Magazin

Engem nem fog a golyó – Törőcsik Mari ereje a filmvásznon

85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari, a magyar filmtörténet megkerülhetetlen nagysága.

Lenyűgöző erővel volt jelen, bárhol is volt, bármit is csinált – összességében ennyi volt Törőcsik Mari (1935-2021) titka. Ennek az erőnek pedig kevesen tudtak ellenállni, legyen szó filmes és színpadi szerepekről vagy a valóságról, a művészeti és közélet színtereiről (ami persze más jellegű szerepek bonyodalmas játéka). Törőcsik rengetegszer elmesélte élete legendáit, többek közt Bérczes László remek beszélgetőkönyvében is, mindig egyforma súllyal és lelkesedéssel, ami mögött azt a szándékot lehet érezni, hogy ő a saját példájával finoman nevelni, tanítani akart. Megmutatni, hogy így is lehet, így is lehetett. Egyik visszatérő története például, hogy a pályája elején ő „nem tudott semmit”. Elsőéves főiskolásként úgy került be a Körhintába, úgy hódította meg Cannes-t és Francois Truffaut-t 1956-ban, hogy a színészmesterség fogásaival tényleg nem volt tisztában, még négy-öt filmmel később is könnyen bele lehet kötni például az artikulációjába.

Számít ez valamit? Aligha.

Törőcsik jelenléte, a lénye olyan volt, hogy lehetetlen volt nem rá figyelni. Ez a magnetikus kisugárzás pedig elengedhetetlen a vásznon, más oda tulajdonképpen nem is kell, viszont ezt megtanulni sem lehet – így történhetett, hogy filmen sokkal előbb futott be, mint színpadon. Ahhoz már szükség volt a mesterei és játszótársai okítására. Ezért lehet az is, hogy bár sosem volt egy klasszikus, szabályos szépség, mégis tudott gyönyörű lenni, és dögös is, és csúnya is, és jelentéktelen megjelenésű is, mert eljátszotta, hogy az. És így azzá vált. Sztár viszont sosem lett, mert nem akart az lenni – „csak” magyar színész, aki az éppen csak felengedő, „szűk levegőjű” ötvenes évekből a lehető legmagasabbra emelkedett.

 

Repülünk, Mari!

Eleinte persze még minderre nem volt szükség, csupán a tisztaságára, ami azonban már ekkor is valamiféle érinthetetlenséggel párosult. A fiatal Törőcsik naiva volt, de dacos és önálló naiva. A Körhinta Pataki Marija akár örökre rajta ragadhatott volna, hiszen ezt az önfeledt kacagást, ezt a rémült és mégis sziklaszilárd eltökéltséget egy ország zárta a szívébe. Fábri Zoltán filmje pedig jórészt Törőcsik és Soós Imre izzása miatt lett sablonos téeszromantika helyett megkerülhetetlen remekmű.

Körhinta

Ő azonban a későbbi, hasonlóan ártatlan és lázongó munkás-parasztlányoknak is önálló személyiséget és egyedi ízt adott. A Külvárosi legenda (Máriássy Félix, 1957), az Édes Anna (Fábri Zoltán, 1958), a Szent Péter esernyője (Bán Frigyes, 1958) és különösen Herskó János neorealista ihletettségű filmje, a Vasvirág (1958) hősnői üdén virulnak, küzdenek, léteznek, kötelezettségek és szenvedélyek között pattognak, igyekeznek túlélni minden viszontagságot a saját értékrendjük csorbulása nélkül. A legnagyobb dilemma elé a Vasvirág hősnője kerül: nincstelen munkásszerelme vagy (könnyen bemetoo-zható) főnöke anyagi biztonságot és karriert jelentő karjait válassza? A hol védtelen madárka, hol cserfes csitri, hol öntudatos Törőcsik

tekintetében tökéletesen végigkövethető a dilemma ebben a József Attila-i, lírai proletártörténetben.

Törőcsik sokoldalúságát és rugalmasságát az is bizonyítja, hogy Fábri, Herskó és Máriássy után a korszak, a magyar új hullám legnagyobb szerzői rendezői láttak meg benne valamit, azt, ami éppen őket foglalkoztatta, és ezek elég különböző dolgok voltak.

Szerelem

A hatvanas évektől – a kötelező, felejthető tucatfilmek mellett – Törőcsik olyan szerzői remekművekben és emlékezetes darabokban szerepelt, mint az Elveszett paradicsom (Makk Károly, 1962), a Csend és kiáltás (Jancsó Miklós, 1967), a Holdudvar (Mészáros Márta, 1968), a Szemüvegesek (Simó Sándor, 1969), a Szerelem (Makk Károly, 1970) vagy a Holt vidék (Gaál István, 1972). Az egykori naiva lassanként megkeményedett, az öntörvényűség mellé sugárzó erő és önirónia társult.

Törőcsik lett az az időn és téren kívül eső, szikár asszony, aki a jég hátán is megél.

Hatalmát és függetlenségét hol jóra, hol rosszra használja: lehet inspiráló, odaadó társ és veszélyes játékos, az élet vagy a halál képviselője (lásd még: N. N., a halál angyala, ahol szó szerint az utóbbi). Hol közönyös, hol forrongó, de ellentmondást nem tűrő. Ha pedig esendő, az az ő esendősége, abba sem szólhat bele senki.

 

Egész éjszaka velem maradsz? – Igen. Minden éjjel. Amíg csak élünk.

Ahogy a Körhinta, úgy a Szerelem nagyszerűségét sem lehet túldicsérni – egy új korszak nyitányaként Törőcsik Mari és Darvas Lili játszmája szívszorító és mulatságos, tragikus és gyönyörű egyszerre. Törőcsik alakításában Luca hajlíthatatlan konspirátor, keserű megalkuvó és mindenre elszánt szerelmes asszony, egyszerre megszállott idealista és higgadt reálpolitikus, aki kevés szövetségesével karöltve küzd az arctalan államapparátus ellen és az anyósa lelki nyugalmáért. Elfárad, de meg nem törik, mókázik, kiabál, gúnyolódik, amíg csak lehet – mikor pedig hazaér János (Darvas Iván), kettejük egymásra találása a filmtörténet egyik legszebb szerelmi pillanata. A páncél alól előbukkan az érzékenysége és a védtelensége, értelmet nyer a kitartása – miközben már semmi nem lehet ugyanolyan, mint volt.

Holt vidék

Kevesebb szó esik Gaál István filmjéről, a Holt vidékről, pedig a különös, a korszakban uralkodó metaforikus elbeszélést magas szinten űző művet szintén Törőcsik viszi a hátán (a szerepért Karlovy Varyban színészi díjat is nyert). A történetben egy falu elnéptelenedése áll párhuzamba a lakói elmúlásával, azaz voltaképpen a paraszti kultúra pusztulása magának a világnak a vége. Törőcsik háziasszonya a megszokott fanyar humorú, tántoríthatatlan, különutas harcost hozza, aki egyre kevésbé találja a helyét az üres utcákon, a délibábokat kergető férje mellett. Hangulatingadozásai és depressziója az olyan filmjeit vetítik előre, mint a Déryné, hol van? és a Teketória – a Holt vidékben viszont nem csak egy női sorsot látunk, hanem a vidéki Magyarország és a vele szimbiózisban élő lakóinak közös, szimbolikus halálát.

 

Önmagába visszahajló tükör vagyok

Törőcsik Mari alázatos volt, kereste a fejlődést, e kettő pedig felelősségtudattal is társult. Mindez tekintéllyel ruházta fel, ezzel pedig ő élt is: ebből fakadt a közvetítőszerepe az ellentétekkel sújtott magyar kulturális szféra legkülönbözőbb szereplői között. De ugyanezekre a jellemvonásokra vezethető vissza az is, hogy karrierje törésmentesen ívelt át a filmtörténeti korszakokon, újabb és újabb rendezőgenerációk érezték úgy, hogy beleillik a víziójukba, aminek ő nem állt ellen – például sok főiskolai vizsgafilmben is szerepet vállalt. A negyvenhez közelítő

Törőcsik Mari intézményesült, ez azonban nem jelentette azt, hogy beskatulyázódott volna

– ellenkezőleg, kísérletezőkedve egészen különös filmekbe vezette. A Macskajáték (1972)  jelentéktelenségében és önfeladásában is tragikus Egérkéje tökéletes ellentéte a Szerelmem, Elektra (1974) megtörhetetlen erejű, egyszerre elvont és konkrét, mitologikus és hús-vér főszereplőjének.

Szerelmem. Elektra
Szerelmem, Elektra

A kísérletezés egyik legszélsőségesebb pontja Xantus János kisjátékfilmje, a Női kezekben (1980), amelyben percekig az ő monoton, absztrakt monológját hallgatjuk egy vonaton, mégsem tudjuk levenni róla a szemünk. A negyvenes, kiélt kártyajós dizőz (akinek a kezétől a film tanulsága szerint érdemes óvakodnia a férfiaknak) ugyanolyan

ellenállhatatlanul vonzó, mint a félmeztelenül, sellőfarokban vonagló Méhes Marietta.

Külön fejezetet érdemel Törőcsik Mari pályáján a férjével, Maár Gyulával közösen készített filmcsokor. A tucatnyi közös produkcióból főleg a Déryné, hol van? (1975) és a Teketória (1976) különösen érdekes, ezek újabb színekkel gazdagítják a színésznő repertoárját. A Déryné egyszerre rendhagyó színészportré és művészi kinyilatkoztatás, ars poetica. A merengő, álomszerű, lemondó, nagymonológokban bővelkedő film sodródó és önmagát mérlegre helyező főszerepe cannes-i díjat ért Törőcsik Marinak. Ehhez képest a Teketória sokkal zaklatottabb mű, tulajdonképpen egy életközépi válság szürreális jelenetekkel tarkított, szabálytalan feldolgozása, amelyben hatalmas hullámvasutat jár be a főszereplőnk: a hisztérikus kiborulásoktól a gunyoros és lekezelő férfikezelésen át a csendes nyugalomig mindent látunk. Érdemes ehhez a félig elfeledett filmhez nyúlni, ha szeretnénk jobban megérteni mind Törőcsik, mind Maár nagyszerűségét.

 

Másképp mondom

A következő évtizedek nem számítanak a magyar film legkiemelkedőbb időszakának, így Törőcsik Marinak is kevés emlékezetes pillanat jutott. Elmélyítette a kőkemény, önkritikus, méltósággal és természetesen öregedő asszony képét az olyan filmekben, mint a Szamárköhögés (kommunista nagymamaként pazar Gárdos Péter 1987-es művében), A turné (Bereményi Géza, 1993) és az egyik kései csúcspontjának tartott Hosszú alkony (Janisch Attila, 1997). A Shirley Jackson-adaptáció a rémálmok szervezőelve szerint veti ide-oda hősnőjét a vidéki éjszakában, aki hol csendes belenyugvással, hol rettenettel tűri ezt a halálközeli élményt. A vég elkerülhetetlenül közelít a legnagyobbak felé is.

 

Miközben egykori pálya- és alkotótársai jobb-rosszabb utolsó filmjeiben szerepelt, Törőcsik sosem lett kínos, sosem került ki a legfelsőbb körökből. 2008-as súlyos betegsége (mely során a klinikai halál állapotába került) után is visszatért mind a színpadra, mind a filmvászonra, búcsúszerepei pedig méltó lekerekítést adtak a pályájának. Mészáros Márta fájdalmas és traumafeltáró, történelmi korszakokon átívelő műve, az Aurora Borealis (2017) magába is olvasztotta a színésznő betegségét, miközben ő ismét páratlan erejéről és szabályok felett állásáról tehetett tanúbizonyságot. Utoljára pedig mindössze egy villanásra láthattuk Törőcsik Marit a Psycho 60 című 2020-as kisfilmben – csak a kezét. De az a kéz, az is ő. Ebben pont erre a kézre volt szükség. Nekünk pedig pont erre a Törőcsik Marira volt szükségünk, és még van is.

„Amíg csak élünk.”

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés