Magazin Papírfény

Transzszibériai Expressz: Nyenyec és burját vonzások és választások

A nyenyec és burját filmek a tradíciót jelentő hagyományos környezetük és a modernitást képviselő városi élet egymásnak feszüléséről szólnak.

Az elmúlt tizenöt évben a szovjet-orosz filmgyártás hagyományos moszkvai és pétervári központjai mellett az Oroszországi Föderáció tagköztársaságaiban is fejlődésnek indult a filmipar. Most ennek köszönhetően ismerhetjük meg itthon is a tatár, baskír, burját, manysi, hanti, udmurt, nyenyec és mari filmkultúra terméseit, és általuk e népek kultúráját. Filmjeikkel a nemzetiségi régiók saját identitásukat és kultúrájukat szeretnék kifejezésre juttatni, ezzel szeretnének bekerülni a világ kulturális vérkeringésébe. Bizonyára valamennyi régió filmje tartogat újdonságokat és érdekességeket számunkra, mi most egy-egy nyenyec és burját filmet választottunk megtekintésre. Mindkét film ősi kultúrájuk múltból jelenbe történő transzformálódásáról, a tradíciót jelentő hagyományos környezetük és a modernitást képviselő városi élet egymásnak feszüléséről szól, a családi kötelékek változásán keresztül bemutatva.

A fehér rénszarvas egy nemzetségi kötelékben vándorló nyenyec közösség mindennapjait tárja elénk egy reménytelen szerelem történetébe ágyazva. A saját nyelvvel és hagyományokkal bíró vándorló nyenyecek élete teljességgel a rénszarvasok köré szerveződik, olyan messzi tájakon, ahová csak helikopterrel lehet eljutni. Hatalmas rénszarvas csordájuk mellé húzzák fel a sátraikat, s addig maradnak egy-egy helyen, amíg az állatok találnak ott maguknak ennivalót. Amint a rének már nem lelnek zuzmót a hó alatt, felszedik a sátraikat, és tovább vonulva elhajtják az állataikat élelemben gazdagabb vidékre. Kegyetlenül nehéz élet ez! Vándorló nomádnak lenni még meleg éghajlaton sem könnyű feladat, de számunkra elképzelhetetlen megpróbáltatás jeges téli hajnalon a süvítő szélben hagyományos, fagerendákkal kimerevített sátrakat bontani, szánokra felrakodni, és a vándorlás közepette az éhes farkasokkal megküzdeni. Ez utóbbi farkas motívum annyira kiemelt szerepet tölt be az életükben, hogy a filmben is központi dramaturgiai elemként működik, sorsfordító cselekményalakító tényezőként. Erre az embert próbáló életmódra csakis olyan összetartó közösségek képesek, akiknek tagjai tudják, hogy a legnagyobb bajban is számíthatnak egymásra.

A fehér rénszarvas a neves nyenyec írónő, Anna Nyerkagi azonos című regényéből készült, és a Moszkvai Filmfesztivál közönségdíját nyerte el. A történet szerint Aljosa akarata ellenére, anyja hathatós unszolására megnősül. Az idős asszony nem engedi kihalni a családot, ezért a szomszédos nemzetség három lánygyermeket bíró családjánál maga szerez feleséget a fiának. Aljosa nem szereti újdonsült feleségét, nem is közelít hozzá, mert a szíve továbbra is Anikóért, az öreg Petko lányáért dobog. Tíz éve már, hogy Aniko elment, hogy szerencsét próbáljon a városban, de Aljoska – a közösség bölcsessége ellenére: “akit egyszer elvisz a helikopter, az a városban ragad” – azóta is minden nap visszavárja. Egy napon aztán a lány vissza is tér anyja búcsúztatására, akit a környékükön ólálkodó hatalmas farkas tépett szét. Ám a találkozás nem hoz boldogságot Aljosának, mert a városban élő lány réges-rég elfeledte már egykori szerelmüket. A fiú teljesen kiborul ettől a felismeréstől és holt részegre issza magát. Ám amikor a tovább vonulásukkor az addig mellőzött feleségére rátámad a rettegett farkas, élete kockáztatásával megvédi, s a végzetesnek ígérkező kalandot túlélve, végre elfogadja őt élete társának.

A fehér rénszarvas

A csodálatos havas tájon játszódó történet mind vizuálisan, mind szellemileg rabul ejti a nézőt. Az ő földjük felett ragyogó csillagos ég látványát talán a Föld egyetlen sarkán sem élhetnénk így át. A helikopterből követve lélegzetelállítóan gyönyörű, ahogy a havas tájban a rénszarvas csordák elnyúló alakzatokban szügyig süppedve vágtatnak a puha hóban. Ám nemcsak a természeti táj látványa ragadja meg a nézőt, hanem a 20-25 fős kis közösségben élők lakókörnyezete, és az életük részét képező szokásaik is. A nyenyecek sátrai úgy kívülről, mint belülről feledhetetlen látványt nyújtanak. A köralapú sátrak kívülről három réteg szarvasprémmel borítottak, belül középen a sátortartó fagerenda a bennük élők számára az életfát szimbolizálja, körben színes szőttes szőnyegekkel védekeznek a hideg ellen, s a sátorban őrzik a kis házi bálványaikat is. A kályhában lobogó tűz életben tartása mindenkor az asszonyok feladata, miként a család összetartása is. Hiedelmük szerint a fejben “lélegzet lélek” lakozik, mely az egész embert átjárja. Mind a férfiaknak, mind a nőknek fontos a hosszú, erős haj, mely a közösségben élők közötti erős köteléket szimbolizálja. Mindez a filmből derül ki számunkra, de nem iskolás módon, szájbarágósan, hanem líraian beleszőve ebbe a szomorú, ám mégis felemelő szerelmi történetbe, ahol a természeti táj szépsége és kegyetlensége szétválaszthatatlanul összefonódik a viharos emberi érzelmekkel.

Amilyen elbűvölő a nyenyecek életéről szóló film, olyan kiábrándító a burjátok életét bemutató Az első szerelem című alkotás. Pedig ez legalább olyan izgalmas lehetne, mert a Mongólia szomszédságában élő, természeti vallásokhoz is vonzódó, saját nyelvvel bíró burjátok is van olyan érdekes népcsoport, mint a nyenyecek. Náluk is a családi szerveződés jelenti a közösségi élet alapját, de a vallásukban jelenlévő buddhista beütés egészen érdekes társadalmi formációvá teszi őket.

Az első szerelem

A történet egy Irkutszkban élő, jól szituált orosz értelmiségi család, és egy láthatóan az ősi tradíciókhoz ragaszkodó burját család összemelegedéséről szól, félretéve a Szovjetunió nemzetiségi politikájából fakadó múltbéli sérelmeket is. A burját lány, Dulma öt tenyeres-talpas bátyja mellett szüleinek legkisebb, elkényeztetett gyermeke. A kollégiumban élő lány egy irkutszki orosz fiúval éli át az első szerelmet, és rögtön teherbe is esik tőle. Következhet hát a házasság, de előtte még a különös fordulatokkal is élő burját hagyományok szerint meg kell kérni a lány kezét. E két, egymástól gyökeresen eltérő család találkozása számtalan könnyfakasztó humor forrása lehetne. De mégsem. Ugyan melyik filmrendező hagyna ki olyan ziccert, mikor a selyembe-bársonyba öltözött, kifinomult ízlésű orosz anyuka családjával megérkezik a burját család rönkfából épített házába, ahol az indián nagyfőnök kinézetű családfő szótlan kimértséggel várakozik rájuk, míg az öt nagytestű málé báty csak arra vár, hogy rávethesse magát az ételre? A film rendezője, Bair Disenov nem volt képes leütni ezt a magas labdát, mert ahelyett, hogy az orosz-burját kultúra nem minden mulatságot nélkülöző találkozásáról szólna e csodás családi együttállás kapcsán, filmje épp itt ér véget egy negédes, összeborulós családi fotóval. Előtte másfél órán át pedig kapunk egy kiherélt, vértelen szerelmi történetet a fiatalok civódásával, majd az orosz papa laptopján nyomon követve egy didaktikus leckét a burját lánykérési szokásokról. A film tele van unalmas, közhelyes jelenetekkel és a két főszereplő fiatal amatőr szinten előadott játéka sem segít felvidulni.

Akár izgalmasan és elbűvölően, akár kicsit unalmasra sikeredetten is, de e két filmmel ablak nyílott számunkra olyan világokra, amelyekről eddig szinte semmit nem tudtunk. És ebben (is) rejlik az értékük.

A Transzszibériai Expressz – Az oroszországi régiók filmművészete Kazanytól Vlagyivosztokig című programsorozat az Uránia moziban január 25-én két mari filmmel folytatódik.

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya