Leung is sok elismerésben részesült. Bár önmagában a történet és a rendezés is emlékezetes, Leung játéka miatt emelkedik ki igazán a tömegből. A felszínen kiegyensúlyozott és simulékony, jó modorú férfi folyamatos belső vívódása és valódi személyisége fokozatosan bukik a felszínre: Mr. Yee egyetlen pillantása képes áttörni a határmezsgyét elvtelen áruló és szeretetéhes, megtört férfi között. Ezzel az alakításával Leung minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy éppannyira lehet irtózni tőle, mint rajongani érte… néha akár egyszerre is. (Nardai Dorina)
2. Szerelemre hangolva (Wong Kar-wai, 2000)
A minden idők legcsodálatosabb szerelmes filmjei között is helyet érdemlő Szerelemre hangolva (Fa yeung nin wah, In the Mood for Love) Tony Leung és Wong Kar-wai ezidáig hét filmet számláló közös pályájának legkiemelkedőbb darabja, amelyet a filmhez gondolatilag erősen kötődő Vadító szép napokkal és a film karaktereit egy laza folytatásban továbbvivő 2046-tal sem tudtak túlszárnyalni. A Szerelemre hangolva az apró rezdülések mesterműve, ami minden egyes képkockájába képes belesűríteni a szerelem hol mámorító, hol keserédes, hol egyenesen szívszorító érzéseit.
A Szerelemre hangolva két házas ember (Tony Leung és Maggie Cheung) néma és soha ki nem teljesedő összefonódásának története, melyet nem lehet meghatottság nélkül nézni. A 2000-es Cannes-i Filmfesztivál bíráinak sem sikerült: Leung a seregszemle legjobb színészének járó díját vihette haza – minden joggal. Egy-egy finom félmosoly, egy-egy határozott kézmozdulat, egy-egy füstbe burkolózó tekintet adják játékának sarokpontjait, a legnagyobb részt azonban mégiscsak a jelenlétével teszi hozzá Leung ehhez a páratlan filmhez, mely nem véletlenül söpört be megszámlálhatatlanul sok díjat és került fel számtalan filmes „best of” listára – többek között az ő alakításának is köszönhetően. (Molnár Kata Orsolya)
1. 2046 (Wong Kar-wai, 2004)
Míg a Csungking expressz könnyedségével, a Szerelemre hangolva pedig magába szippantó romantikus atmoszférájával tudott széleskörű népszerűségre szert tenni, Wong Kar-wai 2046 című filmje már a hardcore rajongóknak készült, akik nem követhető narratívára és feszes forgatókönyvre vágynak, hanem a rendező kézjegyeinek számító nagybetűs Hangulatot, beteljesületlen szerelmeket, rossz időben rossz helyen tévelygő szereplőket, mámorító zenét és színvilágot, illetve a lehetetlenül vonzó Tony Leungot keresik.
Wong „szerelem trilógiájának” utolsó felvonása egyben a Szerelemre hangolva folytatása, melyben Leung visszatér Mr. Chow szerepében. Ez a Mr. Chow viszont már nagyon más, mint az előző filmben megismert szomorú és szelíd felszarvazott férj, és nem csak az időközben növesztett kefebajusza miatt: megkeseredett, cinikus férfi lett belőle, akinek a végtelenül lehangoló sci-fik írása mellett a nők felszedése és szívüknek (akaratlan) összetörése tölti ki a mindennapjait. Az eddig összesen hét filmben együtt dolgozó Wong és Leung közös munkásságának különleges ékköve a négy éven át forgó film, amiben a rendező azért engedheti teljesen szabadjára az impresszionista stílusát, mert mikor már kezdenénk elveszíteni a türelmünket, a cigarettafüstbe burkolózó Leung csábító, melankolikus vagy éppen jószívű mosolyával bír rá minket a maradásra.
Bízd rá Leungra, hogy nőcsábászként is végtelenül szimpatikus maradjon, hogy szavak nélkül adja át az elveszett nagy szerelem miatt örökre megtört férfi fájdalmát, hogy kézen fogva vigyen végig egy hol nosztalgikus, hol futurisztikus, mindvégig rendkívül szürreális utazáson a Wong-univerzumon keresztül. Nála jobb idegenvezetőre nincs szükség, és bár a 2046 nem ajánlott kezdőfilm azoknak, akik a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendájának hatására ismerkednének Leung munkásságával, talán ebből a filmből derül ki leginkább, miért tartják számon minden idők egyik legnagyszerűbb színészeként. (Rácz Viktória)
