Magazin

Tükör generációnkról – Mielőtt lakótársat keresünk

Lakótársat keresünk (L'auberge espagnole)
Lakótársat keresünk (L'auberge espagnole)

Lakótársat keresünk (L'auberge espagnole)Az elmúlt egy éven belül két olyan filmtrilógia is véget ért, amelyben szuperhősök helyett átlagemberek életét követhettük nyomon évtizedeken keresztül. A Mielőtt… és a Lakótársat keresünk-filmek csaknem ugyanabból a helyzetből indulnak ki, főhőseik hasonló dilemmákkal szembesülnek az általunk is követhető életük során, a létről és a szerelemről tesznek fel univerzális kérdéseket, ezáltal hiteles képet mutatnak napjaink európai (és kis részben amerikai) társadalmának egy meghatározó rétegéről. Fordulatgyilkos cikkünkben azt mutatjuk be, milyen kép sejlik át a nagyvárosok diplomás rétegéről a két trilógia alapján.

Már a középiskolások körében is azt mutatják a felmérések, a következő generáció tagjai egyre kevésbé tudják, hol is fognak élni, még ha csak a következő pár évről is van szó. A kinyílt és kiépített lehetőségek miatt mind többen választanak külföldi egyetemet jövőjük zálogául. Ezzel párhuzamosan egyre jobban bővülnek a nemzetközi mobilitást elősegítő ösztöndíjak típusban és résztvevőkben egyaránt. Mindez nem meglepő: az Európai Unió által alapított Erasmus-program nagyszerű lehetőség a kontinens megismerésére. A júniusban 27 évessé váló kezdeményezésben a megalapítása óta több mint 5 millióan vettek részt – létezik és felnőtt tehát már egy generáció, amelynek sorsát alapvetően meghatározta a cserediák életforma. A filmművészet is feldolgozta a témát a Lakótársat keresünk c. mozi keretében, de a külföldön tanulók élete a Mielőtt felkel a napban is előkerül. Az alkotások sikerét jelzi, hogy két-két folytatás is készült hozzájuk, melyekben a nemzetköziség több dimenziója is kidomborodik. Ahogy Stefan Wolff, az ismert politikatudós fogalmazott 2005-ben: „adj 15-20 vagy 25 évet, és Európát egy teljesen más szocializáción átesett vezetőréteg fogja irányítani”. Lassan elérkezünk a szakértő által kitűzött határidőhöz, lássuk, hogyan képzelik el a filmkészítők nemzedékünk életét!

Kanapéturizmus nagyban

„Francia vagyok és spanyol és angol és dán is. Nem egy, hanem több. Olyan vagyok, mint Európa: teljes összevisszaság” – foglalja össze külföldi egyetemi évéről szerzett tapasztalatát Xavier (Romain Duris) a Lakótársat keresünk záró képsorában. Pedig akkor még nem is sejti, milyen élet vár rá a későbbiekben. A francia fiú azért költözik Barcelonába, hogy megtanuljon spanyolul, ami mindenképp szükséges ahhoz az álláshoz, amelyet apja tud szerezni neki. A cél érdekében még a távkapcsolatot is vállalja barátnőjével, Martine-nal (Audrey Tautou), szerelmük azonban még nem elég erős ehhez, és a tanév felénél megszakad. Talán nem is a szerelem időszaka ez, hanem a barátoké – itt ismeri meg Xavier későbbi életében is meghatározó barátait: Isabelle-t (Cécile de France), belga, leszbikus csoporttársát és Wendyt (Kelly Reilly), későbbi feleségét, leendő gyerekeinek anyját.

Lakótársat keresünk (L'auberge espagnole)
Lakótársat keresünk (L’auberge espagnole)

Ahogy a Mielőtt felkel a Nap esetében, a Lakótársat keresünk első része is letisztultabb és életvidámabb, mint a folytatásai. A főszereplői egyetemisták, a karakterekből sugárzik a vitalitás, az élet legyőzésére való képesség, a jövőbe vetett hit. Ez az erő teszi képessé a főhőst arra, hogy a multis pozíciót elutasítva az írói pályát válassza. Évekkel később, amikor a Még mindig lakótársat keresünk kapcsán újra találkozunk Xavier-vel, kiderül, hogy a világ sajnos kevésbé támogatja az ideális ideákat, a párizsi srácból szellemíró lesz, azaz megbízásra dolgoz fel egy-egy témát. Így kerül előbb munka-, majd párkapcsolatba Wendyvel, a Londonban befutott tévés íróvá érett régi-új lakótársával. A brit fővárosban Xavier folytatja az otthontalanság időszakát kanapén kihúzó, letűntnek hitt életét. „A legtöbb ember élete A pontból halad B-be. Az enyém nem” – fogalmazza meg igen találóan a készülő, önéletrajzi ihletésű könyvében modern világunk nyújtotta biztos bizonytalanság életérzését. A harmincéves író szerelmi és életútválságáról, valamint az ebből táplálkozó frusztrációról szól a Lakótársat keresünk második része, amelyben még egyszer találkozunk a barcelonai albérlet volt lakóival egy szentpétervári esküvő kapcsán. Sőt Martine-nal is, akinek időközben született egy gyereke.

Még mindig lakótársat keresünk (Les poupees russes)
Még mindig lakótársat keresünk (Les poupees russes)

Xavier negyvenéves korára tudja csak elfogadni az élet (és Európa) teljes összevisszaságát. „Az életem túl bonyolult” – mondja Martine-nak, akivel a korábbi szakítás ellenére is jóban maradtak. „Nem, csak normál szinten bonyolult” – válaszol rá a lány. Első ránézésre tényleg elég komplikálttá vált az író helyzete: Wendy beleszeretett egy amerikai férfiba, ezért két gyerekükkel New Yorkba hurcolkodtak Párizsból (ahová a brit lány eleve csak férje kedvéért költözött). Xavier-nek közben Isabelle-től is született egy gyermeke a Nagy Almában, noha a kisbabát a férfi helyett a leszbikus lány és kedvese, Ju (Sandrine Holt) neveli. A gyerekeitől történő elszakadástól való félelem miatt az író is New Yorkba költözik, ahol Isabelle-ék kanapéján való kitérőt követően új életet kezd, biciklis futárként és pultosként kezd el dolgozni. Közben hatalmas küzdelem árán legyőzi az élet egyszerűsíthetőségébe vetett hitét, és újra összejön a szintén két gyerek anyjaként élő Martine-nal – végül tehát New Yorkban.

Mielőtt elrohan mellettünk az élet

A Már megint lakótársat keresünk fő konfliktusa kísértetiesen hasonlít ahhoz, ami miatt a Mielőtt az éjfélt üt az órában Jesse (Ehtan Hawke) és Céline (Julie Delpy) összevesznek. Az ő történetük mégis teljesen más, noha ez részben a két filmsorozat eltérő hangulatában gyökerezik. A fiú és a lány egyetemistaként egy Budapestről Bécsbe tartó vonaton találkoztak. Jesse Eurorailway-jeggyel utazgat a kontinensen, mert a Madridban cserediákoskodó barátnője szakított vele látogatásának kezdetén. Céline nagymamájához utazott fel Magyarországra, és épp hazafelé tart, hogy folytassa tanulmányait a párizsi Sorbonne-on. A két fiatal csak egy estét tölt együtt, amely során folyamatosan érintkezésbe lépnek az osztrák fővárossal, és közben az élet nagy kérdésein merengenek.

Mielőtt felkel a Nap (Before Sunrise)
Mielőtt felkel a Nap (Before Sunrise)

Pont azokon, amelyeket egyetemista éveikben járó fiatalok tesznek fel. A Mielőtt…-sorozat zsenialitása, hogy a nézők meghallgatják az összes problémát, ami a kora húszas, harmincas és negyvenes éveikben járó emberek számára felmerül. A kérdések száma egyre csökken, pedig a megnyugtató válaszok száma nem nő. A válaszok helyett megjelenik az elfogadás filozófiája. Amikor Párizsban Céline és Jesse egy félig megtervezett véletlen folytán újra találkoznak, minden felkavarodik bennük. „Túl sokszor törték össze a szívem ahhoz, hogy újra szeressek” – üvölti a nő, és neki szegezi Jesse-nek a kérdést: te miért vagy házas? A fiúból – akárcsak Xavier-ből – író lett, a lányból pedig – ahogy ennyi idősen Martine is tette – civil aktivista (európai értelemben: NGO-nak dolgozik). Apró különbség csupán, hogy a Mielőtt…-főhősök közül a férfinak van már gyermeke. Az elszalasztott, már letűntnek hitt álom egyszer csak megelevenedik Párizsban – de Jesse és Céline másodszor nem engedi el.

Mielőtt lemegy a Nap (Before Sunset)
Mielőtt lemegy a Nap (Before Sunset)

Az amerikai férfi ott marad Párizsban, és bár valószínűleg nem a kanapén húzza ki a francia lánynál, érezhető, hogy Xavier-hez hasonló vállalást hozott meg a döntéssel. Amikor kilenc évvel később a görögországi nyaralásukon találkozunk velük, már van két lányuk, és viszonylag boldogan élik életüket a francia fővárosban. Csakhogy Jesse-nek egyre jobban hiányzik a tizenhárom éves fia, aki Chicagóban maradt anyjánál, ezért felveti feleségének, hogy költözzenek a tengerentúlra. Pedig Céline-nek egy másik súlyos döntést is meg kell hoznia: foglalkozzon továbbra is környezetvédelemmel, vagy nyergeljen át a biztonságosabb, stabilabb állami szektorba. A választási lehetőségek kapcsán az életüket is újraértelmezik a főhősök, előbb megpróbálnak kitörni helyzetükből, végül a nézők és a romantikában hívő legnagyobb örömére elfogadják sorsukat.

Egy nemzedék naplója

A történetekben rengeteg párhuzam vehető észre. A férfi főhősök írók, ami rendkívül szabad keretet szab életük számára (igaz, Jesse turnéja kapcsán előjönnek ennek árnyoldalai is), a nők pedig aktivisták, akik jogi vagy gazdasági eszközökkel küzdenek a világ bajai ellen. A feleségek idealista szellemiségét szép lassan felőrlik a hétköznapok, valamilyen formában a férfiak is szembesülnek illúzióik összeomlásával, noha más tekintetben: Xavier az írói lét árnyoldalával küzd, Jesse-nek viszont a házasságról vallott nézeteivel kell leszámolnia. Különösen érdekes, hogy mindkét szerelmi szál vadházasságban végződik, noha pontos választ nem kapunk arra a kérdésre, hogy miért nem volt esküvő.

Nemcsak az illúzióval, hanem a sztereotípiákkal is leszámolnak a trilógiák. A Lakótársat keresünk barcelonai epizódjában a nemzetközi lakóközösség kőkeményen beszól Wendy kissé idióta öccsének, amikor a srác elkezdi ecsetelni a különböző nemzetek jellemvonásait. A „németek precízek, az olaszok rendetlenek” jellegű, elavult nézetek egyáltalán nem helyénvalók korunk Európájában, a képzetek ósdisága folytán azonban kiváló humorforrás maradtak a szereplők számára (akárcsak a helyi építészeti jellegzetességek). A kulturális különbségek tekintetében a filmek alapján az rajzolódik ki, hogy ma már szélesebb szakadék tátong egy európai és egy amerikai között, mint egy dán és egy spanyol személy közt.

Már megint lakótársat keresünk  (Casse-tete chinois)
Már megint lakótársat keresünk (Casse-tete chinois)

Különösen érdekes a nők helyzete napjainkban a forgatókönyvek szerint. Miközben a munkában élre törnek, a párkapcsolatukban továbbra is igénylik a férfiak védelmét. Céline számára ez a belső ellentmondás élete ellentmondása, amelybe nem tudott beletörődni negyvenéves korára sem. A szabadosság azonban mára nem maradt kérdés, a nők szexuális szabadsága maximálisan kiterjedt, olyannyira, hogy Barcelonában a lakótársak egy emberként sietnek Wendy megmentésére. Figyelmeztetni szeretnék a váratlanul megérkezett pasijáról, mert közben a brit lány egy katalánnal hetyeg.

A folyamatosan változó körülményekhez való alkalmazkodás láthatóan kevésbé viseli meg a főhősöket, mint a szerelmi életük viharai (noha ez nyilvánvalóan a filmek műfaji besorolásából is fakad). Úgy tűnik, még mindig az az egyik legnagyobb dilemma az életben, hogy a szerelmet örökkévalónak képzeljük el, a szexuális igényeinknek mégis az alkalmi kapcsolat a megfelelőbb. Ha Xavier-től megkérdeznénk, mit tenne meg azért, hogy együtt legyen valakivel, ha tudná, hogy ő az igazi, akkor nagy valószínűséggel Jesse életútját kapnánk válaszul: elmenne egyszer Bécsbe Texasból, majd írna egy könyvet a nőről, és utána elmenne Párizsba. És még azt se mondhatjuk, nem éri meg mindent feláldozni egy nőért, hiszen Wendy megtette, az eredmény pedig két gyermek – márpedig a gyerekek még mindig a legjobb választ képezik a „Mi az élet értelme?” nevű óriási kérdésre.

Filmművészeti körkép

Bár elég ritka, léteznek olyan trilógiák a filmművészetben, amelyben hobbitok, űrhajók és szuperhősök helyett átlagemberek sorsát követjük éveken át, azonban ilyen esetben is a horrorokat leszámítva bűnözőket vagy rendőröket követünk (pl. A keresztapa). Az európai filmkultúrára a narratív folytatások helyett inkább a tematikus trilógiák jellemzők – az utóbbiba tartozik például a Három szín-trilógia (ebből a Fehér c. rész főhőse éppen a Céline-t alakító Julie Delpy) vagy Rainer Werner Fassbinder NSZK-trilógiája (Maria Braun házassága, Veronika Voss vágyakozása, Lola). Ulrich Seidl tavaly fejezte be Paradicsom-sorozatát (A hit paradicsomaA remény paradicsomaSzerelmet a feketepiacról), a csúcstartó pedig Lars von Trier, akinek több inkább narratív értelemben vett trilógiája is létezik (Európa, Dogma95, USA – A lehetőségek országa). Az idén zárult sorozatokhoz leginkább Nicolas Winding Refn dán rendező Az elátkozott város-sorozata hasonlít, amelyben a dán direktor összekapcsolódó történeteken keresztül mutatja be Koppenhága alvilágát.

Mielőtt éjfélt üt az óra
Mielőtt éjfélt üt az óra (Before Midnight)

A szerzői trilógiák közé tartozik a Mielőtt-széria is, amely szinte teljes egészében Richard Linklater rendező és a két főszereplő, Ethan Hawke és Julie Delpy közös munkája. Hárman együtt írták a forgatókönyvet, a két folytatás pedig pontosan kilenc évvel követte elődjét. Céline és Jesse így együtt korosodott teremtőivel, részben ezért is különösen hiteles mindegyik rész. A Lakótársat keresünk ugyancsak tavaly fejeződött be (hozzánk ugyan csak idén ért el), mindhárom epizód rendezője a francia Cédric Klapisch volt. A Lakótárs esetében a folytatás okai között kisebb hangsúllyal szerepelt a művészi önkiteljesedés, ugyanis a film – amely mai napig az egyetlen Erasmusról szóló játékfilm – anyagilag óriási siker volt. Ez még a folytatásra is igaz, noha a Még mindig lakótársat keresünk minőségileg jóval elmarad az első résztől. A Már megint lakótársat keresünk viszont – a Mielőtt éjfélt üt az órához hasonlóan – a trilógia legjobbja, és ez döntő részben a karakterek kidolgozottságának köszönhető.

A jegypénztáraknál az utolsó Lakótárs teljesített a leggyengébben, így erősen kétséges, vajon találkozhatunk-e hasonlóan átfogó korrajzot felfestő, évtizedeken átívelő filmsorozattal. Richard Linklatert viszont minden bizonnyal alaposan megragadta a hosszú idősíkban rejlő lehetőség, ugyanis új filmjét, a Sráckort tizenkét éven keresztül – természetesen megszakításokkal – forgatta ugyanazzal a színészgárdával. A rendkívül különleges filmművészeti vállalkozás az első jelek szerint igazán átütőre sikeredett, legalábbis erre utal, hogy a 64. Berlinalén a rendezőt Ezüst Medve-díjjal tüntették ki teljesítményéért.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. [email protected]

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya